Receptek olaj címkével

Túrós koszorú

Ezt a túrós-olajos tésztát már korábban is népszerűsítettem, most újra előkerült, húsvéti-tavaszi köntösben. Jól jön  a hétvégi reggelikhez vagy akár tízórainak a munkahelyre, mert este, munka után is könnyen összedobható. Nálam még petrezselyemzölddel készült, de most például medvehagymával sütném, ha eljutnék a piacra. Arra kell figyelni, hogy a liszt-túró-folyadék arányok erősen függenek a túró minőségétől (mennyire nedves, mennyire szemcsés), ezért érdemes a lisztet fokozatosan adagolni, míg össze nem áll a tészta. A kisült zsemlék súlyán érezni fogjuk, hogy van benne anyag.:)

túrós koszorú

Hozzávalók 4 bucihoz:

20 dkg liszt
25 dkg túró
9 ek. olaj
14 ek. tej
bő 1/2  tk. só
1 tk. sütőpor
1 marék petrezselyemzöld felaprítva (vagy helyette medvehagyma)
1 ek. lenmag
A tetejére: 1 tojás elhabarva, lenmag

A hozzávalókat összegyúrjuk, nagy gombócot formázunk belőle és 20 percre félrerakjuk pihenni. Utána 8 egyenlő részre vágjuk, minden részből egy kb. 1,5 cm széles, 15 cm hosszú rudat formázunk és a rudakat kettesével összesodorjuk és koszorút formázunk belőlük.
A tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk lenmaggal és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

 

Related Posts with Thumbnails

Meggyes-mandulás rétes

Tegnap apósomat vártuk haza és valami finommal szerettem volna meglepni. Nem az a szembedicsérős típus:), úgyhogy nem sok támpontom volt az ízlését illetően. Elsőre a meggyes rétes ugrott be és később tanácsadóm is megerősített, hogy jó irányban tapogatózom.  

Rétest eddig csak egyszer készítettem, akkor is almás töltelékkel (az a kedvenc), de már akkor rácsodálkoztam, milyen egyszerű és gyors, viszont a befogadók hálásak érte. Gyors netes kereséssel rátaláltam Fűszerkert meggyesére, ahol megtetszett, hogy zsemlemorzsa helyett kekszmorzsát használ és darált mandulával fokozza a hatást.

Még Panni is kíváncsian méregette a kész sütit, majd lehántva róla a felső réteslapot azt kérdezte: „Mi ez? Szalvéta?” :)  

meggyes rétes

 

Hozzávalók 1 csomag réteslaphoz (4 rúdhoz):

 

olaj (a lapok közé)

tejföl (a tetejére)

 

1 kg meggy kimagozva, lecsöpögtetve

10 dkg darált mandula

10 dkg darált háztartási keksz

5 ek. cukor (ha savanykás a meggy, lehet kicsit több)

1 kk. őrölt fahéj

 

A lecsepegtetett meggyet összeforgattam a kekszmorzsával, a darált mandulával, a cukorral és a fahéjjal.

 

Egy tiszta konyharuhát benedvesítettem és kiterítettem a munkalapra. Ráborítottam 3 réteg réteslapot. Minden lapot megkentem egy kevés olajjal, a legfelsőt megszórtam egy kevés kekszmorzsával. A széleit is vékony sávban beolajoztam. Tettem a töltelékből egy sávban hosszabbik oldal mentén, majd a széleket behajtva a konyharuha segítségével feltekertem.

A tetejét megkentem tejföllel és sütőpapírral bélelt tepsire tettem.

Előmelegített sütőben 190 fokon kb. fél óra alatt pirosra sütöttem.

 

Forrás: Hargitai György: Házi tészták és sütemények

Related Posts with Thumbnails

Reggeli muffin Donna Hay nyomdokán

Még mindig reggeli, de nem egy ráérős brunch, hanem egy gyors, hétköznapokra való változat. Egy pohár tej mellé tökéletes napindító vagy uzsonna. Donna Hay receptjét kicsit módosítottam, egyrészt csökkentettem a cukormennyiséget az európai normákhoz mérten, másrészt étcsokival és datolyával turbóztam az amúgy is tápláló alapot. Minimuffinsütőben sütve a legideálisabb, de egy szögletes sütire is futotta még az adagból.

