
Miután múlt hét pénteken lezajlott a közös főzés a Tefal-projekt résztvevőivel, új erőre kaptam Actifry-témában. Maga az összejövetel is nagyon jól sikerült, mindenki elkészített egy ételt a saját gépén, majd közösen bevacsoráztunk. Egyesek még extrákkal is készültek, így volt kacsamájpástétom és fűszeres pirított olajosmagmix is (csupa könnyű falat:)).
A párolóedényes különítmény művei:
Horasz - gőzölt tésztabatyuk friss tormával megvadított hústöltelékkel
Sajtkukac Niki - mennyei karamell-brulée
Az Actifry-os részleg teljesítménye:
Gabojsza – szójaszószos-Hoisin-szószos kesudiós csirke
Grenadine – húsgombócok joghurtos mártogatóval
Piszke - chilis-narancsos sertéscsíkok
kicsi Vú - vajas csirke lepénykenyérrel
Grenadine húsgombócai nagyon inspirálóan hatottak, ezért egyik vacsorára én is hasonlót készítettem. Először úgy tűnt, atomjaira omlik minden golyó, de végül csak kicsit deformálódtak.
Cukkinis húsgolyók:
Hozzávalók egy nagy adaghoz:
30 dkg darált sertéshús
30 dkg darált marhahús
1 közepes cukkini meghámozva, lereszelve
1 közepes lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
3 szelet szikkadt kenyér
1,5 dl langyos tej
1 tojás
1,5 tk. só
frissen őrölt bors

A kenyeret beáztattam a langyos tejbe. A hagymákat felaprítottam. A kétféle húst egy nagy tálba raktam, hozzáadtam a hagymákat, a lereszelt cukkinit, beleütöttem a tojást, megszórtam sóval, borssal és a beáztatott kenyérrel együtt homogén masszává gyúrtam.
Hideg vízbe mártott kézzel diónyi golyókat formáztam belőle, lisztbe hempergettem, majd több adagban kisütöttem. (Ez történhet kevés olajon, nagy türelemmel egy serpenyőben, vagy az Actifryban 20 perc alatt 1 evőkanál olajjal adagonként.)
Lepénykenyér:
25 dkg liszt
25 gr friss élesztő (fél kocka)
langyos víz, amennyit felvesz (kb. 1,5 dl)
1,5 tk. só
1 ek. olaj
A hozzávalókat jól összegyúrtam, konyharuha alatt 1 órán át kelni hagytam, majd diónyi adagokat tépva a tésztából golyókat formáztam, majd lapos körré nyújtottam őket. Kiolajozott palacsintasütőben mindkét oldalukat megsütöttem, majd nyílt lángra raktam a lepényt, hogy felfújódjon (ez a része most nem sikerült sajnos – kijöttem a gyakorlatból:()
Egy nagy tálra kiszórtam egy halom salátamixet, lilahagymakockákat és kukoricát kevertem hozzá, meglocsoltam fűszeres joghurttal, megraktam húsgolyókkal és lepénykenyeret halmoztam mellé.
Húsvéti brunch is lehetett volna, de még az ünnep előtt készült névnapi összejövetel alkalmából. Ez volt az első tavaszi akcióm és elég emlékezetes maradt, legalábbis nekem. Már a színek tobzódása is lenyűgözött, a friss ízekről nem is beszélve. Utána még egy hétig ettük a pesztót bácsalmási kecskesajt mellé, nagyon jó kis duót alkottak. Lejegyzem ide mindhárom vendégreceptet (köszi Fűszeres, Ízbolygó és Piszke!:)), mert biztos hogy ismételni fogom őket.
Menü:
Reteklevélpesztó Fűszeres Eszter nyomán
Piszke-féle tejfölös reteksaláta
Ízbolygó körözöttje
Friss kenyér
Masala chai panna cotta
Ízbolygó körözöttje
Hozzávalók:
25 dkg juhtúró (brindza)
fél pohár tejföl (elhagyható)
20 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tk. dijoni mustár (nem magos)
0,5 ek. őrölt pirospaprika (eredetileg 1,5 ek.)
1 tk. őrölt kömény
1 nagy fej lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
4 tk. kapribogyó
3 csemege uborka
1 citrom reszelt héja
só
frissen őrölt bors
A lilahagymát és a fokhagymát megpucoltam, apróra vágtam. Az uborkát és a kapribogyót is felaprítottam. Az juhtúrót a vajjal és a tejföllel egy villával összekevertem. Majd belekevertem a többi hozzávalót. Hűtőben egy éjszakát érleltem. Tálalás előtt egy fél órával már kivettem a hűtőből, hogy kenhető legyen.
