
Egyszerűbb ételeket terveztem a hétvégére, mert tudtam, hogy lesz dinnye, meg fagyit is csináltam, és a sütőt is ki akartam küszöbölni. Egy serpenyővel megúsztam ezt a fogást, gyorsan megvolt és finom is lett. Melegen és hidegen is fogyasztható, a lényeg, hogy ne főzzük túl a tésztát, és a zöldségek is maradjanak roppanósak. Vész esetén a narancslé kiváltható őszilével is, nálunk tévedésből ez történt, de nem lett baj.
Hozzávalók 4 személyre:
4 ek. vörösborecet
4 ek. szójaszósz
4 ek. ketchup
8 ek. őszibaracklé
4 tk. méz
4 tk. keményítő
olaj
1 csirkemellfilé
1 lilahagyma
fél üveg bébikukorica
1-2 sárgarépa
2 kisebb cukkini
3 kockányi üvegtészta (vagy tojásos, spagetti stb.)
szezámmag
A szószhoz a lista elején lévőket kikeverem. A zöldségeket megtisztítom, a cukkinit kimagozom, majd mindet felaprítom, pl. a hagyma félbe, majd karikába, a kukorica és a cukkini darabokba, a répa vagy nagy lyukon reszelve vagy kis pálcikákra vágva. A csirkét kis kockákra vágom, sózom, ízlés szerint fűszerezem (pl. ötfűszerkeverékkel, szecsuáni borssal stb.) és kevés olajon serpenyőben megsütöm. Hozzáadom a zöldségeket, kevergetve roppanósra sütöm (néhány perc elég neki). Hozzáöntöm a szószt, elkeverem, kicsit hagyom sűrűsödni, majd elzárom a gázt. Közben a tésztát is kifőzöm, lecsöpögtetem és összeforgatom a húsos-zöldséges eleggyel. Tálaláskor megszórom szezámmaggal.
Inspiráció: Kochen für Kinder – gesund und lecker
Megosztás
Hozzávalók:
1 zacskó fagyasztott halfilé (80 dkg)
szójaszósz
halfűszerkeverék
olaj
1 kg fagyasztott morzsolt kukorica
4-5 gerezd fokhagyma
1 tk. liszt
5 dl tejföl
só
A már nem fagyos halat bekenjük a fűszerkeverékkel és meglocsoljuk szójaszósszal. Kevés olajon kb. 2-2 perc alatt mindkét oldalát megsütjük. A visszamaradó olajban a kukoricát (lehet fagyos) fedő alatt kb. 10 percig pároljuk, közben a fokhagymákat megtisztítjuk, felaprítjuk és a kukoricához adjuk, megsózzuk. Mikor megpuhult, a lisztet elkeverjük a tejföllel és hozzáöntjük, összeforraljuk.
A kukoricás masszát egy nagy tűzálló tál vagy tepsi alján elterítjük, ráfektetjük a halszeleteket és lefedve forró sütőben kb. 8 percig sütjük.
Megjegyzés: lehet más zöldségekkel is kísérletezni, már csináltam kelbimbóval vegyesen, úgy is nagyon finom volt. Férjem egyik kedvence, nagy fájdalma, hogy csak ritkán készítem. :) Csirkemellel is próbáltuk, úgy is jó.
Megosztás
Hogy mennyire kínai, nem tudom, túl sok hókuszpókusz nincs benne, de évek óta a repertoár része. Még gimnáziumi emlékeket idéz, amikor a karácsonyi ajándékozások a barátnőkkel mindig nagy evészetekbe torkollottak. Ez akkor még nagyon extrém volt az édes-sós ízvilágával. A recept egyébként Lajos Marié.
