
A hétvégét a Balatonnál töltöttük férjem szüleinek vendégszeretetét élvezve. A főzőkanál ezúttal végig apósom kezében volt, többek között ezzel az isteni bőrös malaccal tartott jól minket. Már régóta terveztem, hogy sütök ilyet, a bőrökhöz, rezgő alkatrészekhez (mint csülök, köröm, fül stb.) fűződő vonzalmamat már megvallottam korábban. :) Most már van egy kipróbált recept is a tarsolyomban.
Hozzávalók:
2 kg bőrös malachús (oldalas, lapocka vagy tarja)
húsos szalonna
köretnek: burgonya
A kenőpáchoz:
2-3 ek. mustár
2-3 ek. olaj
őrölt bors
2 fej zúzott fokhagyma
Kenegetni: sör
A bőrös részt kockásra bevagdossuk a húsig, enyhén besózzuk (bemasszírozzuk a sót). Összekeverjük a kenőpác alkotórészeit és minden oldalról bekenegetjük vele a husikat. Főleg a bőrös részre jusson bőven. Egy nagy tepsiben megágyazunk a húsnak vékonyra szelt húsos szalonna szeletekkel, arra fektetjük a húst és a tetejére is teszünk a szalonnából. A hús a tepsi közepén feküdjön, köréje pedig fél centisre karikázott krumplit halmozunk, melyet előtte sóztunk, borsoztunk és kevés olajjal összeforgattunk, hogy ne tapadjon a sülésnél össze. Fóliával letakarjuk az egészet és kis lángon 1,5-2 órát pároljuk, míg puha nem lesz. Utána levesszük a fóliát és a tetejéről a szalonnákat és nagy lángon pirosra sütjük a bőrt. Közben 2 percenként sörrel bekenegetjük.
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010