Receptek vaj címkével

Rizsfelfújt

Klasszikus házias desszert vagy inkább második fogás egy jó leves után. Gyerekkorom egyik kedvence a palacsinta mellett, így most is anyukám utasításait ötvöztem Horváth Ilonka veretes soraival, így született az alábbi recept. Tartottam magam Horváth I. rizsmennyiségéhez,  amit utólag megbántam, mert túl hamar elfogyott, így legközelebb duplázom a mennyiséget.

Rizsfelfújt 

Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg rizs
1/2 l tej
1 dl víz
csipet só
2 ek. cukor
2 tojás
1 ek. cukor
5 dkg vaj megolvasztva
1 citrom reszelt héja
1 marék aszalt sárgabarack felaprítva (lehet mazsola is)
Tetejére: házi baracklekvár

A rizst feltesszük főni a vízzel elkevert tej egy részében, megsózzuk, megcukrozzuk. Több részletben adjuk hozzá a maradék tejet, hogy nehogy túl híg tejberizst kapjunk. Mikor már megpuhult (de nem főtt péppé), hagyjuk kihűlni.
Közben a tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat az 1 ek. cukorral és az olvasztott vajjal és a citromhéjjal elhabarjuk, majd beleforgatjuk a már kihűlt rizsbe.
A fehérjéket kemény habbá verjük és az aszalt gyümölccsel együtt óvatosan a rizses masszába forgatjuk. Kivajazott tepsiben vagy jénaiban 160 fokon kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a széle már kicsit megbarnult és itt-ott ropogós.
Baracklekvárral tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Kókuszos golyó blogszülinapra

A köz nyomásának engedve tegnap megünnepeltem a blogom, ha nem is tortával, de egy gyors és finom édességgel. Történetesen ez a recept is Stahl Judittól származik, a Gyors édességek kötetből. Közben ahogy a blogokon is kicsit tájékozódtam, rájöttem, hogy nagyon hasonló a T3v által már bemutatott házi Raffaellóhoz, amit Doctor Peppernél golyóformátumban is megszemlélhetünk. Stahlnál a tejpor helyett cukrozott sűrített tej játszik, aminek a beszerzése talán eggyel egyszerűbb.

Kókuszos golyó blogszülinapra 

Hozzávalók 25-30 darabhoz:

15 dkg kókuszreszelék
1 tubus cukrozott sűrített tej
10 dkg puha vaj
1 kisebb narancs reszelt héja
1 ek. rum

A bevonathoz:
cukrozatlan kakaópor
és/vagy
étcsoki

A hozzávalókat egy nagy tálban kézzel összegyúrtam, az így kapott masszából nagy gombócot formáztam és folpackba tekerve betettem 5 percre a mélyhűtőbe. Utána nedves kézzel kisebb darabokat téptem a tésztából és golyóvá hengergettem őket. Egy tálcára rakosgattam a golyókat, és 10 percre megint mentek a mélyhűtőbe.

Bevonatnak a könyv a kakaóporba hempergetést írja, nyilván a gyorsaság mint fő szempont miatt, én azonban kíváncsi voltam a csokimázas verzióra is. Tény, hogy munkaigényesebb, de sokkal finomabb.

Gőz fölött megolvasztottam 1 tábla jó minőségű étcsokit, kevés olajat kevertem bele és a mélyhűtőből kivett, fogpiszkálóra tűzött gombócokat megforgattam benne, hogy nagyjából mindenhol bevonja. Kiskanállal segítettem a problémás részeken. Nem törekedtem tökéletesen sima máz kialakítására, kócosan rusztikus bevonatot képeztem. Hungarocell hiányában egy muffinba szurkáltam a fogpiszkálókat és rövid hűtőhideg után tehettem is a gombócokat a papírkapszlikba. 

Stahl Judit Gyors édességek-beli receptje alapján

 

Related Posts with Thumbnails

Karácsonyi projekt indul!

Látva a bloggertársak karácsonyi lendületét, én is elkezdtem gyűjteni az ötleteket. Megint elzarándokoltam a könyvtárba, és kivettem a Martha Day által szerkesztett Nagy karácsonyi szakácskönyvet, és míg bejelölgettem és kijegyzeteltem a szimpatikus recepteket, elkapott engem is a láz. Ehhez jött még a Melange-tól kapott csokicsomag inspirációja a cuki rózsaszín csokilencsékkel és a pörkölt kakaóbabbal. Így egyenes út vezetett a trüffelgyártáshoz, mert Dolce vita gyömbéres trüffeljei amúgy is motoszkáltak már bennem egy ideje. Időközben a fügelikőröm is elkészült a gardróbszekrény jótékony sötétjében, így azt is csatasorba állítottam.
A trüffelkrémhez Dolce vita és Martha Day receptjét vettem alapul, hogy a kettőből kidolgozzam a saját verziót.

