Receptek kukoricaliszt címkével

Citromos-tökmagos szívek

Szombaton lezajlott az adventi sütögetés, holnap képek is lesznek az eseményről. Addig is megosztom veletek a résztvevők kedvenc édes sütijét, ezt a kukoricalisztes citromos-tökmagos kekszet. A másik nagy siker a diós-juhsajtos keksz volt. Három óra leforgása alatt a stollen mellett az alábbi kekszeket sütöttük.

adventi sutital 2011


Citromos-tökmagos keksz


Hozzávalók kb. 30 darabhoz:

15 dkg fehér tönkölyliszt (vagy finomliszt) átszitálva
10 dkg kukoricaliszt átszitálva
1 tk sütőpor
11 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
1/2 citrom leve

A tetejére:
5 ek porcukor
1/2 citrom leve
1 marék szárazon pirított tökmag felaprítva

citromos-tokmagos keksz

A tészta hozzávalóit kézzel összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk és betesszük a hűtőbe kb. 30 percre. Utána fél centi vastagra kinyújtjuk, kiszaggatjuk és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 12 perc alatt megsütjük.
Közben a tetejére szánt porcukrot kikeverjük a citromlével és ezzel kenjük meg a kisült, még meleg kekszeket, majd megszórjuk tökmaggal.

Related Posts with Thumbnails

Datolyás almapuding

Mikor kipróbáltam a cukormentes kókusztejes csokipudingot, rögtön azon kezdtem agyalni, milyen jó lenne gyümölcsökből hasonlót készíteni. Egyik nap, mikor már csak két alma volt az összes friss alapanyagom, de nagyon vágytam valami finomságra, megalkottam ezt a desszertet. Gabonaszirup helyett datolyával édesítettem, és azzal a jóleső érzéssel pusztítottam el, hogy nem is bűnözöm olyan nagyot.

almapuding

Hozzávalók 4 adaghoz:

4 dl szójatej
2 alma meghámozva, lereszelve
4 szem datolya
1/2 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt gyömbér
pici só
2 ek kukoricaliszt
kókuszchips a tetejére díszítésnek

A szójatejet a reszelt almával, a datolyával és a fűszerekkel egy kis lábasban felforraljuk és kb 5 percig főzzük. Ekkor botmixerrel pürésítjük. A kukoricalisztet kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, majd szedünk hozzá egy keveset a meleg szójatejből, elhabarjuk, majd az egészet beleöntjük az almás szójatejbe és folyamatosan kevergetjük. Addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Kis tálkákba töltjük és miután kihűlt, hűtőben megdermesztjük.
Tálaláskor szárazon pirított kókuszforgácsokat szórunk rá.

Related Posts with Thumbnails

VKF 43.: Banános-mogyoróvajas fagyi

Reni abszolút aktuális fagyis versenykiírása többünkre nagyon inspirálóan hatott, így több mint egy éves látencia után térek most vissza a VKF mezőnyébe. Épp ideje volt elővennem a  fagyigépem – ez egyébként a család többi tagjára is élénkítőleg hatott - és elkészíteni benne az alábbi finomságot, mely maradék mogyoróvaj felhasználására is alkalmas (a mogyoróvaj mennyisége tetszés szerint növelhető – ezzel az aránnyal szerintem kellemes egyensúlyban marad a banán- és a mogyoróvajíz).

bananos-mogyorovajas fagyi

Hozzávalók:

2 ek. vaj
2 érett banán karikákra vágva
3 ek. nádcukor
2,5 dl tej
2 dl habtejszín
2 ek. crunchy mogyoróvaj
2 ek. kukoricaliszt
1/4 tk. só

A vajat egy serpenyőben felhevítjük, rádobjuk a banánkarikákat, megszórjuk a nádcukorral és kevergetve pár perc alatt puhulásig pirítjuk. Kicsit hagyjuk hűlni, majd botmixerrel pürésítjük a tejjel, a sóval és a mogyoróvajjal együtt. Az így kapott masszát egy kisebb lábasban feltesszük főni 1,5 dl tejszínnel együtt. Mikor felforrt, kikeverjük a maradék fél deci tejszínt a kukoricaliszttel és a banános elegyhez adagoljuk, majd folyamatosan kevergetve, kis lángon sűrűsödésig főzzük. Kihűtjük, hűtőbe tesszük, majd a már hideg masszát fagyigépbe öntjük és  a többit már elvégzi a gép.

