Receptek liszt címkével

VKF XVIII.- Citromos-ricottás kuglóf

Ízbolygó felhívására különleges túrós (ricottás, cottege cheese-es) recepteken kellett törni a fejünket. A feladat elevenembe vágott, jó sokat agyalok ugyanis azon, hogyan juttassak észrevétlenül egy kis fehérjét kis purista lányom szervezetébe, aki mostmár nemcsak hogy purista, de újabban bicsérdista is, azaz csak nyers koszton él, sőt kacsingat a fényevés felé.:)

Szóval az ő ízlését (na meg az enyémet) figyelembe véve hamar eljutottam a süteményekig. Egész pontosan a legutóbbi kuglófos gikszert szerettem volna kiküszöbölni. Persze most is követtem el hibákat, például elfeledkeztem a gyönyörű mázas kuglófformámról, helyette egy prosztó acéllemez formában sütöttem. Az eredmény azért nem lett rossz, férjem nagyon lelkesen ette, és Panka is kért belőle. Ízre hasonló a könnyű citromoshoz, azzal a különbséggel, hogy a ricotta miatt sokkal sűrűbb a tésztája. Egy tartalmas leves után ideális desszert.

VKF XVIII.- citromos-ricottás kuglóf 

  

Hozzávalók:

 

10 dkg puha vaj

17 dkg (nád)cukor

25 dkg ricotta

3 tojás, elválasztva

25 dkg liszt, átszitálva

1,5 tk. sütőpor

csipet só

2 citrom reszelt héja

6 ek. citromlé

 

vaj és liszt a forma kikenéséhez

 

Sütési idő és hőmérséklet: 160 fok (hagyományos), kb. 50 perc

 

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket hűtőbe tesszük. A citromokat alaposan megmossuk, héjukat lereszeljük, levüket kicsavarjuk. Az átszitált lisztet összekeverjük a sóval és a sütőporral.

A puha vajat és a cukrot a robotgéppel habosra keverjük, míg a cukor fel nem olvad benne. Utána egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd a ricottát is, majd mehet bele apródonként a lisztes elegy, a citromhéj, és –lé. Végül a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk és óvatosan beleforgatjuk a tésztába.

Az így kapott masszát alaposan kivajazott, kilisztezett kuglófformába öntjük, egyenletesre elsimítjuk.

160 fokon kb. 50-60 perc alatt készre sütjük (tűpróba). Ha közben nagyon pirulna a teteje, takarjuk le sütőpapírral.

Miután elkészült, hagyjuk a formában 10 percig hűlni, majd egy lapos tányért az aljához szorítva fordítsuk meg a formát, jó esetben szépen kijön belőle a kuglóf. Porcukorral megszórva kínáljuk.


 

Megjegyzés: ajánlatos olyan formában sütni, ami középen lyukas (klasszikus kuglófforma), mert abban könnyebben átsül a tészta. Kis medvetalpformákban vagy muffinsütőben is érdemes lenne kipróbálni.

 

Forrás: Schinharl-Dickhaut: A sütés alapkönyve

    
Related Posts with Thumbnails

Tejfölös spenótkrémleves

Az idei nyár nagy felfedezése számomra a hideg sós leves mint műfaj. Eddig hideg levesről csak a gyümölcslevesekre asszociáltam, de mióta kipróbáltam a gazpachot, új távlatok nyíltak. Ettől a spenótostól sem kell megijedni, a spenótnak nincs markáns íze, a fűszerezése meg tőlünk függ. Nekem van itthon sózott medvehagymám, így azt tettem bele, de gondolom kiváltható fokhagymával is (akár a végén, frissen beleturmixolva).

tejfölös spenótkrémleves 

Hozzávalók:

1 kisebb vöröshagyma
kevés olaj
2,5 ek. liszt
7,5 dl víz
1 pohár tejföl
25 dkg spenótpüré (mirelit)
2 tk. sózott medvehagyma

frissen őrölt bors

A hagymát megtisztítottam, felaprítottam és kevés olajon üvegesre pirítottam. Utána megszórtam 2,5 ek. liszttel, elkevertem, világosbarnára pirítottam, majd felöntöttem 7,5 dl hideg vízzel és csomómentesre kevertem.10 perc főzés után hozzáöntöttem a tejfölt is, majd belekevertem a felengedett spenótot és a medvehagymát. Felforraltam és kis lángon hagytam kb. 5 percig főni. Kóstolás után sóztam, de csak óvatosan, mert a medvehagyma is sós. Hagytam kihűlni és úgy hidegen ettük.

Megjegyzés: természetesen készülhet friss spenóttal is, akkor fel kell aprítani előtte apróra a leveleket és esetleg a végén turmixolni.

