
Újabb vega recept, hús helyett tofu gazdagítja a padlizsánragut Ching-He Huang, a briteknél népszerű tévészakács receptje alapján. 
Hozzávalók:
1 padlizsán
néhány ek. olaj (pl. szezámolaj)
2 gerezd fokhagyma
2,5 cm gyömbér meghámozva
2 dl forró víz
1 csomag tofu
2 ek. világos szójaszósz
1 ek. rizsecet
2 tk. barnacukor
1 ek. kukoricaliszt
2 ek. víz
3 szál újhagyma zöldjével együtt apróra vágva
A padlizsánt meghámozzuk (akit nem zavar a héja, rajta is hagyhatja), hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, és kb. 2 cm x 4 cm-es hasábokat vágunk belőle. A fokhagymát és a gyömbért is apróra vágjuk, a tofut vékony csíkokra szeleteljük.
Egy wokban felhevítjük az olajat és rádobjuk a padlizsándarabokat, kevergetve erős lángon kb. 5-6 perc alatt barnára sütjük. Majd kevés vizet is adunk hozzá és néhány percig pároljuk, majd egy tálra kiszedegetjük.
Egy kevés olajat öntünk a wokba és pár perc alatt, folyamatosan kevergetve megpirítjuk rajta a fokhagymát és a gyömbért. Hozzáadjuk a forró vizet és a tofut, majd hozzákeverjük a szójaszószt, a rizsecetet és a cukrot is. Beledobjuk a felaprított újahagymát is, majd a 2 ek. vízzel elkevert kukoricalisztet is. Pár percig főzzük és kész is van.
A barnarizst kuktában főztem meg hozzá dupla adag vízben, 40 perc alatt lett kész.
A recept forrása: Delicious 2010/február
Megosztás
Egy alapvető, szinte mindenki által ismert étel, melyet eddig valamiért (főleg lustaságból, mert a sütés hosszadalmasnak tűnt) én még nem készítettem. De most, hogy átestem a tűzkeresztségen, nem is értem, miért húzódoztam eddig tőle – igazán egyszerű és nagyon finom (mondjuk ezt tudtam eddig is).
Ne vessetek rám követ, de fokhagyma nem került bele, viszont bolti majonéz annál inkább az egyszerűség kedvéért és a nyerstojásfóbia miatt. 
Hozzávalók:
2 padlizsán
1 kicsi vöröshagyma
2 ek. majonéz
1/2 tk. só
frissen őrölt bors
A padlizsánokat néhány helyen egy késsel behasogatjuk vagy egy villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben 190 fokon kb. 50 perc alatt megsütjük (kívül fekete foltok legyenek rajta). Ekkor félbevágjuk őket és egy műanyag vagy fa késsel kikaparjuk a húsukat.
A vöröshagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és a padlizsánhússal és a majonézzel együtt botmixerrel pépesítjük. Sózzuk, borsozzuk, pirítósra kenve fogyasztjuk.
Ihletet Gabojszától merítettem.
Megosztás
Még a múlt héten lecsaptam a piacon néhány kisebb padlizsánra, hogy kipróbálhassam otthon is Zsuzsa szenzációs piláfját, amit még a budapesti GBT4-en volt szerencsém kóstolni. És bár nem volt itthon hosszú szemű rizs, az eredménnyel így is maradéktalanul elégedettek voltunk. Legközelebb kis csirkemellfalatokkal is kipróbálom, és akkor igazi keleti rizses hús lesz belőle (padlizsán hiányában egy csak húsos, padlizsámentes verziót is el tudok képzelni.)
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg padlizsán
só
extra szűz olívaolaj
1 közepes vöröshagyma, apróra vágva
3 ek. fenyőmag
20 dkg rizs (ha van, hosszú szemű – nekem épp nem volt)
2 közepes paradicsom, meghámozva, darabokra vágva
1 1/2 tk. barna cukor
2 ek. mazsola
frissen őrölt feketebors
1 tk. fahéj
1/2 tk. őrölt vagy mozsárban megtört szegfűbors
A padlizsánt meghámoztam és kis kockákra vágtam. A kockákat egy tepsire tettem, megsóztam, olívaolajjal meglocsoltam és az egészet összeforgattam. 260 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöttem (pirulásig-puhulásig).
