Receptek zöldbab címkével

Zöld minestrone

Imádom a zöld színt, a leveseket nem különben, így nem volt kérdés, hogy ezt a levest ki kell próbálnom. Nem főztem még autentikus paradicsomos minestronét, de ez alapján az egyszerűsített változat alapján azt mondom, hogy az is nagyon jó lehet. Remélem senki nem botránkozik meg a parmezán mellőzésén, de a füstölt gomolya sem megvetendő, higgyétek el.

zöld minestrone 

Hozzávalók:

1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
1 tk. szárított zsályalevél (még jobb a friss)
30 dkg krumpli
2 l víz (vagy zöldségalaplé)
30 dkg zöldbab
1 közepes cukkini

Levesbetétnek:
száraztészta (pl. rizsszemtészta)
egy darabka parmezán vagy füstölt gomolya lereszelve

Előkészületek: A hagymákat megtisztítottam, apróra vágtam. A krumplit is megmostam, meghámoztam, falatnyi kockákra vágtam. A cukkinit meghámoztam, hosszában félbevágtam, majd felkarikáztam, a zöldbabot 2-3 cm-es darabokra szeleteltem.

Az olajon először üvegesre pirítottam a kétféle hagymát, majd megszórtam a zsályával, hozzáadtam a krumplikockákat, összeforgattam, majd felöntöttem 2 liter vízzel. Forrástól számítva kb. 10 percig főztem kis lángon, majd hozzáadtam a cukkinit és a babot is. Jól megsóztam és fedő alatt tovább főztem. Mikor már majdnem megpuhult minden zöldség, beleszórtam a rizstésztát és pár perc alatt puhára főztem.
Tálaláskor reszelt sajttal (parmezán hiányában füstölt gomolyával) szórtam meg a levest, ami igazán jót tett neki.

Forrás: Viva! 2008/7.

Related Posts with Thumbnails

Zöldségleves - az egyszerűség dicsérete

Piacra menni mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember megvesz minden rámosolygó zöldséget-gyümölcsöt, aztán hazaérve lassan alábbhagy a lelkesedés, és a szerzemények szép lassan zsugorodni, aszalódni kezdenek a hűtő alsó fiókjában. Velem is ez történt, de kivételesen résen voltam, és még kellő időben beavatkoztam, így a hűtőben várakozó padlizsán, cukkini, zöldbab, paprika és paradicsom elég gyorsan kellemes nyári vacsorává avanzsált. A gyors intervenció érdekében kivételesen nem kutattam új receptek után, hanem tutira mentem. Így készült el az alábbi zöldségleves, másnap pedig a ratatouille. Mindkettőből jót ettünk, utóbbihoz Szeremley szemelt rizlingje dukált.

 

 

Zöldségleves

 

Hozzávalók:

 

1 vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1-2 marék zöldbab 2 cm-es darabokra vágva

4-5 szem krumpli meghámozva, felkockázva

3-4 paradicsom feldarabolva

2 paprika szeletekben

1 kisebb cukkini lehéjazva, felkarikázva

petrezselyem

2-3 tk. sózott darált paprika (anyukám eltevése)

2 l víz

1-2 ek. liszt

 

A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam és egy fazékban kevés olajon üvegesre pirítottam. Utána megszórtam a liszttel, megkevertem, kicsit pirítottam, majd hozzákevertem a többi zöldséget és nyakon öntöttem a 2 liter vízzel. Sóztam, darált paprikával ízesítettem és fedő alatt, kis lángon főztem, míg a zöldségek meg nem puhultak. A felaprított petrezselymet csak a vége felé szórtam a levesbe.

 

 

Ratatouille

 

Hozzávalók 4 adaghoz.

 

2 kisebb padlizsán

2 kisebb cukkini

3-4 nagyobb paradicsom

3 paprika

2 vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

olívaolaj

frissen őrölt bors

zöldfűszerek: kakukkfű, bazsalikom, oregano, rozmaring

1-2 ek. sűrített paradicsom

kb. 1 dl víz

 

A padlizsánt meghámoztam, kisebb kockákra vágtam és lesóztam. Kb. fél óra múlva leöntöttem róla a levet. A paradicsomot eredetileg le kell forrázni, és a héjától megszabadítani, most én ezt kihagytam. Tisztítás-hámozás után a cukkinikat felkarikáztam, a hagymákat felaprítottam. A paprikát, paradicsomot is nagyobb darabokra vágtam. Először a hagymákat üvegesre pirítottam az olajon, utána hozzáadtam a többi zöldséget, megkevertem, sóztam, borsoztam, megszórtam zöldfűszerekkel. Hozzáöntöttem kb. 1 dl vizet és 1-2 ek. sűrített paradicsomot. Fedő alatt lassú tűzön pároltam, kb. 30 perc alatt lett kész. Friss kenyérrel és fehérborral kísértük.

