Receptek palacsinta címkével

Hajdinapalacsinta eperszósszal

Újabb palacsintaváltozatokra mindig nyitott vagyok és mivel most a hajdinával kísérletezgetem, jól jött ez a recept. A hajdina, mely ránézésre egy gabonaféle, valójában botanikailag nem az, bioboltokban, natúrboltokban, nagy szupermarketekben könnyen beszerezhető. A neten utánaolvasva láthatjuk, hogy szuper egészséges, értékes aminosavakat tartalmaz, sok kalciumot, magnéziumot, vasat, erősíti az érfalakat és cukorbetegek, gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Az íze és illata egészben megfőzve kicsit szokatlan, de nem rossz (salátát csináltam már belőle, a poszt majd később). Lisztté őrölve nem olyan karakteres, teljes kiőrlésű liszttel kombinálva nekünk kifejezetten ízlett.
Eperszósszal, mézzel megcsorgatva finom és egészséges hétvégi reggeli.

hajdinapalacsinta

Hozzávalók:

9 dkg hajdinaliszt
9 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. (foszfátmentes) sütőpor
1/4 tk. só
2,5 dl író vagy kefír
3,75 dl rizstej (vagy tej)
1 ek. méz
2 tojás
2 ek. olaj

Öntethez:
(fagyasztott) eper
méz
balzsamecet-redukció

A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban. Egy másikban kézi habverővel elhabartam a tojásokat, hozzáadtam a mézet, az olajat, a kefírt és fokozatosan felváltva adagoltam hozzá a rizstejet és a lisztkeveréket. A tésztának furcsa, nyúlós állaga lesz. 15 perc állás után olajjal vékonyan kikent palacsintasütőben kisütöttem a palacsintákat.

Az öntethez egy kis lábosban összerotyogtattam az epret, mézzel, balzsamecet-redukcióval ízesítettem, botmixerrel pürésítettem és egy szűrőn átszűrtem. Az így kapott szószt és mézet csorgattunk a palacsintákra.

Related Posts with Thumbnails

Kefíres palacsinta áfonyával

A palacsinták iránti szerelmem továbbra is olthatatlan. Lehet, hogy ebbe az is belejátszik, hogy ez az egyetlen étel (na meg a tejbegríz), ami Panninál is mindig sikert arat. Már annyiféle változatát kipróbáltam, hogy simán elélnénk egy hónapig csak palacsintán. Legutóbb szezonvégi áfonyából sütöttem klasszikus amerikai buttermilk pancake-et, igaz író hiányában kaukázusi kefírrel. Friss helyett lecsöpögtetett mirelit gyümölcsből is biztosan működik. A bogyókat bele lehet forgatni a tésztába is, de közvetlenül a sülő palacsintákra szórva egyenletesebb az eloszlásuk.

áfonyás palacsinta

Hozzávalók:

30 dkg áfonya
3 ek. vaj megolvasztva
2 tojás
1 ek. cukor
csipet só
2,5 dl kaukázusi kefír
15 dkg liszt átszitálva
2 csapott tk. sütőpor
kevés olaj a sütéshez

Az áfonyát megmostam, lecsepegtettem. A tojásokat kézi habverővel jól elkevertem a cukorral és a sóval. Hozzáadtam a megolvasztott, de kihűtött vajat és a kefír egy részét. Jól elkevertem, majd fokozatosan adagoltam bele a sütőporos lisztet és a maradék kefírt. Jó sűrű tészta lett az eredmény.
Kb. fél órát állni hagytam, majd egy-egy adagot kiolajozott palacsintasütőbe mertem, megszórtam áfonyával és közepes lángon mindkét oldalát megsütöttem.
Juharsziruppal, vaníliafagyival az igazi.

Related Posts with Thumbnails

Almás palacsintalepény

Újabb palacsintarecept, de ezúttal tepsiben, sütőben sütve. Garantáltan olajszagmentes, kényelmes és gyors. Hirtelen fellépő sóvár édességvágy esetén ideális.