Egy lábasban a hagymát kevés olívaolajon megpirítottam. Hozzáadtam a fenyőmagot, és kevergetve addig pirítottam, míg kissé megbarnult. Hozzáadtam a rizst, összekevertem, majd ment bele a felkockázott paradicsom és a cukor is. Ezután fedő alatt kb. 5 percig pároltam.
Hozzáadtam a mazsolát, ráöntöttem 3,5 dl forró vizet, sóztam, borsoztam, majd fahéjjal és szegfűborssal fűszereztem. Az egészet jól elkevertem, majd kis lángon fedő alatt puhára főztem. Amikor kész lett, 4-5 evőkanál olívaolajat kevertem bele, és óvatosan beleforgattam a padlizsánt. Langyosan, majd hidegen ettük, isteni volt!
Megosztás
Vettem a piacon néhány padlizsánt, hogy végre én is készítsek házi padlizsánkrémet. A sokféle receptváltozat közül ezúttal a görög melitzanosalata-ra esett a választásom, így lett joghurtos a krém és nem majonézes, erdélyi módra. A joghurt lecsöpögtetésével nem bajlódtam, csak leöntöttem a kicsapódott savót a tetejéről és a többi ment a mixerbe. Az Artesanoban kóstolt szardellás padlizsánkrém hatására kísérletképpen a fele adagba egy szardellát is beleturmixoltam, de nem sok különbséget éreztem. Lehet, hogy bátrabban kellett volna adagolni, de féltem, hogy nagyon sós vagy halízű lesz. A reprodukció így nem sikerült, de így is nagy elégedettséggel ettük.
Hozzávalók:
4 kicsi padlizsán
2 gerezd fokhagyma
kb. 1 dl natúr joghurt
só
frissen őrölt bors
kis csokor petrezselyemzöld
1 ek. citromlé
1 ek. olívaolaj
A padlizsánokat megmostam, villával több helyen megszurkáltam és a sütőben addig grilleztem, míg puhák és kívül feketés foltosak nem lettek (kb. 1 óra). Egy kis időre nejlonzacskóba dugtam őket, majd félbevágtam mindet és kikapartam a húsukat. A botmixerem keverőpoharába tettem a zöldséghúst, hozzáadtam a többi hozzávalót és az egészet krémesre turmixoltam. Pirítósra kenve ettük. Vigyázat, randi előtt nem javasolt!
A recept forrása a Kossuth Kiadó Mediterrán konyha című könyve.
Megosztás
Noha lassan véget ér a nyár, mi még mindig a könnyű tésztaételeket kívánjuk, úgyhogy meg is fogadtam, hogy minden héten főzök valami olaszos pastát. A szeptemberi Leckerben találni is szép számmal, többek között legendás chicagói maffiózók kedvenceit. Én Jack „Machine Gun” McGurn kedvencét próbáltam ki.:) Amikor elkészült, nem tűnt nagy durranásnak, de másnap mindketten (sőt, mindhárman!) nagyon jóízűen ettük. Nekem mondjuk a saját főztöm soha nem ízlik annyira, mintha másét enném, eltelítenek a főzés illatai, meg a látvány. A legrosszabb az, amikor több napig kell ennem a sajátomat. Ez viszont szerencsés kivételnek bizonyult, másnap esett a legjobban.
Hozzávalók:
30 dkg érett paradicsom
1 doboz konzerv aprított, hámozott paradicsom
1 kisebb padlizsán
1 sárga paprika
2 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek. zöld olívabogyó kimagozva, felnegyedelve
5 szardellafilé (olajos, üvegből)
1/2 tk. oregánó
1 kis csokor bazsalikom
2 ek. olívaolaj
csipet cukor
frissen őrölt bors
5 dkg kemény kecskesajt vagy parmezán lereszelve
50 dkg fusilli, sós vízben al dentére főzve
A paradicsomokat kis kockákra vágtam, a hagymákat felaprítottam, a szardellákat lemostam, megtörölgettem és felaprítottam. A padlizsánt meghámoztam és kis kockákra vágtam, alaposan besóztam és kb. fél órára félretettem. A paprikát is kis kockákra szeleteltem.
