Rosé kacsamell csokis bogyósgyümölcsmártással

Ha lassan is, de tágítom horizontomat, ami a húskészítést illeti. Három év blogolás után végre konkurenciája akadt a kedvenc csirkemellnek, mégpedig a sokkal elegánsabb és trendibb kacsamell. Karácsonykor próbáltam ki először – nagy sikerrel. És nem csak azért, mert végre használhattuk a digitális húshőmérőnket, hanem mert tényleg nem bonyolult elkészíteni, mégis különleges. Köretnek akkor Lila füge-féle csokis meggycsatnit és almacsatnit ettünk hozzá jázminrizzsel. Mivel volt még a fagyasztóban egy kimaradt kacsamell ebből a karácsonyi adagból, így egyik este ezt a szuper vacsorát alkottam belőle.

Hozzávalók kettőnknek vacsorára:

1 kacsamell

1 doboz mirelit bogyósgyümölcs
1 dl vörösbor
1 tk. málnás balzsamkrém (hiányában balzsamecet)
1 tk. méz
2-3 kocka étcsoki

A kacsamellet megmostam, alaposan megtisztítottam a tollmaradékoktól (egy szemöldökcsipesszel), majd szárazra törölgettem. A bőrt egy éles késsel hosszában, majd keresztben kb. 1 centinként a húsig bevagdostam (a húsba már ne vágjunk bele). Sóval, borssal bedörzsöltem, majd egy teflon serpenyőben közepes lángon mindkét oldalán megpirítottam. A bőréből igyekeztem minden zsírt kiolvasztani.

Utána egy tepsibe helyeztem a bőrös résszel felfelé és 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöttem. (Mikor a beleszúrt húshőmérő 70 fokot mutatott, kivettem).
Hagytam kb. 10 percet pihenni, utána szeleteltem fel.

A mártáshoz egy kis lábasban felforraltam a bort és a balzsamecettel együtt kb. a felére beforraltam. Utána hozzáadtam a felengedett gyümölcsöket és a mézet és óvatosan átforgatva (hogy ne törjön össze) rotyogtattam még kb. 5 percet. Végül beledobtam az összetört csokidarabokat és kevertem rajta egyet.

A húst a mártással és krumplipürével tálaltam.

2010. jan. 20. 15:16 | 5 komment | Megosztás
Kategóriák: Sült, Szárnyas
Címkék: balzsamecet, kacsamell, málnás balzsamkrém, méz, vörösbor

Stifado

Egy-két hónappal ezelőtt elcsábultam a piacon és vettem szép borjúlábszárat. Akkor még azt gondoltam, gulyásleves lesz belőle (még életemben nem csináltam), aztán persze megint rabul ejtett egy új és izgalmasabb recept. A Für Sie magazin mediterrán konyháról szóló különszámában találtam ugyanis egy stifado receptet, amihez a borjúm alkalmasnak tűnt. Kicsit utánaolvasva láttam, hogy nagyon nem távolodtam el eredeti célomtól, ugyanis a stifadot a görögök pörköltjének vagy gulyásának is nevezik. A lelke a sok hagyma (a legtöbb receptben 1 kg húshoz 1 kg hagymát adnak), ami lehet gyöngyhagyma, salotta vagy kicsi vöröshagyma is. A neten talált receptek nem ilyen fűszeresek, mint ez, így maradtam az izgalmasnak ígérkező fűszerorgiánál. Az adagot persze csökkentenem kellett, csak fél kiló húsból készítettem, a fűszerek viszont az eredeti mennyiségben mentek bele. A megváltoztatott mennyiségeknél zárójelben közlöm az eredetit.

Mikor daraboltam a húst, kicsit félni kezdtem, hogy nagyon rágós lesz, mert annyira inasnak tűnt. Aztán nagyon pozitívan csalódtam (látszik, hogy a vöröshús téma nem az én asztalom), mert isteni omlós, puha lett. Nem egy hétköznapra való gyors vacsora a főzési idő miatt, de hétvégére ideális, míg fő, lehet közben mással foglalkozni.
Az eredmény pedig: sötétbarna, gazdag szószban fürdő omlós húskockák és hagymadarabok.

Megjegyzés: A szegfűszeg illata-íze domináns, így aki nem szereti, csökkentse a mennyiséget vagy hagyja ki.

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg borjúlábszár (eredetileg 1,5 kg marhahús)
3 ek. olívaolaj (eredetileg 6 ek.)
só
frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1/2 tk. őrölt szerecsendió
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1/2 tk. őrölt római kömény

2 ek. paradicsompüré
1 rúd fahéj
2 ek. vörösborecet (eredetileg 3 ek.)

