
Eltűntem néhány napra, kicsit sűrű volt az élet, hű fegyverhordozóm és fényképészem is elutazott a hétvégére. Legalább megnyugodhattam, hogy még nem vagyok beteges netfüggő, nem borított ki, hogy nem frissül a blog és másokét sem olvashatom. Amitől viszont kicsit pánikba estem, az az, hogy a pályaművem még gondolatban sincs kész, a határidő meg itt van a nyakunkon...
Az elmúlt napokban több már publikált ételt is főztem, például megint csináltam citromos sütit, ami új volt, azt meg nem volt kinek lefotóznia. Most egy régebbi kísérlet következik tehát, néhány hete ugyanis kipróbáltam Chili és Vanilia háromhagymás cukkinilevesét. Nagyon finom lett, felvettem a repertoárba, így ide is feljegyzem.
Háromhagymás cukkinileves
Hozzávalók:
2 közepes cukkini
2 közepes vöröshagyma vagy főzőhagyma
Fél szál póréhagyma
6 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
1,5 l húsleves (nálam biokockából a DM-ből)
1 pohár tejföl
3 ek. liszt
petrezselyem
reszelt parmezán
A cukkinit meghámoztam, majd hosszában négy részre vágtam. A negyedeket kb. fél centis cikkekre vágtam. A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam. A felolvasztott vajon üvegesre pirítottam őket, hozzáadtam a cukkinit, átforgattam, majd felöntöttem a húslevessel. Fedő alatt, kis lángon addig főztem, hogy a cukkini még épp ropogós maradt. Ekkor elkevertem a tejfölt a liszttel és besűrítettem vele a levest. Tálaláskor megszórtam reszelt sajttal és petrezselyemmel.
Megosztás
Évekkel ezelőtt találtam ezt a receptet valahol a neten, és azóta készítem rendszeresen, hol salátának, hol köretként. Férjem nagy kedvence, ez az egyik legnagyobb sérelme, mert ha nincs szezonja a padlizsánnak, akkor ugye nem csinálom, ha meg van, akkor nem elégszer. :)
Hozzávalók:
25 dkg kuszkusz
kevés vaj
kb. 7 dl víz
25 dkg paradicsom felkockázva
50 dkg padlizsán
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem aprítva
1 dl tejszín
5 dkg aprított dió
10 dkg reszelt sajt (pl. Gouda)
só
cayenne bors
A kuszkuszt vajon megpirítjuk, felöntjük a vízzel és fedő alatt, kevergetve főzzük, amíg fel nem veszi az összes vizet. Miután megdagadt, levesszük a tűzről és fedő alatt még puhulni hagyjuk.
A hagymákat apróra vágjuk, a padlizsánt felkockázzuk, és kevés olajon, kis lángon, kevergetve kb. 20 percig együtt pároljuk őket. A puha kuszkuszt villával elmorzsoljuk, majd belekeverjük a párolt hagymás padlizsánt, a paradicsomkockákat, a reszelt sajtot és a diót. Beleforgatjuk a petrezselymet, sózzuk, megszórjuk pici cayenne borssal és beleöntjük a tejszínt. Az így kapott masszát egy vékonyan kivajazott, kellően mély tűzálló tálba öntjük és hideg sütőbe toljuk, ahol fólia alatt közepes lángon 180 fokon kb. 30 percig sütjük.
Megosztás
Vasárnap ünnepeltük férjem névnapját, ez alkalomból kellett összeállítanom ünnepi menüt. Nem volt nehéz dolgom, eleget hallom nap, mint nap a panaszt, hogy mit nem főzök elégszer az ő kedvére. Nálunk ugyanis nem az a baj, hogy válogatós lenne, hanem az, hogy én állandóan kísérletezni akarok, új recepteket böngészek és csak nagy rábeszélések árán vagyok hajlandó az "unalmas", jól bevált receptekhez nyúlni. Emiatt tényleg megharagszik néha, és különböző toplistákkal próbál vágyainak érvényt szerezni. Szóval csak ezekről a listákról kellett néhány ételt összekombinálnom, hogy összeálljon a vasárnapi ebéd. Időm szűkössége miatt leves nem volt, rögtön belecsaptunk, de nem a lecsóba... Íme a menü:
Rozmaringos-citromos sült csirkecombok
Majonézes kukoricasaláta
Padlizsános kuszkusz
Mézes-mandulás sütemény
A süti új recept volt, később emlékezem majd meg róla, a kuszkusz férjem egyik nagy kedvence, szintén később szentelek neki posztot.
