Receptek gyömbér címkével

Vöröslencsés burgonyacurry és mangó lassi

Most, hogy ilyen őszire fordult az időjárás, igazán időszerűek lettek a tartalmas, fűszeres, melegítő hatású indiai ételek. Ez az curry is ilyen, ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni. Ha az indiai fűszerparkunk már megvan, a többi hozzávalót nagy eséllyel megtaláljuk a kamrapolcon. Ami pedig az ízét illeti: ez India válasza a paprikáskrumplira.:) 
 
Vöröslencsés burgonyacurry és mangó lassi 

Vöröslencsés burgonyacurry

Hozzávalók 4 személyre:

20 dkg vöröslencse

1 tk. őrölt kurkuma
2 késhegynyi cayenne bors
50 dkg burgonya
2 paradicsom
2 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
egy darabka friss gyömbér
4-5 ek. vaj
1 tk. őrölt koriandermag
1/2 tk. egész római kömény
1/2 tk. garam masala

natúr joghurt a tetejére

A vöröslencsét egy szűrőbe tesszük és hideg vízsugár alatt átmossuk. Eztán feltesszük főni 1 liter vízben, melyet sóval, kurkumával és 1 késhegy cayenne borssal ízesítünk. Fedő alatt, kis lángon főzzük kb. 20 percig, míg megpuhul. Utána leszűrjük és lecsepegtetjük.

A krumplit megpucoljuk, kisebb kockákra vágjuk. A paradicsomok héját kereszt alakban bevágjuk, forró vízzel leöntjük, majd a héjukat lehúzzuk. Kimagozzuk, a húsukat felkockázzuk. A hagymákat is megtisztítjuk és kis kockákra vágjuk. A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük.

A vajat egy lábasban felhevítjük, beledobjuk a hagymákat és a gyömbért. Kis lángon, kevergetve arany színűre pirítjuk. Utána hozzáadjuk a koriandert (ha nincs őrölt koriandermagunk, törjük meg az egész magokat mozsárban), a római köményt, a garam masalát és a maradék cayenne borsot. Összeforgatjuk, majd mehet bele a krumpli és a paradicsom is. Felöntjük 2,5 dl vízzel, megsózzuk és forrástól számítva kb. 15 percig fedő alatt, kis lángon főzzük. Mikor a krumpli már megpuhult, hozzákeverjük a lencsét , sózzuk, cayenne bosozzuk, ha kell és elzárjuk a gázt.
Tálaláskor natúr joghurtot locsoltam a tetejére.

A Currys című könyv receptje alapján.

Mangó lassi

A curry után ezt a lassit ettük desszert gyanánt. Ettük, mert szándékosan olyan sűrűre csináltam, hogy kanalazható legyen. 1 mangót meghámoztam, lefaragtam a húsát a lapos magról. A botmixerem keverőpoharába tettem a gyümölcshúst és kb. 3 dl natúr joghurtot öntöttem rá. Hozzáadtam 2 ek. mézet és összeturmixoltam. Kis poharakban tálaltam kókuszreszelékkel a tetején.

Related Posts with Thumbnails

Fügeprojekt

Úgy kezdődött, hogy kaptam Nóra barátnőmtől egy nagy kupac fügét. Mondván, hogy a kertjükben termett, de a család bojkottálja, kezdjek vele valamit. Egyértelmű volt, hogy a sima nyersen evés szóba sem jöhet, az nem kihívás. Elkezdtem hát keresgélni, és egy fügelikőr recepten akadt meg a szemem. Aztán eszembe jutott, hogy van énnekem egy szép karafom, amit eddig még soha nem használtam, likőrkészítéshez viszont ideális. Vettem a Sparban Borisz Jelcin (!) vodkát és indult a fügeprojekt.

Fügelikőr 

 

Fügelikőr

Hozzávalók:

 

25 dkg érett füge

2 dkg friss gyömbér

8 dkg cukor (nálam nádcukor)

0,5 l vodka

 

A fügéket megmossuk, meghámozzuk, negyedeljük. A gyömbért megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk. Szélesebb szájú üvegbe tesszük őket, rázuttyantjuk a cukrot, majd felöntjük a vodkával. Jól lezárjuk és világos helyre tesszük. Kb. 2 hónapig állni hagyjuk, időnként megrázogatjuk. Utána először szűrőn, majd kávéfilteren átszűrjük, üvegbe töltjük és 3 hónapig nyugiban hagyjuk.

Szerény számításaim szerint karácsonykor lesz a felavatása. Nagyon kiváncsi vagyok.

 

A recept innen származik.