Hozzávalók 4 személyre:
2 csirkemellfilé
1 konzerv ananász lecsepegtetve
4-5 ek. liszt
kevés olaj
só
őrölt fehér bors
1 dl ananászlé
3 ek. citromlé
2 dl száraz fehérbor
1 kk. szójaszósz (elhagyható)
1 kk. kristálycukor
1 ek. kukoricaliszt
A lebőrözött melleket szárazra törölgetjük és egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vagy csíkokra vágjuk. Meghempergetjük a husikat a lisztben, és kevés olajon egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész (nem kell teljesen készre sütni, csak legyen már színe), hozzáöntjük az ananászlevet, a lecsepegtetett ananászkockákat, a citromlevet, a bort, a cukrot és a szójaszószt. Jól elkeverjük, sózzuk, majd fedő alatt puhára főzzük.
Túl hígnak találtam, ezért a végén egy kis maradék ananászlével kikevertem egy ek. kukoricalisztet és besűrítettem vele kicsit a mártást. Párolt rizzsel tálaltam.
Megosztás
Ezt a receptet még a fűszeres VKF-re készülve találtam az újságokból kivágott receptjeim között. Még a 90-es évek elejéről származik egy Diéta magazinból. Ez volt talán az első újság, ami a táplálkozási trendekkel, életmóddal, korszerű receptekkel foglalkozott, és amikor megnyílt az Ázsia bolt, egy egész sorozatot szponzoráltak benne a különféle fűszerekről, ízesítőkről. Mindegyik számban egy-egy ország jellegzetes fűszereit mutatták be, természetesen mind beszerezhető volt az Ázsia boltban, és recepteket is közöltek hozzájuk. Persze akkor még fogalmam sem volt, mi az a szecsuáni bors, vagy mire jó a szójaszósz vagy a szezámpaszta, de gondosan kivagdostam minden oldalt, és most örülök, hogy azóta értelmet nyert és elérhető minden hozzávaló.
Az alábbi recept a kínai konyha kellékeit bemutató részből származik. Főként azoknak ajánlom, akik nyitottak a szokatlan ízekre. A megadott mennyiségek egy kisebb adaghoz elegendők, de az első kísérlethez megfelel ez az adag. Mi gyömbéres fasírtgombócokkal ettük, de legközelebb pirított tésztához keverve is ki fogom próbálni.
Hozzávalók:
2 kisebb cukkini, meghámozva, karikákra vágva
2 kk. apróra vágott gyömbér
2 kk. apróra vágott újhagyma
1 szárított chilipaprika, még jobb a friss, apróra vágva, kimagozva
1 kk. szemes szecsuáni bors
1 kk. kukoricaliszt
1/2 ek. fehérborecet
1/2 ek. szójaszósz
1/2 ek. cukor
kevés olaj
Olajat hevítünk egy serpenyőben és megpirítjuk rajta a szecsuáni borsot, vigyázva, hogy nehogy odaégjen. Rövid idő múlva kihalásszuk a borsokat, az olaj már átvette az aromájukat, nincs rájuk többé szükség. Ebben az olajban megpirítjuk a gyömbért, az újhagymát és a cukkinikarikákat. Ezalatt összekeverjük a többi hozzávalót a mártásnak: a chilit, a lisztet, szójaszószt, borecetet és a cukrot és a cukkinikre öntjük. Összeforgatjuk vele és tállhatjuk is.
Megosztás
Aubergine-nek köszönhetően egyik kedvenc témámban, a fűszerek világában kellett elmélyednem, hogy megalkossam az ötödik (!) pályaművemet. Szeretem a fűszereket, gyakran kísérletezem velük, ezért nem volt könnyű csak egyre fókuszálnom. Nem is sikerült igazán... De a rend kedvéért azt mondom, a szezámmag a kiszemeltem, a szecsuáni borsról meg már írtam, így most nem foglalkozom kiemelten vele.
A szezámmag
(Sesamum indicum)
A szezám régi kultúrnövény, már az egyiptomiak is ismerték. Ma Kínában, Indiában, a Közel-Keleten, Afrikában és Mexikóban termesztik.
