
Még egy főzelék a Zöldkampány nevében, és ígérem, hogy most már valami bűnösebb dolog fog következni.:) De higgyétek el, ez a joghurttal sűrített, savanykás főzelék a kevésbé megosztó fajtából való – a friss bazsalikomtól isteni aromája van. 
Hozzávalók egy kisebb adaghoz (1 baba-mama adag):
kevés olívaolaj
3 zöldhagyma
2 salátacukkini
1 kisebb krumpli + 2 nagyobb
só
kevés víz
kb. 3 ek natúr joghurt
kevés citromlé
kb. 15 bazsalikomlevélke felaprítva
A hagymát felaprítottam, a cukkiniket meghámoztam és hosszában negyedbe vágtam, majd vékony szeletekre vágtam. A kisebb krumplit nagy lyukú reszelőn lereszeltem.
Egy lábasban felhevítettem az olívaolajat, rádobtam a hagymát, megpároltam, majd ment hozzá a cukkini és a reszelt krumpli is. Fedő alatt, kis lángon pároltam, egy kevés vizet is öntöttem hozzá. Utána botmixerrel pürésítettem (nem kell teljesen homogénre), megsóztam, belekevertem a joghurtot, egy kevés citromlevet és a bazsalikomot, majd épp csak hagytam újra felforrni.
Közben a nagyobb krumplikat meghámoztam, felkockáztam és sós vízben puhára főztem. A legvégén beleforgattam a főzelékbe.
Megosztás
Sógornőmék kertjéből jutottam hozzá hatalmas mángoldlevelekhez, így megint kiélhettem főzelékfőző kedvemet. Mint megtudtam a mángoldnak nemcsak a levele ehető (ezt a spenóthoz hasonlóan lehet elkészíteni), hanem a levélnyelek is értékesek és ízre legjobban a fehér spárgához hasonlítanak. Én most mindkét részből főzeléket főztem, az egyiket kiflivel és rizstejjel, a másikat tejfölös habarással sűrítettem. Már csak főzelékfeltét ügyében kellene új erőre kapnom...
Mángoldfőzelék
Hozzávalók:
1 nagy csokor mángold
kevés olívaolaj
2 gerezd fokhagyma felaprítva
kevés rizstej
1 kifli
só
frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió
kevés nádcukor
A mángoldot megmosom, leszárítom, a levélnyeleket kivágom (további felhasználását lásd lejjebb a következő receptben). A zöld leveleket kisebb darabokra vágom és forró vízbe dobva 1-2 percig blansírozom, majd hideg vízzel leöblítem. Közben a kiflit darabokra tépem és a rizstejbe beáztatom.
Egy lábosban felhevítem az olívaolajat, megpárolom rajta a fokhagymát, majd rádobom a blansírozott, lecsöpögtetett mángoldot is. Sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek rá és rövid ideig fedő alatt párolom, közben egy kevés rizstejet is adok hozzá. Utána hozzáadom a kinyomkodott kiflidarabokat is és botmixerrel pürésítem. A végén egy kevés nádcukorral ízesítem.
Mángoldnyélfőzelék
Hozzávalók egy kisebb adaghoz:
kb. 25 dkg mángoldnyél
1 csokor újhagyma
kevés olívaolaj
víz
só
pici fehérbors
néhány ek tejföl
1 ek teljes kiőrlésű búzaliszt
kb. 6 mángoldlevél csíkokra vágva
A mángoldnyeleket megmosom, mint a rebarbarát megtisztítom – azaz a végéről indulva a „szálkáit” lehúzom, majd néhány centis darabokra vágom. Az újhagymát megtisztítom, zöldjével együtt felaprítom. Egy lábasban felhevítem az olívaolajat, rádobom a hagymát, üvegesre pirítom, majd megy hozzá a mándolnyél is. Felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi, sózom, borsozom és fedő alatt puhára főzöm. Ekkor botmixerrel pürésítem, majd a lisztet elhabarom a tejföllel és besűrítem vele a főzeléket. Végül beledobom a csíkokra vágott mángoldleveleket is. Picit hagyom rotyogni és elzárom a gázt.
Megosztás
Hú, nem is tudom, hol kezdjem... A költözés óta most már kezdünk belerázódni a napi ritmusba, a dobozok is lassan kiürülnek, most már nincs káosz, csak rendetlenség és ez nagy eredmény. Kipakolás közben, mikor gasztromagazinok és fotós csetreszek álltak mindenütt hegyekben, az összeomlás szélén sűrűn mantráztam, hogy a van-tól igenis kell félni..)
