Receptek tonhal címkével

Túrós-tonhalas kence

A tonhalkonzerv nálunk nagy népszerűségnek örvend, ez az, ami a hámozott paradicsomkonzerv mellett biztos mindig van a kamrapolcon. Kicsit variálni akartam rajta, hogy ne csak magában együk pirítósra kenve, így túróval, ezzel-azzal kicsit komplexebb élményt ad.

túrós tonhalkrém

Hozzávalók:

1 doboz tonhal (saját levében)
25 dkg túró
1 ek. olívaolaj
2-3 savanyú uborka kis kockákra vágva (kapribogyóval is működik)
1 csokor metélőhagyma felaprítva
1-2 tk. mustár
kevés citromlé

frissen őrölt bors

A tonhalat és a túrót az olívaolajjal és egy kevés tonhallével botmixerrel turmixoltam. Hozzákevertem az uborkakockákat, a metélőhagymát és a mustárt. Sóztam, borsoztam, kevés citromlével savanyítottam és hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.
A tonhalat nem muszáj pürésíteni, egy villával is szét lehet nyomkodni és a túróba utólag belekeverni.

Related Posts with Thumbnails

Calzone a la pos

A szándékoltan nagyon szellemes névadással egyrészt a calzonéim kis testi hibájára hívom fel a figyelmet (tudom, nagyon laposkák, legközelebb bátrabban kibélelem őket), másrészt a Tv paprika magazin idétlen címeire, receptbevezetőire reflektálnék. Fogadalmam ellenére megszoktam venni ezt az újságot, és minden hónapban sikerül elképeszteniük a humorosnak szánt, de nagyon erőltetett elnevezéseikkel. Példának egy gyöngyszem egy diós-citromos süti bevezetéseként: „Dióda rálva meg cit rommáz”.  No comment.

Calzone kissé laposan 

Calzone: 

Hozzávalók 4 kisebbhez:

1 ek. kristálycukor
2 tk. szárított élesztő
kb. 3 dl langyos víz
45 dkg átszitált liszt
1 csapott ek. só (eredetileg fél tk., de úgy sótlan)
3 ek. olívaolaj

1 dl langyos vízben elkeverem az élesztőt és a cukrot és felhabosítom. Egy nagy tálba szitálom a lisztet, hozzáadom a sót, az olajat, az élesztős masszát és kb. 2 dl vizet (ha kell, még dagasztás közben pótolom), majd a robotgép dagasztókarjaival rugalmas tésztává gyúrom. Miután szépen összeállt, elválik az edény falától, még kézzel is gyúrom egy kicsit, majd gombócot formálok belőle, a tetejét kereszt alakban bevágom és megkenem olajjal. Letakarva 1-1,5 órát kelesztem.
Mikor már szépen megkelt, még egyszer átgyúrom, kinyomkodom belőle a levegőt és 4 egyenlő részre osztom.
A sütőt előmelegítem 230 fokra (hagyományos mód).
A tésztaadagokat lisztezett felületen egy-egy körré kinyújtom, a széleiket üresen hagyva a köröket egyik felükön  megpakolom a töltelékkel, majd ráhajtom az üresen hagyott tésztarészt és a szélét egy villával lenyomkodom (lezárom). Kívülről megkenem olívaolajjal és kb. 20 perc alatt megsütöm.

Az Egy falat...Olaszország receptje alapján.

A töltelék:

2 salátacukkini
1-2 ek. olívaolaj
1 doboz tonhalkonzerv saját levében
1 marék kapribogyó
1 biocitrom reszelt héja és 1 ek. leve
2 púpozott tk. tejföl
10 dkg feta
szárított bazsalikom és oregánó

A cukkiniket meghámoztam, elnegyedeltem és zöldséghámozóval vékony csíkokat vágtam le belőle, majd kevés olajon serpenyőben puhára pároltam.
A fetát villával szétnyomkodtam, majd hozzákevertem a tonhallal és a tejföllel együtt a párolt cukkinihez. Ment bele a citromlé  és -héj, a kapribogyók meg a zöldfűszerek. Sózni nem kellett a feta miatt. Ezzel a keverékkel pakoltam meg a calzonékat.

Megjegyzés:

Tekintve, hogy milyen laposak lettek az enyémek, célszerű rögtön dupla adagot készíteni a töltelékből, hogy tekintélyes calzonékat kapjunk. Vagy egy másik tölteléket is bevetni.

