Receptek karfiol címkével

Mint a Govindában: Indiai wokos szabdzsi

Vágjunk bele a ZöldKampányba! Ez az étel már az új szellemiség jegyében készült, sőt nemcsak egy-két, hanem négy különböző zöldség került bele. Ha már kampány, indítsuk lendülettel.:)
Tudom, a paprika kakukktojás, nem épp most van a szezonja, de a szép piros színe miatt engedélyeztem egy kis kihágást (das Auge isst mit, mondja a német).
A receptet Hémangitól tanultam a Vega Cook&Run kurzuson, amit a 108.hu facebook-játékán nyertem. Nagyon kíváncsi voltam, milyen egy ilyen villámtanfolyam, ahol 90 perc leforgása alatt elkészül 3 fogás, majd a résztvevők közösen megvacsiznak.  A mi vacsoránk egy wokos szabdzsiból (indiai zöldségétel), pakorából (olajban sült bundázott zöldségek) és puriból (egyfajta lepénykenyér) állt. Az igazi újdonság számomra ez a szabdzsi volt, a titka a technikában rejlik, hogy a kevés olajon, közepes lángon, fedő alatt sülő zöldségeket hagyjuk kicsit „odakapni”, amitől nagyon finom ízt kapnak. Számomra igazi comfort food, laktató, ízletes és mégsem nehéz – ez egyébként a krisnás konyháról általánosságban elmondható. Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!

Néhány technikai megjegyzés:

Az asafoetida, másnéven hing, ördöggyökér vagy aszatgyanta az indiai konyhában használatos ízesítő a fokhagyma és vöröshagyma pótlására. Kis szórófejes tégelyben kapható a nagyobb fűszerboltokban (pl. Ázsia bolt, Szép kis India stb.).

Ehhez a szabdzsihoz fontos, hogy legyen fedő a wokhoz! Főzéskor résen kell lenni, nehogy leégjenek a zöldségek. A felkaparásukhoz a legjobb egy fém szedőkanál, feltéve, ha nem tapadásmentes wokot használunk. A képen látható spéci indiai wokot a krisnásoktól vettem, azt hiszem, a Vigyázó Ferenc utcában kapható.

wokos szabdzsi

Hozzávalók:

1 dl olaj
4 cm gyömbér
2 kk egész római kömény
1,5 kk őrölt koriander
½ kk asafoetida (másnéven hing)
1 kk kurkuma
3 krumpli
40 dkg karfiol
1 sárgarépa
1 kaliforniai paprika
kis csokor petrezselyem
2-2,5 tk só

A gyömbért meghámozzuk, apróra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a krumplit nagyobb kockákra vágjuk, a karfiolt rózsáira szedjük (a nagyobb rózsákat elfelezzük). A sárgarépát félkarikákra vágjuk, a paprikát felcsíkozzuk. Mindent a kezünk ügyébe készítünk.

Egy wokban felhevítjük az olajat, beleszórjuk a gyömbért és a római köményt és közepes lángon, gyakran kevergetve pirítjuk (kb. 3 percig), míg illatozni nem kezd. Ekkor beleszórjuk a porfűszereket is (asafoetida, koriander, kurkuma), fél percig pirítjuk, majd mehetnek bele a zöldségek. Feljebb vesszük kicsit a lángot, jól átforgatjuk, hogy egyenletesen bevonják a fűszerek, majd fedő alatt pároljuk-pirítjuk. Közben időről időre egy fém keverőlapáttal átkeverjük, a leragadt részeket felkaparjuk. Mikor már puhák a zöldségek, megsózzuk és a végén megszórjuk aprított petrezselyemmel. Lepénykenyeret (pl. puri, chapati) kínálunk mellé.

Related Posts with Thumbnails

Karfiolfasírtkák

Panni ha meglátja kezemben a serpenyőt, máris felderül az arca és lelkesen mondja: „pacsicsi”, azaz palacsinta. Most túljártam az eszén, mert nem minden pacsicsi, ami annak látszik: így történt, hogy jóízűen evett ezekből a karfiolfasírtkákból. Ahogyan mi is. Még az alapvetően karfiolellenes férjem is megnyalta utána mind a tíz ujját.

karfiolfasírtkák 

Hozzávalók:

1 kisebb fej karfiol
1/2 tk. koriandermag
só a főzővízbe
2 nagy tojás
2 ek. liszt
1 ek. aprított petrezselyem
3 ek. ricotta
1 gerezd fokhagyma
csipetnyi őrölt szerecsendió
frissen őrölt bors
néhány ek. olaj a sütéshez

A tetejére: tejföl

A karfiolt megtisztítottam a leveleitől, megmostam, majd kisebb rózsákra szedtem. Sós – korianderes vízben kb. 10 perc alatt puhára főztem. Leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, majd leráztam róla a vizet. Egy tálba tettem, a felét villával szétnyomkodtam, a többi maradt egészben, majd hozzáadtam a tojásokat, a lisztet, a ricottát és a fűszereket, belereszeltem a fokhagymát, megsóztam és jól összekevertem. Egy serpenyőben annyi olajat hevítettem, hogy jól bevonja az alját és a karfiolos masszából két kiskanállal kis kupacokat raktam bele, majd lelapítottam őket. Mérsékelt lángon mindkét oldalukat pirosra sütöttem, közben pótoltam az olajat. Tejföllel a tetejükön tálaltam őket.