Közben megérkezett az első zöldségdobozunk is a zsámboki Nyitott Kertből, így megkezdődött a tervgazdálkodás a konyhámban. Egyfelől nagyon inspiráló, hogy dugig a kamra és a hűtő friss zöldségekkel, másfelől nagy tudatosságot is igényel, hogy elhasználjak mindent az utolsó szem cékláig egy hét alatt – ezen a téren is van még hova fejlődni.:) De beköszöntött a főzelékkorszak, mivel Vincének is van már 4 foga és mindjárt 1 éves lesz, így egyre inkább felnőtt kajákat eszik, illetve mi esszük azt, ami neki jó. És úgy tűnik, vele nagyobb szerencsénk van e téren, mint anno Pannival, eddig még minden ízlett neki. Ebből a frittatából ő még nem kapott, de ezzel avattuk fel az új konyhámat és az első zöldségdobozt.
Spenótos frittata
Hozzávalók:
néhány ek olívaolaj
1 csokor újhagyma
25 dkg spenót
5 tojás
5 ek tej/zabtej
só
frissen őrölt bors
őrölt szerecsendió
A spenótlevelekről letépkedtem a szárakat, megmostam, megszárítottam, kisebb darabokra tépkedtem. A hagymát felaprítottam. A tojásokat elhabartam a tejjel, sóztam, borsoztam, szerecsendióval ízesítettem.
Egy teflon serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, üvegesre pároltam rajta a hagymát, majd rádobtam a spenótot is. Jól átforgattam, kicsit megsóztam. Mikor már összeesett, hozzáöntöttem a tojást és az egészet egy kivajazott jénaiba költöztettem, ami ment a sütőbe 180 fokra. Kb. 25 perc alatt készült el.
Megosztás
Két legyet ütöttem ezzel a levessel egy csapásra, rögtön két zöldséget kipipálhattam a márciusi listámról. A zeller volt számomra szokatlanabb hozzávaló, ezidáig húsleves-alapanyagként tekintettem rá (nála már csak a karalábéval bánok mostohábban). Tény, hogy erőteljes íze miatt elég megosztó zöldség, viszont így krémleves formájában, joghurttal savanyítva egész jól meg lehet vele barátkozni. A medvehagyma mint ráadás dob még egyet a leves ízén és küllemén is. Próbáljátok ki!
Hozzávalók:
néhány ek olaj
1-2 ek vaj
50 dkg zeller (tisztítva)
1 közepes krumpli
2 kisebb vöröshagyma
1 csokor medvehagyma
kb. 1,5 l zöldségalaplé vagy víz
néhány ek natúr joghurt
pici nádcukor
pici citromlé
só
A meghámozott zellert 1x1 cm-es kockákra vágjuk, a krumplit is nagyobb darabokra vágjuk. A medvehagymát megmossuk, felcsíkozzuk és az 1/3 részét félretesszük díszítésnek. A vöröshagymát megtisztítjuk, felaprítjuk.
Egy fazékban felhevítjük az olajat és a vajat, rádobjuk a vöröshagymát, üvegesre pirítjuk, majd mehet rá a medvehagyma (2/3 rész), jól átforgatjuk, végül hozzáadjuk a zellert és a krumplit is. Felöntjük annyi alaplével/vízzel, amennyi ellepi és puhára főzzük. Közben sózzuk, majd botmixerrel pürésítjük. Kevés cukorral, citromlével ízesítjük, felengedjük annyi folyadékkal, hogy megfelelő állagú legyen és végül néhány ek joghurtot keverünk bele. Tálaláskor megszórjuk a maradék medvehagymával.
Megosztás
A 1,5 kg-os India Cookbook-ból vettem ezt a szokatlan receptet, ott mint nyugat-bengáli specialitás szerepel. Élénk színe és a szegfűszeg aromája teszi különlegessé. Egy nap múlva érnek össze igazán az ízek, így este elkészítve másnapi munkahelyi ebédnek ideális (persze csak annak, aki nyitott a különlegesebb ízekre és szereti az indiait). Én magában ettem, de lepénykenyérrel lenne az igazi.