Egy nagy serpenyőben felhevítettem a 2 ek. olajat, majd közepes lángon, kevergetve üvegesre pároltam benne a hagymákat (a fokhagymát kicsit később tegyük csak bele, hogy ne keseredjen meg). Utána hozzáadtam a paradicsomkockákat meg a konzerv paradicsomot a levével együtt, felöntöttem kb. 1 dl vízzel, belekevertem a szardellát, az oregánót és az apróra vágott bazsalikomleveleket is. Fedő alatt kb. 30 percig főztem kis lángon.
Közben a padlizsánról leöntöttem a nedvességet, leöblítettem és megtörölgettem. A fél óra eltelte után a szószhoz adtam a padlizsánt, a paprikát, a negyedekre vágott olívabogyót és addig főztem, míg a padlizsán és a paprika meg nem puhult. A végén megszórtam egy csipet barnacukorral, megborsoztam (sózni nem kellett, a szardella és az olíva elég sós) és reszelt kecskesajttal a tetején tálaltam a főtt fusilli mellé.
A Lecker szeptemberi számából vett receptet módosítottam.
Megosztás
Az alábbi duó mostanában lett sűrű vendég nálunk, egyrészt mert egy főzéssel két napra meg van oldva általa az ebédkérdés, másrészt mert Panni is hajlandó mindkettőből enni. A paprikás hozzávalóinak mennyisége lehet, hogy más szemében röhejesnek tűnik, lehet nyugodtan többszörözni, nagyétvágyú családunknak én sokszor ekkora adagokat főzök.
Paprikás csirke tejfölösen
Hozzávalók:
kevés olaj
1 nagyobb hagyma
őrölt pirospaprika
só
2 egész csirkecomb
1 zöldpaprika vagy pritamin
1 paradicsom
1 doboz tejföl vagy joghurt
1 ek. liszt
A hagymát nagyon apróra vágom és kevés olajon egy fazékban üvegesre párolom. Megszórom pirospaprikával, elkeverem, majd beleteszem a kis csíkokra vágott paprikát meg a kis kockákra vágott paradicsomot, majd a kettévágott csirkecombokat. Megsózom és felöntöm kb. 2 dl vízzel, azaz annyival, hogy épp ellepje. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, közben ha kell, a vizet pótolom. Mikor a hús már puha, fedő nélkül zsírjára sütöm, azaz hagyom a víz nagy részét elfőni, majd a liszttel elkevert tejföllel besűrítem. 2-3 percig kell forralni és kész is. Galuskával vagy könyökcsőtésztával tálalom.
Hortobágyi húsos palacsinta
Hozzávalók:
A töltelékhez:
maradék csirkepaprikás
2 pohár tejföl
A palacsintákhoz:
20 dkg liszt
2 tojás
1/2 l tej
só
1/2 dl olaj
A palacsintatésztát bekeverjük, minimum egy fél órát állni hagyjuk, majd kisütjük (kb. 8 palacsintát kapunk). Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy nagyobb, hosszúkás jénait vékonyan kiolajozunk.
A pörköltmaradék husiját kicsontozzuk, kis cafatokra tépkedjük és kevés szafttal botmixerrel pürésítjük. Néhány ek. tejfölt keverünk még hozzá és megtöltjük vele a palacsintákat. A feltekerésnél hajtsuk vissza a végénél, hogy ne csurogjon ki a töltelék. Sorakoztassuk őket egymás mellé a jénaiban. Utána a maradék szaftot hígítsuk tejföllel, ha kell, turmixoljuk, majd kenjük meg vele bőven a palacsintákat, és süssük fedő nélkül 15-20 percet.