3 dl víz (eredetileg 5 dl)
25 dkg passzírozott paradicsom (dobozos)
1 dl vörösbor

25 dkg kicsi vöröshagyma (eredetileg 1 kg)

A húst megmostam, szárazra töröltem, a hártyás, inas részeket levágtam róla. Utána kb. 2 cm-es kockákra vágtam. Egy nagy fazékban felhevítettem 3 ek. olívaolajat, rádobtam a húst (ha nem férnek el egy rétegben, akkor több menetben). Kevergetve őket néhány perc alatt minden oldalról megpirítottam a húskockákat. Kiszedtem, jól megsóztam, megborsoztam, félreraktam.

Az olajba beledobtam az apróra vágott fokhagymát, a babérlevelet, a szegfűszeget, a római köményt és az őrölt szerecsendiót. Kis lángon, kevergetve hevítettem őket, míg illatozni nem kezdtek. Utána ment rájuk a hús, a paradicsompüré és a fahéjrúd. Elkevertem, majd a borecetet hozzáadva pár percig pirítottam. Utána hozzáadtam kb. 3 dl vizet, a passzírozott paradicsomot és a vörösbort. Az így kapott ragut fedő alatt, kis lángon 1 órán át főztem.

Közben a vöröshagymákat megmostam és héjastul leforráztam őket forrásban levő vízzel és kb. 1 percig állni hagytam. Utána hideg vízzel leöblítettem és csak utána hámoztam meg. A hagymafejeket negyedeltem és a húshoz adtam. Kb. 45 percet főttek még együtt, akkor még fűszereztem kicsit és elzártam a lángot (legközelebb már kb. 45 perc után beletenném a hagymát, a borjúnak ugyanis a kétszer 45 perc is elég).
Főtt tésztával ettük.

2008. szept. 16. 9:40 | 7 komment | Megosztás
Kategóriák: Vöröshús
Címkék: babérlevél, borjúlábszár, fahéj, fokhagyma, őrölt római kömény, őrölt szegfűszeg, őrölt szerecsendió, paradicsompüré, vörösbor, vörösborecet, vöröshagyma

Még mindig kacsa: Kacsahúsos széles metélt

Ahogy ígértem, azt is elárulom, mi lett a sorsa a csontokról lefejtett kacsahúsnak. Hát ebben az egyszerű, de isteni, ízekben gazdag raguban végezték nagy megelégedésünkre. A recept eredetileg 4 személyre szól, a tapasztalat fényében azt mondanám, ez erősen függ a combok méretétől, és attól, mennyire húsosak (mármint a kacsáé:)). Egészséges étvágyú családoknak lehet, hogy rögtön dupláznám az adagot.

 

Hozzávalók:

2 kacsacomb

2 közepes vöröshagyma

3 ek. olívaolaj

só

frissen őrölt bors

1 ek. sűrített paradicsom

2,5 dl száraz vörösbor vagy rosé (esetünkben Heimann Fuchsli)

6 ágacska kakukkfű

5 dl alaplé vagy víz

40 dkg széles metélt

A combokat megmostam, a bőrüket lefejtettem, a húst a csontról levagdostam. A csontból levest főztem, a husit és a bőrt egyenlő nagyságú kis kockákra vágtam.

A hagymát megpucoltam, felaprítottam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, a hagymát és a húskockákat együtt megprirítottam (míg a hagyma üveges nem lett). Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a paradicsomsűrítményt, kicsit pirítottam, majd nyakon öntöttem a borral és kis lángon hagytam forrni.

Közben a kakukkfüvet leöblítettem, lerázogattam, majd az alaplével/vízzel együtt a raguhoz adtam és fedő alatt, kis lángon puhára pároltam az egészet (kb. 1 óra). Közben kóstolgattam, ha kellett utánasóztam. Mikor kész lett, a kakukkfüvet kihalásztam belőle.

Közben a kacsabőrt és -hájat 2-3 ek. hideg vízzel egy kis lábasban tűzre tettem. Először fedő alatt felforraltam, majd  félig lefedve sütöttem, míg ki nem sült a zsírja. Végül levettem a fedőt és addig hagytam sülni, míg a pörcök teljesen meg nem pirultak és puhák nem lettek. Ekkor szűrővel konyhai papírtörlőre szedegettem őket, a zsírt pedig hagytam kicsit hűlni, majd kis tálkába öntve betettem a hűtőbe megdermedni (későbbi felhasználásra).