Almás palacsintalepény 

Hozzávalók egy kisebb tepsire:

2 tojás
2 dl tej
1 ek. porcukor
1 tk. őrölt fahéj
csipet só
20 dkg liszt
5 dkg vaj megolvasztva
fél citrom leve
3 savanykás alma

A tojásokat kézi habverővel elhabarjuk, majd hozzáadjuk a tejet, a cukrot, a fahéjat és a sót. Majd fokozatosan adagoljuk hozzá az átszitált lisztet és csomómentesre keverjük. Ezután hozzáöntjük az olvasztott vajat is. A palacsintatésztánál sűrűbb massza lesz az eredmény. Hagyjuk kicsit állni.

Az almákat közben meghámozzuk, lereszeljük, összeforgatjuk a citromlével, majd a tésztához keverjük.
Egy kisebb tepsit kivajazunk,-lisztezünk és beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 150 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (tűpróba). Ne lepődjünk meg, a kész süti állagra lágyabb a megszokottól. 


Kicsit hűlni hagyjuk, majd szeletekre vágjuk. Hidegen is jó (sőt, nekem úgy jobban ízlett),
lehet baracklekvárral kínálni, mi magában ettük, úgy is kellemesen savanykás, finom süti.

Lajos Mari receptje nyomán.

Related Posts with Thumbnails

Teljes értékű palacsinta

Van azért jó oldala is egy finnyás purista etetésének, például egy szombati kényeztető reggeli,  persze kizárólag az ő érdekében. Az újonnan kipróbált recept annyira bejött (főleg nekünk, ő azért mindig megtartja a decens távolságot), hogy 1. veszélyezteti az almás palacsinta elsőségét, 2. legközelebb dupla adagnál kevesebbért bele sem kezdek. Emellett megnyugtató a tudat, hogy ez a palacsinta nem pusztán üres kalóriabomba, hanem értékes tápanyagok tárháza. :)

Teljes értékű palacsinta  

Hozzávalók 8 darabhoz:

1 tojás
3 dl joghurt (helyette: 2 dl tej + 1 dl tejföl)
2,5 dkg vaj megolvasztva
2-3 tk. nádcukor
7,5 dkg liszt
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 tk. sütőpor
pici só
2 marék mandula megőrölve
1 marék aszalt gyümölcs felaprítva (pl. cseresznye és szilva)

A tetejére: cukrozott darált mák (opcionális)

A liszteket egy tálba szitáltam. A tojást beleütöttem egy nagy tálba és elhabartam, majd hozzáadtam a tejtermékeket. Megsóztam, megcukroztam, majd fokozatosan belekevertem a sütőporral és őrölt mandulával elegyített liszteket. Végül beleforgattam az aszalt gyümölcsöt. Jó sűrű, kásaszerű tészta lesz az eredmény. Kb. fél óra pihentetés után picit kiolajozott serpenyőben kisütöttem. Önterülő tészta, fordítani dobva egyszerűbb. 8 az amerikai palacsintánál kicsit nagyobb méretű darab lett belőle.

A recept a Kochen für Kinder - gesund und lecker című könyvből származik.
 

Related Posts with Thumbnails

Mini túrópalacsinta gyümölcsszósszal

Nagy igyekezetemben, hogy felhízlaljam kislányunkat, Pannit, megvettem a Doctor Pepper által már méltatott sorozat nekem szánt kötetét: az Ínyenc fogások az őrület szélén álló anyukáknak címűt. Egész sok szimpatikus recept van benne, elsőre erre az egyszerű palacsintára esett a választásom azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kellő mennyiségű fehérjét juttassak Pöttöm Panni szervezetébe. A terv egész jól bevált, így hálás vagyok az új beszerzésnek és igazolva látom szakácskönyvgyűjtő-szenvedélyemet (bár tudom, ingatag lábon álló érvelés ez:)).

 
Mini túrópalacsinta gyümölcsszósszal


Hozzávalók 8 kis palacsintához:

 

25 dkg túró

4 ek. liszt

1 tojás + 1 sárgája

1 ek. nádcukor

1 csipetnyi só

olaj a sütéshez

 

A gyümölcsszószhoz:

alma

aszalt cseresznye

víz

 

Egy tálban minden hozzávalót elkevertem, egy sűrű, ragadós tészta lett az eredmény. Egy palacsintasütőt kikentem olajjal és felforrósítottam, majd evőkanállal beleszaggattam egy tésztakupacot. Igyekeztem elteríteni a serpenyőben, de annyira ragadt, hogy ez csak akkor sikerült, mikor már kicsit megsült a másik fele. Ekkor dobva megfordítottam (falapáttal elég nehézkes a fordítás) és a másik oldalát is megsütöttem, közben a lapáttal lenyomkodtam a tésztát.