Related Posts with Thumbnails

Kókusztejes csokipuding (vegán)

Ha valami kétszer készül egy héten, az önmagáért beszél, így a Marmalade oldalán talált receptnek itt a helye, nehogy elfelejtsem. Az első verziónál nem volt itthon elég étcsoki, így tejcsoki is került bele – ettől picit édesebb lett és az édesszájúaknak jobban bejött. A második menetben csak étcsoki ment bele, így viszont nekem ízlett jobban, főleg eperrel és meggyel a tetején. Akár így, akár úgy érdemes kipróbálni, pillanatok alatt kész, csak a behűtést kell türelemmel kivárni.

kokusztejes csokipuding

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 doboz (400 g) kókusztej
10 dkg étcsoki
4 ek. rizsszirup
1 tk. őrölt kardamom
1 ek. kukoricaliszt

Egy lábosban felforraltam a kókusztejet, majd beletördeltem az étcsokit és kevergetve felolvasztottam benne. Ekkor hozzákevertem a rizsszirupot, a kardamomot, végül egy kézi habverő segítségével belekevertem a kukoricalisztet is (csomómentesen). Mikor besűrűsödött, kis tálkákba öntöttem, hagytam kihűlni, majd mentek a hűtőszekrénybe. Gyümölccsel kísérve még finomabb (meggyel és eperrel is jól csúszott).

Related Posts with Thumbnails

Epres-rebarbarás crumble (gyümölcsös morzsa)

Crumble, azaz sült gyümölcs ropogós morzsaréteg alatt – mindez vaníliafagyival szervírozva elég ütős desszert. Lehet sokféle gyümölccsel próbálkozni, a bogyósok, az alma, a körte, a szilva is mind alkalmasak. Ez a klasszikus eper-rebarbara duó is jól vizsgázott, úgyhogy holnap újabb rebarbarabeszerző útra indulok.

epres_rebarbaras_crumble

Hozzávalók:

1 kg rebarbara
60 dkg eper
10 dkg nádcukor
2 ek. kukoricaliszt

A morzsához:

25 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg vaj
5 dkg nádcukor
pici só
1/2 tk. őrölt fahéj

A rebarbaraszárak két végét levágjuk, a külső héjukat egy kis éles késsel lehúzzuk. Az így megtisztított levélnyelet kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. Az epreket megmossuk, lecsumázzuk, negyedeljük. A kétféle gyümölcsöt a nádcukorral egy serpenyőben kis lángon összerottyantjuk, míg a rebarbara megpuhul (5-10 perc).

Egy kivajazott nagy tűzálló edénybe öntjük a gyümölcsöt, elkeverjük a kukoricaliszttel.
Közben a morzsa hozzávalóit kézzel összedolgozzuk és a gyümölcsök tetejére szórjuk. Előmelegített sütőben 190 fokon 25 perc alatt ropogósra sütjük. Vaníliafagyival tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Sajtos quesadilla paradicsomos babsalsával

Még a babsalsaleves után ettük ezeket a töltött tortillákat, azaz quesadillákat, csak most jutottam el a posztolásukhoz. Ezúttal még kukoricalisztes tortillát sütöttem, de azt hiszem, legközelebb áttérek a búzalisztes verzióra. A tervezési fázisban Chili és Vanília és Lila Füge írásából merítettem ihletet. Végül jó kis mexikói ebéd kerekedett belőle.

sajtos quesadilla paradicsomos babsalsával

Sajtos quesadilla

Hozzávalók 8 tortillához:

10 dkg búzaliszt (nálam tönköly)
40 dkg kukoricaliszt
1 tk. sütőpor
1 tk. só
65 ml olaj
kb.2,5 dl langyos víz

A tortillához egy keverőtálba szitáltam a kétféle lisztet, hozzáadtam a sót és a sütőport, és az olajjal meg a víz felével a robotgép dagasztófejével labdává dolgoztam. Közben folyamatosan adagoltam a vizet. Kitartónak kell lenni, ebből a lisztmennyiségből kb. 15 perc után lett ruganyos tészta. A tésztát utána 8 egyenlő részre osztottam, kis korongokat formáltam belőlük és nedves konyharuha alatt 30 percet pihentettem őket. Utána mindegyiket 2-3 mm vastagra nyújtottam és teflon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.

A töltelékhez:

15 dkg reszelt sajt (pl. Gouda)
apróra vágott paradicsom (mag nélkül)
apróra vágott vöröshagyma

A vöröshagymát 2 evőkanál vajon  karamellizáltam, azaz addig pirítottam kis lángon, gyakran kevergetve, míg aranyszínű nem lett. Egy tortillát megraktam a hagymával, paradicsomot és sajtot is szórtam rá, majd befedtem egy másik tortillalappal. Forró teflon serpenyőben addig sütöttem, míg a sajt meg nem olvadt benne.