Reggeli muffin Donna Hay nyomdokán 


Hozzávalók egy hatalmas adaghoz (egy adag minimuffinhoz és egy szögletes „kenyérhez”  elegendő)

1,85 dl olaj
25 dkg nádcukor (eredetileg 33 dkg)
1,25 dl tej
3 tojás
45 dkg liszt
2 tk. sütőpor
egy csipet só
5 dkg zabpehely
1,5 tk. mézeskalácsfűszer (eredetileg fahéj)
1 alma meghámozva, lereszelve
2 banán összenyomva
2 marék datolya felaprítva
10 dkg étcsoki kis darabokban

A tetejére:
kevés nádcukor és zabpehely

Először egy nagy tálba szitáltam a száraz hozzávalókat (liszt, só, sütőpor, fűszer), majd a zabpelyhet is beleszórtam.

Előkészítettem a gyümölcsöket, feldaraboltam a csokit és a datolyát.

A tojásokat robotgéppel habosra kevertem a cukorral, majd hozzáöntöttem az olajat. Ekkor keverőlapátra váltva beleforgattam a lisztes keveréket, felváltva adagolva hozzá a tejet. A végén beleforgattam minden egyebet: gyümölcsöket, csokit, datolyát.

A papírformákkal kibélelt minimuffinsütőbe kanalaztam a tésztát, megszórtam egy kis nádcukorral és zabpehellyel. Előmelegített sütőben 160 fokon légkeveréssel sütöttem 20-25 percet.

Dona Hay Simple essentials fruit című könyve alapján némi módosítással.

 

Related Posts with Thumbnails

Csokis-fahéjas banánsüti

Ismét egy banános süti, szemre olyan, mint az előző, csak ebben nem a datolya, hanem minden banán méltó párja, az étcsoki domborít. Tettem bele egy csipet őrölt fahéjat is, az csokis sütin még nem rontott szerintem, így lett kerek az egész. Ezzel sikerült is az eredeti receptet dekonstruálnom, de én csak jót akartam.:)


banános-csokis süti


Hozzávalók egy kisebb tepsihez:

26 dkg liszt átszitálva
1 csapott tk. sütőpor
1 csapott tk. szódabikarbóna
1/2 tk. őrölt fahéj
csipet só
10 dkg étcsoki lereszelve
18 dkg puha vaj
18 dkg nádcukor
2 tojás
2 jó érett banán meghámozva, péppé törve
0,6 dl natúr joghurt
2 ek. olaj (a recept nem írta)

Mivel ez tulajdonképpen egy muffintészta (erre már az előkészületek közben döbbentem rá), ezért először a száraz hozzávalókat kevertem össze egy tálban.

Egy nagy keverőtálban pedig robotgéppel habosra kevertem a puha vajat és a cukrot, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat. Majd ment bele a joghurt, a banánpép és fokozatosan a lisztes keverék (itt már lehet keverőlapátra váltani). A végén én tettem bele 2 ek. olajat is, mert keveselltem a joghurt mennyiségét.

Kivajazott, sütőpapírral bélelt, majd úgy is kivajazott tepsibe simítottam az egészet és előmelegített sütőben 170 fokon (hagyományos mód) kb. 35-40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).

 A fapados eredeti csoki és fahéj nélkül a Sütemények enciklopédiájában található.

