
Megint a Pite-péntek rovatba készült valami, ami ugyanolyan egyszerű, mint a brownie, csak sápadt: egy tepsi blondie. A receptért kattinsatok a Gasztrotipp oldalára.
Megosztás
Patrik lassan teljesen átveszi az irányítást a konyhában.:) Ennek több oka is van, az egyik, hogy amikor hétvégén valamiért nem vagyok otthon, Pannival együtt főznek maguknak. Emellett a másik indítékot most a Metropol Konyha rovatában Marton Levente egyik receptje adta, nevezetesen a grízpuding karamellöntettel. Annyit változtattunk a recepten, hogy az eredetileg nyers tojást tartalmazó pudingot sütőbe tettük és kisütöttük – így felfújt lett belőle.
A dulce de leche ezen variációja mártás sűrűségű, azaz kicsit hígabb a megszokottnál. Cukor viszont van benne rendesen. Miután a felfújt elfogyott, palacsintába töltve ettük, úgy is nagyon finom. A többi a hűtőben várja a további felhasználási lehetőségeket.
Marton Levente receptjeivel újabban nem csak a pénteki Metropolban találkozhatunk, hanem kéthetente a Nők Lapja hasábjain is. Tavaly pedig megjelent első szakácskönyve is, amiről ajánlót a Gasztrotippen olvashattok.

Hozzávalók a darafelfújthoz:
10 dkg búzadara
5 dl tej
csipet só
3 dkg vaj
1 tojássárgája
2 tojásfehérje
7 dkg porcukor
2,5 ek. mandulalapocska vagy durvára darált hámozott mandula
A tejet a csipet sóval és a vajjal felforraljuk, majd hozzáadjuk a grízt, és állandó kevergetés mellett krémesre főzzük (kb. 5 perc). Levesszük a gázról, kicsit hűlni hagyjuk.
A fehérjéket félig felverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és kemény habbá verjük. A fehérjehabot beleforgatjuk a meleg tejbegrízbe a tojássárgájával és a mandulával együtt. Végül kivajazott pudingformákba vagy szilikonformába öntjük és előmelegített sütőben 160 fokon kb. 12 percig sütjük (a sütési idő a forma méretétől függ). Miután kihűlt, kiborítjuk a formából.
Hozzávalók a karamellöntethez (kb. 1 literhez):
1 l zsíros (3,6%) tej
2 dl tejszín
50 dkg nádcukor
csipet só
Az összes hozzávalót egy vastag aljú lábasba tesszük és kezdetben lassú tűzön főzni kezdjük. Időnként megkeverjük, így főzzük egy órán át. Utána nagyobb lángon folytatjuk és gyakrabban kevergetjük, míg sűrűsödni, barnulni nem kezd (újabb egy óra). Két óra alatt készül el a folyós, barna karamellkrém.
Hűtőben csavaros üvegben hónapokig eltartható.
A mini szilikon kuglófforma megvásárolható a Gasztroshopban.
Megosztás
Teljesen spontán készült tegnap ez a süti, mikor konstatáltam, hogy a Nagycsarnokban vett apró szemű sárgabarack elég savanykás, míg a clafoutis-nak szánt cseresznye mézédes. Helyet is cseréltek gyorsan, a barack ment a sütibe, egy kis kakaóbabdarabokkal dúsított étcsoki (Boci) ment mellé, a cserkót meg frissen fogyasztottuk. A sütiben szépen karamellizálódott a barack, megédesedett és a ropogós csokidarabokkal kifejezetten jó párost alkotott. A clafoutis (francia tejes pite) tavaly óta nagy nyári kedvencem lett, és úgy látom, mindenféle gyümölccsel érdemes kipróbálni.
Hozzávalók:
3 tojás
10 dkg házi vaníliás porcukor
csipet só
15 dkg liszt átszitálva
3 dl 3,6 %-os tej
2 dl tejszín
2 marék kisebb kockára vágott sárgabarack
néhány kocka étcsoki felaprítva (a kakaóbabdarabokkal dúsított még jobb)
1 marék mandulalapocska
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A tojásokat porcukorral egy nagy tálban robotgéppel habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a lisztet és a folyadékokat. Picit megsóztam és egy kivajazott, kilisztezett piteformába öntöttem. (Nagyon híg a tészta, nem kell megijedni, a tejes pite ilyen, kisülve is selymes az állaga). Megszórtam a sárgabarackkockákkal, a csokival és végül a mandulalapocskákkal.
Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
Hidegen, melegen egyaránt finom.
Megosztás
A napokban bizonyos okból kifolyólag belemerültem a külföldi gasztroblogok tanulmányozásába, ami kézzelfogható eredménnyel is járt, ugyanis annyira fellelkesültem a gyönyörű fotók láttán, hogy rövid idő alatt három receptet is kipróbáltam. Ebből kettő persze süti volt és nagy sikert is aratott, a harmadik egy Jamie-féle sült padlizsánkrémleves, ami sajnos felejthető volt. De a delicious:days last minute gasztroajándéktippje nagyon bevált, finom, mutatós és garantáltan mindenkinek sikerül. Csak arra kell figyelni, hogy ha vastagabbak a kupacok, tovább kell őket sütni, ha laposak, könnyen odakapnak. 
