Receptek nektarin címkével

Újabb grillköret: nektarinsalsa

A szezámos répa mellett a másik kedvencünk ez a nektarinsalsa lett. Percek alatt összeállítható, még nagyon érlelni sem kell, frissítő kísérője a grillezett húsoknak.

nektarinsalsa

Hozzávalók:

3 kisebb fürtös uborka
3-4 nektarin
3 kisebb lilahagyma
6 ek. extraszűz olívaolaj
3 ek. narancslé

frissen őrölt bors
pici cukor

A nektarint és a zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk/-hámozzuk és nagyon apró egyforma kis kockákra vágjuk. Az olívaolajat kikeverjük a narancslével, a sóval, a pici cukorral és egy kis frissen őrölt fekete borssal és összeforgatjuk a kockákkal. Grillezett húsok mellé tökéletes köret.

Related Posts with Thumbnails

VKF XVII. – Gyümölcssaláta fehércsokimousse-szal

Dolce vita salátákat kért a júliusi VKF fordulóra, méghozzá kreatív, izgalmas salátákat, melyek nem köretként szolgálnak, hanem önálló fogások. Bevallom, nagy fejtörést okozott a kiírás, és el is töprengtem rajta, miben rejlik a feladat nehézsége.

Hamar eszembe is jutottak Csizmadia András ironikus szavai, akit a Magyar Borok Házában egy Bor a gasztronómiában kurzuson volt szerencsém hallani, és aki szerint a magyar salátakultúra kimerül a majonéz mocsarába süllyedt hidegkonyhai készítményekben, a salátaként feltüntetett savanyúságokban és néhány klasszikus, mint például a Cézár-saláta elferdítésében. Kitért még az egyes közértek önkiszolgáló salátabár-részlegén darvadozó párolt zöldségek szomorú látványára is.

Magam is látom az aggasztó jeleket, de sajnos nem állíthatom, hogy otthon saját köreimben a magyar saláta megújításán munkálkodnék. A saláta ugyanis nálunk és az ismerősi körben is általában köret, esetleg fogyókúrázók főfogása és általában néhány klasszikusra korlátozódik (görög saláta, tzatziki stb.)

Most viszont nem egy körettel pályázok, hanem a kedvenc gyümölcssalátánkat mutatom be mint desszertet, azaz önálló fogást, mely a korábban már posztolt fehércsokimousse-szal elsöprő párost alkot.

A hozzávalók listája inkább csak iránymutató, az alkotóelemek az évszak függvényében változhatnak (télen pl. konzerv vagy befőtt is szerepelhet). Annak érdekében, hogy az ellentétek egy harmonikus egészt alkothassanak, keverjük az édes és a savanykásabb ízű gyümölcsöket, és a puha gyümölcshúst ropogós diódarabokkal ellentételezzük. A színhatás is fontos, használjunk többféle színű alkotóelemet.

VKF XVII. – gyümölcssaláta fehércsokimousse-szal 

  

Hozzávalók:

 

4-5 darab őszibarack

4-5 darab nektarin

4-5 szem ringló

1 sárgadinnye

1-2 savanykás alma

1-2 dl bodzaszörp

1 marék citromfűlevél

 kb. 2 ek. dió

 

A gyümölcsöket megmosom, az őszibarackot és az almát meghámozom és falatnyi kockákra vágom. A ringlót és a nektarint héjastul darabolom fel, a dinnyéből pedig kanállal vagy dinnyevájóval kis gömböket szaggatok. Egy nagy salátástálba halmozom mindezt és meglocsolom  bodzaszörppel, hogy legyen egy kis leve. A diót és a citromfűleveleket is felaprítom és a salátába keverem. Behűtés után fehércsokimousse-szal tálalom.

  
Related Posts with Thumbnails

Kókuszos gyümölcsrizs

Kókuszos gyümölcsrizs 


Hozzávalók:

 

24 dkg rizs

4 dl tej

4 ek. kókuszreszelék

porcukor ízlés szerint

reszelt citromhéj

kb. 20 dkg gyümölcs (most: körte és nektarin)

2 dl habtejszín

 

A rizst kb. azonos mennyiségű vízzel feltesszük főzni, picit megsózzuk. Mikor már felszívta a vizet, hozzáadjuk a tejet és a citromhéjat és puhulásig főzzük benne gyakran kevergetve. Mikor már majdnem kész, hozzákeverjük a kókuszreszeléket is. Kihűtjük,  porcukorral édesítjük. A gyümölcsöket meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és a rizshez keverjük. Hűtőbe tesszük. Míg hűl, felverjük a tejszínt, majd óvatosan beleforgatjuk. Hidegen tálaljuk.

  
Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010