Receptek fokhagyma címkével

Wokban sült padlizsán barnarizzsel

Újabb vega recept, hús helyett tofu gazdagítja a padlizsánragut Ching-He Huang, a briteknél népszerű tévészakács  receptje alapján.

wokos padlizsan tofuval

Hozzávalók:

1 padlizsán
néhány ek. olaj (pl. szezámolaj)
2 gerezd fokhagyma
2,5 cm gyömbér meghámozva
2 dl forró víz
1 csomag tofu
2 ek. világos szójaszósz
1 ek. rizsecet
2 tk. barnacukor
1 ek. kukoricaliszt
2 ek. víz
3 szál újhagyma zöldjével együtt apróra vágva

A padlizsánt meghámozzuk (akit nem zavar a héja, rajta is hagyhatja), hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, és kb. 2 cm x 4 cm-es hasábokat vágunk belőle. A fokhagymát és a gyömbért is apróra vágjuk, a tofut vékony csíkokra szeleteljük.

Egy wokban felhevítjük az olajat és rádobjuk a padlizsándarabokat, kevergetve erős lángon kb. 5-6 perc alatt barnára sütjük. Majd kevés vizet is adunk hozzá és néhány percig pároljuk, majd egy tálra kiszedegetjük.

Egy kevés olajat öntünk a wokba és pár perc alatt, folyamatosan kevergetve megpirítjuk rajta a fokhagymát és a gyömbért. Hozzáadjuk a forró vizet és a tofut, majd hozzákeverjük a szójaszószt, a rizsecetet és a cukrot is. Beledobjuk a felaprított újahagymát is, majd a 2 ek. vízzel elkevert kukoricalisztet is. Pár percig főzzük és kész is van.

A barnarizst kuktában főztem meg hozzá dupla adag vízben, 40 perc alatt lett kész.

A recept forrása: Delicious 2010/február

Related Posts with Thumbnails

Az anyós spenótja

Egész pontosan Bíró Lajos egyik ex-anyósának, Dédinek a receptje. „Életem első spenótja, 27 évesen, amit megettem” – mondja róla a séf. Én sem voltam eddig nagy spenótfőzelék-fan, de ez a kicsit darabosra hagyott, friss spenótból készült, tejszínnel selymesített változat engem is levett a lábamról. A Lajta-sajt mellett a spenótot is megvettem Bírótól.

spenotfozelek

Hozzávalók 5 főre:

1,5 kg friss spenót
8 dkg vaj
5 dkg liszt
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 dl tej
só ízlés szerint
frissen őrölt bors
80 ml tejszín
25 dkg burgonya

A friss spenótleveleket megtisztítjuk (szárukat, vastag erüket letépkedjük), majd több menetben alaposan megmossuk, lerázogatjuk őket. Forró vízbe dobjuk, egy-két perc múlva elzárjuk a gázt, leszűrjük, hagyjuk kihűlni és jól kinyomkodjuk belőle a maradék vizet. Egy késsel apróra vágjuk (turmixolni is lehet, ízlés kérdése, ki hogy szereti)
A krumplikat meghámozzuk, kis falatnyi kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.

A vajon a lisztet és a fokhagymareszeléket zsemleszínűre pirítjuk (közben kevergetjük) és felöntjük a tejjel, majd jól kiforraljuk és rádobjuk a spenótot is. Sózzuk, borsozzuk, összerottyantjuk, a főzés végén tejszínnel gazdagítjuk. Végül belekeverjük a főtt krumplit is.