A szószhoz a meghámozott, kimagozott, cikkekre szeletelt almát meg az aszalt cseresznyét kevés vízzel feltettem főni. Mikor az alma már megpuhult, levettem a tűzről és botmixerrel pürésítettem.

  
Related Posts with Thumbnails

Talkedli / tarkedli

A családi kelt palacsinta recept mellett összehasonlításképpen kipróbáltam a Szakácsok könyvének tarkedlireceptjét. A csatát a családi recept nyerte, bár ezzel sem volt nagy baj, de a sómennyiséget csökkenteni kell, mert így kifejezetten sós lett. Amúgy nem volt vele gond, de hiányzott belőle valami plusz, ami a másikban megvan.

talkedli vagy tarkedli 

Hozzávalók kb. 10 darabhoz:

12,5 dkg magas sikértartalmú liszt átszitálva (nálam finomliszt)
2 ek. porcukor
7 g friss élesztő elmorzsolva
eredetileg ½ ek. só (szerintem a fele is elég)
5 dkg 32 fokos víz
10 dkg langyos tej
5 g szódabikarbóna 1 ek. forró vízben elkeverve

Egy nagy tálban sima palacsintatésztává keverjük a lisztet, a cukrot, az élesztőt, a sót, a vizet és  tejet. Meleg helyen pihentetjük 45 percig, a tésztának buborékosnak kell a végén lennie.

Végül a  tésztába belekeverjük a szódabikarbónát, majd vékonyan kiolajozunk egy teflon serpenyőt, felhevítjük és annyi tésztát merünk bele, hogy az amerikai palacsintához hasonló méretet kapjunk. Akinek vannak 8-10 cm-es átmérőjű fémgyűrűi, az azokat is tegye a serpenyőbe hevíteni és abba kanalazhatja a tésztát. Kb. 1 cm vastag korongokat kell kapnunk, melyeknek mindkét oldalát aranybarnára sütjük. (Normál esetben a korongok maguktól kiesnek a gyűrűből, ha nem, késsel segítsünk nekik.)  Sárgabaracklekvárral kínálhatjuk.
 

Related Posts with Thumbnails

Kelt palacsinta férjem kedvére

A hétvégén ünnepeltük jó uram szülinapját. Úgy volt, hogy most aztán elmegyünk az Iguanába, le is foglaltuk az asztalt (most tényleg). Hát erre nem megbetegedett a drága. A sors úgy látszik nagyon nem akarja nekünk ezt az Iguanát. Még egy kísérletet teszek, ha az is befullad, feladom.

A lényeg, hogy meg akartam lepni valamivel, és mivel anyósom is itt volt, adódott a lehetőség, hogy egy gyerekkori kedvencet készítsek el anyukája pontos útmutatásai alapján. Így jutottam ennek a receptnek a birtokába, ami egyébként a Horváth Ilona-féle talkedlinek egy mutánsa.


Kelt palacsinta férjem kedvére 


Hozzávalók 10-12 palacsintához:

 

20 dkg liszt

1 dkg friss élesztő

1 tojás

2,5 dl tej

5-6 dkg cukor

pici só

olaj a sütéshez

kevés tej és olaj a locsoláshoz

darált mák

porcukor

 

A lisztet átszitáljuk és egy nagy tálba öntjük. A közepébe mélyedést készítünk, abba beleöntünk 1 dl langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt 2 dkg cukorral és felfuttatjuk. Utána hozzákeverjük az egész tojást, a sót, a maradék tejet és cukrot és fakanállal csomómentesre eldolgozzuk. A sima palacsintatésztánál sűrűbb tésztát kell kapnunk. Meleg helyen letakarva kb. 3/4 órát kelesztjük. Mikor szépen feljött, merőkanálnyi adagokban kiolajozott palacsintasütőben kisütjük. Amerikai palacsinta nagyságú lapokat kell kapnunk. Mikor kisült egy palacsinta, egy lábas aljára tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal elkevert tejjel és bőven megszórjuk cukrozott darált mákkal. A következő palacsintát úgy tesszük mellé, hogy félig rálógjon. Így körbe kibéleljük a lábas alját, mindet locsoljuk-szórjuk, majd mehet rá a következő réteg. Így jól átjárja a tej, a tetejükön bőven lesz mák, tálalásnál pedig mindenki vesz magának a kupacból. Melegen a legfinomabb.

