
Csokimanufaktúrából szerencsére már több is van, a kekszek szerelmeseinek azonban eddig nem volt hova menniük, ha gondosan készített kézműves sütire vágytak. Júniusban azonban megnyitott Budapesten, a Jókai utcában a La Delizia kekszmanufaktúra.
Évával, a kis üzlet és kávézó megálmodójával beszélgettem.
Honnan jött az ötlet, hogy kézműves kekszboltot nyiss?
Az ötlet onnan eredt, hogy a férjem minden karácsonykor 8-10 különböző aprósüteményt kért, és azt szerette volna, ha minden évben más-más fajtákat sütök. Szívesen eleget tettem a kérésének, állandóan újabb receptek után kutattam. Aztán már a szomszédok is az én kekszeimet ették, majd felmerült az igény, hogy ne csak karácsonykor süssek. Már nem tudom, hol jött el az a pont, amikor elhatároztuk, hogy kekszmanufaktúrát nyitunk, fokozatosan alakult ki a koncepció. Idén januárban kezdtük el átépíteni az üzletet, kialakítottunk benne egy cukrászműhelyt és júniusban már nyitottunk is.
Az üzletben is te magad sütöd a kekszeket?
Eleinte én sütöttem, aztán amikor már nem bírtam egyedül, kerestünk hasonló szemléletű cukrászkollégákat. Olyanokat, akik szívesen pepecselnek a sokféle formával, ízzel, mert nálunk minden keksz más formájú, méretű, más ízesítésű, nem nagyon lehet uniformizálni a folyamatokat.
A kísérletezgetés, az új ízek kitalálása maradt az én feladatom.
Milyen alapanyagokkal dolgoztok?
Csak természetes alapanyagokat használunk, lisztet, vajat, tojást, cukrot, mézet és sok-sok aszalványt, lekvárt és olajos magvakat. Semmi adalékanyag és tartósítószer. Francia vajat használunk, a többi alapanyag magyar, a szilvalekvárt például Noszvajról hozzuk.
Miből áll a manufaktúra kínálata?
Sokféle kekszet készítünk, osztrák, francia, olasz és angolszász, cookie-típusú sütiket is. Emellett vannak pohárkrémek, cupcake-ek is a kínálatban.
Igazi csajos hely provence-i hangulattal, ahol a sütik mellé finom olasz kávét, forró csokit és Dallmayr teákat is ihatnak a vendégek.
Vannak személyes kedvenceid?
Mindenben az egyszerűt szeretem, így a mandulás cantuccini az egyik nagy kedvencem, a sósak közül pedig a grissinik.
A vevők milyen ízeket preferálnak?
Érdekes, hogy nyitáskor nagyon konzervatívok voltak, legjobban a lekvárral töltött linzereket ették, a különlegesebb ízektől idegenkedtek. A kakukkfüves grissinit hónapokig csak én ettem.:) De az a tapasztalat, hogy a törzsvendégek , akik már sok mindent kóstoltak, fokozatosan egyre nyitottabbá válnak.
Lesznek mostanában újdonságok a kínálatban?
Igen, a törzsvevők igénylik az új ízeket, így nemsokára kaphatók majd gyömbéres-sárgarépás, kandírozott narancsos- marcipános és aszalt almás kekszek is.
A karácsonyra pedig díszített kekszekkel készülünk, lesz narancsos-cukormázas keksz és mézeskalács ízesítésű is.
A különböző alkalmakra szánt kekszes fémdobozaink pedig nemsokára már boldog karácsonyt felirattal is kaphatók.
Az üzleten kívül hol lehet veletek legközelebb találkozni?
Kint leszünk a WAMP Spájzon nov. 26-27-én a Millenárison.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010