Related Posts with Thumbnails

Spagettiropogós

Egy újabb gyorsan összedobható sós ropogtatnivaló, mely az indiai bhajihoz hasonlóan igen jól csúszik. Doctor Peppernél olvastam a receptet nem olyan régen, aki Jamie olasz szakácskönyvében találta. Érdemes kipróbálni akár maradék tészta hasznosítására, akár egy gyors vacsora reményében.

spagettiropogos

Hozzávalók kb. 16 darabhoz:

20 dkg maradék vagy frissen kifőzött spagetti
2 tojás
1 tojássárgája

2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csokor petrezselyem felaprítva
1-2 marék reszelt parmezán (vagy egyéb kemény sajt)
kevés olívaolaj a sütéshez
tejföl a tunkoláshoz

A tojásokat és a tojássárgáját egy tálban elhabartam, hozzáadtam a reszelt sajtot, az aprított petrezselymet és a lereszelt fokhagymát és az egészet megsóztam. A főtt, kihűlt spagettit 10 cm-es darabokra vágtam és beleforgattam a tojásos masszába.
Egy teflon serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem és egy evőkanál és egy villa segítségével kis kupacokat tekertem bele. Mindkét oldalon aranybarnára sütöttem őket.
Tejfölbe tunkolva nagyon eteti magát.

Related Posts with Thumbnails

Pesto sült cukkiniből

Gondolom, nem vagyok egyedül a tavaszi ízek utáni vágyakozásommal. Színeket a tányérra, friss ízeket az ételbe! Ezért, bár nem épp szezonális alapanyag a cukkini, de muszáj volt kipróbálnom ezt a gyönyörű zöld pestót, ami ráadásul izgalmas módon sült cukkiniből készül. A hozzávalók listáját a saját készleteimhez szabtam, így került bele petrezselyem bazsalikom helyett, törökmogyoró mandula helyett, de mint tudjuk, ezek a tényezők a pestónál szabadon változtathatók (hacsak nem klasszikus genovait készítünk).

sult cukkinipesto

Hozzávalók:

50 dkg salátacukkini (ez kb. 2 darab)
2 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöld
3 marék törökmogyoró szárazon megpirítva
6 ek. olívaolaj
5 dkg parmezán
2 ek. citromlé

frissen őrölt bors

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A cukkiniket megmossuk, hosszában félbe vágjuk, egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket vágott felükkel felfelé. Meglocsoljuk egy kis olívaolajjal és kb. 15-20 perc alatt megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd egy késsel héjastul kisebb kockákra vágjuk.
Egy nagy keverőpohárba költöztetjük őket, félig pürésítjük, majd hozzáadva a többi hozzávalót krémesre turmixoljuk az egészet. A végén sózzuk, borsozzuk, citromlével beállítjuk az ízeket.
Kenyérre kenve vagy spagettivel összeforgatva is finom.

Related Posts with Thumbnails

Paradicsomleves sajtos kiflivel vagy anélkül

Még karácsony előtt, de már a előkészületek kellős közepén jött rám a vágy, hogy paradicsomlevest egyek. A klasszikus, menzáról ismert verziót még soha nem főztem (csak egy tamarindos-vöröslencsés változatot), viszont emlékeztem, hogy Peppernek van egy ahhoz hasonló, de kifinomultabb receptje. Nem voltam hát rest kipróbálni, némi változtatást eszközölve (például a friss paradicsomot 100%-os ivólével helyettesítve.) Sajtos kiflivel is finom, de betűtésztával is jól működik.

paradicsomleves

Hozzávalók 4 személyre:

2 fej kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
kis szelet zeller lereszelve
3 ek. olaj
2 közepes krumpli
1 l 100%-os paradicsomlé
1 dl víz
1tk. szárított bazsalikom
só, bors

szikkadt kifli vagy kenyérszeletek
reszelt sajt

A hagymákat apróra vágjuk, az olajon üvegesre pirítjuk. Hozzákeverjük a reszelt zellert is, kevergetve megfonnyasztjuk, majd mehet bele a kockákra vágott krumpli is. Felöntjük a paradicsomlével és 1 dl vízzel, szárított bazsalikommal, sóval, borssal fűszerezzük, majd kis lángon puhára főzzük. Ekkor levesszük a tűzről és egy botmixerrel pürésítjük. Ha szükséges, kevés vízzel még hígítjuk (ekkor még öszerottyantjuk a gázon).
A kenyérszeleteket megszórjuk reszelt sajttal és a sütőben pár perc alatt ráolvasztjuk, ezzel tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Kacsazsírban sült máj