![]() |
A recept 4 személyre:
4 egész csirkecomb A salátához:
1 kg mirelit morzsolt kukorica |
A combokat egy éles késsel elfeleztem, azaz kettéválasztottam az alsó- és felsőcombot. Bedörzsöltem őket sóval, borssal, megszórtam rozmaringgal és egy jól zárható műanyag dobozba rendeztem őket, közéjük citromkarikákat és fokhagymagerezdeket csempészve. Eztán mentek a hűtőbe érlelődni néhány órára, akár egész éjszakára. A sütéshez aztán fóliával kibéleltem egy mély tepsit, hogy majd könnyebb legyen elmosogatni, és szépen rárakosgattam a husikat, és egy fél pohár vizet öntöttem alájuk. Az egészet beborítottam alufóliával és előmelegített sütőben 200 fokon pároltam-puhítottam őket kb. fél órát. Miután megállapítottam, hogy puhák, és színtelen lé buggyan ki belőlük, ha megszurkálom őket, levettem az alufóliaborítást és szép barnára pirítottam őket (ezt légkeveréssel felső grillfunkcióval tettem).
Közben a salátához megpároltam a kukoricát. Amíg az hűlt, apró kockákra vágtam a füstölt sajtot és a hagymákat. A majonézt (kb. egy fél üveg) elkevertem a joghurttal, és sóval, cukorral, citromlével ízesítettem. Miután a kukorica kihűlt, minden hozzávalót jól elkevertem és nyakonöntöttem a majonézzel. Az egészet jól záródó dobozban a hűtőbe tettem.

Megosztás
Már régóta szemeztem ezzel a recepttel a Nélkülözhetetlen vendégváró falatokban, és most eljött az idő, hogy kipróbáljam. Az olajban sütésnek nem vagyok nagy híve, mindig vérzik a szívem, mikor a használt olajat ki kell önteni, ezért amit lehet, azt sütőben sütök. Ennél mégis beizzítottam a serpenyőt, de csak kevés olajat öntöttem bele.
A recepten némileg módosítottam az otthoni készletek fényében, de az eredetit közlöm, zárójelben meg a saját variációt.
Hozzávalók:
18-19 dkg lencse
1 durvára vágott vöröshagyma (1,5 nagy újhagymafejet használtam)
1 összenyomott fokhagymagerezd (szerintem mehet 2)
1 vékonyra szeletelt kis póréhagyma (nálam kimaradt)
1 lereszelt kis sárgarépa
8 dkg zsemlemorzsa (szerintem kevesebb is elég)
2 tojássárgája
1 babérlevél
2 ek. apróra vágott friss koriander (nekem nem volt)
2 ek. olaj
pirítós kenyér
natúr joghurt
fűszer ízlés szerint, nálam keleti fűszerkeverék
A lencsét előző nap beáztatjuk. Másnap 1 babérlevéllel sós vízben feltesszük főni. Miután puhára főtt, leszűrjük és kihalásszuk belőle a babérlevelet.
A főtt lencse felét a vörös- és a fokhagymával botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük a maradék lencsét, a pórét, a répát, a zsemlemorzsát, a tojássárgáját és a koriandert. Sózzuk, borsozzuk, majd csapott evőkanálnyi mennyiségekből kis lapos fasírtokat formálunk. Olajat hevítünk egy serpenyőben és mindkét oldalukat barnára sütjük. A kész fasírtkákat papírtörlőre szedjük, közben a serpenyőben ha kell, pótoljuk az olajat.
Pirítós kenyérrel és fűszeres joghurttal tálaljuk. De pitában salátával is adható.
Megosztás
A biokölessel való ismerkedésemről már írtam korábban itt. Most ismét a kuszkuszt helyettesítettem vele, egyrészt mert olcsóbb, másrészt, mert könnyebben beszerezhető, legalábbis számomra. A recepthez a kiindulási alap a Fakanál márciusi száma volt, az ottani receptet alakítgattam. Aki szereti a curryt meg a zöldségeket, annak biztos ízleni fog. De curry helyett készíthető bazsalikommal vagy más zöldfűszerrel is, csak akkor kicsit ratatouille-os beütése lesz. Én egyébként kicsit féltem a paradicsom és a curry találkozásától, ezért kicsiben leteszteltem, mielőtt az egészet beízesítettem volna, de passzoltak egymáshoz, nem volt baj.