Színük alapján háromféle magot különböztetünk meg, van krémfehér, barna és fekete. A sötétebbeknek intenzívebb az íze. Használják a magot egészben, őrölve és olajat is sajtolnak belőle. Európában az olaj pirítatlan szezámból készül, ezért világos színű, és főzőolajnak használják, míg Keleten pirítottból, ez okozza sötétebb színét és erőteljesebb aromáját, ezt általában a találás előtt adják az ételhez
Sokféleképpen felhasználhatjuk:
Péksütemények megszórására, mint a mákot
Megpirítva párolt zöldségek tetejére pl. brokkoli, spárga, karfiol
Keleti ihletésű salátákba
Édességekbe pl. a halvába, ami mandulából, szezámból és cukorból készül
Hummuszba
Keleten az őrölt magvakból krémet (tahini) készítenek, és a szezámmag az egyik alkotóeleme az észak-afrikai fűszerkeveréknek, a zahtarnak is (2 rész szezámmag, 1 rész őrölt cserző szömörce/sumach, 1 rész szárított kakukkfű) , melyet Törökországban és Jordániában is használnak húsgombócokra és zöldségekre szórva.
Párolt padlizsán szezámmártással
Hozzávalók 4 személyre:
4 padlizsán
3 gerezd fokhagyma
2 ek. szezámpaszta (tahini)
2 ek. szezámolaj
3 ek. világos szójaszósz
2 ek. borecet
2 ek. száraz fehér bor
1 kk. chilimártás vagy chiliolaj
1/4 kk. őrölt szecsuáni bors (fagara)
egy marék korianderlevél vagy petrezselyem
egy marék szezámmag
Először a mártást készítjük el, mert jót tesz neki, ha érleljük fogyasztás előtt. A koriander- vagy petrezselyemleveleket megmossuk, lerázogatjuk és egy éles késsel felaprítjuk. A fokhagymagerezdeket egy mozsárban péppé törjük. A többi alkotórészt egy kis tálban összedolgozzuk, belekeverjük a fokhagymát és a zöldfűszert is. Ezzel a mártás kész.
A padlizsánokat megmossuk, meghámozzuk, kb. 1 cm-es karikákra vágjuk, besózzuk. Állni hagyjuk, hogy a keserű levét kiizzadja. Ezt aztán leöntjük róla, megtörölgetjük és forró serpenyőben kevés olajon megsütjük. Ha sütés közben egy fakanállal nyomkodjuk, gyorsabban elkészül. Kicsit kihűtjük, majd kisebb cafatokra tépkedjük és beleforgatjuk a mártásba. A mártás ízlés szerint hígítható kevés vízzel vagy natúr joghurttal. Végül megszórjuk egy marék pirított szezámmaggal. Grillezett húshoz, kebabhoz finom köret.
Jill Norman Fűszerek nagy képeskönyve című műve alapján.
További információ és recept a szezámról:
Ilkas und Ullis Kräuterecke
Gernot Katzer
Epicentre
Szezámmagos csirkefalatok
Csirkemell szezámos-mézes bundában
Megosztás
Hozzávalók 2 személyre:
1 nagyobb csirkemell kisebb kockára vágva
3 tk. rizsbor vagy száraz sherry
1 tk. keményítő
3/4 tk. só
1/4 tk. fehér bors
1 tk. sötét szójaszósz
1 ek. Chianking ecet vagy helyette balzsamecet
2 tk. szezámolaj
1 tk. cukor
1/4 tk. chiliolaj
2 ek. víz
1 ek. olaj
8 szárított chili kimagozva, félbe vágva
1 tk. friss gyömbér vékony csíkokban
1 gerezd fokhagyma felaprítva
1/4 tk. őrölt szecsuáni bors
1 újhagyma karikákra vágva
Egy kisebb tálban kikeverünk 1 tk. rizsbort a keményítővel, 1/4 tk. sóval és a fehér borssal. Belekeverjük a csirkekockákat.