A sok sütirecept után most egy más jellegű kalóriabomba következik. Az inspirációt az Ecet és olaj blogon találtam, mikor már két napja csak májas-zsíros kenyérre tudtam gondolni. Így hamar ki is próbáltam phzs receptjét, ezzel kínáltuk egy Angliából hazalátogató idős rokonunkat, akinél szintén telitalálatnak bizonyult: távoli, gyerekkori emlékeket idézett fel benne. Nekem egyszerűen csak nagyon ízlik, már három napja ezen élek és még nem unom.

zsírban sült máj

Hozzávalók:

50 dkg csirkemáj (vagy kacsa-, libamáj)
tej
50 dkg kacsazsír
12 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
nagyszemű só
őrölt pirospaprika

A májról levagdossuk a fehér részeket, megmossuk és egy éjszakára (vagy néhány órára) tejbe áztatjuk (el kell lepnie).
Másnap szárazra törölgetjük, negyedekbe vágjuk, egy hústűvel több helyen megszurkáljuk.
A kacsazsírt egy nagy mély serpenyőben felhevítjük, beledobjuk a megtisztított fokhagymákat és a vöröshagymát négybe vágva. Melléjük tesszük a májat is egy rétegben és közepes lángon, fedő alatt kb. 7 percig sütjük. (Ne emelgessük a fedőt, mert fröcsköl).

Ezután a májakat megfordítgatjuk, és egy picit nagyobb lángon, fedő nélkül további 7 percig sütjük. Ekkor egy nagyobb tál aljába pirospaprikát és sót szórunk, rászedjük a májat és a fokhagymákat, megsózzuk, majd rászűrjük a zsírt.
Hagyjuk kihűlni, majd hűtőben megdermesztjük. Friss fehér kenyérrel, paradicsommal tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Lecsókrémleves omlettcsigákkal

Végül ez készült a Gulyás Napon nálunk és nagyon nagy sikert aratott, még Panni is hajlandó volt megülni az ünnepet, azaz nyugodtan ült az asztalnál és evett (aki ismeri, tudja, ez nagy dolog). Akkor határoztam el, hogy  lecsóból csinálok krémlevest, mikor megláttam Beatbull receptjei között a ratatouille-levest. Érlelgettem szépen magamban az ötletet, de mire eljutottam volna a tettig, Beatbull beelőzött és megfőzte a maga verzióját. Sebaj, a Gulyás Nap épp alkalmasnak mutatkozott az utánfőzésre. A levesbetéten változtattam kicsit, egy gyorsabb változatot eszeltem ki a tojásos lecsó mintájára: így omlettcsigák készültek. A finnyásabbaknak főztem ki tarhonyát is, mert mostanában szívesen teszem levesekbe.
Az eredmény: esszenciális lecsóíz, krémes állag zöldséghéjak nélkül. Szerintem jobb, mint az eredeti.

lecsókrémleves

Hozzávalók 2 személynek:

5 dkg apróra vágott bacon
1-2 ek. olívaolaj
1 nagy vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4 paradicsom
2 nagy zöldpaprika
1-2 tk. sóban eltett darált pritaminpaprika (elhagyható)
3 dkg füstölt kolbász
frissen őrölt feketebors


Az omletthez:
2 tojás elhabarva
pici só

A hagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk. A paradicsomot, paprikát kicsumázzuk, kis kockákra vágjuk. A kolbászt is felkockázzuk.