A széles metéltet sós vízben al dentére (haraphatóan keményre) főztem, majd leszűrtem. A kacsaraguval leöntve és a pörcökkel megszórva tálaltam. A fotóról a pörcik sajnos lemaradtak.:(

Forrás: Saucen und Dips (Trendkochbücher sorozat)

2008. máj. 25. 15:20 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Szárnyas, Tészta
Címkék: kacsacomb, kakukkfű, sűrített paradicsom, széles metélt, vörösbor, vöröshagyma

VKF XV. – Mákos tejbegríz fűszeres-vörösboros meggymártással

Az alapötlet már régóta ott motoszkált a fejemben, aztán jött Beatbull felhívása, a kreatív kaméleon,  hogy induljunk ki egy jól ismert klasszikusból, majd csavarjunk rajta egyet, hogy az anyja se ismerjen rá. Hát én a lehető legegyszerűbből és talán közös nemzeti minimumnak tekinthető tejbegrízből indultam ki. Olyat ugyanis még nem hallottam, hogy valaki ne szeretné, még a mi kis puristánk is megeszi. Vita tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy folyós legyen-e (igen!) vagy sűrű, hogy a kanál megálljon benne. Ezzel az étellel egy baj van, hogy  ezt is meg lehet unni. De erre is van megoldás: példa rá az alábbi recept.

 

Hozzávalók 3 kis kupachoz:

1/2 l tej
pici só
2 tk. nádcukor
4 ek. búzadara (tönköly)
3 ek. darált mák

A mártáshoz:
20 dkg magozott meggy (mirelit vagy befőtt)
1 dl jófajta száraz vörösbor
1 tk. nádcukor
1 rúd fahéj
2 szegfűszeg
1/2 tk. étkezési keményítő
kevés hideg víz

A tejet egy kis lábasban lassú tűzön felforraltam. Mikor fölforrt, megsóztam, megcukroztam és fokozatosan, állandóan kevergetve adagoltam bele a búzadarát, majd a mákot is belekevertem. Hagytam sűrűsödni pár percet, majd elzártam a gázt.
Folpackkal kibéleltem 3 kis kerámia sütőformát, úgy, hogy a fólia a széleken túl lógjon. Beleöntöttem a tejbegrízt, majd hűlni hagytam (hideg vízbe állíthatjuk, ha gyorsítani akarjuk a folyamatot) és kis időre a hűtőbe tettem.

A mártáshoz a meggyet levével együtt és a borral feltettem főni. Megcukroztam, fűszereztem és hagytam kicsit forrni. Közben a keményítőt egy kevés hideg vízzel simára kevertem, majd hozzáadtam a meggyhez és addig kevergettem, míg be nem sűrűsödött, ekkor elzártam a lángot.

Tálaláskor a tejbegrízt óvatosan a tányérokra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát és meggymártással kínáljuk. Mandulalapocskákkal is megszórhatjuk ráadásnak.

2008. máj. 4. 13:40 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Babagasztro, Desszert, Magyaros, VKF!
Címkék: 1 éves kortól, búzadara, étkezési keményítő, fahéj, mák, meggy, nádcukor, szegfűszeg, tej, vörösbor

Spontán vörösboros marharagu

Reggel a piacra indulás előtt még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni :), ahogy azt sem, hogy vásárlás közben beúszik tudatomba egy ki tudja hol látott-olvasott vörösboros marharagu ínycsiklandó képe. A kép olyan makacsul ottragadt, hogy menten be is vásároltam marhalapockából, sárgarépából, ecetes gyöngyhagymából, meg apró szemű gombából, hogy álomból mielőbb valóság lehessen. Hazaérve próbáltam szakácskönyveimben nyomára bukkani a vágyott ételnek, ez nagyjából, több forrásból dolgozva (Váncsa, Stahl, Joanne Harris) sikerült is, majd a felszedett tudást felhasználva az alábbi remeket sikerült alkotnom, melyből férjem elismerő hümmögések közepette két tányérral abszolvált vacsorára. Ezt jó jelnek vettem.:)

 

Hozzávalók 4 személyre:

kb. 5 cm sós szalonna
2 vöröshagyma felaprítva
1-2 gerezd fokhagyma felaprítva
50-60 dkg marhalapocka
25-30 dkg apró szemű csiperkegomba
2 nagyobb sárgarépa
2 ek. liszt
1,5 ek. sűrített paradicsom
2 dl vörösbor (lehet több is, nekem ennyi volt kéznél)
víz
1 babérlevél
2-3 kis kakukkfűágacska
só
2 marék ecetes gyöngyhagyma

A szalonnát vékony csíkokra vágtam. A húst megmostam, a hártyákat lefejtettem róla és kb. 2 cm-es kockákra szeleteltem. A gombák tönkjét levágtam, a fejeket meghámoztam, a nagyobbakat félbevágtam. A répát hámozás után hosszában félbe- majd karikákra vágtam.