Ha valaki a zöldségfogyasztását szeretné növelni, és szereti az indiai konyhát (vagy legalábbis annak krisnás szegmensét), annak ajánlom a szabdzsikat, mert a sok fűszernek köszönhetően nagyon ízletesek és laktatóak is. Én legalábbis rájuk kattantam, ezért örömmel nyugtáztam, hogy Hémangi felvett az indiai főzőkurzusai közé egy szabdzsi workshopot is – április 21-én lesz az első. A 3 órás tanfolyam 7000 forintért szerintem baráti áron van és a Vega Cook & Run alapján azt jósolom, hogy ez is megéri az árát. 
Hozzávalók:
4-5 ek olaj
1 ek aprított friss gyömbér
Száraz fűszerek:
4 szegfűszeg
2 zöld kardamom
1 rúd fahéj
1 tk kurkuma
2 babérlevél
1 tk asafoetida
1 tk nádcukor
2 csapott tk egész római kömény
50 dkg karfiol (1 közepes fej)
4 közepes krumpli
3 narancs (2 a főzéshez, 1 a tálaláshoz)
só
A zöldségeket megtisztítom, a krumplit falatnyi kockákra vágom, a karfiolt kisebb rózsákra szedem. A narancsokat meghámozom (hártyájukat is levágom), hosszában félbevágom, majd felkarikázom.
Egy nagy serpenyőben vagy wokban felhevítem az olajat és beleszórom a gyömbért, kevergetve pirítom 1-2 percet, majd beleszórom a száraz fűszereket is. Jól átkeverem és kb. fél perc után hozzáadom a zöldségkockákat és 2 narancsot felkockázva. Jól átforgatom, majd kevés vizet öntök alá és fedő alatt közepes lángon sütöm-párolom, közben gyakran átforgatom. Kb. 15 perc alatt elkészül (ne főzzük péppé). Tálaláskor megszórom a maradék narancskockákkal.
Megosztás
Vágjunk bele a ZöldKampányba! Ez az étel már az új szellemiség jegyében készült, sőt nemcsak egy-két, hanem négy különböző zöldség került bele. Ha már kampány, indítsuk lendülettel.:)
Tudom, a paprika kakukktojás, nem épp most van a szezonja, de a szép piros színe miatt engedélyeztem egy kis kihágást (das Auge isst mit, mondja a német).
A receptet Hémangitól tanultam a Vega Cook&Run kurzuson, amit a 108.hu facebook-játékán nyertem. Nagyon kíváncsi voltam, milyen egy ilyen villámtanfolyam, ahol 90 perc leforgása alatt elkészül 3 fogás, majd a résztvevők közösen megvacsiznak. A mi vacsoránk egy wokos szabdzsiból (indiai zöldségétel), pakorából (olajban sült bundázott zöldségek) és puriból (egyfajta lepénykenyér) állt. Az igazi újdonság számomra ez a szabdzsi volt, a titka a technikában rejlik, hogy a kevés olajon, közepes lángon, fedő alatt sülő zöldségeket hagyjuk kicsit „odakapni”, amitől nagyon finom ízt kapnak. Számomra igazi comfort food, laktató, ízletes és mégsem nehéz – ez egyébként a krisnás konyháról általánosságban elmondható. Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!
Néhány technikai megjegyzés:
Az asafoetida, másnéven hing, ördöggyökér vagy aszatgyanta az indiai konyhában használatos ízesítő a fokhagyma és vöröshagyma pótlására. Kis szórófejes tégelyben kapható a nagyobb fűszerboltokban (pl. Ázsia bolt, Szép kis India stb.).
Ehhez a szabdzsihoz fontos, hogy legyen fedő a wokhoz! Főzéskor résen kell lenni, nehogy leégjenek a zöldségek. A felkaparásukhoz a legjobb egy fém szedőkanál, feltéve, ha nem tapadásmentes wokot használunk. A képen látható spéci indiai wokot a krisnásoktól vettem, azt hiszem, a Vigyázó Ferenc utcában kapható.
Hozzávalók:
1 dl olaj
4 cm gyömbér
2 kk egész római kömény
1,5 kk őrölt koriander
½ kk asafoetida (másnéven hing)
1 kk kurkuma
3 krumpli
40 dkg karfiol
1 sárgarépa
1 kaliforniai paprika
kis csokor petrezselyem
2-2,5 tk só
A gyömbért meghámozzuk, apróra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a krumplit nagyobb kockákra vágjuk, a karfiolt rózsáira szedjük (a nagyobb rózsákat elfelezzük). A sárgarépát félkarikákra vágjuk, a paprikát felcsíkozzuk. Mindent a kezünk ügyébe készítünk.