Egy fazékban kiolvasztjuk a szalonna zsírját, ha nem elég zsíros, kevés olívaolajat is öntünk hozzá. Hozzáadjuk a vöröshagymát, majd a fokhagymát és üvegesre pirítjuk. Később hozzáadjuk a paprika-, paradicsom- és kolbászdarabkákat is, sózzuk , borsozzuk, ízesítjük darált pirospaprikával. Jól keverjük át, majd kis lángon, fedő alatt főzzük puhára (kb. 30 perc). Mikor kész, vegyük le a lángról, botmixerrel pürésítsük és passzírozzuk át egy nagy szűrön.

Az omletthez habarjunk el két egész tojást és egy palacsintasütőben kevés olajon süssünk belőle egy kerek lapot. Tekerjük fel, mint egy palacsintát és vágjuk vékony karikákra.
Levesbetétként szórjuk a levesbe.

Related Posts with Thumbnails

Brokkolipesztós farfalle

Új sorozatot indítunk útjára a Gasztrotippen, azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsük az olvasók számára a menütervezést. Minden héten egy-egy szezonális menüjavaslattal állunk elő, elsőként Reni válogatott nekünk össze egy háromfogásos ebédet olasz receptjeiből. Annyira megtetszett a főételnek szánt brokkolis tésztaétel, hogy kisebb változtatásokkal hamarjában el is készítettem.

brokkolipesztós tészta

Hozzávalók:

40 dkg farfalle (pillangótészta)
1 kis fej brokkoli
2 gerezd fokhagyma kisebb darabokban
2 dl olívaolaj
5 dkg parmezán
1 kis csokor petrezselyem felaprítva
1 marék dió szárazon megpirítva (eredetileg fenyőmag)

frissen őrölt bors

A brokkolit megtisztítottam, kis rózsákra szedtem és forró, sós vízben 8 percig főztem. Hideg vízzel leöblítettem és egy nagy keverőtálba raktam. Hozzáadtam a fokhagymadarabokat, a reszelt parmezánt, a felaprított petrezselymet és a diót, sóztam, borsoztam és az olívaolajjal együtt egy botmixerrel pürésítettem. 3 ek. tésztafőzővízzel hígítottam, majd összeforgattam az al dentére főzött tésztával.

Related Posts with Thumbnails

Tamarindos paradicsomleves

Most mondhatnám, hogy megint egy comfort food, nekem legalábbis iszonyú jólesett ez az édes-savanykás, a szokásosnál kicsit sűrűbb, fűszeres leves. Állandó helye lesz az étlapon, tekintetbe véve, hogy fél óra alatt elkészül és a kamrában általában minden alapanyag a rendelkezésre áll. A gyanútlan férfifogyasztókat inkább ne terheljük a tamarindos jelzővel, csak bizalmatlanságot szül. Patrik arcáról legalábbis nem sok jót olvastam le, viszont a leves később kifejezetten ízlett neki. Én magam is csak ismerkedem a tamarindszirup használatával, korábban összepréselt szárított termést vettem, amit vízbe kellene áztatni és ahhoz nem volt lelki erőm, de a kis dobozkában kapható sűrű szirupváltozat könnyen kezelhető és nem is vészes az ára (egy kisebb doboz kb. 400 forint, Ázsia-boltban, indiai boltokban kapható). Paradicsomchutney-hoz és édes-savanyú ételekhez is használható többek között. A dél-indiai konyha különösen kedveli, leveseket, lencsés ételeket savanyítanak vele.

tamarindos paradicsomleves

Hozzávalók 4 főre:

2 gerezd fokhagyma
kb. 2 cm friss gyömbér
2 zöld chili
kevés olívaolaj
1 tk. őrölt római kömény
1 tk. őrölt koriander
1 marék korianderzöld vagy zellerzöld felaprítva
8 dkg vörös lencse
2 doboz aprított hámozott paradicsomkonzerv
1/2 l alaplé (pl. DM-es biokockából)
1 ek. tamarindpaszta