Forrás: Le Menu 2007/4.

Related Posts with Thumbnails

Őszibarackos grízes süti

Húgomékhoz voltunk hivatalosak névnapi grillpartira és ezzel a sütivel járultam hozzá a kínálathoz. Valami gyümölcsöset kerestem, és megtetszett  ebben a receptben, hogy búzadara is van benne. Két menetben sült ki végül, az elsőben érezhető volt néha egy-egy roppanó grízszem, mert sütés előtt nem hagytam állni a tésztát egy percet sem, ezért a második menet lett tökéletes, mert a gríznek volt ideje megduzzadni. Könnyű, nyári süti, hasonló a beledobálóshoz. Érdemes nagy tepsiben sütni, hogy a tészta vékony legyen és a gyümölcs domináljon.

őszibarackos grízes süti 

Hozzávalók:

kb. 10 db sárga húsú őszibarack
fél lime leve
1-2 ek. búzadara
4 tojás
15 dkg cukor
1 tk. vaníliás porcukor (házi)
50 dkg natúr joghurt
12,5 dkg vaj megolvasztva
20 dkg liszt
20 dkg búzadara
3/4 csomag sütőpor

A tészta úgy készül, mint egy egyszerű muffintészta, a robotgépet sem kell elővennünk. Egy nagy keverőtál kell hozzá meg egy habverő, amivel először a nedves, majd a száraz hozzávalókat fogjuk elkeverni.

A barackokat megmostam, meghámoztam, kimagoztam, szeletekre vágtam. Egy tésztaszűrőben összeforgattam őket a fél lime levével és 1-2 ek. búzadarával, majd hagytam lecsepegni.
A vajat mikróban megolvasztottam és félretettem kihűlni. A száraz hozzávalókat, azaz az átszitált lisztet, a búzadarát és a sütőport egy tálban elkevertem.
A nedves hozzávalókat, azaz a joghurtot, a tojásokat a kétféle cukorral elkevertem egy habverővel. Az olvasztott vajat is belekevertem, majd beleforgattam fokozatosan a száraz hozzávalókat is.
Egy nagy kivajazott-kilisztezett tepsibe öntöttem a tésztát, a tetejére rakosgattam a barackszeleteket, majd előmelegített sütőben légkeveréssel 160 fokon kb. 35 perc alatt megsütöttem (tűpróba).

Megjegyzés:

Egy közepes méretű tepsit készítettem elő, amibe túl sok lett a tészta. Ezért egy tégla alakú kenyérsütőformába is töltöttem belőle, amire viszont már nem maradt barack (6 db volt összesen), ezért alternatív megoldásként 1 marék aszalt sárgabarack, 1 ek. nádcukor és 1 marék törökmogyoró aprított keverékét szórtam a tetejére.

A tapasztalat azt mutatja, hogy nem árt, ha a sütés előtt a tésztát a tepsiben kicsit állni hagyjuk, mert akkor a grízszemeknek van ideje megduzzadni.

Forrás: Viva! 2008/7.

Related Posts with Thumbnails

Miss Marple a konyhában - shortbread

Bár az időjárás mostanában gyakran lehangoló és egy időre sajnos búcsút mondhatunk a fagyigépnek meg a könnyű salátáknak és leveseknek is, de elkeseredésre azért semmi ok. Fogjunk egy jó Agatha Christie-regényt és egy csésze forró teával vagy forralt borral és egy tál teasüteménnyel telepedjünk egy kényelmes fotelba és hagyjuk, hogy Poirot vagy Miss Marple elkalauzoljon egy olyan világba, amikor még az angol családok a háztartás nyomasztó kiadásai elől dél-franciaországi szállodákba menekültek spórolás céljából. Ha példájukat nem is tudjuk követni, de legalább elrágcsálhatunk néhány magunk sütötte autentikus skót teasüteményt, nevezetesen shortbread-et és cserébe talán nem leszünk gyilkosság áldozatai.

Shortbread (klasszikus skót teasütemény) klasszikus és paradiós változat 

A shortbread egy egyszerű omlós teasütemény, tésztájának három fontos alkotóeleme a cukor, a vaj és a liszt, arányuk pedig a következő: egy egység cukorhoz két egység vaj és három egység liszt társul. Azt gondolnánk, hogy ebből semmi különös nem sül ki, de az első kóstolásnál meglepődünk, mert a vaj (nem margarin!) hihetetlen omlósságot és ízt kölcsönöz a tésztának. A kukorica- és rizsliszt adagolásával  módosíthatjuk a süti állagát, a rizsliszt kifejezetten ropogóssá teszi az eredményt. Az alapreceptet aztán kedvünkre variálhatjuk: tehetünk bele fahéjat, reszelt citrom- vagy narancshéjat vagy csokidarabokat is. De a tetejére is szórhatunk magvakat, aszalt gyümölcsöt vagy csokoládét. Elsőként azonban érdemes kipróbálni az alapreceptet viszonyítási alapként.
 