Reteklevélpesztó Fűszeres nyomán
Hozzávalók:
2 csomó retek szép, egészséges zöld levele
2 dkg mandula (nálam héjastul)
2 dkg dió
5 dkg kapuvári sajt (Cserpes) vagy parmezán
2 gerezd fokhagyma
só, bors ízlés szerint
1-1,5 dl olívaolaj
A diót, és a mandulát száraz serpenyőben megpirítottam, majd a többi hozzávalóval együtt összeturmixoltam. Pirítósra kenve, kecskesajtra pöttyözve, mozarellával és paradicsommal isteni.
Reteksaláta Piszkétől
Hozzávalók:
2 csomó retek
2 csomó zöldhagyma vagy egy póré apróra vágva
2 pohár 20%-os tejföl
2 kis háromszög mackósajt
só
A felkarikázott retket a felaprított hagymával leraktam rétegezve egy nagy fedeles műanyag dobozba, közben jól besóztam. Egy éjszakát állni hagytam, majd leöntöttem róla a levet, hozzáadtam a tejfölt, megsóztam megint és belemorzsoltam a mackósajtot. Jól összeforgatva a hűtőben még érleltem minimum 2-3 órát.
Nem titkolom tovább a zöldsaláta receptjét, tekintve, hogy Doctor Peppernek is tartozom már egy ideje a linkkel. Ugyanis a GBT Budapest-re vitt gránátalmás salátát ismételtem meg a quiche mellé és igazán jól passzoltak egymáshoz. Ez egy nagyon egyszerű saláta, spanyol recept egyébként és a gránátalma teszi különlegessé.
Hozzávalók:
1 gránátalma
1 zacskó (25 dkg) zöldsalátamix
1 lilahagyma
Az öntethez:
6 ek. extraszűz olívaolaj
2 tk. fehér balzsamecet (sherryecet hiányában)
1 ek. vörösborecet
1 tk. Créme de Cassis (elhagyható)
só
frissen őrölt bors
A gránátalmát megmossuk, négyfelé vágjuk, a magokat kiszedegetjük. A lilahagymát felaprítjuk. Egy nagy salátástálban összekeverjük a zöldsalátát, a gránátalma magjait és a lilahagymát.
Az öntethez egy kis tálkában kikeverjük a hozzávalókat (én a tejhabosítómmal szoktam) és óvatosan összeforgatjuk a salátával. Hűtőbe tesszük kínálásig. Érdemes aznap, legfeljebb másnap elfogyasztani, mert a zöldek hajlamosak megszottyadni egy idő után.
Forrás: Mediterrán konyha
Miközben a mélyhűtőben árválkodó két kacsacombhoz kerestem receptet, konstatáltam, hogy elég ritka a combos recept, a kacsamell abszolút elsőbbséget élvez minden szakácskönyvíró szívében. Végre aztán rábukkantam a Szakácsok könyvében a szerecsendió- és chilipác nevű gyönyörűségre. Ez aztán jó okot adott arra is, hogy kipróbáljam az előző VKF-en talonban maradt köretreceptemet. Elkészült hát az alábbi duó (trió?), némi névváltoztatással, mert a chilipehely bababarát szellemben kimaradt, a szerecsendió helyett pedig a semlegesebb fűszeres jelző mellett döntöttem. A pácban ugyanis az ánizs íze a dominál (de ha a névbe beleveszem, mindenkit elriaszt:)) , de nem tolakodóan, így aki amúgy nem rajong ezért a fűszerért, az is adhat egy esélyt neki. Nekem hasonlóan kellemes meglepetés volt, mint a csillagánizsos grapefruitsorbet nem olyan régen.
Fűszeres-juharszirupos kacsacomb
Hozzávalók a páchoz:
1 dl juharszirup
8 dkg paradicsompüré (kb. 1 kis konzervnek felel meg)
5 dkg vaj
1 kis lilahagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
1 ek. ánizsmag szárazon pirítva, durvára törve
½ tk. őrölt szerecsendió
1,5 tk tengeri só
Továbbá:
2 kacsacomb
1 dl víz
A pác alapanyagait egy lábasban felforraljuk, majd lassú tűzön 10-12 percet főzzük, míg be nem sűrűsödik. Ekkor hagyjuk kihűlni, majd egy műanyag dobozban nyakon öntjük vele a húsokat és egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap lekapargatjuk a húsról a felesleges páclevet, majd egy forró serpenyőben minimális olajon mindkét oldalát előpirítjuk, hogy szép barna színt kapjon. Ezután átpakoljuk egy tepsibe és fólia alatt 200 fokon kb. 70 percet sütjük, majd fólia nélkül 160 fokon további 20 percet.