Tálaláskor:
néhány ek. natúr joghurt vagy tejföl
aprított zeller- vagy korianderzöld

A megpucolt fokhagymát és gyömbért meg a zöld chilit felaprítjuk és kevés olívaolajon megpároljuk. Hozzáadjuk a száraz fűszereket, majd a felaprított koriander-vagy zellerzöldet, jól összeforgatjuk. Ekkor hozzáadjuk a vörös lencsét és a hámozott paradicsomot is, majd felöntjük az alaplével, felforraljuk. Ekkor belekeverjük a tamarindpasztát. Kb. 20 percig főzzük, majd botmixerrel kicsit pürésítjük, de nem cél, hogy teljesen homogén legyen. Zöldfűszerrel elkevert tejfölpöttyökkel tálaljuk.

Forrás: Olive 2009/március

Related Posts with Thumbnails

VKF XXXI.: Húsos calzone

Garffyka versenykiírása elevenembe talált, mert bár utálok ételt kidobálni, sajnos nem vagyok az ökonomikus háziasszonyok gyöngye. Sokkal egyszerűbb szelektíven gyűjteni a szemetet például (ebben egész jók vagyunk), mint a hűtőnél állandóan résen lenni és még időben megmenteni a romlás szélén álló maradékokat. Ráadásul nem szeretek több napig ugyanazt enni, és ezellen úgy védekezem, hogy elfeledkezem róla, mi van a hűtőben.
Viszont ami karácsonykor összegyűlik benne, arról nem lehet megfeleledkezni. Apósom olyan mennyiségű ételt szokott készíteni (persze főleg húst), aminek a hűtőben figyelő maradéka is tekintélyes. Na ebből a húskészletből valósítottam meg P. nagy vágyát: a calzonét. Egyszer már csináltam, akkor tonhallal és laposan, most csirkéből készült és ducibbra sikerült. Minden feltételnek így sem felel meg: tarkának nem nevezhető, de azért paradicsompürével igyekeztem némileg színesíteni.:)

calzone


Hozzávalók 4 kisebbhez:

1 ek. kristálycukor
2 tk. szárított élesztő
kb. 3 dl langyos víz
45 dkg átszitált liszt
1 csapott ek. só
3 ek. olívaolaj

1 dl langyos vízben elkevertem az élesztőt és a cukrot és felhabosítottam. Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a sót, az olajat, az élesztős masszát és kb. 2 dl vizet (ha kell, még dagasztás közben pótolhatjuk), majd a robotgép dagasztókarjaival rugalmas tésztává gyúrtam. Miután szépen összeállt, elvált az edény falától, még kézzel is gyúrtam egy kicsit, majd gombócot formáltam belőle, a tetejét kereszt alakban bevágtam és megkentem olajjal. Letakarva 1-1,5 órát kelesztettem.
Mikor már szépen megkelt, még egyszer átgyúrtam, kinyomkodtam belőle a levegőt és 4 egyenlő részre osztottam.
A sütőt előmelegítettem 230 fokra (hagyományos mód).

A töltelékhez:
(a megadott mennyiségek hozzávetőlegesek)

2-3 darab szalonnába göngyölt sült csirkecombfilé (maradék)
kb.1 pohár tejföl
reszelt sajt
1 vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fohagyma
néhány tk. paradicsompüré
kevés só

Az apróra vágott hagymákat kevés olajon üvegesre pirítottam.
A sült húsokat egy éles késsel falatnyi darabokra vágtam és egy tálban összeforgattam a pirított hagymával és a többi hozzávalóval.

A tésztaadagokat lisztezett felületen egy-egy körré kinyújtottam, a széleiket üresen hagyva a köröket egyik felükön  megpakoltam a húsos töltelékkel, majd ráhajtottam az üresen hagyott tésztarészt és a szélét egy villával lenyomkodtam (lezártam). Kívülről megkentem olívaolajjal és kb. 20 perc alatt megsütöttem.

 
 

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010