Related Posts with Thumbnails

Megkóstoltuk Indiát II.: Tandoori csirkecombok, paradicsomos raita

 

Tandoori csirkecombok

 

Hozzávalók:

 

kb. 1 kg alsó és felső csirkecomb bőre nélkül (nálunk 4-4 darab)

4 ek. citromlé

só ízlés szerint

1/2 tk. chilipor

2 gerezd fokhagyma

2 dkg gyömbér

300 g natúr joghurt

1 tk. őrölt római kömény

1 tk. koriander mozsárban összezúzva

1/4 tk. őrölt kurkuma

1/2 tk. garam masala

frissen őrölt bors

  

A csirkedarabokat megmossuk, szárazra törölgetjük, egy éles késsel ferdén 3-4 mély hasítékot vágunk beléjük, hogy a fűszerek behatolhassanak a hús belsejébe. Összekeverjük a citromlevet, a chiliport és a sót, és bedörzsöljük vele a husikat, majd egy negyed órát állni hagyjuk.

 

Megpucoljuk a fokhagymát és apró kockákra vágjuk, majd a gyömbért is meghámozzuk és lereszeljük. Belekeverjük őket a joghurtba. Hozzáadjuk a többi fűszert is (kömény, koriander, kurkuma, garam masala), jól elkeverjük. A husikat egy fedeles tálba rakosgatjuk, nyakon öntjük a joghurtpáccal, jól beledörzsöljük a hasadékokba és egy éjszakán keresztül érleljük.

 

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával és elrendezzük rajta a húst a páccal tetején. Frissen őrölt borsot tekerünk rá és a középső rácson kb. 45 perc alatt készre sütjük. Sütés közben néhányszor megkenegetjük a maradék páccal.

 

Paradicsomos raita

 

 

Hozzávalók:

 

1 gerezd fokhagyma

1 cső zöld chili (nálam ennek hiányában 1 piros szárított)

2 ek. szezámolaj

1/2 tk. őrölt római kömény

1/2 tk. barna/fekete mustármag

300 g natúr joghurt

4 nagy paradicsom

 

A fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a chilit is kimagozzuk és apró darabokra vágjuk. Az olajat egy serpenyőbe öntjük, felhevítjük és megpirítjuk rajta a fűszereket. A joghurtba keverünk mindent, meg is sózzuk és minimum 1 órán át állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ezalatt a  paradicsomokat megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. Végül hozzáadjuk a fűszeres joghurthoz és tálaljuk. A csirkéhez ezt ettük és chapatit haraptunk mellé.  

A receptek innen, innen és innen származnak.

Related Posts with Thumbnails

Gyömbéres húsgolyók - Önök kérték

Fel lettem szólítva finoman, de határozottan, hogy tegyem már közkinccsé az említett gyömbéres húsgolyók receptjét. Az igazság az, hogy azért nem raktam fel eddig, mert  én nem  voltam száz százalékig elégedett vele (férjemnek ízlett). Annyit változtattam rajta, hogy pulykahúsból csináltam, és ami nem tetszett, hogy dominált a húsíz, amit én nagyon nem szeretek. Így utólag azt mondom, mehet bele nyugodtan több fűszer, például fokhagyma, és valószínűleg a sertéshús jobb választás, és a hagyományos olajban sütés is jobb ez esetben.

A recept egyébként Giannitól származik (amit egyébként én kétlek), egy régebbi Maximából vágtam ki, annak ellenére, hogy Giannit nem tartom hiteles szakácsnak, a magazin fotóin pedig különösen bosszantó volt. Megbocsáthatatlan bűne, hogy játszik az étellel :), a mélypont egyébként az volt, amikor a karácsonyi számban a gömbdíszekből heregolyókat alkotott.

A kicsit bő lére eresztett bevezető után következzen a recept.

 

  

Gyömbéres húsgolyók

 

Hozzávalók:

 

60 dkg darált sertéshús

1 citrom reszelt héja

1 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem felaprítva

3 tojás

5 dkg liszt

2 ek. szezámmag

10 dkg zsemlemorzsa

2 ek. olívaolaj

bors

kis darab gyömbér reszelve

 

A darált hússal összekeverünk egy tojást, a felaprított petrezselymet, az összezúzott fokhagymát, a reszelt citromhéjat és egy kiskanál reszelt gyömbért. Sózzuk, borsozzuk, összedolgozzuk és vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle. Lisztbe hempergetjük, belemártjuk a felvert tojásba (a maradék kettő), majd jöhet a szezámmagos zsemlemorzsa. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket, kevés olajjal meglocsoljuk és 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Sütés közben néhányszor megforgatjuk.