Közben a mártáshoz a megmaradt páclevet 1 dl vízzel felhígítjuk, összeforraljuk, majd botmixerrel egyneműsítjük.
Megjegyzés: ezt a pácmennyiséget a könyv 4x20 dkg húshoz írja. Én úgy tapasztaltam, hogy a pácolásnál a két combot éppen jól bevonta-ellepte. Több húsnál szerintem érdemes másfélszeres adagot készíteni.

Karamellizált almás burgonya
1 kg nem lisztes krumpli
só
fél kiló savanykás alma (pl. jonatán)
1 ek. citromlé
5 dkg (barna)cukor
6 dkg vaj
frissen őrölt bors
A krumplit alaposan megmossuk, héjában megfőzzük. Leöntjük a vizet róla és hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk, felkockázzuk.
Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, meglocsoljuk a citromlével, fél centi vastag szeletekre vágjuk.
A cukrot egy teflon serpenyőben közepes lángon folyamatosan kevergetve karamellizáljuk. Mikor már nagyjából megolvadt, hozzákeverjük a puha vajat, jól elkeverjük, hogy homogén masszát kapjunk. Beleforgatjuk a krumplikockákat, kb. 7 percig sütjük, közben többször óvatosan átforgatjuk (vigyázzunk, hogy ne égjen meg). Sózzuk, borsozzuk, majd kiszedegetjük, a helyére költöztetjük az almákat, kb. 5 perc alatt megpároljuk őket és a krumplival összeforgatva tálaljuk.
A Szakácsok könyve és a Kochen! Das Gelbe von GU alapján.
Hirtelen jött ihlet szülte a pályaművet, ugyanis mikor már kezdtem kétségbe esni, mert semmi jó nem jutott az eszembe, váratlanul kaptunk anyukáméktól sütni való hurkát-kolbászt, meg egy fej lilakáposztát kíséretnek. Mivel férjem nem rajong a köménymagos dolgokért, a klasszikus feldolgozás szóba sem jöhetett, elkezdtem hát böngészni a szakácskönyveket. Végül a telefonkönyv nagyságú, enciklopédikus német Kochen! című könyv lett a segítségemre, és némi módosítás után a következő köret született belőle.

Hozzávalók:
1 kisebb fej lilakáposzta
1 lilahagyma
2 ek. olaj
1 dl víz
2 ek. almaecet
1/2 tk. só
2 tk. barnacukor
3 ágacska kakukkfű
2 savanykás alma (pl. jonatán)
2 marék aszalt szilva
1 ek.. erdei gyümölcsös dzsem
1 ek. vaj
1 ek. málnabalzsam (ennek hiányában balzsamecet)
Először a lilakáposztát intézem el: lefejtem és kidobom a külső, vastag levélréteget, levelekre bontom, megmosom, majd minden darabból kivágom a kemény részeket, végül a használható darabokat vékony csíkokra vágom.
A lilahagymát meghámozom, félbe vágom, majd vékonyan felszeletelem. Olajat hevítek egy serpenyőben, rádobom a hagymát és üvegesre pirítom. Utána hozzákeverem csíkokra vágott káposztát, beleöntöm az almaecettel elkevert vizet, megsózom, megcukrozom, beledobom a kakukkfűlevélkéket. Fedő alatt, kis lángon megpárolom az egészet, közben néha megkeverem. Ízlés dolga, mennyire puhára pároljuk, én al dentére készítettem.
Közben az almákat meghámozom, kicsumázom, felkockázom, az aszalt szilvát pedig kisebb darabokra aprítom. Hozzáadom a káposztához, belekeverem a gyümölcslekvárt is és kb. 5 percig párolom. Végül beleforgatok 1 ek. vajat, 1 ek. málnabalzsamot és elzárom a gázt.
A köret szín-és ízvilágában a lilahagymalekvárt idézi, csak annál ropogósabb, és külsőre is tetszetősebb az alma-káposzta kontraszt miatt.
