
Nemrég baráti összejövetel volt nálunk, amire előre elkészíthető finomságokkal készültem. Nagyon nem kellett törnöm a fejem, mert a vendégek kívánságait figyelembe véve egyértelmű volt, hogy sajttekercsnek és retrósütinek lennie kell. Ehhez jött még a focaccia, ami viszont tunkolnivalóért kiáltott. És ekkor jutott eszembe a GBT-k állandó sztárja, a Zsú-féle fokhagymás mártogatós. Emellé az isteni salátát húgom hozta levéve vállamról a terhet, a ragadozó pasiknak pedig kisütöttem néhány citromos-kakukkfüves pácolt csirkemellet és össze is állt a menü.
Hozzávalók:
5 fej fokhagyma
kevés olívaolaj
2 tömlős sajt (pl. Cserpes tejszín krémsajt)
5 dkg juhtúró
kb. 2 dl tejszín fokozatosan adagolva
frissen őrölt bors/fehérbors
A fokhagymák külső héját lehántjuk úgy, hogy még azért egyben maradjanak. Egy nagy darab alufóliára tesszük őket, olajjal meglocsoljuk és bebugyoláljuk. 200 fokos sütőben kb. 45 perc alatt puhára sütjük. Tegyünk alájuk tepsit vagy grilltálcát, mert lecsepeg a levük.
Sütés után hagyjuk hűlni őket, majd kézzel kinyomkodjuk héjukból a gerezdeket és villával összetörjük. Közben krémesre kikeverjük a sajtot, a brindzát és a tejszínt, a tejszín adagolásával szabályozva az állagát (attól függően, mennyire híg kencét szeretnénk). Végül belekeverjük a fokhagymát és megborsozzuk, majd behűtjük, hogy összeérjenek az ízek.
Ha valaki teljesen homogén krémet szeretne, botmixerrel dolgozza meg, én beértem a villás szétnyomkodással.
Eredetileg Váncsa István receptje.
Mostanában kevesebb időt töltök a konyhában (és többet a játszótéren), ezért a közeljövőben egyszerű és gyors receptekkel jelentkezem. Ez a héjában sült krumpli nyitja a sort, ami eddig is nagy kedvencem volt, szerintem mindenki szereti és korlátlanul variálható.
Hozzávalók 4 személyre:
8 nagyobb krumpli
kb. fél kg só
8 dkg tökmag
2 ek. tökmagolaj
1 rúd tömlős natúr krémsajt (pl. Camping)
1 dl tejföl
kb. 1 dl tej
opcionális: 1 csokor snidling apróra vágva
A krumpikat alaposan megmossuk, szárazra töröljük. Egy közepes tepsit félujjnyi vastagon megtöltünk sóval és a krumplikat héjastul rárakjuk. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük őket.
Ezalatt a krémhez a tökmagot ledaráljuk. A tejfölt krémesre keverjük a krémsajttal és a tejjel, majd hozzáadjuk a tökmagolajat és tökmagot, és ha van, a snidlinget. Ha kell, sózzuk.
A kisült krumplikat hosszában félbevágjuk, a sajtkrémből egy-egy adagot rápúpozunk és tálaljuk.
A Príma Konyha 2005-ös áprilisi számából.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010