
Még mindig a mák-meggy páros bűvöletében élek, ezért az ebédre tervezett túrógombócot megvariáltam kicsit. Jó ötletnek bizonyult, mindhármónknak ízlett az újítás. Az alapreceptet már nem tudom honnan vettem, de a bloggerek túrógombócváltozatait nézegetve megállapítottam, hogy szokatlan a liszt-gríz kombináció, általában csak az egyik játszik.

Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg túró
5 dkg rétesliszt
5 dkg búzadara
1 tojás
1 tojásfehérje
pici só
kb. 1 ek. cukor
2,5 ek. darált mák
Hempergetni:
5 dkg vaj
zsemlemorzsa
Rácsorgatni:
porcukorral kikevert tejföl
Az öntethez:
magozott meggy
méz
A túrót villával áttörtem, hozzákevertem az elhabart egész tojást, a grízt, a mákot és a lisztet. Sóval, cukorral ízesítettem, végül a felvert tojásfehérjét is óvatosan beleforgattam. Az így kapott masszát fél órára a hűtőbe tettem. Közben a vajat megolvasztottam egy serpenyőben és megpirítottam rajta a zsemlemorzsát. Egy kis lábas aljára mézet öntöttem és felhevítettem, majd hozzáadtam a kimagozott meggyet és fedő alatt, kis lángon főztem egy kicsit (kb. 8 percet). Utána hagytam kihűlni és botmixerrel pürésítettem.
A fél óra elteltével a túrós masszából hideg kézzel kis gombócokat formáztam és forrásban lévő enyhén sós vízbe raktam őket. Újraforrástól számítva 6-8 percig főztem a gombócokat, utána szűrőkanállal kiszedegettem és a pirított morzsában megforgattam őket. Porcukorral elkevert tejföllel és a meggyöntettel tálaltam.
Megjegyzés: most kivételesen két tojásfehérjével készült, mert ennyi maradék volt a hűtőben.
Megosztás
Egy egyszerű sütőporos gyúrt tésztáról van szó, mely tulajdonképpen a skót scone sárgarépával-naranccsal turbózott tavaszi változata. Ideális reggeli húsvét reggelén, nagy előnye, hogy a tészta előző nap összeállítható, így reggel csak gyorsan ki kell sütni.
Hozzávalók 15 darabhoz:
1 nagyobb sárgarépa
6 dkg mazsola
1 narancs leve
27 dkg finomliszt
9 dkg rétesliszt
3 tk. sütőpor
10 dkg puha vaj
9 dkg porcukor
pici só
2 tojás
1 dl tej
1 doboz mascarpone
fél narancs leve
porcukor ízlés szerint
A répát egy nagylyukú reszelőn lereszeljük és a mazsolával együtt beáztatjuk a narancslébe egy jó fél órára. A kétféle lisztet kétszer átszitáljuk, a sütőport is belekeverjük
Közben a vajat robotgép segítségével habosra keverjük, közben hozzáadjuk a porcukrot, a sót majd a tojásokat is. Ezután apránként mehet bele a liszt és a tej, végül a mazsola és a répa is a narancslével együtt. Ekkor már célszerű dagasztófejre váltani. Az eredmény egy rugalmas tészta lesz. Csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe egy éjszakára.
Másnap már csak ki kell nyújtani 2 cm vastagra és egy kb. 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatni. A pogikat sorakoztassuk sütőpapírral bélelt tepsire, kenjük meg a tetejüket cukros tejjel és előmelegített sütőben süssük 180 fokon (hagyományos mód) kb. 25-30 percig.
A narancsos krémhez keverjük el a hozzávalókat és válasszunk: vagy kenjük meg vele a félbevágott pogikat, vagy mártogassuk bele a letört falatokat.
Megosztás
Fonnyadó almák felhasználásához ideális sütirecept (meg amúgy is), ha hinnék ebben a kategóriában, azt mondanám váratlan vendégek esetére. De szerintem ez a szakácskönyvírók által kreált recepttípus, én legalábbis, ha valaki váratlanul betoppan, tuti nem kezdek el lázasan sütni-főzni. De ez a süti tényleg gyors és egyszerű és ráadásul finom is. Én mondom ezt, az almás édességek nagy barátja.:) A neve egyébként kicsit megtévesztő: a tejföl csupán a tésztájába kell zsiradéknak.

Hozzávalók:
1 pohár tejföl
1 bögre porcukor
1 tojás
1 bögre rétesliszt
fél sütőpor
pici só
2-3 savanykás alma meghámozva, magozva, cikkekre vágva
fahéj, kristálycukor
A tojást habosra keverjük a cukorral robotgépünk segítségével, majd hozzáadjuk a tejfölt és apránként a lisztet, melybe előzőleg belekevertük a sütőport meg a sót. Az így kapott tésztát sütőpapírral bélelt kerek tortaformába öntjük, és az almaszeleteket elrendezzük a tetején. Megszórjuk fahéjjal és egy kis kristálycukorral. Előmelegített sütőben közepes lángon tűpróbáig sütjük.
Ez kb. kétszemélyes adag, ennyi tésztából elég vékonyka lesz a süti. Népesebb családok duplázzák a mennyiségeket! De talán jobb külön formában vagy nagyobb tepsiben sütni, hogy ne legyen túl vastag a tészta.
Megosztás
Hozzávalók:
3 tojás
1,5 dl étolaj
23 dkg cukor
20 dkg rétesliszt
fél csomag sütőpor
1 kk. szódabikarbona
csipet só
2 kk. fahéj
10 dkg összevagdalt dió vagy mogyoró
25 dkg (kb. 3 közepes méretű) sárgarépa lereszelve (nagylyukú reszelőn)
Egy kisebb szögletes tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tojásokat habosra verjük az olajjal, cukorral. A lisztet átszitáljuk, elkeverjük a sütőporral, szódabikarbonával, a fahéjjal és a sóval. Apródonként a tojásos masszához adjuk. A végén beleforgatjuk a tésztába a répát és a magvakat is. A tepsibe öntjük, 160 fokon kb. 45 perc alatt megsütjük. Miután elkészült, 20 percig pihentetjük.
Citrommáz a tetejére (opcionális, nélküle is nagyon finom):
13 dkg porcukor átszitálva
1-2 ek. reszelt citromhéj
1 kk. citromlé
1 dkg vaj
2 kk. tej
Az egészet elkeverjük és forró vízfürdő fölött megolvasztjuk, majd a süti tetejére csorgatjuk.
Mint látható, a máz nálam ezúttal elmaradt.
A recept Piskóták percek alatt című kis füzetből származik.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010