Banánchutney

Ez a chutney annak is garantáltan ízleni fog, aki nem rajong az indiai konyháért. Nem csak indiai fogások kísérője lehet, például rántott sajt mellett is jó szolgálatot tesz. Aki ismeri kicsit a krisnás konyhaművészetet (azaz a vaisnava konyhát), az nem lepődik meg rajta, hogy az angol receptmagazinokból ismert chutney-k állandó hozzávalói, úgymint vöröshagyma, fokhagyma és ecet hiányoznak a listáról, ezeket ugyanis a Krisna-tudatúak tisztátalannak, a szervezetre károsnak tartják és ezért nem használják. Az ő chutney-aik édesek és bikaerősek egyszerre, emiatt szerethetők annyira.
A chutney-kérdés egyébként neuralgikus pontja a budapesti indiai éttermeknek: a Govinda éttermen kívül nem voltam még olyan helyen, ahol friss, házi készítésű mártást szolgáltak volna fel az egyenízű bolti mangóchutney helyett. Ezen a téren tehát van még hova fejlődni, pedig mint látjuk, egy chutney-t összedobni nem ördöngösség.

Hozzávalók:

2 banán
1 édesköménygumó
1 dl almalé
kevés mustárolaj (hiányában napraforgóolaj)
1 rúd fahéj
1 zöld chili vékonyan felkarikázva
6 dkg nádcukor
pici só


A banánokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, felkarikázzuk. Az édesköményt megmossuk, félbevágjuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük Ha van pici zöldje, azt is felaprítjuk.

Egy kisebb edényben felhevítjük a mustárolajat, megpirítjuk benne a fahéjat, a chilit és az édesköményt (közben kevergetjük). Hozzáadjuk a banánt, az almalevet meg a cukrot (ha van, az édeskömény zöldjét), picit megsózzuk és néha megkeverve addig főzzük, míg sűrű, pépes állagú nem lesz.

2010. ápr. 27. 10:45 | 3 komment | Megosztás
Kategóriák: Csípős, Indiai, Keleti, Szósz
Címkék: almalé, banán, chili, chutney, édeskömény, fahéj, mustárolaj

Masala chai panna cotta

Nem, ez nem egy szitokszó.:) Ez a legújabb büszkeségem. Már régóta terveztem, hogy egyik kedvencemet, a korábban már posztolt indiai masala chai-t felhasználva alkotok desszerteket. Egész pontosan panna cottát és fagyit akartam ízesíteni vele, és tegnap hozzá is láttam. Az sem tartott vissza, hogy a kamrában csak egy főzőtejszínt találtam és házi tej sem volt itthon, csak UHT – gondoltam egy próbát mindenképp megér. Így is lett, szerintem és P. szerint is isteni volt. Aki nem ismeri a masala chai-t vagy a kardamom ízét, annak először lehet, hogy szokatlan lesz, de mindenképp érdemes kipróbálni. Én is egy óvatos próbaadaggal kezdtem, de holnapra már készül a megaadag.:)

 

2 dl tejszín (esetemben 20 %-os főzőtejszín)
2 dl 3,5 %-os tej (lehet UHT is)
pici só
kis darab gyömbér meghámozva, vékony szeletekre vágva
2 kis darabka fahéj
4 szem zöld kardamom behasítva
5 szem szegfűszeg
1 filter fekete tea
4 dkg házi vaníliás porcukor
1 ek. porzselatin

Egy kis lábasban kis lángon feltettem a tejet és a tejszínt a sóval és a fűszerekkel. Mikor már felforrt, belelógattam a teafiltert és tovább főztem, közben néha fakanállal megnyomogattam, hogy kioldódjon belőle a tea.