Egy wokban felhevítjük az olajat, beleszórjuk a gyömbért és a római köményt és közepes lángon, gyakran kevergetve pirítjuk (kb. 3 percig), míg illatozni nem kezd. Ekkor beleszórjuk a porfűszereket is (asafoetida, koriander, kurkuma), fél percig pirítjuk, majd mehetnek bele a zöldségek. Feljebb vesszük kicsit a lángot, jól átforgatjuk, hogy egyenletesen bevonják a fűszerek, majd fedő alatt pároljuk-pirítjuk. Közben időről időre egy fém keverőlapáttal átkeverjük, a leragadt részeket felkaparjuk. Mikor már puhák a zöldségek, megsózzuk és a végén megszórjuk aprított petrezselyemmel. Lepénykenyeret (pl. puri, chapati) kínálunk mellé.
Megosztás
Azért csak majdnem, mert a receptet nem egy török büfés súgta meg (sajnos:)), hanem Zizi oldalán találtam, ő pedig Heidi Swanson könyvéből vette. Némileg egyszerűsítettem rajta, elhagytam a barnarizst és a párolt mángoldot mint levesbetétet és sima pirított kenyérrel tálaltam. Majd a végeredményt kóstolva nyugtáztam, hogy olyan, mint a törököknél kapható savanykás lencseleves, amit úgy imádok. 
Hozzávalók 2 főre:
1 bögre vöröslencse
½ ek kurkuma
1 tk só
3-4 bögre víz
kis darab szárított kombu vagy wakame alga (elhagyható)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk őrölt római kömény
1 tk dijoni mustár
1 citrom leve
1 pohár sűrű joghurt (pl. Spar bio)
pirított teljes kiőrlésű kenyérkockák
A lencsét feltesszük főni 3-4 bögrényi sós, kurkumás vízben. Az előzőleg hideg vízbe áztatott szárított algát is beledobjuk és fedő alatt kb 20 perc alatt puhára főzzük.
Közben a hagymákat megtisztítjuk, felaprítjuk és kevés olajon egy serpenyőben megpároljuk, majd hozzáadjuk a római köményt és a mustárt. Jól elkeverjük, átforgatjuk, majd a puha lencséhez keverjük, belefacsarjuk 1 citrom levét és az egészet botmixerrel pürésítjük. Vízzel, ha kell felhígítjuk.
Tálaláskor joghurtot pöttyözünk a tetejére és megszórjuk pirított kenyérkockákkal.
Megosztás
A karácsonyi menü része lett volna ez a süti, de megcsúsztam az idővel, így csak másnap készült el. A receptet Mézesmadzagtól kölcsönöztem és annyit változtattam rajta, hogy a cukor és a citromlé mennyiségét a felére csökkentettem. Idén egyébként csupa bloggerektől vett receptből állt össze a menü: kipróbáltam Rita vargányás gesztenyekrémlevesét (a vargányaadagot feleztem), és Mamma tejben párolt karaját sörös hagymával és gránátalmasalsával. 
Hozzávalók egy normál tortaformához:
15 dkg liszt
1,5 ek nádcukor
1/2 tk só
7,5 dkg hideg vaj
2 ek olaj
3-5 ek hideg víz
Töltelék:
kb. 1,5 kg savanykás alma meghámozva, kimagozva, negyedelve
7,5 dkg vaj
9 dkg nádcukor
1 citrom leve
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd háromnegyed órára hűtőbe tesszük.
A töltelékhez egy lábasban összeolvasztjuk a vajat a cukorral, kb. 4 perc alatt aranybarnára karamellizáljuk. Hozzáadjuk az almanegyedeket és a citromlevet és rázogatva nagy lángon pároljuk kb. 20 percig. Közben ne nagyon keverjük, hogy ne törjön össze.
Ezután a tortaforma aljára borítjuk, majd befedjük az előzőleg kinyújtott tésztával. (A formánál kicsit nagyobb kört nyújtunk a tésztából és a sodrófa segítségével óvatosan az almás keverékre borítjuk.) A forma és a gyümölcs találkozásánál próbáljuk behajtogatni a tészta szélét. Néhány helyen szurkáljuk meg és előmelegített sütőben 200 fokon süssük kb. 30 percet. Utána óvatosan borítsuk egy tányérra.
