
A tonhalkonzerv nálunk nagy népszerűségnek örvend, ez az, ami a hámozott paradicsomkonzerv mellett biztos mindig van a kamrapolcon. Kicsit variálni akartam rajta, hogy ne csak magában együk pirítósra kenve, így túróval, ezzel-azzal kicsit komplexebb élményt ad.
Hozzávalók:
1 doboz tonhal (saját levében)
25 dkg túró
1 ek. olívaolaj
2-3 savanyú uborka kis kockákra vágva (kapribogyóval is működik)
1 csokor metélőhagyma felaprítva
1-2 tk. mustár
kevés citromlé
só
frissen őrölt bors
A tonhalat és a túrót az olívaolajjal és egy kevés tonhallével botmixerrel turmixoltam. Hozzákevertem az uborkakockákat, a metélőhagymát és a mustárt. Sóztam, borsoztam, kevés citromlével savanyítottam és hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.
A tonhalat nem muszáj pürésíteni, egy villával is szét lehet nyomkodni és a túróba utólag belekeverni.
Megosztás
A tejbegríz, a palacsinta és a túrógombóc az a három láb, melyeken még egy válogatós kisgyerek élelmezése is biztosan állhat.:) Nálunk az utóbbi készül mostanában leggyakrabban, mert abban van a legtöbb „hasznos anyag”. Mikor megláttam a Hedonismon az eperrel töltött változatot, nagyon megkívántam, de aztán úgy alakult, hogy eper helyett meggy került bele. Ez sem rossz kombináció. És amióta zsemlemorzsa hiányában kényszerűségből kekszmorzsába forgattam a gombócokat, nem is kell prézlit venni.

Hozzávalók kb. 15 gombóchoz:
50 dkg túró
10 dkg búzadara
kevés só
3 ek. vaníliás porcukor
2 tojás szétválasztva
15 darab meggy kimagozva
Hempergetni:
kevés vaj
darált háztartási keksz
Tetejére:
méz
A túrót egy tálba raktam, villával szétnyomkodtam, hozzákevertem a búzadarát, a sót, a cukrot és a tojások elhabart sárgáját. (Ha túl száraz, morzsalékos a túró, mehet bele plusz egy egész tojás elhabarva).
A keveréket állni hagytam egy negyed órát, majd a tojásfehérjéket habbá vertem és óvatosan beleforgattam. Vizes kézzel gombócokat formáztam belőle, mindegyik közepébe beépítettem egy szem meggyet és egy nagy lábosban, lobogó sós vízben megfőztem őket (ekkora mennyiséget két menetben). Miután feljöttek a víz felszínére, még kb. 6 percig főztem.
Közben a darált háztartási kekszet egy kevés vajon egy teflon serpenyőben átforgattam és a kifőtt gombócokat meghempergettem benne. Tálaláskor akácmézet csorgattam a gombócok tetejére, de porcukorral kikevert tejföllel is adható.
Megosztás
Ezt a túrós-olajos tésztát már korábban is népszerűsítettem, most újra előkerült, húsvéti-tavaszi köntösben. Jól jön a hétvégi reggelikhez vagy akár tízórainak a munkahelyre, mert este, munka után is könnyen összedobható. Nálam még petrezselyemzölddel készült, de most például medvehagymával sütném, ha eljutnék a piacra. Arra kell figyelni, hogy a liszt-túró-folyadék arányok erősen függenek a túró minőségétől (mennyire nedves, mennyire szemcsés), ezért érdemes a lisztet fokozatosan adagolni, míg össze nem áll a tészta. A kisült zsemlék súlyán érezni fogjuk, hogy van benne anyag.:)
Hozzávalók 4 bucihoz:
20 dkg liszt
25 dkg túró
9 ek. olaj
14 ek. tej
bő 1/2 tk. só
1 tk. sütőpor
1 marék petrezselyemzöld felaprítva (vagy helyette medvehagyma)
1 ek. lenmag
A tetejére: 1 tojás elhabarva, lenmag
A hozzávalókat összegyúrjuk, nagy gombócot formázunk belőle és 20 percre félrerakjuk pihenni. Utána 8 egyenlő részre vágjuk, minden részből egy kb. 1,5 cm széles, 15 cm hosszú rudat formázunk és a rudakat kettesével összesodorjuk és koszorút formázunk belőlük.
A tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk lenmaggal és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.
Megosztás
A múlt heti Nők Lapját nézegetve megakadt a szemem ezen a recepten. Először nem is tűnt fel, hogy egy egyszerűsített tojásmentes változat, csak a banán ragadta meg a figyelmemet. Aztán amikor gyors desszertre volt szükségem, mert egy barátnőmet vártuk estére vendégségbe, kapóra jött ez az egyszerű verzió. Kicsit tartottam tőle, hogy túl sűrű lesz a krém, de nem lett vele gond, főleg másnapra szépen megpuhult minden, összeértek az ízek, az állaga is megfelelő volt (nyilván nem olyan laza, mint a tojásos, de jó). Magamfajta nyerstojás-fóbiásoknak ideális alternatíva.:)
Hozzávalók:
25 dkg túró
25 dkg mascarpone
2 ek. rum vagy kevés rumaroma
10 dkg + 2 ek. (házi vaníliás) porcukor átszitálva
2 dl erős feketekávé
2 nagyobb, érett banán
24 db babapiskóta
2 ek. cukrozatlan kakaópor
A túrót egy keverőtálban villával áttörtem, hozzákevertem a mascarponét és a 10 dkg porcukrot, jól összedolgoztam. A maradék 2 ek. cukrot a kávéhoz adtam és egy kisebb mély tálkába öntöttem.
A banánokat meghámoztam és felkarikáztam.
A babapiskótákat egyenként belemártogattam a kávéba, majd egy magasabb peremű hőálló (pl. jénai) tálba rakosgattam őket, hogy egy soron kitöltsék az alját. Utána megkentem a túrókrém felével, kiraktam egy soron banánkarikákkal (kicsit bele is nyomkodtam a krémbe a banánokat), majd ment rá a maradék babapiskóta egy rétegben, végül a maradék krém.
Folpackkal letakarva hideg helyen hagytam összeérni az ízeket. Másnap volt a legfinomabb.
Tálalás előtt kakaóport szitáltam a tetejére.
Lajos Mari receptje a Nők Lapjából.
Megosztás
Újabb fehércsokis mousse-ra bukkantam, ezúttal nem tejföllel, hnem túróval. Sparos biotúrót használtam hozzá, mert az nem olyan szemcsés, mint a magyar túró, hanem szép homogén. Tálaláskor kristálycukorral tört (mozsár!) citromfűleveleket szórtam a tetejére a színhatás kedvéért. Szép lett, finom lett, különösen gyümölccsel együtt lehet nagy sikere.

Hozzávalók 4 kis tálkához:
15 dkg fehér csoki
20 dkg túró (Spar biotermék)
2 dl habtejszín
A csokit vízgőz fölött megolvasztom. A túróval elkeverem, hagyom kihűlni. Közben a tejszínt habbá verem és óvatosan beleforgatom a túrós masszába. Nyomózsákkal kis tálkákba töltöm és min. 2 órára hűtőbe teszem.
Megjegyzés: állagra ne egy légies habot várjunk, a túró miatt van sűrűsége a krémnek.
A Le Menu 2007/4-es számában talált receptet módosítottam.
Megosztás
Még mindig a mák-meggy páros bűvöletében élek, ezért az ebédre tervezett túrógombócot megvariáltam kicsit. Jó ötletnek bizonyult, mindhármónknak ízlett az újítás. Az alapreceptet már nem tudom honnan vettem, de a bloggerek túrógombócváltozatait nézegetve megállapítottam, hogy szokatlan a liszt-gríz kombináció, általában csak az egyik játszik.

Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg túró
5 dkg rétesliszt
5 dkg búzadara
1 tojás
1 tojásfehérje
pici só
kb. 1 ek. cukor
2,5 ek. darált mák
Hempergetni:
5 dkg vaj
zsemlemorzsa
Rácsorgatni:
porcukorral kikevert tejföl
Az öntethez:
magozott meggy
méz
A túrót villával áttörtem, hozzákevertem az elhabart egész tojást, a grízt, a mákot és a lisztet. Sóval, cukorral ízesítettem, végül a felvert tojásfehérjét is óvatosan beleforgattam. Az így kapott masszát fél órára a hűtőbe tettem. Közben a vajat megolvasztottam egy serpenyőben és megpirítottam rajta a zsemlemorzsát. Egy kis lábas aljára mézet öntöttem és felhevítettem, majd hozzáadtam a kimagozott meggyet és fedő alatt, kis lángon főztem egy kicsit (kb. 8 percet). Utána hagytam kihűlni és botmixerrel pürésítettem.
A fél óra elteltével a túrós masszából hideg kézzel kis gombócokat formáztam és forrásban lévő enyhén sós vízbe raktam őket. Újraforrástól számítva 6-8 percig főztem a gombócokat, utána szűrőkanállal kiszedegettem és a pirított morzsában megforgattam őket. Porcukorral elkevert tejföllel és a meggyöntettel tálaltam.
Megjegyzés: most kivételesen két tojásfehérjével készült, mert ennyi maradék volt a hűtőben.
Megosztás
Míg a bloggertársak könnyű, gyümölcsös nyári sütiket készítenek sorra, én ezzel az ősmasszívummal jelentkezem.:) Nem kimondottan nyári süti, de nagyon finom, szerintem bármikor sikert arat. Ez az első esetem rétessel egyébként, de le is rombolta minden gátlásom, tényleg nem egy bonyolult műfaj. A sütivel férjemnek szerettem volna kedvére tenni, ugyanis Szepezd kultikus hely a számára: gyerekkorában minden nyarat ott töltött és ennek keretében ismert meg engem is 18 évvel ezelőtt.:)
Hozzávalók:
2 csomag réteslap
10 dkg darált dió
sárgabaracklekvár
4 nagy alma meghámozva, lereszelve
egy kevés őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja és egy kevés leve
50 dkg túró
2 tojás elhabarva
kb. 3 dl tejföl
20 dkg cukor
1 marék mazsola
10 dkg darált mák
10 dkg vaj
zsemlemorzsa
A nagylyukú reszelőn lereszelt almát kinyomkodtam, majd egy kevés őrölt fahéjjal és a citromhéjjal, -lével, meg 1-2 ek cukorral összeforgattam.
A túrót egy villával áttörtem és elkevertem a tojásokkal, 0,5 dl tejföllel, a mazsolával. Kevertem hozzá egy-két evőkanál cukrot meg egy kis citromhéjat is.
A maradék cukormennyiséget elfeleztem és a dióhoz meg a mákhoz kevertem.
Kivajaztam egy kisebb téglalap alakú tepsit. A réteslapok széléből levágtam egy keskeny csíkot, hogy elférjenek a tepsiben. 2-3 réteslap jutott 1-1 rétegre. Leraktam az első réteget, megkentem olvasztott vajjal, megszórtam zsemlemorzsával, majd megkentem vékonyan sárgabaracklekvárral is, végül rászórtam a cukros diót. Meglocsoltam egy kevés tejföllel.
A következő réteslapréteget is vajaztam-morzsáztam, majd megraktam a reszelt almával.
Utána megint réteslap, olvasztott vaj, morzsa, rá a túrós keverék.
Az utolsó réteg a mák, ezt is meglocsoltam tejföllel, rátettem az utolsó réteg réteslapot, megkentem vajjal, tejföllel és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 perc alatt megsütöttem.
Forrás: Nők Lapja konyhája 2008/nyár
Gyors, tartalmas édesség, gyerekeknél garantált siker. Ha a babának csak kevés foga van (például mint esetünkben: 4), mandulalapok helyett célszerű darált mandulát alkalmazni.