A porcukrot és a zselatint egy tálkában összekevertem és a tejes folyadékból egy keveset kiszedve addig kevertem, míg feloldódott. Ekkor a tejhez adtam, jól elkevertem és addig főztem, míg homogén nem lett. Ekkor szűrőn keresztül kis tálkákba öntöttem és miután kihűlt, folpackkal letakarva hűtőbe tettem.  Ekkor még teljesen folyós, de türelmesnek kell lenni, órák múlva megdermed.

Tálalás előtt a kerámiaformákat kis időre forró vízbe állítottam (nem sok sikerrel:)), majd egy késsel körbevágva tányérra borítottam.

2009. márc. 20. 12:27 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Desszert
Címkék: fahéj, fekete tea, gyömbér, saját recept, szegfűszeg, tej, tejszín, vaníliás cukor, zöld kardamom, zselatin

Sütőtökös-csokis süti

Becsapós volt Nemisbéka receptje, mert a cím és a kép alapján egy ropogós kekszfélének képzeltem. A tészta összeállításakor végig bizalmatlan voltam, főleg a 2 dl olaj tett gyanakvóvá, nem akart a jól ismert keksztésztaállag alakulni. Csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is keksz, hanem egy muffintészta plecsnialakúra sütve. Miután leesett a tantusz, meg is nyugodtam és végül nagyon elégedett voltam az eredménnyel: puha, jó kis csokis-fahéjas süti, a sütőtök csak diszkrét háttér. Fémdobozba  zárva, ha véletlenül elfeledkeznénk róla, még egy hét után is teljesen élvezhető.:)

Hozzávalók kb. 50 darabhoz:

40 dkg liszt
4 tk. sütőpor
1 tk. só
2 tk. fahéj
45 dkg sütőtök megsütve, villával összetörve
20 dkg nádcukor
2 tk. házi vaníliás porcukor
2 tojás elhabarva
2 dl olaj
2 ek. tej
25 dkg étcsoki felaprítva (nálam csak 10 dkg volt otthon)
10 dkg dió felaprítva

A sütőtököt hosszában elnegyedeltem, kimagoztam és 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt puhára sütöttem. Hagytam kicsit hűlni, majd kikapargattam a húsát és egy nagy keverőtálban villával összenyomkodtam. Külön tálba szitáltam a száraz hozzávalókat és a nedvesekkel felváltva hozzákevertem a sütőtökhöz. A végén a csokit és a diót is beleforgattam, majd az így kapott sűrű tésztából evőkanállal nagy kupacokat raktam egy sütőpapírral bélelt tepsire (egymástól kellő távolságban).
Hagyományos módon 170 fokon kb. 12 perc alatt megsütöttem.

2009. jan. 19. 9:05 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Süti
Címkék: dió, étcsoki, fahéj, nádcukor, olaj, sütőpor, sütőtök

Tejberizs karamellizált banánnal

Mióta blogolok és az főzés-étkezés központi szerepet tölt be az életemben, egyre többet analizálom táplálkozási szokásaimat. Arra már rájöttem, hogy ha a kezdetekkor nagyobb önismerettel rendelkezem, nyugodtan adhattam volna a blognak a „Keksz és leves” nevet. Ezek nélkül ugyanis hosszabb ideig nem bírok meglenni (ezt a tényt 22 kekszes poszt és 35 leveses bizonyítja).

 A másik vonás, amire rádöbbentem, hogy az étkezésben nem bírom a monotóniát. Nem szeretek (és nem tudok) egyféléből sokat enni, inkább sokféléből kóstolok keveset. Ezért vagyok nagy barátja például a tapasnak vagy akár a kínai és az indiai konyhának. Ezzel függ össze az is, hogy állandóan új recepteket akarok kipróbálni, ami környezetemet nem mindig boldogítja. Férjem néha heteket könyörög egy-egy klasszikus fogásért, amit nem azért nem főzök meg, mert szándékosan kínzom:), hanem mert ritkán kívánok meg például egy „unalmas” lencsefőzeléket. És így vagyok az olyan alapételekkel is, mint a palacsinta vagy a tejberizs. Valamit mindig csavarni akarok rajtuk. Ezért próbáltam már ki sok palacsintareceptet, és így született az alábbi újítás is. Nekem nagyon ízlett, eddig grízpárti voltam, de ez a párosítás a tejberizst is másik dimenzióba repítette. Jázminrizst nem sznobizmusból használok hozzá:), hanem mert imádom az illatát, ezért szívesen használom édességekben is.