Ezen előkészületek után elővettem egy jó nagy serpenyőt, egy kevés olajat löttyintettem rá és a szalonnát rádobtam, zsírját kiolvasztottam. Utána a pörcöket kiszedegettem (később majd vissza lehet pakolni).
Először a húst pirítottam meg a maradék zsiradékon, nagy lángon kevergetve, míg meg nem pirult minden oldala, közben meg is sóztam.
Utána kiszedtem, és ment bele a kétféle hagyma, majd miután üvegesre pirultak, a zöldségek. Közepes lángon, kevergetve pirultak egy kicsit, majd megszórtam őket 2 ek. liszttel, belenyomtam a sűrített paradicsomot, majd felöntöttem 2 dl vörösborral. Elkevertem és hozzáadtam a húst is, itt mehet bele a szalonnapörc is, meg a babérlevél és a kakukkfű.
Felöntöttem annyi vízzel, hogy épp ellepje. Megsóztam és fedő alatt, kis lángon főztem, míg a hús meg nem puhult (kb. 2 óra). Közben ha szükséges, az elfőtt folyadékot pótoljuk. Fontos, hogy a víz épp csak ellepje, mert sűrű, ízes szaft a cél. Az ecetes gyöngyhagymát elég a célegyenesben hozzáaadni, mondjuk a vége előtt fél órával, mert annak nem kell sokat puhulnia.
Héjában főtt krumplival tálaltam.

2008. febr. 6. 22:10 | 8 komment | Megosztás
Kategóriák: Vöröshús
Címkék: babérlevél, ecetes gyöngyhagyma, fokhagyma, gomba, kakukkfű, marhalapocka, sárgarépa, sűrített paradicsom, szalonna, vörösbor, vöröshagyma

Aszalt szilvás kacsacomb

Egy évet kellett várnia Stahl Judit Végre otthon! című szakácskönyvének, hogy túljussak a lapozgatás fázisán és kipróbáljak belőle valamit. Ez nem értékítélet, inkább azt mutatja, mennyi könyv vár még kipróbálásra a polcomon. Azóta több jónak ígérkező receptet is beterveztem belőle, például a burgundi marhatokányt és a szilvás-mákos darázsfészket, hogy csak néhányat említsek.
Stahl stílusán lehet vitatkozni, de talán azt senki nem vitatja, hogy megbízhatóak a receptjei. Nekem eddig csak egy-kettő volt, ami nem jött be annyira, pedig már elég sokat kipróbáltam. Történetesen ez is jól vizsgázott.

 

Hozzávalók 4 személyre:

5 dl + 1 dl vörösbor
10 dkg magozott aszalt szilva
1/2 narancs héja nagyobb darabokban
2 szárított chili (ha van friss, még jobb)
1/2 kk. őrölt fahéj
4 kacsacomb
só
bors
1/2 ek. vaj
4 gerezd fokhagyma apróra vágva

Egy kisebb fazékban összeforraltam az 5 dl bort és az aszalt szilvát. 10-15 perc főzés után kihűtöttem és botmixerrel pépesítettem, majd felöntöttem annyi borral, hogy 5 dl mártást kapjak (kb. 1 dl bor). Ezután belekevertem a narancshéjat, a fahéjat és a chilit.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Előkészítettem egy nagy tűzálló tálat (nevezetesen egy fedeles jénai edényt).

A combokat sóztam, borsoztam, majd egy serpenyőben erős lángon előpirítottam bőrös részükkel lefelé kezdve. Így kb. 2 perc, majd megfordítva 3-4 perc, hogy színt kapjon és a zsír egy része kiolvadjon.

A zsírt kiöntöttem egy kis edénykébe, a combokat félreraktam. Kis lángon megolvasztottam a vajat, beledobtam a felaprított fokhagymát, megpároltam, majd ment bele a szilvás pép. Erős lángon kevergetve rotyogtattam egy kicsit, majd a tűzálló tálba önöttem az egészet és beleraktam a combokat.

Fedő alatt 200 fokon sütöttem 20 percig, majd 130 fokon folytatva kb. 3 órán át. Isteni omlós, édeskés-csípős-fűszeres husi lett az eredmény. Krumplipürét ettünk mellé.
 