Hozzávalók:
1 dl tejszín
1 ek. méz
7,5 dkg nádcukor
2 ek. vaníliás cukor
3 dkg vaj
4 dkg aszalt vörösáfonya
10 dkg mandulalapocska
3-4 dkg liszt
csipet só
étcsoki bevonatnak (elhagyható)
A tejszínt, a mézet, a cukrokat és a vajat egy kis lábasban felmelegítettem és kb. 5 percig kis lángon főztem (gyakran kevergettem).
Közben felaprítottam az áfonyát, átszitáltam a lisztet. Utána levettem a tűzről a cukros krémet és beleforgattam az áfonyát és a mandulalapokat, majd hozzáadtam a lisztet (annyit, hogy megfelelő sűrűségű legyen).
Sütőpapírral bélelt tepsire kupacokat kanalaztam egymástól kellő távolságra, ha lapos eredményt szeretnénk, célszerű szétlapítani őket.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütöttem őket, míg a szélük már kezdett barnulni. Utána hagytam hűlni a korongokat, majd egy szilikon ecsettel megkentem az aljukat vízgőz fölött megolvasztott étcsokival. Mikor a csoki megszilárdult, dobozba rakosgattam őket.
Megosztás
Örömmel tapasztalom, hogy kezd visszatérni a lelkesedésem. Az a tény viszont, hogy ehhez egy négy darabból álló szakácskönyv-szállítmány kellett (köszönet érte Mammának:)) több, mint elgondolkodtató.:) „De ne kutassuk, ki ölt meg kit”, hanem térjünk a receptre, amire Tim Mälzer új könyvében bukkantam. A fantáziadúsan Kochbuch névre keresztelt mű engem teljesen levett a lábamról, emellett visszavezetett a konyhába. Mivel eddig is friss, ropogós tavaszi ételekről ábrándoztam, az első, amit kipróbáltam ez az üdítő tésztasaláta volt.
A recepten némileg változtattam, a tésztamennyiséget csökkentettem (-10dkg), hogy a harsogó rukola domináljon és költséghatékonyan kihagytam a fenyőmagot meg a pisztáciát. Az eredménnyel maximálisan meg voltunk elégedve, épp ezek a keresetlen ízek hiányoztak.
Hozzávalók:
20 dkg fusilli (vagy penne, farfalle ízlés szerint)
4 ek. mandulalapocska
2 ek. dió
3 ek. citromlé
2 ek. joghurt
csipet só
1 csipet cayenne bors
pici barnacukor
4 ek. olívaolaj
2 ek. dióolaj
12 dkg rukola
Sós vízben a tésztát al dentére főztem, majd leszűrtem, hűlni hagytam. Az olajos magvakat egy teflon serpenyőben szárazon megpirítottam, majd mozsárban összetörtem. Az öntethez összekevertem a citromlevet, a joghurtot, a kétféle olajat és ízesítettem sóval, cukorral, cayenne borssal. A rukolát átválogattam, az ép, egészséges leveleket megmostam, lerázogattam és egy nagy éles késsel felaprítottam.
A kihűlt tésztát egy nagy salátástálba tettem, nyakon öntöttem az öntettel, majd összeforgattam a rukolával és az olajos magvakkal. Behűtve ettük, másnap még finomabb volt.
Tálaláskor a hatás kedvéért a Mammától kapott hibiszkuszsóval szórtam meg, nagyon jól harmonizált a só savanykássága a joghurtöntet ízével.
Tim Mälzer receptje alapján.
Megosztás
Gyors, tartalmas édesség, gyerekeknél garantált siker. Ha a babának csak kevés foga van (például mint esetünkben: 4), mandulalapok helyett célszerű darált mandulát alkalmazni.
Hozzávalók:
5 dl tej
2 dkg vaj
4 dkg mazsola
2,5 + 1 dkg mandulalapocska
10 dkg (nád)cukor
1-2 tk. vaníliás cukor
8 dkg gríz (nálam teljes kiőrlésű)
2-3 alma
2 ek. citromlé
1 tojás
15 dkg túró
pici só
1-2 tk. barnacukor
A tejet egy lábasban felteszem főni a vajjal, a mazsolával, 2,5 dkg mandulával és 8 dkg cukorral és a vaníliás cukorral. Mikor felforrt, fokozatosan belekeverem a grízt és kb. 2 percig főzöm. Utána egy nagyobb tálba kiöntöm.
Az almákat meghámozom, felkockázom és citromlével meglocsolom.
A tojást szétválasztom, a sárgáját a túróval elkeverem és a grízhez adom.
A fehérjét egy kevés sóval és 2 dkg cukorral habbá verem, majd óvatosan a grízes masszába forgatom.
Kivajazott sütőformába simítom a tésztát (a legkisebb tepsimben sült, de egy kerek lepényforma is jó), megszórom az almakockákkal és kb. 1 dkg (egy marék) mandulalapocskával és egy kevés barnacukorral.
Előmelegített sütőben 220 fokon hagyományos módon kb. 30 percig sütöm.
Forrás: Viva! 2008/2.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010