Megosztás
Tombol a padlizsánszezon, 200 forint egy kiló padlizsán, én meg szégyenszemre még egy recepttel sem jelentkeztem. Pedig ezt már régebben kinéztem az egyik német gasztroblogon, és most végre lehetőségem volt kipróbálni. Az eredeti mandulát írt, én ezt szezámmaggal helyettesítettem és a római kömény-fahéj duó pedig saját lelemény.
Hozzávalók 2 közepes padlizsánhoz :
10 dkg kuszkusz
1 ek. vaj
2 közepes padlizsán
citromlé
néhány szem paradicsom
5 dkg aszalt sárgabarack
4-5 szál újhagyma
2 ek petrezselyem finomra aprítva
5 dkg szezámmag megpirítva
1 tojás
olívaolaj
só
cayenne bors
1 tk. őrölt római kömény
kevés fahéj
A kuszkuszt sós vízben megfőzzük a dobozon található utasítás szerint. Levesszük a tűzről, 5 percig hagyjuk puhulni, majd egy villával fellazítjuk és hozzáűkeverjük az 1 ek. vajat.
A sütőt előmelegítjük 225 fokra (légkeverésesnél: 205 fok). A padlizsánokat megmossuk, félbe vágjuk, kivájjuk őket egy éles késsel, hogy csak egy kb. fél centis peremük maradjon. A kikapart húst felaprítjuk. A padlizsáncsónakokat bekenjük citromlével.
Felaprítjuk a sárgabarackot is, a paradicsomot és a hagymát. A tojást egy villával elkeverjük és hozzáadjuk a zöldségeket, a barackot, a szezámmagot és a petrezselymet, majd az egészet elkeverjük a kuszkusszal. Sózzuk, megszórjuk cayenne borssal, római köménnyel és egy pici fahéjjal. Ezzel a masszával töltjük meg a padlizsánokat, a tetejükre kevés olívaolajat csepegtetünk. Elrendezzük őket egy tepsiben vagy tűzálló tálon és mehetnek a sütőbe kb. 45 percre.
Tálaláskor natúr joghurtot csöpögtetünk a tetejükre. Ezt turbózhatjuk fokhagymával, fűszerekkel, de magában is finom.
Megosztás
Hozzávalók 4 személyre:
2 nagy padlizsán
só
kb. 25 dkg mozarella
1 csokor friss bazsalikom
2 hámozott paradicsom konzerv
frissen őrölt bors
olívaolaj
reszelt parmezán
A padlizsánokat megmossuk, meghámozzuk, hosszában kb. fél cm vékony szeletekre vágjuk. Besózzuk és félretesszük lecsöpögni. Közben felszeleteljük vékonyan a mozarellát is. A bazsalikomot megmossuk, a leveleket lecsipkedjük, felaprítjuk. A paradicsom levét leöntjük (nincs rá szükség) és a paradicsomokat egy tálba szedjük, szétnyomkodjuk, hozzákeverjük a bazsalikomot és sózzuk, borsozzuk.
Egy serpenyőben olajat hevítünk és megsütjük a megtörölgetett padlizsánokat. Egy jénai tálat vékonyan kikenünk olajjal, kibéleljük padlizsánnal. Megkenjük a paradicsomos szósszal, mozarellakarikákat rétegezünk rá, majd megint padlizsán következik és így tovább. A tetejét megszórjuk parmezánnal és kevés olajat csorgatunk rá.
Előmelegített sütőben fedő nélkül 160 fokon kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje megpirul.
Megjegyzés: a szokásos kis zacskós mozarella helyett a Cserpes műhely kukorica alakú mozarelláját alkalmaztam. A friss bazsalikom is nagyon fontos, isteni ízek keletkeznek. Kenyérszeletekkel kísérve finom és gyors vacsora.
A Schinharl -Dickhaut-féle Az olasz konyha alapjai című könyvből származik a recept.