A Tv Paprika magazin 2008/májusi számában talált receptet módosítottam.

Related Posts with Thumbnails

Barátkozás a karfiollal

Házasságkötésünket követően férjem ellátott a hozzávaló gasztronómiai útmutatóval, azaz rögzítettük, melyek azok az ételek, amiket semmi szín alatt nem hajlandó fogyasztani, tehát főzésükre ne is gondoljak. Tiltólistára került többek között a cékla, az uborka (főleg az ecetes), a sóska és sajnos a karfiol is. Aztán közös receptkísérletezéseink nyomán engedékenyebb lett, sokkal nyitottabb és legnagyobb meglepődésemre a hétvégén engedélyezte, hogy vegyek egy fej karfiolt. Ehhez a merészséghez persze nagyban hozzájárult, hogy kedvenc német sztárszakácsunk, Tim Mälzer legújabb receptgyűjteményében egy ígéretesnek tűnő karfiolsalátára bukkantam.

Vettem hát egy nagyobbacska karfiolt, a feléből készült a saláta, a másik feléből pedig egy Lévai Anikó-féle diós karfiolkrémlevest próbáltam ki. A saláta nagy siker lett, felvettem a repertoárba, a leves nem lett az igazi. Nem volt nagy baj vele, de nem lett átütő, kis adagokban próbáltam tovább fűszerezni, curryvel meg római köménnyel, de akkor meg csak a jól ismert fűszerek domináltak. A karfiol tulajdonképpen egy semleges ízű zöldség, olyan levesalap, mint a vöröslencse, önmagában nem mutat sokat, és a diótól sem lett sokkal karakteresebb. Így azt a receptet nem közlöm, csak a Mälzer-féle karfiolsalit.


Karfiolsaláta olívával, szárított paradicsommal és koktélrákkal

 

Hozzávalók:

 

5 dkg (4-5 db) olajban eltett szárított paradicsom

4 dkg kapribogyó (nálam kimaradt)

5 dkg magozott zöld olívabogyó

2 ek. vörösborecet

4 ek. olívaolaj

1 marék snidling

125 g fagyasztott koktélrák

2 marék apróra vágott saláta vagy salátamix

1 kisebb karfiol

só, őrölt bors

 

A szárított paradicsomokat lecsöpögtetjük, az olajat egy tálkában felfogjuk. Felaprítjuk az olívabogyókkal és a kapribogyókkal együtt és egy kis tálba tesszük. Egy másik tálkában kikeverjük az ecetet az olívaolajjal és a paradicsom olajával, és a paradicsomos egyvelegre öntjük és összeforgatjuk.

A karfiolt megtisztítjuk, amennyire lehet, kivágjuk a torzsáját és a karfiolfejre merőlegesen kb. fél centis szeletekre vágjuk. Az így kapott szeletekből is kivágjuk a kemény részeket és forrásban lévő sós vízben kb. 8 percig főzzük. Utána leszűrjük és hideg víz alá tartjuk, így ropogós marad. Szűrőbe téve lecsöpögtetjük.

A koktélrákokat felengedjük, majd lobogó sós vízbe dobjuk, 1-2 perc után kivesszük, lecsöpögtetjük. Egy teflon serpenyőben kevés olajat melegítünk, rázuttyintjuk a rákokat és aranybarnára pirítjuk őket.

Egy szép nagy tálon/tányéron elrendezzük a salátamixet (Eisberg-féle zacskós mixet használtam), rárakosgatjuk a karfiolszeleteket, megöntözzük a paradicsomos-olívás öntettel, sózzuk, borsozzuk, kicsit összeforgatjuk, majd a finomra vágott snidlinggel és a koktélrákokkal meghintjük. Langyosan tálaljuk, de kihűlés után is finom. 
 

Megjegyzés: nem vagyok egy nagy koktélrák- felvásárló, most invesztáltam bele először. Szerintem ki lehet próbálni helyette a pirított húsos szalonnakockákat is. 

Update: Kipróbáltam pirított szalonnakockákkal is, úgy is nagyon finom!

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010