Egy kicsi tálkában elkeverjük a sötét szójaszószt, az ecetet, a szezámolajat, a cukrot, a chiliszószt, a vizet és a maradék 2 tk. rizsbort, illetve a 1/2 tk. sót.
Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olajat, beledobjuk a chiliket, majd hozzáadjuk a csirkedarabokat. Kb. egy percig hagyjuk őket sülni, majd kevergetni kezdjük. Fehéredésig sütjük, majd kiszedegetjük és félrerakjuk.
A gyömbért, a fokhagymát, a szecsuáni borsot és az újhagymát tesszük eztán a serpenyőbe és 15 másodpercig kevergetjük, majd hozzáadjuk a csirkehusit, majd a kikevert szószt. Addig kevergetjük, míg a husi teljesen át nem sül.
Pirított tésztával ettük, tálalás előtt a chilidarabokat kihalásztam a husik közül. Nem mertem rögtön 8 chilit bevetni, csak négyet, így kellemesen csípősre sikerült. A szószból szerintem lehetne dupla mennyiséget venni, mert lehetett volna szaftosabb.
A receptet itt találtam.
Megosztás
Megint csillagánizsos recept után kutattam, és a Jamie vacsorái kötetben akadtam rá a sült kacsacomb szilvával és csillagánizzsal receptre, ami a fotó alapján nagyon biztatónak tűnt. Feltérképeztem az otthoni készleteket, és némi módosítást eszközöltem, mint azt a cím sejteti. A sütésnél is eltértem Jamie módszerétől, szerinte 2-2,5 óráig kell sütni a kacsát fedetlenül. Szerintem úgy nem puhulna rendesen, meg rövidíteni akartam az időt, úgyhogy alufólia alatt pároltam a husit egy fél órát, és csak utána jött a sütés-pirítás.
Az eredmény nagyon guszta lett, de arra sajnos rá kellett jönnöm, hogy a csillagánizs erőteljes íze nem az én világom. A férjemnek viszont nagyon ízlett. Legközelebb kihagyom az ánizst, a többi rendben volt.
Hozzávalók 4 személyre:
4 csirkecomb
4 ek. szójaszósz
3 kk. ötfűszer-keverék
1 marék csillagánizs
1/2 rúd fahéj (én kihagytam)
1 ek. olívaolaj
1-2 kimagozott, felaprított friss vagy szárított chilipaprika
2-3 alma kicsumázva, felszeletelve
2 ek. cukor
Először bepácoljuk a husit, azaz sóval és az ötfűszer-keverékkel bedörzsöljük, meglocsoljuk a szójaszósszal és az olajjal, rászórjuk a csillagánizst és a fahéjrudat. Jól záródó dobozban, hűtőben minimum 2 óra hosszat érleljük az ízeket.
Fogunk egy tepsit, amibe egymás mellé be tudjuk sorakoztatni a combokat. Az aljára szórjuk a chilit, az almát és a cukrot, ráöntjük a dobozból a páclevet. Összekeverjük az egészet és ráfektetjük a combokat.
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük úgy, hogy egy kis vizet öntünk a hús alá és alufóliával lefedjük. Így pároljuk egy fél óra hosszat, ha már puha, levesszük a fóliát és pirosra sütjük a tetejét.
Pirított tésztával kínáltam.
Jamie egyik vacsoráját módosítottam.
Megosztás
Hozzávalók:
1 csirkemell csíkokra vágva
A páchoz:
őrölt fehérbors (én ötfűszer-keveréket használtam helyette), só, cukor, 1/2 tk. fehérbor, 1/2 tk. szezámolaj
A bundához:
1/2 csésze liszt
1/4 csésze keményítő
csapott tk. sütőpor
1 felvert tojás
2 ek. olaj
2/3 csésze víz
kevés só
A mézes mázhoz:
1/8 csésze méz
1/4 csésze cukor
1/8 csésze ketchup
1 ek. fehérborecet
A csirkecsíkokat bepácoljuk, minimum néhány órára hűtőbe tesszük. Ha összeértek az ízek, a bundába mártott csirkedarabokat wokban bő olajban kisütjük. Utána a mézes mázhoz összemelegítjük a hozzávalókat és beleforgatjuk a kész húst. Megszórjuk szezámmaggal.