Calzonék másoknál:

Mozzarellás-paradicsomos-olajbogyós... Bombadil Tománál
Pulykaragus Lilahangyánál
Sokféle ötlet Mammánál
Vegyes húsos Zsúrkenyérnél
 

Related Posts with Thumbnails

Pezsgős-tonhalas spagetti

Rendezgettem a minap a kinyomtatott, újságból kivágott receptjeimet (elég tetemes mennyiség), amikor kezembe akadt ez a szimpatikus darab Stahl Judit munkásságából. Nem sokat tétováztam, tekintve, hogy a hűtőben már ott figyelt egy ideje egy felbontott pezsgő, tonhalkonzerv meg mindig van a háznál. Az eredmény egy nagyon harmonikus, kellemesen citromos tészta lett. A pezsgőt amúgy nem érezni, hiányában szerintem fehérborral is érdemes próbálkozni.

Pezsgős-tonhalas spagetti 


Hozzávalók 2 személyre:

 

25 dkg spagetti

1-1,5 doboz natúr tonhalkonzerv (eredetileg 2)

1 kisebb vöröshagyma (eredetileg 1 csokor újhagyma)

1-2 gerezd fokhagyma

2 ek. lecsöpögtetett kapribogyó

1-2 evőkanál olaj

1,5 dl pezsgő

1 dl tejszín

1 dl tejföl

1 citrom reszelt héja

fehérbors

 

A tésztának egy nagy fazékban felteszem forrni a vizet.

A mártáshoz megtisztítom a hagymákat, a vöröshagymát felaprítom. A tonhalat felbontom, leöntöm róla a levét, villával kicsit szétszedegetem. (Stahl a tonhal olaját használja a főzéshez, én mindig saját lében eltettet veszek, ezért étolajat használtam.)

Ha felforrt a víz, megsózom és beleteszem a spagettit, és al dentére főzöm.

Közben elkészítem a mártást. Olajat hevítek egy serpenyőben, megpirítom a vöröshagymát, majd hozzáreszelem a fokhagymát. Mikor már üveges és a fokhagyma illatozik, hozzáadom a kapribogyót és a pezsgőt. Hagyom, hogy az alkohol elfőjön belőle. Mikor a sistergése már alábbhagy, beleöntöm a tejfölt és a tejszínt is. Sózom, borsozom, hozzáreszelem a citromhéjat. Végül belekeverem a tonhaldarabokat is és összefőzöm 1-2 perc alatt.

A mártást összeforgatom a leszűrt tésztával és tálalom.

 

Megjegyzés: Stahl kaprot is tett bele, én kihagytam, mert a férjem nem szereti. A tonhal mennyiségét kicsit soknak ítéltem, ezért csak 1,5 dobozzal tettem bele. Ha mind belemegy, szerintem kicsit növelni kell a tejföl-tejszín mennyiségét.  

  
Related Posts with Thumbnails

Paradicsomos spagetti tonhallal és olívabogyóval

Újabb gyors vacsora, melyet egyik este improvizáltam. Nincs benne semmi extra nagy ötlet, ellenben egyszerű, hamar megvan és a hozzávalók is általában rendelkezésre állnak (ez mondjuk ízlés dolga, nálunk mindig van a kamrában konzerv hámozott paradicsom és tonhalkonzerv). Férjem először dohogott, hogy nem Hajni makaróniját főzöm (a la Stahl), de az ízélmény hatására megjuhászodott.:)

Hozzávalók 4 személyre:

1 hámozott paradicsom konzerv
1 tonhalkonzerv (darabolt)
1 marék olívabogyó
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
fél pohár tejföl
kis citromlé

őrölt bors
pici cayenne bors

A hagymákat apróra vágjuk, egy teflon serpenyőben kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomokat, melyeket fakanállal szétnyomkodunk. Kicsit rotyogtatjuk, aztán mehet bele a tonhal és a kisebb darabokra vágott olajbogyó. Néhány percig főzzük, majd a tejföllel, citromlével és a fűszerekkel ízesítjük. (A csípőssége a cayenne bors mennyiségétől függ, én csak annyit tettem bele, hogy épp hogy csípjen). Hagyjuk még egy kicsit rotyogni és kész is. Sós vízben al dentére főzött spagettivel vagy pennével kínáljuk. A tetejére szórhatunk reszelt sajtot (mi Goudával ettük, de szerintem bármi jó, a legjobb a parmezán).

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010