Inspiráció: Kochen! Das Gelbe von GU
A málnabalzsamért pedig külön köszönet Mammának! :)
Hozzávalók:
1 lilahagyma apróra vágva
2 nagyobb gerezd fokhagyma felaprítva
kevés olaj
1 nagy sárgarépa
1 fehérrépa
1 közepes krumpli
2-3 dkg szárított erdei gomba (jelen esetben trombita és mix vegyesen)
25 dkg csiperke
1 ek. liszt
5 dl víz (egy része a gomba áztatóvize)
2 dl főzőtejszín
2 kis ágacska kakukkfű
só
frissen őrölt bors
kb. 2 marék alkoholba áztatott aszalt sárgabarack
Kezdésnek az összes zöldséget megtisztítottam, majd a hagymákat felaprítottam, a répákat és a krumplit kisebb kockákra vágtam. A szárított gombát beáztattam egy fél órára langyos vízbe. A csiperkét megtisztítottam, a tönköknek csak a legvégét vágtam le, amúgy kitörtem őket és feldarabolva félre tettem. A kalapokat vékony szeletekre vágtam. A kakukkfű levélkéit lehúztam a szárukról.
Az olajon üvegesre pároltam a lilahagymát, közben a fokhagymát is hozzáadtam. A répákat és a krumplit, meg a gombákról levágott tönköket és a leszűrt erdei gombákat is hozzákevertem. Kicsit hagytam pirulni, majd megszórtam a liszttel, átkevertem, kicsit pirítottam. Felöntöttem a vízzel, sóztam, borsoztam, beleszórtam a kakukkfüvet, majd puhára főztem a zöldségeket. Botmixerrel pürésítettem a levest, beleöntöttem a főzőtejszínt és öszzerottyantottam.
Kétféle levesbetét készült:
1. Férjem kedvére pirított gombaszeletkék: a vékonyan felszeletelt kalapokat teflon serpenyőben kevés olajon, nagy lángon hirtelen kisütöttem.
2. Nekem valami édeskés íz hiányzott hozzá, ezért kb. 2 marék aszalt sárgabarackot felkockáztam és egy negyed órára zsályalikőrbe áztattam. Leszűrve adtam a leveshez, szerintem nagyon harmonikus ízkombináció lett belőle.
Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy készíték otthon a török étkezdékben látott tetszetős csónak alakú pizzát. Végre elszántam magam a cselekvésre, aztán ahogy utánaolvasgattam, szembesültem vele, hogy tulajdonképpen kétféle török pizza létezik. Amit én sütöttem, az a török büfék étlapján szem alakú pizza néven fut, és más információt nem is találtam róla. Míg a Lahmacun néven ismert török pizza bár szintén fűszeres-paradicsomos darált hússal van megrakva, de kör alakú. Fogyasztáskor pedig azon melegében megszórják aprított petrezselyemmel, hagymakockákkal, meglocsolják citromlével majd feltekerik és úgy harapják. Most viszont a szem alakú receptje következik.

Hozzávalók 4 darabhoz:
45 dkg liszt
1 tasak szárított élesztő
1 tk. cukor
kb. 3 dl langyos víz
1 ek. olaj
1 csapott ek. só
2 ek. natúr joghurt
Tetejére:
30 dkg darált hús
kevés olaj
1 lilahagyma felaprítva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. sűrített paradicsom
2 ek. olaj
2 kis kakukkfűágacska
só
frissen őrölt bors
Tálaláshoz:
néhány ek. natúr joghurt vagy tejföl
őrölt római kömény
apróra vágott lilahagyma
A vizet elkevertem az élesztővel, a cukorral és az olajjal és hagytam kicsit felfutni. Utána egy nagy tálba öntöttem, belekevertem a joghurtot és a sót, majd fokozatosan adagolva hozzá az átszitált lisztet a robotgép dagasztókarjaival ruganyos tésztává dagasztottam. Utána letakarva kb. 1 órán át kelesztettem. Ezalatt szépen feljött és hólyagos lett. Ekkor kiborítottam a belisztezett gyúródeszkámra, kinyomkodtam belőle a levegőt és 4 egyenlő részre osztottam. Mindegyik részt vékony, ovális alakú lappá nyújtottam. Letakarva hagytam őket pihenni.
Közben elkészítettem a rávalót. Egy serpenyőben kevés olajon fehéredésig pirítottam a darált húst, majd sóztam, borsoztam. Levettem a lángról, hozzáadtam a kakukkfüvet (csak a leszedegetett leveleket), a hagymákat, a sűrített paradicsomot, a 2 ek. olajat és jól elkevertem. Ezzel megkentem a pizzák tetejét, de a szélükön kihagytam egy kb. 1 cm-es sávot, amit aztán visszahajtottam, így keskeny peremes csónakokat kaptam. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket.
