
Az angyalkás gbt óta őrizgetek két kekszet, hogy megörökíthessem a blogon, mit vittem én a közös asztalra. Most Lekvároskukta kommentje adott még egy lökést, hogy végre posztoljam a sütit, ami fél óra alatt készült el a nagy nap reggelén. Volt aki véres hurkának nézte, ezt fogjuk a félhomályra (de bóknak veszem).

Hozzávalók:
20 dkg liszt
7,5 dkg cukor
1/4 tk. só
1 tojás
10 dkg hideg vaj
4 ek. kakaópor
10 dkg narancslekvár (vagy más sűrű dzsem ízlés szerint)
A lisztet, a cukrot, a sót, a tojást és a vajat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A tésztát elfelezzük, az egyik feléhez hozzágyúrjuk a kakaóport (ha nem akarja felvenni, kevés hideg vizet adunk hozzá). A két tésztából két egyforma hosszú rudat formálunk. A fehéret kinyújtjuk téglalappá, megkenjük narancslekvárral és beletekerjük a kakaós rudat.
Fóliába csomagolva fél órára hűtőbe tesszük, majd éles késsel vékony korongokat vágunk belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsin180 fokon hagyományos módon sütjük kb. 8 percig.
Az 1 tészta – 50 keksz receptje alapján.
Megosztás
A hétvégén családi összejövetel volt nálunk, szüli- és névnapokat ünnepeltünk, így végre volt alkalmam ezt a rég kijegyzetelt tortát kipróbálni. Biztos, hogy fogom még sütni, nagyon finom lett, még Panka is lelkesen követelte, hogy „Tóta, tóta!”, ami tőle nagyon szokatlan viselkedés.:) A menü egyébként perzsa joghurtlevesből, Madras Chicken Curryből és basmati rizsből, mogyorótortából és fahéjas fagyiból állt. Nyamm.:)
Hozzávalók:
12 dkg puha vaj
12,5 dkg cukor
4 tojás szétválasztva
1 narancs reszelt héja
3 dkg liszt
12,5 dkg törökmogyoró
12,5 dkg ricotta
2 ek. darált mák
csipet só
A tetejére díszítésnek:
2 ek. narancslekvár (vagy barackdzsem)
5 dkg étcsokoládé
A sütőt előmelegítjük 180 fokra (később a sütés közben mérsékeltem 170-re). Egy kapcsos tortaformát kikenünk vajjal, az alját kibéleljük sütőpapírral és a hűtőbe tesszük.
A mogyorót szárazon megpirítjuk és finomra őröljük.
A vajat a robotgéppel a cukorral együtt fehéredésig keverjük, majd a tojássárgákat egyenként hozzáadjuk, aztán megy bele a narancshéj, a liszt, a ricotta, a mogyoró és a mák. Végül a kemény habbá vert fehérjét is beleforgatjuk, de azt már kézzel egy keverőlapát segítségével.
A tésztát beleöntjük a tortaformába, elsímítjuk és légkeveréssel 25 perc alatt készre sütjük (tűpróba).
A narancslekvárt elkeverjük 3 ek. vízzel és felforraljuk. Megkenjük vele a tortát. Miután kihűlt, egy nagylyukú reszelővel étcsokiforgácsokat reszelünk rá.
Megjegyzés: a normál méretű kerek kapcsos formában sütve elég laposka lett a torta, érdemes vagy duplaadagot (esetleg másfelet) csinálni, vagy kisebb formában sütni. Mondjuk az ízét ez nem befolyásolta.:)
Jamie Oliver receptje a Jamie konyhája című könyvből.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010