
Nemrég Mammával a Pastramiban ebédeltünk és mindketten egy-egy tál thai kókusztejes csirkelevessel indítottunk. Nekem annyira jólesett, hogy pár napra rá itthon is elkészítettem. Előtte tanulmányoztam Lila Füge receptjét és Mammáét az Orient Expresszen, majd a ezeket külföldi oldalakkal is egybevetve megalkottam az alábbi levest. Lila Fügénél megtetszett, hogy átszűri az alaplevet, így teljesen selymes, fűszerdaraboktól mentes az eredmény.
A hozzávalókat az Ázsia boltban szereztem be, a friss galangal, a thai citromfű és a kaffir lime levél a hűtőpultban kapható, bár ez utóbbi most nem volt, így szárítottal helyettesítettem.
Hozzávalók:
5 dl kókusztej
5 dl alaplé vagy víz
1 dkg galangal
2 szál thai citromfű
4 darab kaffir lime levél
10 szem fekete bors
20 dkg csirkemellfilé kis kockákra vágva
20 dkg laskagomba felcsíkozva (tisztán mérve)
4+2 ek. halszósz
3 ek. lime-lé
1 tk. barna cukor (még jobb: pálmacukor)
Tetejére: korianderzöld
A csirkemellet kis kockákra vágtam és összeforgattam 2 ek. halszósszal.
A kókusztejet és az alaplevet (vizet) egy fazékba öntöttem és felforraltam. Közben a galangalt meghámoztam és vékony szeletekre vágtam, a citromfű fehér részét is felkarikáztam, a zöldjét csak kicsit megtörtem. A forrásban lévő lébe beletettem a fűszereket és közepes lángon 15 percig főztem, majd leszűrtem.
Az így kapott levet visszatettem a lángra és beleraktam a kis kockákra vágott csirkemellet és kb. 15 percig főztem. Ekkor hozzáadtam a keskeny csíkokra vágott laskagombát is és további 5 percig főztem. Ízesítettem 4 ek. halszósszal, 3 ek. lime-lével, 1 tk. barna cukorral és elzártam a gázt. Tálaláskor megszórtam aprított korianderlevéllel.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010