Megosztás
Már nagyon vártam a alkalmat, hogy kipróbáljam valamelyik receptet a november végén megjelent Tésztavarázs (T.bálint Kiadó) című cukrászkönyvből. Sokszor lapozgattam, hol az égetett tésztával, hol a brióssal szemeztem, végül egy régi vágyat valósítottam meg: a házi croissant-készítést. A receptet hevenyészve átfutva (hozzávalók csekkolása, hajtogatás, tekerés, oké) még nem sejtettem, hogy ez nem az a gyorsan elkészülő fajta. Menet közben persze próbáltam gyorsítani a folyamaton (nem vagyok rá büszke) – ti ne tegyétek. A 60 fokon kelesztett vajas tészta csúnya látvány, folyik a vaj mindenütt. Szóval, mint a kelt tésztáknál általában, megint szembesültem a saját türelmetlenségemmel, de a hajtogatási, hűtési procedúra alatt volt alkalmam dolgozni rajta.:)
A végeredmény, amit este 9-kor húztam ki a sütőből diadalittasan, feledtetett minden nehézséget, az meg pláne, ahogy Patrik és Panni falta a foszlós, langyos croissant-t. 
Hozzávalók 7-8 kisebbhez (a könyvhöz képest fél adag):
1,25 g friss élesztő (vagy ennek megfelelő száraz)
1,25 dl langyos tej vagy gabonatej (pl. zabtej)
25 dkg fehér tönkölyliszt
6 g só
2,5 dkg nádcukor
14 dkg hideg vaj
A tetejére: 1 tojássárgája 1 ek tejjel elkeverve
Az élesztőt egy kevés cukorral a tejben pár perc alatt felfuttatjuk, majd a sóval, liszttel, maradék cukorral robotgéppel összegyúrjuk. Amikor már kezd elválni az edény falától (én menet közben kézi erőre váltottam), akkor már jó.
Letakarva meleg helyen a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra).
Kiütögetjük belőle a levegőt, majd ismét letakarjuk és min. 4, max. 8 órára betesszük a hűtőbe.
Újra kiütögetjük belőle a levegőt, majd lisztezett deszkára borítjuk és labdává formázzuk. A közepén 3 cm mély keresztet vágunk, a négy szélét kinyújtjuk és a középen keletkező üres részre helyezzük a laposra nyomkodott vajat. A 4 tésztafület ráhajtjuk.
Ekkor jön a hajtogatás:
Téglalappá nyújtjuk, háromba hajtjuk. Folpackba csomagoljuk, 30 percre hűtőbe rakjuk.
90 fokkal elforgatjuk, ismét téglalappá nyújtjuk, háromba hajtjuk, csomagoljuk, hűtjük.
Az előző lépéssel ellentétes irányba nyújtjuk, háromba hajtjuk, becsomagolva ismét behűtjük 30 percre.
Formázás:
Lisztezett felületen 3 mm vastag téglalappá nyújtjuk, hosszában kettévágjuk és az így kapott tésztacsíkokból egyenlő szárú háromszögeket vágunk ki.
Az alapjukkal felénk lerakjuk őket, középen 1 cm-es bevágást ejtünk, az alap két szélét kicsit széthúzzuk, majd felgöngyöljük. A végeit kifliszerűen befelé hajlítjuk.
Vékonyan megkenjük tojásmázzal, majd meleg helyen a duplájára kelesztjük őket (kb. 2 óra).
A sütőt 170 fokra előmelegítjük, ismét lekenjük a kifliket tojással és 12-14 perc alatt készre sütjük.
Megosztás
Szombaton lezajlott az adventi sütögetés, holnap képek is lesznek az eseményről. Addig is megosztom veletek a résztvevők kedvenc édes sütijét, ezt a kukoricalisztes citromos-tökmagos kekszet. A másik nagy siker a diós-juhsajtos keksz volt. Három óra leforgása alatt a stollen mellett az alábbi kekszeket sütöttük.

Citromos-tökmagos keksz
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
15 dkg fehér tönkölyliszt (vagy finomliszt) átszitálva
10 dkg kukoricaliszt átszitálva
1 tk sütőpor
11 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
1/2 citrom leve
A tetejére:
5 ek porcukor
1/2 citrom leve
1 marék szárazon pirított tökmag felaprítva
A tészta hozzávalóit kézzel összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk és betesszük a hűtőbe kb. 30 percre. Utána fél centi vastagra kinyújtjuk, kiszaggatjuk és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 12 perc alatt megsütjük.
Közben a tetejére szánt porcukrot kikeverjük a citromlével és ezzel kenjük meg a kisült, még meleg kekszeket, majd megszórjuk tökmaggal.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010