 

Megjegyzés: újkrumplikockákat is főzhetünk bele, úgy még laktatóbb és tartalmasabb

 

Related Posts with Thumbnails

Megkóstoltuk Indiát I.: Lencse-Dal vegyes zöldséggel, chapati

Amint ígértem, beszámolok a hétvégi indiai konyhakísérleteimről. Miután átrágtam magam a szakirodalmon és beszereztem a szükséges fűszereket, kezdésnek 4-re csökkentettem az aktuálisan kipróbálandó receptek számát (nem volt könnyű művelet, mert rengeteg szimpatikus receptet találtam). Miután olvastam, hogy az indiai háziasszonyok gyakorlatilag egész napjukat a konyhában töltik, nem mertem minden fogást egy napra ütemezni, így az egész hétvége India jegyében telt, sőt maradt bőven étel a hét elejére is. A menü a következő volt:

 

Lencse-Dal vegyes zöldséggel

Tandoori csirke

Paradicsomos raita

Chapati

 

A Daltól egy kicsit féltem, mert a sok fűszeren kívül semmi extra hozzávaló nincs benne, a vöröslencse és a többi zöldség is elég semleges ízű, tartottam tőle, hogy esetleg jellegtelen lesz. Az eredmény azonban végérvényesen eloszlatta a félelmeimet, és rögtön rá is világított az indiai konyha lényegére: hogyan lehet az alapanyagok viszonylag szűk köréből (krumpli, karfiol, hüvelyesek, rizs stb.) a különleges és bőséges fűszerezéssel egészen egyedi ízvilágot alkotni.

 


Lencse-Dal vegyes zöldséggel

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

30 dkg vörös lencse

1 vöröshagyma

4 ek. vaj /olaj

1 tk. egész római kömény

1 tk. őrölt kurkuma

1/4 1k. chilipor

1/2  tk. őrölt pirospaprika

1 tk. garam masala

2 babérlevél

kb. fél kiló vegyes zöldség, nálam: 1 cukkini, 1 padlizsán, 1-2 marék zöldbab

1 tk. barna mustármag

frissen őrölt fekete bors

kókuszreszelék

  

A lencsét hideg folyó vízben leöblítjük, lecsepegtetjük. A vöröshagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk. 2 ek. zsiradékot felhevítünk egy mélyebb serpenyőben, a római köményt megpirítjuk benne, majd hozzáadjuk a hagymát, gyakran kevergetve aranybarnára pirítjuk. Megszórjuk kurkumával, chilivel, paprikával és garam masalával, kicsit együtt pirítjuk. Hozzáöntjük a lencsét, átkeverjük, majd felöntjük kb.1 l vízzel (először inkább kicsit kevesebbel, s ha kell, még pótoljuk) és beledobunk egy babérlevelet és sózzuk. Fedő alatt, közepes lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük, közben néha megkeverjük.

Ezalatt a zöldségeket megmossuk, meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A maradék zsiradékot felhevítjük, beledobjuk a mustármagot és a másik babérlevelet. Kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket, átkeverjük, kicsit hagyjuk pirulni, majd felöntjük egy kevés vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Sóval és borssal ízesítjük.

A kész dalt tálakba szedjük, a zöldségragut a közepére halmozzuk és megszórjuk kókuszreszelékkel. Chapatit kínálunk mellé.

 

Chapati – indiai lepénykenyér

 

Hozzávalók 8 darabhoz:

 

12,5 dkg finomliszt, meg amennyit még gyúrás közben felvesz

7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

fél tk. só

1 ek. olaj

fél tk. őrölt római kömény

kb. 1 dl langyos víz

 

A liszteket átszitáltam, a sóval és a köménnyel elkevertem. Hozzáadtam az olajat és fokozatosan a vizet, kézzel összegyúrtam. 10-15 percig dagasztottam kézzel, közben folyamatosan kellett adagolni a lisztet, míg egy megfelelő állagú golyóvá össze nem állt. Gyúrás után egy olajjal megkent folpackba csomagoltam a tésztagolyót és 30 percet pihentettem. Ezután 8 részre osztottam, golyókat formáztam és nedves konyharuhával letakarva még 15 percet pihentettem. Majd egyesével vékony koronggá nyújtottam őket, olyan amerikai palacsinta nagyságú lepényeket kaptam. Forró teflon serpenyőben kisütöttem a lepényeket, mindkét oldalukat kb. fél percig, amíg szépen meg nem barnultak. Mikor hólyagosodni kezdenek, egy összehajtogatott konyharuhával le kell nyomkodni őket. Tálalásig egy tányérra szedve és egy másik mélytányérral beborítva várakoztak.

  

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010