Related Posts with Thumbnails

Csípős-savanyú cukkini

Ezt a receptet még a fűszeres VKF-re készülve találtam az újságokból kivágott receptjeim között. Még a 90-es évek elejéről származik egy Diéta magazinból. Ez volt talán az első újság, ami a táplálkozási trendekkel, életmóddal, korszerű receptekkel foglalkozott, és amikor megnyílt az Ázsia bolt, egy egész sorozatot szponzoráltak benne a különféle fűszerekről, ízesítőkről. Mindegyik számban egy-egy ország jellegzetes fűszereit mutatták be, természetesen mind beszerezhető volt az Ázsia boltban, és recepteket is közöltek hozzájuk. Persze akkor még fogalmam sem volt, mi az a szecsuáni bors, vagy mire jó a szójaszósz vagy a szezámpaszta, de gondosan kivagdostam minden oldalt, és most örülök, hogy azóta értelmet nyert és elérhető minden hozzávaló.

Az alábbi recept a kínai konyha kellékeit bemutató részből származik. Főként azoknak ajánlom, akik nyitottak a szokatlan ízekre. A megadott mennyiségek egy kisebb adaghoz elegendők, de az első kísérlethez megfelel ez az adag. Mi gyömbéres fasírtgombócokkal ettük, de legközelebb  pirított tésztához keverve is ki fogom próbálni.

 


Hozzávalók:

 

2 kisebb cukkini, meghámozva, karikákra vágva

2 kk. apróra vágott gyömbér

2 kk. apróra vágott újhagyma

1 szárított chilipaprika, még jobb a friss, apróra vágva, kimagozva

1 kk. szemes szecsuáni bors

1 kk. kukoricaliszt

1/2  ek. fehérborecet

1/2  ek. szójaszósz

1/2  ek. cukor

kevés olaj

 

Olajat hevítünk egy serpenyőben  és megpirítjuk rajta a szecsuáni borsot, vigyázva, hogy nehogy odaégjen. Rövid idő múlva kihalásszuk a borsokat, az olaj már átvette az aromájukat, nincs rájuk többé szükség. Ebben az olajban megpirítjuk a gyömbért, az újhagymát és a cukkinikarikákat. Ezalatt összekeverjük a többi hozzávalót a mártásnak: a chilit, a lisztet, szójaszószt, borecetet és a cukrot és a cukkinikre öntjük. Összeforgatjuk vele és tállhatjuk is.

  

 
Related Posts with Thumbnails

Chilis-szecsuáni borsos csirkefalatok

Hozzávalók 2 személyre:

1 nagyobb csirkemell kisebb kockára vágva
3 tk. rizsbor vagy száraz sherry
1 tk. keményítő
3/4  tk. só
1/4  tk. fehér bors

1 tk. sötét szójaszósz
1 ek. Chianking ecet vagy helyette balzsamecet
2 tk. szezámolaj
1 tk. cukor
1/4 tk. chiliolaj
2 ek. víz

1 ek. olaj
8 szárított chili kimagozva, félbe vágva
1 tk. friss gyömbér vékony csíkokban
1 gerezd fokhagyma felaprítva
1/4 tk. őrölt szecsuáni bors
1 újhagyma karikákra vágva

Egy kisebb tálban kikeverünk 1 tk. rizsbort a keményítővel, 1/4 tk. sóval és a fehér borssal. Belekeverjük a csirkekockákat.
Egy kicsi tálkában elkeverjük a sötét szójaszószt, az ecetet, a szezámolajat, a cukrot, a chiliszószt, a vizet és a maradék 2 tk. rizsbort, illetve a 1/2 tk. sót.

Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olajat, beledobjuk a chiliket, majd hozzáadjuk a csirkedarabokat. Kb. egy percig hagyjuk őket sülni, majd kevergetni kezdjük. Fehéredésig sütjük, majd kiszedegetjük és félrerakjuk.

A gyömbért, a fokhagymát, a szecsuáni borsot és az újhagymát tesszük eztán a serpenyőbe és 15 másodpercig kevergetjük, majd hozzáadjuk a csirkehusit, majd a kikevert szószt. Addig kevergetjük, míg a husi teljesen át nem sül.

Pirított tésztával ettük, tálalás előtt a chilidarabokat kihalásztam a husik közül. Nem mertem rögtön 8 chilit bevetni, csak négyet, így kellemesen csípősre sikerült. A szószból szerintem lehetne dupla mennyiséget venni, mert lehetett volna szaftosabb.

A receptet itt találtam.