Hozzávalók:
5 dl tej
2 dkg vaj
4 dkg mazsola
2,5 + 1 dkg mandulalapocska
10 dkg (nád)cukor
1-2 tk. vaníliás cukor
8 dkg gríz (nálam teljes kiőrlésű)
2-3 alma
2 ek. citromlé
1 tojás
15 dkg túró
pici só
1-2 tk. barnacukor
A tejet egy lábasban felteszem főni a vajjal, a mazsolával, 2,5 dkg mandulával és 8 dkg cukorral és a vaníliás cukorral. Mikor felforrt, fokozatosan belekeverem a grízt és kb. 2 percig főzöm. Utána egy nagyobb tálba kiöntöm.
Az almákat meghámozom, felkockázom és citromlével meglocsolom.
A tojást szétválasztom, a sárgáját a túróval elkeverem és a grízhez adom.
A fehérjét egy kevés sóval és 2 dkg cukorral habbá verem, majd óvatosan a grízes masszába forgatom.
Kivajazott sütőformába simítom a tésztát (a legkisebb tepsimben sült, de egy kerek lepényforma is jó), megszórom az almakockákkal és kb. 1 dkg (egy marék) mandulalapocskával és egy kevés barnacukorral.
Előmelegített sütőben 220 fokon hagyományos módon kb. 30 percig sütöm.
Forrás: Viva! 2008/2.
Megosztás
Ezek a rudacskák a hűtőben várakozó kevéske maradék parmezán és túró elpusztítására születtek. Az "ál" jelző arra utal, hogy ugyan külsejükben a grissiniket idézik, de készítésük azokénál jóval egyszerűbb: nem kelt, hanem egyszerű gyúrt tésztáról van szó.
A jövőben annyit változtatni fogok a recepten, hogy nem rudakat formálok belőlük, hanem kis tégalalapokra vágom a tésztát, úgy remek sör- és borkorcsolya válik belőle.
Hozzávalók 12 rúdhoz:
20 dkg liszt
5 dkg puha vaj
5 dkg túró
4 ek. víz
5 dkg reszelt parmezán
1 csipet só
kevés olaj a tetejére
A hozzávalókat az olaj kivételével egy tálban összegyúrom, majd folpackba tekerve a tésztagombócot fél órán át a hűtőben pihentetem. Ezután lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, kb. 1 cm széles csíkokra vágom, majd rudakat sodrok belőlük. Sütőpapírral bélelt tepsire rendezgetem őket, olajjal megkenegetem és 200 fokon 10-12 perc alatt világos barnára sütöm őket.
Az Antipasti und Tapas című kötet receptje alapján.
Megosztás
Nagy igyekezetemben, hogy felhízlaljam kislányunkat, Pannit, megvettem a Doctor Pepper által már méltatott sorozat nekem szánt kötetét: az Ínyenc fogások az őrület szélén álló anyukáknak címűt. Egész sok szimpatikus recept van benne, elsőre erre az egyszerű palacsintára esett a választásom azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kellő mennyiségű fehérjét juttassak Pöttöm Panni szervezetébe. A terv egész jól bevált, így hálás vagyok az új beszerzésnek és igazolva látom szakácskönyvgyűjtő-szenvedélyemet (bár tudom, ingatag lábon álló érvelés ez:)).

Hozzávalók 8 kis palacsintához:
25 dkg túró
4 ek. liszt
1 tojás + 1 sárgája
1 ek. nádcukor
1 csipetnyi só
olaj a sütéshez
A gyümölcsszószhoz:
alma
aszalt cseresznye
víz
Egy tálban minden hozzávalót elkevertem, egy sűrű, ragadós tészta lett az eredmény. Egy palacsintasütőt kikentem olajjal és felforrósítottam, majd evőkanállal beleszaggattam egy tésztakupacot. Igyekeztem elteríteni a serpenyőben, de annyira ragadt, hogy ez csak akkor sikerült, mikor már kicsit megsült a másik fele. Ekkor dobva megfordítottam (falapáttal elég nehézkes a fordítás) és a másik oldalát is megsütöttem, közben a lapáttal lenyomkodtam a tésztát.
A szószhoz a meghámozott, kimagozott, cikkekre szeletelt almát meg az aszalt cseresznyét kevés vízzel feltettem főni. Mikor az alma már megpuhult, levettem a tűzről és botmixerrel pürésítettem.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010