Mák mellett vagy helyett cukrozott darált dióval is megszórhatjuk.

 

  
Related Posts with Thumbnails

Kelapura – indiai banános palacsinta

Húgom nemrég Németországban járt. Elláttam hát egy gondosan összeállított szakácskönyv-kívánságlistával, hogy ha lesz szabadideje, gondoljon megszállott nővérére. Ideje szerencsére volt, a listáról persze semmi nem volt épp kapható. Azt sejtette, hogy üres kézzel nem jöhet (ismer engem), feltalálta hát magát és a képen látható együttest válogatta össze nekem.

 

 

Nagyon örültem a kincseknek, a gyerekszakácskönyv különösen tetszik, az ismerkedést viszont az indiaival kezdtem. Szeretem ezt a sorozatot, nálunk a Holló és társa kiadásában jelennek meg kötetek belőle. Az első recept következik most, amit kipróbáltam, egy indiai desszert, nevezetesen a Kelapura névre hallgató banános palacsinta.

 

Hozzávalók (12 kisméretű palacsintához):

 

7,5 dkg liszt

7,5 dkg rizsliszt

2 dl kókusztej

1 dl tej

3 ek. kristálycukor

2 zöld kardamom összetört magja

 

2 kisebb érett banán

2 ek. citromlé

 

A kétféle lisztet a folyadékokkal, a cukorral, a sóval és a kardamommal egy kézi habverő segítségével csomómentesre keverjük. Tejszín sűrűségű palacsintatészta lesz az eredmény. A banánokat meghámozzuk, felkarikázzuk, citromlével meglocsoljuk. Rövid pihenő után a tésztából kb. fél merőkanálnyi adagot teszünk egy vékonyan kiolajozott, felforrósított teflon serpenyőbe, ráhelyezünk 3-4 karika banánt. Mikor megsült az egyik oldala, ügyesen megfordítjuk és a másik oldalt is aranybarnára sütjük. A banánok hajlamosak kicsit letapadni. Mikor kész, egy tányérra szedjük. Még melegen tálaljuk, esetleg megszórhatjuk cukorral.

 

Megjegyzés:

Nem kaptam dobozos kókusztejet, ezért kénytelen voltam porból kikeverni. Nem tudom, van-e különbség, legközelebb letesztelem.

A rizsliszt vásárlásánál óvatosnak kell lenni, úgy látom, elég rövid a szavatossága, az első helyen, ahol néztem, épp aznap járt le, de még vígan kint figyeltek a polcon, persze teljes áron.

A kardamom nekem nem a kedvencem, aki nem szereti, nyugodtan hagyja el, ez a két szem egyébként nem domináns.   

A recept Tanja Dusy Indisch kochen című könyvéből származik. 

Related Posts with Thumbnails

Almás palacsinta

Mióta Kriszti barátnőm egy látogatásom alkalmával almás palacsintával kínált, elvesztem. Azóta hetente-kéthetente muszáj sütnöm egy adagot. Ami Nigellának egy tál gőzölgő krumplipüré, az nekem egy kupac aranyló almás palacsinta. Segít átvészelni a borús-esős napokat, mint például a tegnapit. A receptben semmi különös nincs, de Fábryval vallom, hogy "néha át kell venni a tananyagot".

Almás palacsinta 

2-3 személyre (kb. 8 vastag palacsinta)
20 dkg liszt
2 tojás
1/2 liter tej
1/2 dl olaj
2-3 tk cukor
pici só
2 savanykás alma (fontos, hogy savanykás, pl. Idared)

A szokott módon összeállítjuk a palacsintatésztát és belekeverjük az előzőleg nagy lyukú reszelőn lereszelt almát. Kis pihenő után szép rusztikus, vastag lapokat sütünk. Megszórjuk fahéjas porcukorral, vagy nyakon öntjük juharsziruppal, csokiöntettel. Vagy mindkettővel.

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010