2008. jan. 18. 11:09 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Szárnyas
Címkék: aszalt szilva, chili, fokhagyma, kacsa, narancs, őrölt fahéj, vörösbor

Védőitalok zimankó idején: vörösboros teapuncs és fűszeres tea

Vörösboros teapuncs

A klasszikus puncs titka 5 hozzávalóban rejlik, amit neve is bizonyít, hiszen etimológiailag a hindi „pancsa”, „öt” jelentésű szóból származik. Őshazájában, Indiában eredetileg arrakból (rizspálinka), teából, vízből, cukorból és citromléből készült, és a britek révén került Kelet-Indiából Európába a 17.-18.  század idején. Az idők folyamán sok változat született, készítik alkoholmentesen, gyümölcsléből és hidegen is, alkotórészei pedig gyakran a helyi alapanyagokhoz igazodnak. Nálunk például nagyobb eséllyel készül kecskeméti barackpálinkából, mint kubai rumból, ahogy az osztrákoknál is wachaui barackpálinkával az igazi.

Hozzávalók:

1/2 l vörösbor
7 dkg cukor
1 l forró fekete tea
1 kupica fehér rum vagy barackpálinka
1 jól megmosott (bio)citrom felkarikázva

A bort a cukorral felmelegítjük, de nem hagyjuk felforrni, hogy megmaradjon az alkoholtartalma. Ha feloldódott benne a cukor, hozzáöntjük a teát, a rumot/pálinkát és beledobáljuk a citromkarikákat. Az egészet újra felmelegítjük, de nem forraljuk.

 

Fűszeres tea

Alkoholmentes lélekmelegítő, erejét az alkohol helyett az őrölt gyömbér csípőssége adja. A citrom-méz arányokkal szabadon játszhatunk, attól függően, mennyire savanykásan szeretjük.

Hozzávalók:

2 filter borsmenta tea
4 filter fekete tea
2 tk. gyömbérpor
1 darab fahéj
4 szem szegfűszeg
1 liter víz
3 citrom leve
3 ek. méz

A vizet felforraljuk, a filtereket belógatjuk, beleszórjuk a fűszereket és 5 percig főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni, és csak utána facsarjuk bele a citromlevet, hogy a C-vitamin tartalma megmaradjon, végül ízlés szerint mézzel ízesítsük.

Eredetileg a Képmáson.

2008. jan. 8. 20:43 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Ital
Címkék: barackpálinka, borsmenta, citrom, fahéj, fehér rum, fehérbor, fekete tea, képmás, méz, őrölt gyömbér, szegfűszeg, vörösbor

Reprodukció 1.: Vörösborban párolt paprikás kolbász

Mikor először megláttam Mammánál a borban főtt chorizo receptjét, azt gondoltam, hmmm, érdekes, de tuti nem próbálnám ki. Túl nehéznek, rusztikusnak tűnt, olyan igazi pasikajának. El is telt jó sok idő, mire egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a boros chorizót vizualizálom. Állandóan a fejemben volt, kínálta magát, én meg nem tudtam a képétől szabadulni. Ez így ment vagy 2 napig, aztán megadtam magam a sugallatnak: elbandukoltam a közértbe, nem chorizóért, csak sima, magyar paprikás kolbászért. (Mamma előtte megnyugtatott, abból is ugyanolyan finom). Ez volt életünk első tapasvacsorája, de gyanítom nem az utolsó. Köszönet a receptért Mammának és az isteni sugallatnak!

 

Hozzávalók:

1 ek. olívaolaj

2 fej vöröshagyma apróra vágva

25 dkg paprikás kolbász

1 fej fokhagyma

2,5 dl testes vörösbor

Az olajat egy serpenyőben felhevítettem, és üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Kb. 5 perc múlva hozzáadtam az előzőleg lehéjazott és vékony karikára vágott kolbászt. Kiolvasztottam a zsírját, majd az egész fokhagymafejnek levágtam vékonyan a talpát és a vágott végével lefelé beleállítottam a serpenyőbe. Pár percet pirítottam, majd felöntöttem a borral és lassú tűzön addig pároltam, míg a bor a felére redukálódott. Mikor ez megtörtént, elzártam a lángot, és a fokhagymagerezdeket megpróbáltam ügyesen kicsusszantani a héjukból (vigyázat, kicsit forró még ilyenkor). Friss kenyeret ettünk hozzá, meg ecetes gyöngyhagymát, isteni vacsora volt.

2007. nov. 11. 15:18 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Előétel, Gyors vacsora
Címkék: fokhagyma, kolbász, vörösbor, vöröshagyma