
Vörösboros teapuncs
A klasszikus puncs titka 5 hozzávalóban rejlik, amit neve is bizonyít, hiszen etimológiailag a hindi „pancsa”, „öt” jelentésű szóból származik. Őshazájában, Indiában eredetileg arrakból (rizspálinka), teából, vízből, cukorból és citromléből készült, és a britek révén került Kelet-Indiából Európába a 17.-18. század idején. Az idők folyamán sok változat született, készítik alkoholmentesen, gyümölcsléből és hidegen is, alkotórészei pedig gyakran a helyi alapanyagokhoz igazodnak. Nálunk például nagyobb eséllyel készül kecskeméti barackpálinkából, mint kubai rumból, ahogy az osztrákoknál is wachaui barackpálinkával az igazi.
Hozzávalók:
1/2 l vörösbor
7 dkg cukor
1 l forró fekete tea
1 kupica fehér rum vagy barackpálinka
1 jól megmosott (bio)citrom felkarikázva
A bort a cukorral felmelegítjük, de nem hagyjuk felforrni, hogy megmaradjon az alkoholtartalma. Ha feloldódott benne a cukor, hozzáöntjük a teát, a rumot/pálinkát és beledobáljuk a citromkarikákat. Az egészet újra felmelegítjük, de nem forraljuk.
Fűszeres tea
Alkoholmentes lélekmelegítő, erejét az alkohol helyett az őrölt gyömbér csípőssége adja. A citrom-méz arányokkal szabadon játszhatunk, attól függően, mennyire savanykásan szeretjük.
Hozzávalók:
2 filter borsmenta tea
4 filter fekete tea
2 tk. gyömbérpor
1 darab fahéj
4 szem szegfűszeg
1 liter víz
3 citrom leve
3 ek. méz
A vizet felforraljuk, a filtereket belógatjuk, beleszórjuk a fűszereket és 5 percig főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni, és csak utána facsarjuk bele a citromlevet, hogy a C-vitamin tartalma megmaradjon, végül ízlés szerint mézzel ízesítsük.
Eredetileg a Képmáson.
Megosztás
Mivel a fagyinak már nincs szezonja, a fagyigépem téli álmát alussza, ezért kellett találnom egy téli őrületet, amivel kiélhetem kísérletező kedvem. Férjem sűrített tej-felvásárló akciója és a bloggertársak szeszkísérletei hozták meg a kedvem a likőrökhöz. A fügelikőr és a Bailey’s után most kipróbáltam Mamma zsályalikőrjét és egy csokilikőr receptet is. Mindkettő némi módosításon esett át, ugyanis nem szeretem a nagyon erős alkoholokat, ezért mindkettőt hígítottam kicsit. Kísérleteim alapját pedig minden esetben a fehér rum képezte (külön köszönet a Plusnak a jóféle márkatermékükért:)).

Zsályalikőr
Hozzávalók:
12 dkg cukor
8 ek. + 1 dl forralt víz
egy nagy marék zsálya
3 dl fehér rum
A vizet a cukorral felforraltam, és addig főztem, míg sziruposra sűrűsödött. Közben megmostam a zsályaágakat és letépkedtem a leveleket. Természetesen csak az ép, egészséges példányokat használtam fel. Beledobtam őket a szirupba és 5 percig néha kevergetve forraltam őket. Ezután elzártam a lángot és kicsit kihűtöttem az elegyet, majd felöntöttem az alkohollal és 1 dl kihűlt forralt vízzel.
Csokilikőr
Hozzávalók:
4 dl főzőtejszín (vagy 3 dl cukrozatlan sűrített tej, 1 dl főzőtejszín)
1 zacskó Bourbon vaníliás cukor
30 dkg kristálycukor
15 dkg étcsoki (nálam 50%-os)
3-4 dl fehér rum
A tejszínt/sűrített tejet felforraltam, majd belekevertem a kétféle cukrot és a kockára tördelt csokit. Addig kevertem, míg teljesen fel nem olvadt, akkor elzártam a gázt. Hagytam kihűlni (valójában nem teljesen, mert nem volt türelmem), majd hozzáöntöttem a rumot (én 3 dl-t adtam hozzá, a recept 4-et írt). Ezután behűtöttem.
A csokiszemcsék kicsit kicsapódtak, de ez az élvezeti értékét nem befolyásolja, sőt jó rajtuk nyammogni.:) Isteni kesernyés csokiízű likőr lett belőle. Hasonlóan nagy sikere volt/van, mint a Bailey’s-nek.
A recept a Príma Konyha Magazin 2005/1. számából származik.
Megosztás
Belekezdtem a férjem által felhalmozott cukrozatlan sűrített tejkészlet elpusztításába, és a sort a legkézenfekvőbb megoldással nyitottam: házi Bailey’s készítésével. Több recept kontaminálásával alkottam meg a művet, mind a magam, mind családtagjaim nagy megelégedésére. Kíváncsi vagyok, meddig tart majd ez a majdnem literes adag.:)
Hozzávalók:
2 dl fehér rum
2 dl habtejszín
1 doboz Kondensmilch/evaporated milk (magyarul cukrozatlan sűrített tej)
1,5 dl erős feketekávé
1 ek. instant kakaópor
1 csomag vaníliás cukor
3 ek. porcukor
Elkészítettem az erős feketét, majd még melegen belekevertem a kakaóport és a cukrokat. Egy nagy mixerpohárba (a Tupper mixfixének, vagy minek a kínai változata) beleöntöttem a sűrített tejet és a tejszínt, majd a kihűlt kávés keveréket, végül a rumot. Jól összeráztam és behűtöttem.
Tapasztalat: az alkoholtartalom és a cukor mennyisége is növelhető ízlés szerint, férjem például mindig megjegyzi, hogy több cukor kéne bele. De ő a kávét is úgy issza, hogy megáll benne a kanál. :)
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010