Előmelegített sütőben 225 fokon sültek meg két menetben 20-20 perc alatt.
Tálalás előtt locsoljuk meg a tetejüket joghurttal vagy tejföllel, szórjuk meg lilahagymával és őrölt római köménnyel.
A hétvégén leteszteltem a karácsonyra szánt főételt (legalábbis egy részét), és szerencsére jól vizsgázott, így nem kell új recept után néznem. Az ötlet, nevezetesen gesztenyemasszával-aszalt gyümölccsel töltött csirkemell lilahagymalekvárral a Gundel ünnepváró főzőestjéről származik. A csirke a főzőesten két változatban is készült, a séf ugyanis be akarta bizonyítani, hogy édes gesztenyemasszával is lehet húst tölteni, sőt. Teljes mértékben igazat kell adnom neki: a natúr töltelékkel egy elég jellegtelen húst kaptunk, az édes verziónak viszont kellemesen domináns volt az íze. A lilahagymalekvár pedig amellett, hogy isteni, az elfoglalt háziasszonyok álma: csak feltesszük főni és néhány keveréstől eltekintve fél óra alatt magától elkészül. A másik köret, amit most nem próbáltam ki, mert biztos siker, a serpenyőben sült vegyesgyümölcs lesz almával, körtével, dióval, mézzel és illatos fűszerekkel.

Gesztenyével-aszalt barackkal töltött csirkemelltekercs
Hozzávalók 2 tekercshez:
1 nagy csirkemellfilé
2 csomag édesített gesztenyepüré (vagy inkább 1,5, valamennyi marad belőle)
2 marék aszalt gyümölcs (pl. sárgabarack) borba áztatva, egészben
2 ágacska rozmaring apróra vágva
2 csomag bacon szalonna (2x20 dkg)
A csirkemellet megmostam, szárazra töröltem és először hosszában kettévágtam. Levágtam róla kétoldalt a leffentyűket (mint megtudtam, ezt a gundelesek madárkának nevezik) és félretettem további felhasználás céljára. A mell mindkét felét oldalt egy nagy, éles késsel bemetszettem, és szétnyitottam. Letakartam egy darab folpackkal és vékonyra klopfoltam. Megfordítottam a húst, hogy a fólia kerüljön alulra és azon dolgoztam tovább. Az így kapott többé-kevésbé téglalap alakú húsra kentem a tölteléket, majd feltekertem.
A töltelék: először megsóztam-fehérborsoztam a hússzeletet, majd megkentem a villával szétnyomkodott gesztenyepürével (kb. fél cm vastagon). Utána megszórtam aszalt sárgabarackkal (előzőleg áztassuk egy fél órára fehérborba, hogy kicsit megpuhuljon, majd szűrjük le), és apróra vágott rozmaringlevelekkel. Ekkor a fólia segítségével szorosan feltekertem és kicsit ferdén begöngyöltem 2 szelet baconbe (rakjuk őket egymás mellé, hogy kicsit fedjék egymást és úgy göngyöljük) és az egészet becsavartam egy téglalap alakú alufóliába. A két végét megsodortam, mintha szaloncukrot csomagolnék.
A madárkákat csak megsóztam, borsoztam és baconbe, majd alufóliába tekertem.
Az így kapott megaszaloncukrok mentek a sütőbe 170 fokra (légkeverés), kb. 50 percre-1 órára (a madárkákat hamarabb kivettem, a nagyok még sültek egy 10 percet). Mikor elkészültek, kivesszük őket a sütőből, és nem bizgetjük egy ideig, csak tekerünk a két végükön egyet-egyet, hogy szorosabban fogja a fólia. Hagyjuk kicsit hűlni, így felbontás után könnyebben szeletelhetőek.
A baconbe bugyolált madárkák akár egy későbbi hidegtál részét is képezhetik kis karikákra vágva, aszalt szilvával körítve.
Lilahagymalekvár
(kb. 4 személyre):
4 nagy fej lilahagyma
2 ek. olaj
2 ek. balzsamecet
2 ek. sötét színű lekvár (pl. áfonya, szilva, szeder)
1,5 dl fehérbor
só
őrölt fehérbors
A hagymákat hosszában negyedekre vágtam, és a negyedeket felkarikáztam. Egy kis fazékban felhevítettem az olajat, beledobtam a hagymát és kicsit pároltam rajta, közben megsóztam. Miután kicsit összeeesett, hozzáadtam a balzsamecetet, a lekvárt és felöntöttem a borral, majd megszórtam fehérborssal. Kis lángon, fedő alatt így pároltam egy jó fél órát, míg a hagyma kellően megpuhult, közben néha megkevertem. Végül megkóstoltam, igazítottam az ízeken (só, bors, egyebek) és tálaltam.