Gyömbéres és fügelikőrös trüffel  

Gyömbéres és fügelikőrös trüffel

Hozzávalók az alapkrémhez (kb. 25-30 darabhoz):

1,5 dl tejszín
25 dkg étcsokoládé (50%-os)
1,5 ek. vaj

Az ízesítéshez:
4 cm gyömbér meghámozva, lereszelve
3 ek. fügelikőr

A hempergetéshez:
porcukor
pörkölt, darált kakaóbab
csokireszelék (jelen esetben rózsaszín csokilencse lereszelve)

A tejszínt egy kis lábosban felforraltam, majd levettem a tűzről és belekevertem a kockákra tördelt csokit. Egy fakanállal adig kevertem, míg az egész fel nem olvadt benne. Utána hozzáadtam a vajat is. Ezen a ponton a massza felét áttöltöttem egy másik tálkába. Az egyik adagba belereszeltem egy kb. 4 cm-es gyömbérdarabot, a másikat pedig 3 ek. fügelikőrrel ízesítettem. Mindkét adagot kis műanyag tálkába kanalaztam és fóliával lefedve egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap kiskanállal kis adagokat szedtem ki belőle, és igyekeztem kézzel golyóformává alakítani őket. Eztán meghempergettem a golyókat porcukorban/csokireszelékben/kakaóbabban és kis papírkosárkákba raktam őket.

Tapasztalat: legközelebb bátrabban teszek bele az ízesítőkből, elsőre óvatos voltam. Ezen kívül sürgősen beszerzek egy karalábévájót a golyóformázáshoz, mert kézben nagyon olvad a massza. A kész trüffeleket pedig fogyasztásig célszerű hűtőben tárolni.

Ha olvasztott csokibevonatot akarunk borításnak, akkor a mártogatás előtt a golyókat le kell fagyasztani.

Fügelikőr
 

Related Posts with Thumbnails

Miss Marple a konyhában - shortbread

Bár az időjárás mostanában gyakran lehangoló és egy időre sajnos búcsút mondhatunk a fagyigépnek meg a könnyű salátáknak és leveseknek is, de elkeseredésre azért semmi ok. Fogjunk egy jó Agatha Christie-regényt és egy csésze forró teával vagy forralt borral és egy tál teasüteménnyel telepedjünk egy kényelmes fotelba és hagyjuk, hogy Poirot vagy Miss Marple elkalauzoljon egy olyan világba, amikor még az angol családok a háztartás nyomasztó kiadásai elől dél-franciaországi szállodákba menekültek spórolás céljából. Ha példájukat nem is tudjuk követni, de legalább elrágcsálhatunk néhány magunk sütötte autentikus skót teasüteményt, nevezetesen shortbread-et és cserébe talán nem leszünk gyilkosság áldozatai.

Shortbread (klasszikus skót teasütemény) klasszikus és paradiós változat 

A shortbread egy egyszerű omlós teasütemény, tésztájának három fontos alkotóeleme a cukor, a vaj és a liszt, arányuk pedig a következő: egy egység cukorhoz két egység vaj és három egység liszt társul. Azt gondolnánk, hogy ebből semmi különös nem sül ki, de az első kóstolásnál meglepődünk, mert a vaj (nem margarin!) hihetetlen omlósságot és ízt kölcsönöz a tésztának. A kukorica- és rizsliszt adagolásával  módosíthatjuk a süti állagát, a rizsliszt kifejezetten ropogóssá teszi az eredményt. Az alapreceptet aztán kedvünkre variálhatjuk: tehetünk bele fahéjat, reszelt citrom- vagy narancshéjat vagy csokidarabokat is. De a tetejére is szórhatunk magvakat, aszalt gyümölcsöt vagy csokoládét. Elsőként azonban érdemes kipróbálni az alapreceptet viszonyítási alapként.
 
Shortbread (klasszikus skót teasütemény)

Hozzávalók:

17,5 dkg szobahőmérsékletű nem sózott vaj (pl. Alpa márkázott vaj)
7,5 dkg porcukor átszitálva
17,5 dkg finomliszt átszitálva
7,5 dkg kukoricaliszt átszitálva
csipet só

A vajat a porcukorral egy tálban keverőlapáttal habosra keverjük. Utána fokozatosan hozzáadjuk a liszteket és a sót és addig keverjük, míg össze nem áll a tészta. Nem kell sokáig keverni, hamar kialakul a már nyersen is selymes-omlós hatású tészta. Gömböt formázunk belőle és kb. 20 percig pihentetjük. Közben egy kerek kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Pihentetés után a tésztát sodrófával kerekre nyújtjuk, hogy kitöltse a tortaformát és a formába igazítjuk. Villával körben a szélét megnyomkodjuk, hogy rovátkás legyen, majd 8 szeletre vágjuk, és több helyen megszurkáljuk. Végül megszórjuk egy kevés barnacukorral vagy nádcukorral. Előmelegített sütőben 150 fokon kb. 60 percig sütjük. Akkor jó, ha szép világosbarna színt kap. Hagyjuk a formában kihűlni, majd a barázdák mentén cikkekre szeleteljük.

Paradiós shortbread

Hozzávalók:

10 dkg olajos mag pl. dió, mandula, mogyoró, paradió nagyobb darabokra vágva
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
6 dkg porcukor
10,5 dkg finomliszt
4,5 dkg kukoricaliszt
1 ek. rizsliszt
csipet só

Ugyanúgy készül, mint az alaprecept, csak sütés előtt a tészta tetejét nem csak barnacukorral hintjük meg, hanem megszórjuk valamilyen olajos maggal is. A rizsliszt miatt ez a verzió keményebb és ropogósabb az előzőnél.
 
Forrás:
http://www.joyofbaking.com/shortbreads/shortbread.html
http://www.deliaonline.com/articles/food/all-about-shortbread,1358,AR.html

Eredetileg a Képmáson.

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010