Hozzávalók 2 személyre:
1 vöröshagyma
1 csokor újhagyma (a fehér része)
1-2 gerezd fokhagyma
2 kisebb cukkini
4 paradicsom
5 ek. olaj
fél pohár száraz fehérbor
curry
frissen őrölt bors
só
1 pohár köles
3 pohár víz
só
1-2 ek. vaj
A zöldségeket megtisztítjuk, felkockázzuk. Kevés olajon a hagymákat megdinszteljük, majd hozzáadjuk a többi zöldséget és 10 percig erős lángon pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a bort. Lassú tűzön fedő alatt pároljuk 20 percig, végül ízesítjük a curryvel.
A kölest háromszor annyi sós vízzel feltesszük főni. Mikor megpuhult, leszűrjük és 1-2 ek. vajjal elkeverjük. Tálba szedjük és a tetejére halmozzuk a zöldségragut.
Megosztás
Vigyázz, kész, főzz!
II. forduló: Titkos töltelékek
Elég hosszú, rögös, pánikrohamokkal szegélyezett út vezetett az alábbi pályaműhöz, mivel az eredeti elképzelésem (réteslapokból tekert kis töltött hengerek) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. A kudarcot követő brainstorming során felelevenedtek bennem a gimnáziumi gasztroélmények, amikor az akkor még létező Korona passage palacsintázóban (Kálvin tér, ma Raiffeisen bank, azt hiszem) tömtük a fejünket a jobbnál jobb óriáspalacsintákkal. Innen jött az ötlet, hogy én is tekerek valamit, de most nem édeset, hanem valami pikáns sósat. A Zsófi-féle fajitaélmény hatására nyúltam megint a tortillához, és töltöttem meg ezzel az indiai ihletésű csirkecurryvel. Tudom, hogy a csapati stílszerűbb lenne, de én most maradtam a jól bevált tortillareceptnél (mondjuk azt, hogy a fusion konyha szellemében). :)

Hozzávalók 4 személyre:
A csirkecurryhez:
1 csirkemellfilé
1,5 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 alma
1 doboz darabolt konzerv ananász
1 marék mazsola
1 pohár tejföl
1 kk. étkezési keményítő
2-3 kk. curry
10 szem koriander
só
őrölt bors
A tortillához:
15 dkg kukoricaliszt
10 dkg finom liszt
fél tk. sütőpor
fél tk. só
30 ml olaj
kb. 1,5 dl langyos víz
Az almát meghámoztam, nagyobb kockákra vágtam. A mazsolát beáztattam az ananász levébe. A vöröshagymát megpucoltam, nagyobb darabokra vágtam, a fokhagymát felaprítottam. A csirkemellet kis kockákra vágtam, sóztam, borsoztam, kevés olajon aranybarnára pirítottam.
Miután kiszedtem a husit a serpenyőből, a visszamaradt olajra dobtam a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát és lassan megpároltam őket. Utána hozzáadtam az alma- és ananászdarabokat, valamint a mazsolát (a leve nélkül). Fedő alatt megpároltam őket. Mikor már az alma is megpuhult, a husikat is visszapakoltam a serpenyőbe, majd 1 dl ananászlevet elkevertem a keményítővel és azt is hozzákevertem. Fél pohár tejfölt kikevertem a curryvel és a kőmozsárban porrá zúzott korianderrel és azt is hozzáadtam az egyveleghez. Megsóztam, kicsit rotyogtattam együtt az egészet, majd elzártam a lángot.
A tortillához egy keverőtálba szitáltam a kétféle lisztet, hozzáadtam a sót és a sütőport, és az olajjal meg a víz felével a robotgép dagasztófejével kis labdává dolgoztam. Közben folyamatosan adagoltam a vizet. Miután összeállt, még 5 percig tovább kevertem (illetve én kézzel dagasztottam tovább). A tésztát 4 egyenlő részre osztottam, kis korongokat formáltam belőlük és nedves konyharuha alatt 30 percet pihentettem őket. Utána mindegyiket 2-3 mm vastagra nyújtottam és teflon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.
A tortillákba 1-1 adag csirkecurryt kanalaztam, tölcsért formáltam belőlük és a tetejükre csepegtettem a maradék tejfölből, melyet előzőleg egy kis curryvel és ananászlével ízesítettem.
Inspiráció: Tom Bridge: A legjobb receptek Csirke c. kötete
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010