Pirított tészta:
A kifőtt spagettit vagy kínai tojásos tésztát az alábbi összetevőkkel nyakon öntöm és wokban kevés olajon megpirítom.
1-2 ek. sötét szójaszósz
1 kk. chiliszósz
1 kk. kristálycukor
1 kk. borecet
1/2 kk. só
1/2 kk. kukoricakeményítő
6-7 ek. langyos víz
Ez utóbbi pedig innen van.
Megosztás
Kínai fűszerkísérleteim sorában most a csillagánizs következik. Bajban vagyok kicsit ezzel a fűszerrel, mert a szakácskönyvek inkább illusztrációnak használják szép formája miatt, de kevés receptben szerepel hozzávalóként. Tudom, hogy a kínaiak szívesen teszik szárnyasból és sertésből készült ételeikbe és egyik alkotórésze az ötfűszer keveréknek is.
Mivel tegnap nem sok időm volt, kísérletező kedvem annál inkább, egy egyszerű, de szemet gyönyörködtető étel mellett döntöttem: választásom egy kínai hideg előételre esett, amit érdekes külseje miatt neveznek márvány- és porcelántojásnak is, kevésbé költői neve a teatojás.
Hozzávalók:
6 tojás
2,5 kk. só
5 kk. szójaszósz
1-2 db csillagánizs
2 gr fekete teafű
A tojásokat keményre főzzük, hideg vízzel lehűtjük, héjukat óvatosan megtörjük, de a tojásokon hagyjuk. Az ízesítőkkel együtt hideg vízbe rakjuk őket és 2-3 óra hosszat kis lángon főzzük. Utána min. 10 óráig állni hagyjuk, majd megtisztítjuk őket és apróra vágott zöldhagymával és az alábbi szósszal tálaljuk.
A szószhoz:
1 ek. szójaszósz
1 ek. fehér borecet
1 kk. cukor
3 kk. víz
2 kk. fehérbor
1 ek. ketchup
Az eredmény szerintem nagyon mutatós, de hétköznapokon egy egyszerű főtt tojást is fel lehet dobni a szósszal és a zöldhagymával.
Megosztás
Hozzávalók (kb. 6 adag)
2 liter csirkealaplé (csirkeaprólék, répa, fekete bors, só, gyömbér, fokhagyma, újhagyma összefõzve, leszűrve)
fõtt csirkehús apróra vágva
kínai tojásos tészta vagy rizstészta (ízlés szerint)
2 tk. reszelt gyömbér
2 ek. kukoricaliszt
1,6 dl víz
2 kissé felvert tojás
2 tk. paradicsomszósz
2 ek. szójaszósz
2 ek. ecet
4 tk. szezámolaj
4 finomra aprított újhagyma + díszítésnek
chiliolaj a tüzesebbeknek
Egy kisebb tálban simára keverjük a kukoricalisztet a vízzel, a leveshez adjuk, csomómentesre elkeverjük. Vékony sugárban a levesbe csorgatjuk a tojásokat.
A fazekat levesszük a tûzrõl, hozzáadjuk a paradicsomszószt, a szójaszószt, az ecetet, a szezámolajat, és az újhagymát. Sózzuk, borsozzuk, A tetejére újhagymát szórunk és chiliolajat csepegtetünk. A fekete fényes csirke szójaszirupjával tovább fokozhatjuk az ízhatást.
A Nélkülözhetetlen ázsiai szakácskönyv receptje alapján
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010