 

Hozzávalók:

2 bögre jázminrizs
4 bögre tej + közben amennyit felvesz
csipet só
néhány tk. házi vaníliás porcukor

4 banán felkarikázva
2-3 ek. méz
2 csapott tk. őrölt fahéj

A rizst hideg vízben átmostam, lecsepegtettem, majd a tejjel, sóval, porcukorral együtt egy közepes fazékban feltettem főni. Kis lángon, félig fedő alatt főztem, míg meg nem puhult, közben néha megkevertem és pótoltam a tejet, mikor már mindet magába szívta (amikor már elkészült, akkor is legyen "leve", mert állással még szív magába és szárazon nem jó).

A banánt meghámoztam, felkarikáztam és egy serpenyőben a mézzel és a fahéjjal karamellizáltam, azaz addig kevergettem, míg jól bevonta a méz és a banán láthatóan megpárolódott kicsit.

A tejberizst tálkákba szedtem és a tetejére halmoztam egy-egy adag mézes banánt.

2009. jan. 9. 10:10 | 8 komment | Megosztás
Kategóriák: Desszert, Édes kis semmiség
Címkék: banán, fahéj, jázminrizs, méz, rizs, saját recept, tej

Stifado

Egy-két hónappal ezelőtt elcsábultam a piacon és vettem szép borjúlábszárat. Akkor még azt gondoltam, gulyásleves lesz belőle (még életemben nem csináltam), aztán persze megint rabul ejtett egy új és izgalmasabb recept. A Für Sie magazin mediterrán konyháról szóló különszámában találtam ugyanis egy stifado receptet, amihez a borjúm alkalmasnak tűnt. Kicsit utánaolvasva láttam, hogy nagyon nem távolodtam el eredeti célomtól, ugyanis a stifadot a görögök pörköltjének vagy gulyásának is nevezik. A lelke a sok hagyma (a legtöbb receptben 1 kg húshoz 1 kg hagymát adnak), ami lehet gyöngyhagyma, salotta vagy kicsi vöröshagyma is. A neten talált receptek nem ilyen fűszeresek, mint ez, így maradtam az izgalmasnak ígérkező fűszerorgiánál. Az adagot persze csökkentenem kellett, csak fél kiló húsból készítettem, a fűszerek viszont az eredeti mennyiségben mentek bele. A megváltoztatott mennyiségeknél zárójelben közlöm az eredetit.

Mikor daraboltam a húst, kicsit félni kezdtem, hogy nagyon rágós lesz, mert annyira inasnak tűnt. Aztán nagyon pozitívan csalódtam (látszik, hogy a vöröshús téma nem az én asztalom), mert isteni omlós, puha lett. Nem egy hétköznapra való gyors vacsora a főzési idő miatt, de hétvégére ideális, míg fő, lehet közben mással foglalkozni.
Az eredmény pedig: sötétbarna, gazdag szószban fürdő omlós húskockák és hagymadarabok.

Megjegyzés: A szegfűszeg illata-íze domináns, így aki nem szereti, csökkentse a mennyiséget vagy hagyja ki.

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg borjúlábszár (eredetileg 1,5 kg marhahús)
3 ek. olívaolaj (eredetileg 6 ek.)
só
frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1/2 tk. őrölt szerecsendió
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1/2 tk. őrölt római kömény

2 ek. paradicsompüré
1 rúd fahéj
2 ek. vörösborecet (eredetileg 3 ek.)