Related Posts with Thumbnails

Karikás fánk

Eddig nem sok tapasztalatot szereztem fánksütés terén, talán egyszer vagy kétszer készítettem csörögét, de az ugye nem kelt tészta, így kevesebb a hibaforrás. De nem adom ám fel az élesztővel folytatott heroikus küzdelmemet, így Gergely Éva Erdélyi ízek című szakácskönyvéből kinéztem egy szimpatikus fánkreceptet. Most kivételesen nem is a tésztával volt a baj (pedig amikor kiöntöttem a deszkára, megint ijesztően amorf volt, de a liszt hatására megjuhászodott), hanem erős a gyanúm, hogy túl forró olajban sütöttem ki. Ennek folyományaként feketébe hajló színezetet öltöttek, úgy 30 másodperc alatt.:( Kis testi hibájukat porcukorszórással igyekeztem leplezni, és így el is fogytak szépen. A tészta állagával teljesen elégedett voltam, úgyhogy legközelebb (talán jövő farsangkor?) csak a hőmérsékletre kell jobban figyelnem. 


Karikás fánk 
 

Hozzávalók:

30 dkg liszt átszitálva
3 dkg élesztő
10 dkg porcukor átszitálva
3 tojás
2 csipet só
1,5-2 dl tej
7 dkg vaj megolvasztva

olaj a sütéshez

Az élesztőt fél deci tejben kevés porcukorral felfuttattam. A tojásokat a maradék porcukorral robotgéppel habosra kevertem (fehéredésig), majd fakanállal folytatva a műveletet hozzáadtam fokozatosan a lisztet, az élesztőt, a sót és annyi tejet, hogy ne legyen túl lágy ( kb. nokedlitészta-sűrűségű legyen). A fakanállal addig vertem, míg hólyagos nem lett (nagy levegőbuborékok keletkeztek benne), végül pedig belecsorgattam kanalanként az olvasztott vajat.

Egy órát kelesztettem konyharuha alatt. Eztán jól meglisztezett deszkára borítottam, addig gyúrtam-hengergettem a lisztben, míg kezelhető lett. Ekkor ujjnyi vastagra kinyújtottam és a legnagyobb átmérőjű pogácsaszaggatómmal kiszaggattam. Majd minden fánknak a közepét kilyukasztottam egy ásványvizes palack kupakjával. (A leesett tésztadarabokat összegyúrtam, nyújtottam, szaggattam).
15 perc újabb kelesztés után bő, forró olajban kisütöttem. Konyhai törlőre rakosgattam, majd porcukorral megszórva és lekvárral körítve tálaltam.

Gergely Éva: Erdélyi ízek

Related Posts with Thumbnails

Sütőtökös-csokis süti

Becsapós volt Nemisbéka receptje, mert a cím és a kép alapján egy ropogós kekszfélének képzeltem. A tészta összeállításakor végig bizalmatlan voltam, főleg a 2 dl olaj tett gyanakvóvá, nem akart a jól ismert keksztésztaállag alakulni. Csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is keksz, hanem egy muffintészta plecsnialakúra sütve. Miután leesett a tantusz, meg is nyugodtam és végül nagyon elégedett voltam az eredménnyel: puha, jó kis csokis-fahéjas süti, a sütőtök csak diszkrét háttér. Fémdobozba  zárva, ha véletlenül elfeledkeznénk róla, még egy hét után is teljesen élvezhető.:)

csokis-sütőtökös süti

Hozzávalók kb. 50 darabhoz:

40 dkg liszt
4 tk. sütőpor
1 tk. só
2 tk. fahéj
45 dkg sütőtök megsütve, villával összetörve
20 dkg nádcukor
2 tk. házi vaníliás porcukor
2 tojás elhabarva
2 dl olaj
2 ek. tej
25 dkg étcsoki felaprítva (nálam csak 10 dkg volt otthon)
10 dkg dió felaprítva

A sütőtököt hosszában elnegyedeltem, kimagoztam és 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt puhára sütöttem. Hagytam kicsit hűlni, majd kikapargattam a húsát és egy nagy keverőtálban villával összenyomkodtam. Külön tálba szitáltam a száraz hozzávalókat és a nedvesekkel felváltva hozzákevertem a sütőtökhöz. A végén a csokit és a diót is beleforgattam, majd az így kapott sűrű tésztából evőkanállal nagy kupacokat raktam egy sütőpapírral bélelt tepsire (egymástól kellő távolságban).
Hagyományos módon 170 fokon kb. 12 perc alatt megsütöttem.

