
Piacra menni mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember megvesz minden rámosolygó zöldséget-gyümölcsöt, aztán hazaérve lassan alábbhagy a lelkesedés, és a szerzemények szép lassan zsugorodni, aszalódni kezdenek a hűtő alsó fiókjában. Velem is ez történt, de kivételesen résen voltam, és még kellő időben beavatkoztam, így a hűtőben várakozó padlizsán, cukkini, zöldbab, paprika és paradicsom elég gyorsan kellemes nyári vacsorává avanzsált. A gyors intervenció érdekében kivételesen nem kutattam új receptek után, hanem tutira mentem. Így készült el az alábbi zöldségleves, másnap pedig a ratatouille. Mindkettőből jót ettünk, utóbbihoz Szeremley szemelt rizlingje dukált.
Zöldségleves
Hozzávalók:
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1-2 marék zöldbab 2 cm-es darabokra vágva
4-5 szem krumpli meghámozva, felkockázva
3-4 paradicsom feldarabolva
2 paprika szeletekben
1 kisebb cukkini lehéjazva, felkarikázva
só
petrezselyem
2-3 tk. sózott darált paprika (anyukám eltevése)
2 l víz
1-2 ek. liszt
A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam és egy fazékban kevés olajon üvegesre pirítottam. Utána megszórtam a liszttel, megkevertem, kicsit pirítottam, majd hozzákevertem a többi zöldséget és nyakon öntöttem a 2 liter vízzel. Sóztam, darált paprikával ízesítettem és fedő alatt, kis lángon főztem, míg a zöldségek meg nem puhultak. A felaprított petrezselymet csak a vége felé szórtam a levesbe.
Ratatouille
Hozzávalók 4 adaghoz.
2 kisebb padlizsán
2 kisebb cukkini
3-4 nagyobb paradicsom
3 paprika
2 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
zöldfűszerek: kakukkfű, bazsalikom, oregano, rozmaring
1-2 ek. sűrített paradicsom
kb. 1 dl víz
A padlizsánt meghámoztam, kisebb kockákra vágtam és lesóztam. Kb. fél óra múlva leöntöttem róla a levet. A paradicsomot eredetileg le kell forrázni, és a héjától megszabadítani, most én ezt kihagytam. Tisztítás-hámozás után a cukkinikat felkarikáztam, a hagymákat felaprítottam. A paprikát, paradicsomot is nagyobb darabokra vágtam. Először a hagymákat üvegesre pirítottam az olajon, utána hozzáadtam a többi zöldséget, megkevertem, sóztam, borsoztam, megszórtam zöldfűszerekkel. Hozzáöntöttem kb. 1 dl vizet és 1-2 ek. sűrített paradicsomot. Fedő alatt lassú tűzön pároltam, kb. 30 perc alatt lett kész. Friss kenyérrel és fehérborral kísértük.
Megjegyzés: újkrumplikockákat is főzhetünk bele, úgy még laktatóbb és tartalmasabb
Megosztás
Svájcban élő barátnőm meglepett néhány receptes magazinnal, többek között egy fogyókúrás különszámmal. Több recept is inspirált, végül egy csirkés-gombás lasagne lett a befutó tegnap. Mivel nem fogyózom, a diétás besameltől eltekintettem, maradtam a klasszikusnál és a tölteléket megtoldottam egy fél doboz konzerv kukoricával. Íme az eredmény:
Hozzávalók:
9 lap lasagne (a tepsi méretétől függően)
1 csirkemellfilé
50 dkg gomba
fél doboz kukoricakonzerv
maradék hóvirágsajt (lehet mozarella, vagy bármi)
1 vöröshagyma
kevés olaj
5 dkg vaj
5 dkg liszt
7 dl tej
só
bors
szerecsendió
kakukkfű
a tetejére reszelt sajt (parmezán, füstölt stb)
A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk. A kukoricát lecsöpögtetjük, a hagymát megtisztítjuk, apró kockákra
vágjuk. A csirkemellfilét apró csíkokra/kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel.
Forró olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, aztán mehet rá a gomba. Sózzuk, borsozzuk, megpároljuk. Ha puha, kiszedegetjük, megint egy kis olajat öntünk a serpenyőbe és megsütjük benne a csirkekockákat.
A vajat egy lábasban megolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, halvány barnára pirítjuk és mehet bele lassan, fokozatosan a tej. Közben egy kézi habverővel állandóan kevergetjük. Addig főzzük, míg kicsit besűsűsödik. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval.
Ekkor jön az összeállítás. Egy kisebb szögletes tepsi aljára csurgatunk a besamelből, rárakunk egy sor lasagnelapot, megint kevés mártás, majd megszórjuk kukoricával, gombával, csirkével, sajtot morzsolunk rá. Újabb lapok, besamel, töltelék. A tetejére megint besamel és reszelt sajt kerül. Mehet a sütőbe, 180 fokon sütöttem kb. 40 percig, először fólia alatt, majd a végén anélkül, hogy a sajt megpiruljon.
A Die 90 besten Low-fat-Rezepte volt a forrás.
Megosztás
Nemisbéka megihletett, és miután áldását adta a sertéskarajomra, nekiveselkedtem a receptnek.:) A karaj bevált és maga a recept is. Én tzatziki helyett joghurtos padlizsánsalátával körítettem, másnap készült hozzá serpenyős burgonya is, amit a már említett olasz fűszerkeverékkel bolondítottam meg. Isteni lett.
A sertéshez:
50 dkg sertéshús
8-10 ág kakukkfű (nálam szárított formában játszott)
0,5 dl olaj
só
bors
A husit a rostokra merőlegesen kis csíkokra vágtam, sóztam, borsoztam, beszórtam kakukkfűvel és kis olajjal elkeverve beraktam a hűtőbe. 1-2 óra elteltével kevés olajon pirosra sütöttem egy serpenyőben.
A salátához:
2 pohár natúr joghurt
1 nagyobb padlizsán
néhány gerezd fokhagyma
só
pici cayenne bors
A padlizsánt meghámoztam, fél centi vastag karikákra vágtam, besóztam, állni hagytam. Miután leöntöttem róla a levet, kevés olajon teflon serpenyőben megsütöttem. Közben a fokhagymát lereszeltem és a cayenne borssal együtt a joghurtba kevertem. A kisült padlizsánokat a joghurtba pakoltam.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010