3 dl víz (eredetileg 5 dl)
25 dkg passzírozott paradicsom (dobozos)
1 dl vörösbor

25 dkg kicsi vöröshagyma (eredetileg 1 kg)

A húst megmostam, szárazra töröltem, a hártyás, inas részeket levágtam róla. Utána kb. 2 cm-es kockákra vágtam. Egy nagy fazékban felhevítettem 3 ek. olívaolajat, rádobtam a húst (ha nem férnek el egy rétegben, akkor több menetben). Kevergetve őket néhány perc alatt minden oldalról megpirítottam a húskockákat. Kiszedtem, jól megsóztam, megborsoztam, félreraktam.

Az olajba beledobtam az apróra vágott fokhagymát, a babérlevelet, a szegfűszeget, a római köményt és az őrölt szerecsendiót. Kis lángon, kevergetve hevítettem őket, míg illatozni nem kezdtek. Utána ment rájuk a hús, a paradicsompüré és a fahéjrúd. Elkevertem, majd a borecetet hozzáadva pár percig pirítottam. Utána hozzáadtam kb. 3 dl vizet, a passzírozott paradicsomot és a vörösbort. Az így kapott ragut fedő alatt, kis lángon 1 órán át főztem.

Közben a vöröshagymákat megmostam és héjastul leforráztam őket forrásban levő vízzel és kb. 1 percig állni hagytam. Utána hideg vízzel leöblítettem és csak utána hámoztam meg. A hagymafejeket negyedeltem és a húshoz adtam. Kb. 45 percet főttek még együtt, akkor még fűszereztem kicsit és elzártam a lángot (legközelebb már kb. 45 perc után beletenném a hagymát, a borjúnak ugyanis a kétszer 45 perc is elég).
Főtt tésztával ettük.

2008. szept. 16. 9:40 | 7 komment | Megosztás
Kategóriák: Vöröshús
Címkék: babérlevél, borjúlábszár, fahéj, fokhagyma, őrölt római kömény, őrölt szegfűszeg, őrölt szerecsendió, paradicsompüré, vörösbor, vörösborecet, vöröshagyma

Kipróbáltam! 2.: Gombás-paradicsomos pulykaragu medvehagymás polentával

Kaptam Mammától egy befőttes üvegben sózott, aprított medvehagymát. Az első étel, amiben nemrég kipróbáltam, épp tőle származik. Annyit változtattam rajta, hogy vegyes erdei gomba mix helyett sima csiperke gombát használtam az egyszerűség kedvéért. Az eredmény egy gyors és nagyon finom, laktató fogás lett. A polenta külön élmény volt, mert eddig csak juhtúrós puliszka formájában kóstoltam és bár nagyon vonzott, egyúttal fenntartásaim is voltak, hogy nem túl száraz és ízetlen-e valójában. Ez a változat mindkét előítéletemre rácáfolt: a tej miatt isteni krémes, a medvehagymától pedig kellemesen fűszeres lett. Ismétlés várható.

 

Hozzávalók:

A raguhoz:

1,5 ek. olívaolaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd fokhagyma felaprítva
60 dkg pulykamellfilé
1 ek. vaj
20 dkg gomba
1 dl fehérbor
1 doboz konzerv aprított paradicsom
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 csipet fahéj

Egy serpenyőben felhevítem az olajat és megpirítom benne az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a falatnyi kockákra vágott húst. Mikor már van egy kis színe, kiszedegetem.
A vajat megolvasztom, rádobom a megtisztított, felszeletelt gombát, kevergetve pirítom, majd felöntöm a borral, hozzáadom  a paradicsomot, a fűszereket és félig lefedve készre párolom.
Beleteszem a hagymás húst is, összeforralom, sózom, borsozom még, ha kell.