A hangzatos név ellenére egy egyszerű kencéről van szó (a kenőke szót már le se merem írni, mert Fakanál tuti kiutálna:)), mely a legközelebbi rokonságot a zsidó- másnéven lengyeltojással tartja. A Receptklub magazin adta az inspirációt, miközben azon töprengtem, milyen vacsorát tegyek a mostanában a munka hősévé avanzsált uramnak. A tény, hogy a blogom lassan haldoklik, ennek tudható be, hogy fotósom és tesztevőm mostanában élő halottként esik haza mondjuk kb. a kisblogger fürdetésére.:( (Szerintem ez a büntetésem a vitriolos vkf-posztomért:)) Azért reménykedem, és küzdök a bloghalál ellen, egyelőre úgy tűnik sikerrel.
Hozzávalók:
4 tojás
1 lilahagyma
4 ek. majonéz
kb. 4 ek. joghurt
só
frissen őrölt bors
curry
A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk és apró kockára vágjuk a sárgáját és fehérjét vegyesen. A lilahagymát is felaprítjuk. A majonézt és a joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk a hagymát és a tojást és ízlésünk szerint fűszerezzük. Ha van, zöldfűszereket is tehetünk bele pl. snidling, nekem most nem volt. Zsemlére kentük, finom vacsi lett belőle.
Ezt a két hozzávalót választottam vezérmotívumnak a vasánapi ebédünkhöz. A csirkemell mint kiindulópont adott volt, beugrott rögtön a Stahl-féle citromos-kakukkfüves pác, ami ebben a hőségben üdítőnek ígérkezett. Aztán tovább pörgött az agyam, köretnek kölest választottam, gyors és könnyű, emellett egészséges, abba is tettem citromot a harmónia kedvéért. A hűtőben fellelhető zöldségekből pedig egy saláta kerekedett, de mivel apróra vágtam a komponenseket, nevezzük inkább salsának az eredményt. Végül finom kis triót kaptunk, elégedetten majszoltuk délben.
Citromos-kakukkfüves csirke
Hozzávalók:
1 csirkemellfilé apró kockákra vágva
1 citrom leve
kakukkfű (friss vagy szárított)
2 gerezd fokhagyma lereszelve
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
A husikockákat sózzuk, borsozzuk, beletesszük egy nejlonzacskóba, ráöntjük a citromlevet, a fokhagymapépet, megszórjuk kakukkfűvel és kevés olajat öntünk rá. Jól összedolgozzuk az egészet, hogy mindenhol érjék az ízek és betesszük a hűtőbe. Néhány óra elteltével (persze lehet egész éjszaka érlelni) serpenyőbe zuttyintjuk és megsütjük. A citromlevet érdemes lecsöpögtetni róla sütés előtt, mert különben nem sül, hanem fő.
Citromos köles:
1 rész köles (mondjuk 2 bögre)
3 rész víz
só
frissen őrölt bors
1 citrom húsa kifilézve, kisebb darabokra vágva
A kölest folyó víz alatt leöblítjük, majd 3-szoros mennyiségű vízben feltesszük főni. Miután felforrt a víz, jól megsózzuk, és puhára főzzük. Nézegessük gyakran, mert hamar megvan. Leszűrjük, lecsepegtetjük, villával fellazítjuk a szemeket. Ha kell, még utánasózzuk, és borsot tekerünk rá, majd beleforgatjuk a citromkockákat.
Paprika-paradicsom salsa:
4 paradicsom
3 paprika
2 lilahagyma
citromlé
olívaolaj
pici só
frissen őrölt bors
A paradicsomokat félbevágjuk, a magját kikanalazzuk, a húsát csíkokra vágjuk és felaprítjuk. A paprika húsát és a lilahagymát is kis kockákra vágjuk. Egy tálba tesszük őket, összeforgatjuk, meglocsoljuk citromlével, olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, elkeverjük és hagyjuk kicsit érni az ízeket.
Tapasztalat: szerintem tényleg más íze van a zöldségeknek, attól függően, hogy mekkora darabokra vágjuk őket.
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.
Étel: minden, ami csípős és fűszeres
Ital: sör, bor, tea
Férfi: Benoît Magimel
Nő: Audrey Tautou




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009