Babsalsa

Hozzávalók:

kb. 8 dkg főtt vörösbab/feketebab pürésítve (lehet konzervből is)
3 paradicsom lehámozva, felkockázva
1 kicsi vöröshagyma/lilahagyma felaprítva

frissen őrölt bors

Tálaláshoz: tejföl

A babpürét elkevertem a felkockázott paradicsommal és a reszelt vöröshagymával, majd megsóztam, borsoztam.
Tálaláskor tejfölt is halmoztam a tetejére, így ettük a sajtos quesadillák mellé.

Related Posts with Thumbnails

Torta Sbrisolona

Erre a lombard süteményre a La Cucina Italiana  német nyelvű számában bukkantam nemrég. Olyan, mintha a skótok shortbreadét keresztezték volna a német Streuselkuchennel. Állagra az előbbire hasonlít: morzsálódós vajas keksz, melyet eredetileg nem vágnak, hanem kézzel törik darabokra és úgy mártogatják mondjuk egy pohár finom desszertborba. De tea vagy kávé mellé is finom kíséret.

Torta Sbrisolona 

Hozzávalók egy kerek tortaformához:

10 dkg mandula felaprítva
10 dkg rizsliszt
10 dkg búzaliszt
5 dkg kukoricaliszt
pici só
10 dkg puha vaj
10 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 tojássárgája

Egy nagy tálban gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a hozzávalókat, hogy egyenletes, kemény tésztát kapjunk. Egy nagy gömböt formázva belőle folpackba csomagoljuk és egy éjszakára betesszük a hűtőbe. Másnap a tésztát egy nagy lyukú reszelőn a kivajazott tortaformába reszeljük, lehetőleg egyenletes vastagságban, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25 perc alatt megsütjük.

Forrás: La Cucina Italiana 2008/2.

Related Posts with Thumbnails

Variációk dagasztás nélküli kenyérre

Mióta kipróbáltam a dagasztás nélküli kenyeret, teljesen leszoktunk a bolti pékáruról. Hetente kétszer menetrendszerűen sütök egyet és az napokig kitart minőségromlás nélkül. De hogy ne unjunk rá hamar, kísérletezgetek különböző lisztekkel, magvakkal. Eddig a következő változatokat próbáltam:

Variációk dagasztásmentes kenyérre (azaz DNK-ra) 

1/3 rész kölesliszt, 2/3 rész BL 80-as, 1 ek. sikér
1/3 rész hajdinaliszt, 2/3 rész BL 80-as, 1 ek. sikér (elég karakteres ízű kenyér lesz)
1/3 rész kukoricaliszt, 2/3 rész BL 80-as
Eredeti recept + 5 dkg aprított tökmag, 2 ek. tökmagolaj (abszolút kedvenc)
Eredeti recept + 1-2 marék aprított dió, 2 ek. dióolaj
1/3 rész csicseriborsóliszt, 2/3 rész BL 80-as, 1 ek. sikér (szintén karakteres)

Megjegyzés: a magokat és az olajat csak reggel, a kelesztés után forgattam bele, így nem lett egyenletes az eloszlás, hanem szép sávos lett. (a képen a tökmagos látható)

BL 80-as liszt: hipermarketekben kapható kenyérliszt, 2 kg-os kiszerelésben is elérhető

További ötletekre kommentek formájában nyitott vagyok!

Related Posts with Thumbnails

Miss Marple a konyhában - shortbread

Bár az időjárás mostanában gyakran lehangoló és egy időre sajnos búcsút mondhatunk a fagyigépnek meg a könnyű salátáknak és leveseknek is, de elkeseredésre azért semmi ok. Fogjunk egy jó Agatha Christie-regényt és egy csésze forró teával vagy forralt borral és egy tál teasüteménnyel telepedjünk egy kényelmes fotelba és hagyjuk, hogy Poirot vagy Miss Marple elkalauzoljon egy olyan világba, amikor még az angol családok a háztartás nyomasztó kiadásai elől dél-franciaországi szállodákba menekültek spórolás céljából. Ha példájukat nem is tudjuk követni, de legalább elrágcsálhatunk néhány magunk sütötte autentikus skót teasüteményt, nevezetesen shortbread-et és cserébe talán nem leszünk gyilkosság áldozatai.