A polentához:

8 dl víz
4 dl tej
1 ek. vaj
1 mk. só
frissen őrölt bors
1 gerezd fokhagyma felaprítva vagy lereszelve
20 dkg polenta (kukoricadara)
1 ek. sózott medvehagyma

A vizet és a tejet felforralom egy nagy fazékban, majd belekeverem a vajat, a fokhagymát és a borsot. Folyamatos keverés mellett hozzáadom a kukoricadarát és továbbra is folyamatosan kevergetve sűrűre főzöm. Ha túl sűrű lenne, kis vízzel hígítom. Kb. fél óra múlva, mikor már sűrű és pöfékel, belekeverem a sózott, aprított medvehagymát és csak ekkor sózom, mert a medvehagyma eleve sós.

2008. jún. 28. 10:00 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Köret, Szárnyas
Címkék: fahéj, fehérbor, fokhagyma, gomba, hámozott paradicsom, kukoricadara, medvehagyma, vöröshagyma

Bodzaszirup és társai

Idén engem is magával ragadott a bodzaszezon. Ennek két oka volt: az egyik a képen látható legújabb német szakácskönyvbeszerzés, ami külön fejezetet szentel a szirupoknak, a másik a puszta tény, hogy húgomék erdő szélén laknak, jó sok bodzabokorral a közelükben. Így a múlt hétvégén bodzavirágszedő portyára indultunk, melynek eredményeképpen most 7 üveg bodzaszirup, egy üveg bodzaecet és egy üveg citromfűszirup figyel a kamrámban. A citromfű egyébként anyukáméktól származik és szintén Hans Gerlach könyvének, na meg stájer emlékeinknek hatására végezte szirupként. Lassan minden növényre mint potenciális szirupalapanyagra tekintek.:)
A szirup terminus egyébként arra utal, hogy tartottam magam a víz-cukor arányt illetően az 1:1-hez.

 

Bodzaszirup

Hozzávalók:

3,5 kg cukor
3,5 l víz
10 g citromsav
6 citrom
2 lime
40-50 tányér bodzavirág

A virágok fejét egy-egy gyors mozdulattal egy tál hideg vízbe mártogattam (ez volt a mosás), majd a virágzat nyelét levágva egy hatalmas fazék aljára rakosgattam őket. A tetejüket befedtem 3 felkarikázott citrommal. Egy fakanállal megnyomogattam a citromokat, hogy kieresszék a levüket.
Ezután egy nagy fazékban a cukorból és a vízből szirupot főztem, azaz addig főztem, míg fel nem oldódott a vízben az összes cukor. Hagytam kicsit hűlni a szirupot, belekevertem 3 citrom meg 2 lime kifacsart levét, a citromsavat, majd beleöntöttem a virágos fazékba.
3 napig állni hagytam az egészet, sötét, hűvös hely híján egy fedővel letakarva a gáztűzhelyen. Néha egy fakanállal átkevergettem.
Közben a töltésre váró üvegeket a mosogatógépben elmostam, hagytam, hogy kiszáradjanak.
Végül egy tölcsér és egy műanyag szűrő segítségével megtöltöttem a kész sziruppal az üvegeket. Ebből a mennyiségből 7 darab 7 dl-es üveget töltöttem meg.

Megjegyzés: hivatalosan a gyógyszertárak citromsavból csak 10 gr-ot adhatnak. Érdekes módon a közértek fűszerpolcán ennél nagyobb kiszerelésben is megtalálható.

Bodzaecet

Hozzávalók:

bodzavirág
0,5 dl fehérborecet
2 darab szegfűszeg

Egy literes befőttes üveget a mosogatógéppel kimostam, kiszárítottam. Félig megtöltöttem bodzavirággal, úgy, hogy csak a virágokat vagdostam bele a nyelük nélkül. Felöntöttem annyi fehérborecettel, hogy ellepje, beledobtam a szegfűszegeket és lezártam. Két hétre elraktam a kamrapolcra. Ha letelt az idő, leszűröm és kisebb üvegekbe öntöm.

