
Ha akarom, főzelék, ha akarom, köret. A hozzáadott folyadék mennyisége dönti el - mindkettőnek finom. Lelke a friss, zsenge sárgarépa és a currypor. Most nem bonyolítottam, semmi Madras vagy Kashmir, egyszerű mezei Kotányi currypor ment bele, aminek az ízét annyira szeretem. Most már tudom, hogy nem csak túróval , tojással és kukoricával finom, hanem répával is.
A recept kicsit hányaveti, mert érzésre ment bele minden, de nagy hibát nem lehet véteni, a borsófőzelék mintájára ez is menni fog, csak itt most liszt helyett egy kis keményítő játszik.
A felkarikázott répát kevés olajon párolni kezdtem. Kevés tejjel felöntve kis lángon, fedő alatt puhára pároltam. Felöntöttem a maradék tejjel/tejszínnel (vagy a kettő keverékével) és hagytam felforrni. Néhány evőkanál hideg tejjel csomómentesre kevertem a keményítőt, és hozzáadtam a főzelékhez. Sóztam, curryztem, majd forrás után elzártam a gázt. (A keményítővel épp csak összeforraljuk.)
Megosztás
Újabb recept, ami a színével fogott meg. Mániákusan vonzódom a narancssárga ételekhez, teljesen feldobódom főzés közben. Ebben a tésztamártásban nemcsak a színe izgatott, de az ázsiai ihletésű ízvilága is, ami elsőre furcsa volt spagettin elképzelve. Krémlevesnek kézenfekvőbb lett volna (úgy is el akarom egyébként készíteni). A mogyoróvaj nagyon jót tett neki, nyugodtan mehet bele 2 evőkanálnyi.
Hozzávalók:
35 dkg sárgarépa
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés olaj
3 dkg friss gyömbér
4 dl kókusztej
1-2 ek. földimogyoróvaj (peanut butter)
2 ek. limelé
só
frissen őrölt bors
Tetejére: aprított korianderzöld vagy petrezselyem
40 dkg spagetti al dentére főzve
A sárgarépát megtisztítjuk, felkockázzuk. A hagymákatés a gyömbért is megpucoljuk, felaprítjuk.
Kevés olajat felhevítünk, üvegesre pároljuk benne a hagymákat és a gyömbért, majd hozzáadjuk a répakockákat, összeforgatjuk és felöntjük a kókusztejjel. Kis lángon, félig lefedve puhára főzzük.
Bottmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a mogyoróvajat és a tészta főzővizéből 1 dl-t. Limelével, sóval, borssal ízesítjük.
Forrás: Viva! 2008/5.
Megosztás
A piacon még épp sikerült az egyik árusnál sonkatököt vennem (több standnál nem is árulták), így kipróbálhattam egy újabb levesvariációt. Két bloggertárstól merítettem ihletet, majd megalkottam egy saját verziót. A Rossmannban kaptam elfogadható áron kókuszchips-et, így az lett a levesbetét és a dekoráció (szerintem jó ropogtatni), a mézeskalácsfűszer meg a Dominosteine óta motoszkál tovább a fejemben, így evidens volt, hogy rakok bele. Finom lett, másnap főleg nagyon jólesett, a fahéjas mellett egy másik vállalható változat.
Hozzávalók:
80 dkg sütőtök
2 kisebb vagy 1 nagy vöröshagyma
kevés vaj
2 ek. méz
1 alma
1 narancs leve
kb. 1 l víz (amennyi ellepi)
1 dl tejszín
só
1-2 tk. mézeskalácsfűszer
A tetejére: kókuszchips
A hagymát megpucolom, felaprítom és a vajjal együtt egy fazékba dobom. Kis lángon, kevergetve üvegesre pirítom, vigyázva, hogy a vaj oda ne kapjon. Rácsorgatom a mézet, kicsit karamellizálom. A meghámozott, felkockázott sütőtököt hozzáadom, átforgatom, majd felöntöm kb. 1 l vízzel (amennyi ellepi).
Forrás után megsózom, majd félig lefedve közepes lángon puhára főzöm. Közben az almát is hozzáadom megpucolva, kimagozva, szeletekre vágva. Mikor már puhák, leveszem a tűzről, kicsit hűlni hagyom, majd botmixerrel pürésítem. Hozzáöntöm a narancslevet és a tejszínt és kis lángon épp csak hagyom felforrni. A legvégén ízesítem a mézeskalácsfűszerrel. Tálaláskor megszórom a kókuszchips-szel.
Megosztás
Valami ismeretlen okból eddig bizalmatlan voltam a manapság egyébként trendi sütőtökkrémlevessel szemben. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy finom lehet.
Férjemék céges karácsonyi partiján aztán merészen megkóstoltam egy fahéjas változatot, és rögtön beleszerettem. Nem is vártam sokat a reprodukcióval, és ebben segítségemre volt Paul Gayler, akinek vegetáriánus szakácskönyvét lapozgatva amerikai vajdióleves fedőnév alatt (érdekes fordítói lelemény:-)) találtam is egy ízlésemnek megfelelő változatot, amit aztán kicsit alakítgattam.
A levesfőzés maga egyébként felér egy pszichoterápiával – a sütőtök (sonkatök) narancsos illata és gyönyörű narancssárga színe határozottan kedélyjavító ebben a zord télben.

Hozzávalók 4 személyre:
2 ek. olívaolaj
1 vöröshagyma apróra vágva
75 dkg sütötök (tisztán mérve, héja, magok nélkül)
4 cm-es gyömbérdarabka
1 tk. őrölt fahéj
kb. ½ tk. só
7 dl víz
2 dl tejszín
1 dl tej
2 ek. búzadara
A tököt megmostam, lehámoztam, kimagoztam és a húsát kis kockákra vágtam. A hagymát és a gyömbért is megtisztítottam, felaprítottam.
Egy nagy vastag aljú fazékban felhevítettem az olívaolajat és a hagymát üvegesre pároltam benne. Menet közben a gyömbért is hozzáadtam és gyakran kevergetve megpároltam őket. Utána hozzáadtam a tökkockákat és kb. 5 percig kevergetve pirítottam. Ekkor megszórtam fahéjjal , megsóztam, és felöntöttem a folyadékokkal, majd felforraltam. Utána kevergetés mellett beleszórtam a búzadarát is és kis lángon félig lefedve puhára főztem (kb. 30 perc).
A sűrűjét keverőtálba szedtem, botmixerrel pürésítettem, majd visszaöntöttem a fazékba, sóztam, fahéjaztam még, ízlés szerint és hagytam egyet rottyanni.
Tálaláskor tökmagolajpöttyökkel díszítettem.
Paul Gayler receptje volt a kiindulási alap.
Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársnak!
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010