Shortbread (klasszikus skót teasütemény) klasszikus és paradiós változat 

A shortbread egy egyszerű omlós teasütemény, tésztájának három fontos alkotóeleme a cukor, a vaj és a liszt, arányuk pedig a következő: egy egység cukorhoz két egység vaj és három egység liszt társul. Azt gondolnánk, hogy ebből semmi különös nem sül ki, de az első kóstolásnál meglepődünk, mert a vaj (nem margarin!) hihetetlen omlósságot és ízt kölcsönöz a tésztának. A kukorica- és rizsliszt adagolásával  módosíthatjuk a süti állagát, a rizsliszt kifejezetten ropogóssá teszi az eredményt. Az alapreceptet aztán kedvünkre variálhatjuk: tehetünk bele fahéjat, reszelt citrom- vagy narancshéjat vagy csokidarabokat is. De a tetejére is szórhatunk magvakat, aszalt gyümölcsöt vagy csokoládét. Elsőként azonban érdemes kipróbálni az alapreceptet viszonyítási alapként.
 
Shortbread (klasszikus skót teasütemény)

Hozzávalók:

17,5 dkg szobahőmérsékletű nem sózott vaj (pl. Alpa márkázott vaj)
7,5 dkg porcukor átszitálva
17,5 dkg finomliszt átszitálva
7,5 dkg kukoricaliszt átszitálva
csipet só

A vajat a porcukorral egy tálban keverőlapáttal habosra keverjük. Utána fokozatosan hozzáadjuk a liszteket és a sót és addig keverjük, míg össze nem áll a tészta. Nem kell sokáig keverni, hamar kialakul a már nyersen is selymes-omlós hatású tészta. Gömböt formázunk belőle és kb. 20 percig pihentetjük. Közben egy kerek kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Pihentetés után a tésztát sodrófával kerekre nyújtjuk, hogy kitöltse a tortaformát és a formába igazítjuk. Villával körben a szélét megnyomkodjuk, hogy rovátkás legyen, majd 8 szeletre vágjuk, és több helyen megszurkáljuk. Végül megszórjuk egy kevés barnacukorral vagy nádcukorral. Előmelegített sütőben 150 fokon kb. 60 percig sütjük. Akkor jó, ha szép világosbarna színt kap. Hagyjuk a formában kihűlni, majd a barázdák mentén cikkekre szeleteljük.

Paradiós shortbread

Hozzávalók:

10 dkg olajos mag pl. dió, mandula, mogyoró, paradió nagyobb darabokra vágva
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
6 dkg porcukor
10,5 dkg finomliszt
4,5 dkg kukoricaliszt
1 ek. rizsliszt
csipet só

Ugyanúgy készül, mint az alaprecept, csak sütés előtt a tészta tetejét nem csak barnacukorral hintjük meg, hanem megszórjuk valamilyen olajos maggal is. A rizsliszt miatt ez a verzió keményebb és ropogósabb az előzőnél.
 
Forrás:
http://www.joyofbaking.com/shortbreads/shortbread.html
http://www.deliaonline.com/articles/food/all-about-shortbread,1358,AR.html

Eredetileg a Képmáson.

Related Posts with Thumbnails

Kínai ananászos csirke

Hogy mennyire kínai, nem tudom, túl sok hókuszpókusz nincs benne, de évek óta a repertoár része. Még gimnáziumi emlékeket idéz, amikor a karácsonyi ajándékozások a barátnőkkel mindig nagy evészetekbe torkollottak. Ez akkor még nagyon extrém volt az édes-sós ízvilágával. A recept egyébként Lajos Marié.

Kínai ananászos csirke 


Hozzávalók 4 személyre:

 

2 csirkemellfilé

1 konzerv ananász lecsepegtetve

4-5 ek. liszt

kevés olaj

őrölt fehér bors

1 dl ananászlé

3 ek. citromlé

2 dl száraz fehérbor

1 kk. szójaszósz (elhagyható)

1 kk. kristálycukor

1 ek. kukoricaliszt

  

A lebőrözött melleket szárazra törölgetjük és egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vagy csíkokra vágjuk. Meghempergetjük a husikat a lisztben, és kevés olajon egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész (nem kell teljesen készre sütni, csak legyen már színe), hozzáöntjük az ananászlevet, a lecsepegtetett ananászkockákat, a citromlevet, a bort, a cukrot és a szójaszószt. Jól elkeverjük, sózzuk, majd fedő alatt puhára főzzük.

Túl hígnak találtam, ezért a végén egy kis maradék ananászlével kikevertem egy ek. kukoricalisztet és besűrítettem vele kicsit a mártást. Párolt rizzsel tálaltam.

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010