Megosztás
Hozzávalók egy közepes tepsihez:
2 csirkemellfilé
1 nagy padlizsán
3-4 nagy paradicsom
3-4 paprika
2-3 közepes vöröshagyma
mozarellaszeletek a tetejére
kevés olaj
só
frissen őrölt bors
zöldfűszerek ízlés szerint pl. bazsalikom
A padlizsánt meghámozzuk, hosszában vékonyan (kb. fél centisre) felszeleteljük, lesózzuk és félretesszük, hogy kiizzadja a levét. A csirkét vékony szeletekre vágjuk, ha kell, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk valamilyen zöldfűszerrel és egy serpenyőben elősütjük (szinte készre). A szárazra törölt padlizsánszeleteket is elősütjük.
A paradicsomot, paprikát, hagymát felkarikázzuk. Egy nagy tűzálló tálat vagy egy közepes tepsit kiolajozunk és rétegesen lerakjuk a hozzávalókat: alul a hús, rajta a padlizsán, majd paprika, hagyma, paradicsom (ezeket kicsit még sózzuk) és végül a tetejére a mozarellaszeletek. 4-5 ek. vizet kanalazunk a tepsi aljára és először lefedve sütjük kb. 15 percig, majd fólia nélkül, míg meg nem puhulnak a zöldségek (kb 25-30 perc). Friss kenyérrel nagyon finom.
Megosztás
Piacra menni mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember megvesz minden rámosolygó zöldséget-gyümölcsöt, aztán hazaérve lassan alábbhagy a lelkesedés, és a szerzemények szép lassan zsugorodni, aszalódni kezdenek a hűtő alsó fiókjában. Velem is ez történt, de kivételesen résen voltam, és még kellő időben beavatkoztam, így a hűtőben várakozó padlizsán, cukkini, zöldbab, paprika és paradicsom elég gyorsan kellemes nyári vacsorává avanzsált. A gyors intervenció érdekében kivételesen nem kutattam új receptek után, hanem tutira mentem. Így készült el az alábbi zöldségleves, másnap pedig a ratatouille. Mindkettőből jót ettünk, utóbbihoz Szeremley szemelt rizlingje dukált.
Zöldségleves
Hozzávalók:
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1-2 marék zöldbab 2 cm-es darabokra vágva
4-5 szem krumpli meghámozva, felkockázva
3-4 paradicsom feldarabolva
2 paprika szeletekben
1 kisebb cukkini lehéjazva, felkarikázva
só
petrezselyem
2-3 tk. sózott darált paprika (anyukám eltevése)
2 l víz
1-2 ek. liszt
A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam és egy fazékban kevés olajon üvegesre pirítottam. Utána megszórtam a liszttel, megkevertem, kicsit pirítottam, majd hozzákevertem a többi zöldséget és nyakon öntöttem a 2 liter vízzel. Sóztam, darált paprikával ízesítettem és fedő alatt, kis lángon főztem, míg a zöldségek meg nem puhultak. A felaprított petrezselymet csak a vége felé szórtam a levesbe.
Ratatouille
Hozzávalók 4 adaghoz.
2 kisebb padlizsán
2 kisebb cukkini
3-4 nagyobb paradicsom
3 paprika
2 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
zöldfűszerek: kakukkfű, bazsalikom, oregano, rozmaring
1-2 ek. sűrített paradicsom
kb. 1 dl víz
A padlizsánt meghámoztam, kisebb kockákra vágtam és lesóztam. Kb. fél óra múlva leöntöttem róla a levet. A paradicsomot eredetileg le kell forrázni, és a héjától megszabadítani, most én ezt kihagytam. Tisztítás-hámozás után a cukkinikat felkarikáztam, a hagymákat felaprítottam. A paprikát, paradicsomot is nagyobb darabokra vágtam. Először a hagymákat üvegesre pirítottam az olajon, utána hozzáadtam a többi zöldséget, megkevertem, sóztam, borsoztam, megszórtam zöldfűszerekkel. Hozzáöntöttem kb. 1 dl vizet és 1-2 ek. sűrített paradicsomot. Fedő alatt lassú tűzön pároltam, kb. 30 perc alatt lett kész. Friss kenyérrel és fehérborral kísértük.
Megjegyzés: újkrumplikockákat is főzhetünk bele, úgy még laktatóbb és tartalmasabb
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010