Shortbread (klasszikus skót teasütemény)

Hozzávalók:

17,5 dkg szobahőmérsékletű nem sózott vaj (pl. Alpa márkázott vaj)
7,5 dkg porcukor átszitálva
17,5 dkg finomliszt átszitálva
7,5 dkg kukoricaliszt átszitálva
csipet só

A vajat a porcukorral egy tálban keverőlapáttal habosra keverjük. Utána fokozatosan hozzáadjuk a liszteket és a sót és addig keverjük, míg össze nem áll a tészta. Nem kell sokáig keverni, hamar kialakul a már nyersen is selymes-omlós hatású tészta. Gömböt formázunk belőle és kb. 20 percig pihentetjük. Közben egy kerek kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Pihentetés után a tésztát sodrófával kerekre nyújtjuk, hogy kitöltse a tortaformát és a formába igazítjuk. Villával körben a szélét megnyomkodjuk, hogy rovátkás legyen, majd 8 szeletre vágjuk, és több helyen megszurkáljuk. Végül megszórjuk egy kevés barnacukorral vagy nádcukorral. Előmelegített sütőben 150 fokon kb. 60 percig sütjük. Akkor jó, ha szép világosbarna színt kap. Hagyjuk a formában kihűlni, majd a barázdák mentén cikkekre szeleteljük.

Paradiós shortbread

Hozzávalók:

10 dkg olajos mag pl. dió, mandula, mogyoró, paradió nagyobb darabokra vágva
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
6 dkg porcukor
10,5 dkg finomliszt
4,5 dkg kukoricaliszt
1 ek. rizsliszt
csipet só

Ugyanúgy készül, mint az alaprecept, csak sütés előtt a tészta tetejét nem csak barnacukorral hintjük meg, hanem megszórjuk valamilyen olajos maggal is. A rizsliszt miatt ez a verzió keményebb és ropogósabb az előzőnél.
 
Forrás:
http://www.joyofbaking.com/shortbreads/shortbread.html
http://www.deliaonline.com/articles/food/all-about-shortbread,1358,AR.html

Eredetileg a Képmáson.

Related Posts with Thumbnails

Kelt palacsinta férjem kedvére

A hétvégén ünnepeltük jó uram szülinapját. Úgy volt, hogy most aztán elmegyünk az Iguanába, le is foglaltuk az asztalt (most tényleg). Hát erre nem megbetegedett a drága. A sors úgy látszik nagyon nem akarja nekünk ezt az Iguanát. Még egy kísérletet teszek, ha az is befullad, feladom.

A lényeg, hogy meg akartam lepni valamivel, és mivel anyósom is itt volt, adódott a lehetőség, hogy egy gyerekkori kedvencet készítsek el anyukája pontos útmutatásai alapján. Így jutottam ennek a receptnek a birtokába, ami egyébként a Horváth Ilona-féle talkedlinek egy mutánsa.


Kelt palacsinta férjem kedvére 


Hozzávalók 10-12 palacsintához:

 

20 dkg liszt

1 dkg friss élesztő

1 tojás

2,5 dl tej

5-6 dkg cukor

pici só

olaj a sütéshez

kevés tej és olaj a locsoláshoz

darált mák

porcukor

 

A lisztet átszitáljuk és egy nagy tálba öntjük. A közepébe mélyedést készítünk, abba beleöntünk 1 dl langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt 2 dkg cukorral és felfuttatjuk. Utána hozzákeverjük az egész tojást, a sót, a maradék tejet és cukrot és fakanállal csomómentesre eldolgozzuk. A sima palacsintatésztánál sűrűbb tésztát kell kapnunk. Meleg helyen letakarva kb. 3/4 órát kelesztjük. Mikor szépen feljött, merőkanálnyi adagokban kiolajozott palacsintasütőben kisütjük. Amerikai palacsinta nagyságú lapokat kell kapnunk. Mikor kisült egy palacsinta, egy lábas aljára tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal elkevert tejjel és bőven megszórjuk cukrozott darált mákkal. A következő palacsintát úgy tesszük mellé, hogy félig rálógjon. Így körbe kibéleljük a lábas alját, mindet locsoljuk-szórjuk, majd mehet rá a következő réteg. Így jól átjárja a tej, a tetejükön bőven lesz mák, tálalásnál pedig mindenki vesz magának a kupacból. Melegen a legfinomabb.

Mák mellett vagy helyett cukrozott darált dióval is megszórhatjuk.

 

  
Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010