Related Posts with Thumbnails

Mentás-gyömbéres zöldborsó-krémleves

Hozzávalók 4 személyre:

1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
25 dkg zöldborsó
3 közepes burgonya
1 csokor menta
őrölt gyömbér (ízlés szerint)
8 dl víz
3 dl főzőtejszín
só, bors
reszelt parmezán

Az apróra vágott vörös- és fokhagymát olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zöldborsót és a kockára vágott burgonyát. Néhányszor megkeverjük, majd felöntjük a vízzel. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Hozzáadjuk a mentát, levesszük a tűzről és botmixerrel pürésítjük, majd felöntjük a tejszínnel, ízlés szerint gyömbért teszünk bele, sózzuk, borsozzuk, és rövid ideig főzzük. Tálaláskor reszelt parmezánt szórunk rá.

Related Posts with Thumbnails

Szecsuáni leves "sunyali" módra

A "sunyali" a magyarok kínai neve, és itt az én ízlésemet jelöli, miszerint nem szeretem a bambuszrügyet, ezt tehát eleve kihagytam az eredeti receptbõl. A szárított kínai gombát eredetileg nem akartam száműzni, de kénytelen voltam, miután kiderült, hogy amit én gombának véltem, az tea, méghozzá a híres kínai nyolc kincs tea, ami ugyan afrodiziákum, de az ízétõl csaknem rosszul lettem.
 

Tehát ez a recept az eredeti lebutított verziója, mondhatjuk kínai tojáslevesnek is. Hideg, náthás téli napokra szerintem kiváló lélekmelegítõ.

Hozzávalók (kb. 6 adag)
2 liter csirkealaplé (csirkeaprólék, répa, fekete bors, só, gyömbér, fokhagyma, újhagyma összefõzve, leszűrve)
fõtt csirkehús apróra vágva
kínai tojásos tészta vagy rizstészta (ízlés szerint)
2 tk. reszelt gyömbér
2 ek. kukoricaliszt
1,6 dl víz
2 kissé felvert tojás
2 tk. paradicsomszósz
2 ek. szójaszósz
2 ek. ecet
4 tk. szezámolaj
4 finomra aprított újhagyma + díszítésnek
chiliolaj a tüzesebbeknek

Egy nagy fazékban felforraljuk az alaplevet, hozzáadjuk a tésztát, a csirkét, és a gyömbért. Kis lángon fõzzük, míg a tészta megfõ.

Egy kisebb tálban simára keverjük a kukoricalisztet a vízzel, a leveshez adjuk, csomómentesre elkeverjük. Vékony sugárban a levesbe csorgatjuk a tojásokat.

A fazekat levesszük a tûzrõl, hozzáadjuk a paradicsomszószt, a szójaszószt, az ecetet, a szezámolajat, és az újhagymát. Sózzuk, borsozzuk, A tetejére újhagymát szórunk és chiliolajat csepegtetünk. A fekete fényes csirke szójaszirupjával tovább fokozhatjuk az ízhatást.

A Nélkülözhetetlen ázsiai szakácskönyv receptje alapján

Related Posts with Thumbnails

Fekete fényes csirke

(2 személyre)

Kb. 1/2 kg csirkeszárny (a combra hajazó része)
1 dl sötét szójaszósz
22 dkg barna cukor
1 ek. shaoszingi (kínai) bor (én maradék tokajit használtam)
1/2 ek. szójaszósz
1 kk. szezámolaj
1/4 kk. kínai fûszerkeverék
só, reszelt gyömbér

Elõzõ nap bedörzsöltem a husit sóval és reszelt gyömbérrel, majd a hűtõbe tettem. Másnap a szószhoz összekevertem a sötét szójaszószt, a cukrot, a bort, a szójaszószt, a szezámolajat és a fûszerkeveréket, majd folyamatos keverés mellett felforraltam.

A csirkét egy nagyobb teflon serpenyõbe tettem, ráöntöttem a szójás pácot, elkevertem, hogy bevonja. Fedõ alatt, rendszeresen forgatva puhulásig pároltam. (Kb. 30 perc)

Miután megpuhult, a csirkét kiszedegettem, a szószt tovább forraltam, míg szirupos nem lett.

A csirkét tálra szedtem, meglocsoltam a sziruppal, fõtt rizzsel tálaltam. A rizs a sziruppal önmagában is nagyon finom.

A Nélkülözhetetlen vendégváró falatok alapján

Mivel a csirkeszárnyat nem szeretem, ki kellett találni valamit a maradék részek további felhasználására. A megoldás a csirkealaplé lett, mely aztán jó ürügy volt egy szecsuáni leves (lásd fentebb) elkészítésére.

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010