Citromfűszirup

Hozzávalók:

5 dl víz
50 dkg cukor
2 citrom leve
1/2 fahéjrúd
kb. 20 ág citromfű levelei lecsipegetve

A cukorból, vízből és a fahéjból szirupot főztem. Mikor felforrt, hozzáadtam a citromfűleveleket, melyeket előzőleg egy nagy késsel felaprítottam. Elzártam a gázt és 20 percig állni hagytam, majd szűrőn átszűrve tiszta üvegekbe töltöttem. Ebből a mennyiségből kb. 7 dl szirup lett.

Megjegyzés: felbontás után mindet tartsuk hűtőben!

2008. jún. 1. 22:25 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Ital
Címkék: bodza, bodzaszörp, citrom, citromfű, citromsav, cukor, fahéj, fehérborecet, lime, szegfűszeg

VKF XV. – Mákos tejbegríz fűszeres-vörösboros meggymártással

Az alapötlet már régóta ott motoszkált a fejemben, aztán jött Beatbull felhívása, a kreatív kaméleon,  hogy induljunk ki egy jól ismert klasszikusból, majd csavarjunk rajta egyet, hogy az anyja se ismerjen rá. Hát én a lehető legegyszerűbből és talán közös nemzeti minimumnak tekinthető tejbegrízből indultam ki. Olyat ugyanis még nem hallottam, hogy valaki ne szeretné, még a mi kis puristánk is megeszi. Vita tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy folyós legyen-e (igen!) vagy sűrű, hogy a kanál megálljon benne. Ezzel az étellel egy baj van, hogy  ezt is meg lehet unni. De erre is van megoldás: példa rá az alábbi recept.

 

Hozzávalók 3 kis kupachoz:

1/2 l tej
pici só
2 tk. nádcukor
4 ek. búzadara (tönköly)
3 ek. darált mák

A mártáshoz:
20 dkg magozott meggy (mirelit vagy befőtt)
1 dl jófajta száraz vörösbor
1 tk. nádcukor
1 rúd fahéj
2 szegfűszeg
1/2 tk. étkezési keményítő
kevés hideg víz

A tejet egy kis lábasban lassú tűzön felforraltam. Mikor fölforrt, megsóztam, megcukroztam és fokozatosan, állandóan kevergetve adagoltam bele a búzadarát, majd a mákot is belekevertem. Hagytam sűrűsödni pár percet, majd elzártam a gázt.
Folpackkal kibéleltem 3 kis kerámia sütőformát, úgy, hogy a fólia a széleken túl lógjon. Beleöntöttem a tejbegrízt, majd hűlni hagytam (hideg vízbe állíthatjuk, ha gyorsítani akarjuk a folyamatot) és kis időre a hűtőbe tettem.

A mártáshoz a meggyet levével együtt és a borral feltettem főni. Megcukroztam, fűszereztem és hagytam kicsit forrni. Közben a keményítőt egy kevés hideg vízzel simára kevertem, majd hozzáadtam a meggyhez és addig kevergettem, míg be nem sűrűsödött, ekkor elzártam a lángot.

Tálaláskor a tejbegrízt óvatosan a tányérokra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát és meggymártással kínáljuk. Mandulalapocskákkal is megszórhatjuk ráadásnak.

2008. máj. 4. 13:40 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Babagasztro, Desszert, Magyaros, VKF!
Címkék: 1 éves kortól, búzadara, étkezési keményítő, fahéj, mák, meggy, nádcukor, szegfűszeg, tej, vörösbor

Üdítő szederkrémleves

Igazi meglepetés ért reggel: visszakaptuk a hőn áhított telefonvonalunkat és a netet! :) Ez annyira felvillanyozott, hogy egész nap a konyhában tüsténkedtem. Többek között kipróbáltam ezt a gyümölcslevest, amire anyukám hívta fel néhány napja a figyelmemet. Ez a recept lett egyébként a kiskőrösi receptverseny első fordulójának nyertese.  