 

Related Posts with Thumbnails

Kakaós cukkinis sütemény

Jól jöhet ez a recept ezekre a nyavalyás napokra comfort foodként. Főleg azoknál lehet siker, akik szeretik az étcsokit (mint például én), ugyanis a kakaópornak és a viszonylag kevés cukornak köszönhetően egy nem túl édes, a kakaó eredeti ízét hangsúlyozó süti az eredmény, mely a cukkinirostoknak köszönhetően még 3 nap után is megőrzi puhaságát. A cukkininek más szerepe nincs is, nem kell tőle félni, nem érezni az ízét (ami valljuk be, nyersen amúgy sincs neki).
Lekvárral megkenve nagyon finom, de magában tej mellé eszegetve is korrekt, de vaníliafagyi, tejszínhab vagy gyümölcssaláta társaságában is el tudom képzelni.
A receptre egyébként itt bukkantam.

kakaós cukkinis sütemény 

Hozzávalók:

3 tojás
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1,5 dl olaj
0,6 dl tej
0,6 dl natúr joghurt
fél csomag sütőpor
fél tk. szódabikarbóna
csipet só
22,5 dkg liszt
5 dkg cukrozatlan kakaópor
1 közepes cukkini megpucolva, kimagozva, lereszelve

A tojásokat a kétféle cukorral robotgéppel habosra kevertem. A lisztet, a kakaót, a sütőport és a szódabikarbónát meg a sót egy tálba szitáltam. Az olajat is hozzáadtam a tojásos keverékhez, majd a tejtermékeket és a lisztes keveréket felváltva adagoltam hozzá. A végén beleforgattam egy keverőlapáttal a reszelt cukkinit is.
Az így kapott tésztát egy kivajazott, kilisztezett szögletes sütiformába (12x25 cm) öntöttem és előmelegített sütőben légkeveréssel 160 fokon kb. 50 percig sütöttem (tűpróba).


 

Related Posts with Thumbnails

Boros laskagomba-saláta fehér majonézzel

Már terveztem egy ideje, hogy én is kipróbálom Mamma fehér majonézét, amikor Gergely Éva erdélyi szakácskönyvében rábukkantam egy jól hangzó majonézes gombasalátára. Ötvöztem hát a  kettőt, így született az alábbi saláta. A gombából egy kis egyszemélyes próbaadagot készítettem, a fehér majonézből a teljes mennyiséget. Bár a salátához a fele is elég volt, de jól jött a maradék nyers sárgarépához meg grissinihez mártogatósnak.

Boros laskagomba-saláta fehér majonézzel 

Hozzávalók 1 adaghoz:

30 dkg laskagomba
3 dl forró víz
fél citrom leve
csipet só
1 dl fehérbor

A majonézhez:

1 dl tej
2 dl növényi olaj (0,5 dl olíva, 1,5 dl napraforgó)
½ mokkáskanál só
2 gerezd fokhagyma

A gomba kemény tönkjét levágom, a többi részt vékony csíkokra szeletelem. Egy kisebb lábosban felteszem főni a 3 dl vizet a citromlével és a sóval és hozzáadom a gombát. Kis lángon főzöm, míg a leve kb. a felére apad. Ekkor felöntöm a borral és még 15 percig hagyom a tűzön. Kihűtöm, leszűröm. Összeforgatom a majonézzel és behűtöm.

A majonézhez a botmixer mérőpoharába teszem a fokhagymákat és ráöntök egy kevés tejet. A botmixerrel habosra keverem, majd lassan beleöntöm a többi tejet is, majd fokozatosan, vékony sugárban az olajat is, miközben folyamatosan turmixolom, míg egy sűrű, homogén elegyet nem kapok. Hűtőben napokig eláll, kicsit még sűrűsödik is.

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010