Hozzávalók 2-3 személyre:

35 dkg szeder (én egy kevés fekete ribizlivel is kombináltam)
3 dl víz
1-2 nagyobb darab citromhéj
1-2 darab fahéj
3 szegfűszeg
10 dkg cukor (nálam 8 dkg gyümölcscukor)
2 ek. liszt
1 dl tejföl
0,5 dl tejszín (elhagyható)

Először cukorszirupot készítünk: a cukrot elkeverjük a vízzel és a fűszerekkel és összeforraljuk. Kicsit állni hagyjuk, majd kihalásszuk belőle a fűszereket.
Közben a szedret leturmixoljuk és egy szitán/szűrőn átpasszírozzuk. Hozzákeverjük a sziruphoz, kis lángon felforraljuk. Ezalatt a lisztet és a tejfölt csomómentesre elkeverjük, majd fokozatosan hozzáadunk a levesből, végül beleöntjük a levesbe és elkeverjük. (Kóstolásnál nekem túl savanykás volt, ezért ezen a ponton egy kevés tejszínt is öntöttem hozzá.)
Hagyjuk egy-kettőt rottyanni és elzárjuk a gázt.

Isteni savanykás-pikáns leves, így a tavaszt várva igazi felüdülés. Belekanalazott vaníliafagylalttal tovább fokozható az élmény.

Faragó Márta receptje alapján.

2008. febr. 28. 21:20 | 3 komment | Megosztás
Kategóriák: Leves
Címkék: citromhéj, fahéj, fekete ribizli, gyümölcsleves, szeder, szegfűszeg, tejföl, tejszín

Védőitalok zimankó idején: vörösboros teapuncs és fűszeres tea

Vörösboros teapuncs

A klasszikus puncs titka 5 hozzávalóban rejlik, amit neve is bizonyít, hiszen etimológiailag a hindi „pancsa”, „öt” jelentésű szóból származik. Őshazájában, Indiában eredetileg arrakból (rizspálinka), teából, vízből, cukorból és citromléből készült, és a britek révén került Kelet-Indiából Európába a 17.-18.  század idején. Az idők folyamán sok változat született, készítik alkoholmentesen, gyümölcsléből és hidegen is, alkotórészei pedig gyakran a helyi alapanyagokhoz igazodnak. Nálunk például nagyobb eséllyel készül kecskeméti barackpálinkából, mint kubai rumból, ahogy az osztrákoknál is wachaui barackpálinkával az igazi.

Hozzávalók:

1/2 l vörösbor
7 dkg cukor
1 l forró fekete tea
1 kupica fehér rum vagy barackpálinka
1 jól megmosott (bio)citrom felkarikázva

A bort a cukorral felmelegítjük, de nem hagyjuk felforrni, hogy megmaradjon az alkoholtartalma. Ha feloldódott benne a cukor, hozzáöntjük a teát, a rumot/pálinkát és beledobáljuk a citromkarikákat. Az egészet újra felmelegítjük, de nem forraljuk.

 

Fűszeres tea

Alkoholmentes lélekmelegítő, erejét az alkohol helyett az őrölt gyömbér csípőssége adja. A citrom-méz arányokkal szabadon játszhatunk, attól függően, mennyire savanykásan szeretjük.

Hozzávalók:

2 filter borsmenta tea
4 filter fekete tea
2 tk. gyömbérpor
1 darab fahéj
4 szem szegfűszeg
1 liter víz
3 citrom leve
3 ek. méz

A vizet felforraljuk, a filtereket belógatjuk, beleszórjuk a fűszereket és 5 percig főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni, és csak utána facsarjuk bele a citromlevet, hogy a C-vitamin tartalma megmaradjon, végül ízlés szerint mézzel ízesítsük.

Eredetileg a Képmáson.

2008. jan. 8. 20:43 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Ital
Címkék: barackpálinka, borsmenta, citrom, fahéj, fehér rum, fehérbor, fekete tea, képmás, méz, őrölt gyömbér, szegfűszeg, vörösbor