Receptek füstölt sajt címkével

Tejszínes-szőlős csirkemellkockák széles metélttel

Tejszínes-szőlős csirkemellkockák széles metélttel 

Hozzávalók:

1 csirkemellfilé

frissen őrölt bors
4 gerezd fokhagyma
1 nagyobb fej vöröshagyma
kevés olaj
2 dl fehérbor
2 dl tejszín
2-3 fürt szőlő
1 kisebb darab füstölt sajt /pl. füstölt mozarella/
20 dkg széles metélt

A csirkét kisebb kockákra vágom, sózom, borsozom és 1-2 gerezd aprított fokhagymát adok hozzá. Az egészet összeforgatom és min.1-2 órára hűtőbe teszem, hogy átjárják az ízek.
A maradék fokhagymát és a vöröshagymát megtisztítom és kis kockákra vágom. A szőlőszemeket leszedegetem, egyenként kettévágom őket, a magjukat kiszedem. Célszerű nagyszemű fajtát választani, mert elég pepecselős munka. A sajtot lereszelem.
Kevés olajat hevítek eg teflon serpenyőben és a hagymákat üvegesre párolom benne. Utána hozzáadom a befűszerezett húskockákat is és időnként kevergetve megsütöm. Amikor már kifehéredtek, kezdenek pirulni, nyakon öntöm őket a borral, majd a tejszínnel és hozzáadom a szőlőszemeket is. Összeforralom, kis lángon kicsit hagyom rotyogni, majd a reszelt sajtot is hozzákeverem. Addig főzöm, míg elolvad a sajt és al dentére (haraphatóan keményre) főzött széles metélttel tálalom.

Ezt alkottam az estiskola receptversenyére.  

Related Posts with Thumbnails

Ökonomikus vacsorasaláta

Eredetileg joghurtos cukkinisalátát terveztem grillezett cukkiniből, de miután körülnéztem a hűtőben, az alapötletet elegyítettem egy hevenyészett sopszkával, így született ez a kombó.

 


Hozzávalók:

 

3 kicsi salátacukkini

1 doboz (25 dkg) koktélparadicsom

3 paprika

2 gerezd fokhagyma

2 pohár natúr joghurt

reszelt füstölt sajt

frissen őrölt bors

 

A cukkiniket meghámoztam  és felkarikáztam kb. fél cm-es darabokra. Kevés olajat hevítettem egy serpenyőben és több menetben megsütöttem őket. Hagytam kihűlni, addig a nyers zöldségeket készítettem elő, azaz felkockáztam a paprikát-paradicsomot, a fokhagymát és a sajtot lereszeltem. Ezután már csak elegyíteni kellett a kihűlt cukkinit a többi hozzávalóval és nyakon önteni a joghurttal. Sózni, borsozni és hagyni, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

Nekem nem volt otthon, de legközelebb tennék bele egy kis újhagymát vagy lilahagymát is. Pirítós kenyérrel ettük.

 
Related Posts with Thumbnails

Csirkés lasagne gombával és kukoricával

Svájcban élő barátnőm meglepett néhány receptes magazinnal, többek között egy fogyókúrás különszámmal. Több recept is inspirált, végül egy csirkés-gombás lasagne lett a befutó tegnap. Mivel nem fogyózom, a diétás besameltől eltekintettem, maradtam a klasszikusnál és a tölteléket megtoldottam egy fél doboz konzerv kukoricával. Íme az eredmény:

Hozzávalók:

9 lap lasagne (a tepsi méretétől függően)

1 csirkemellfilé

50 dkg gomba

fél doboz kukoricakonzerv

maradék hóvirágsajt (lehet mozarella, vagy bármi)

1 vöröshagyma

kevés olaj

5 dkg vaj

5 dkg liszt

7 dl tej

bors

szerecsendió

kakukkfű

a tetejére reszelt sajt (parmezán, füstölt stb)

 


A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk. A kukoricát lecsöpögtetjük, a hagymát megtisztítjuk, apró kockákra
vágjuk. A csirkemellfilét apró csíkokra/kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel.

Forró olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, aztán mehet rá a gomba. Sózzuk, borsozzuk, megpároljuk. Ha puha, kiszedegetjük, megint egy kis olajat öntünk a serpenyőbe és megsütjük benne a csirkekockákat.

A vajat egy lábasban megolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, halvány barnára pirítjuk és mehet bele lassan, fokozatosan a tej. Közben egy kézi habverővel állandóan kevergetjük. Addig főzzük, míg kicsit besűsűsödik. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval.

Ekkor jön az összeállítás. Egy kisebb szögletes tepsi aljára csurgatunk a besamelből, rárakunk egy sor lasagnelapot, megint kevés mártás, majd megszórjuk kukoricával, gombával, csirkével, sajtot morzsolunk rá. Újabb lapok, besamel, töltelék. A tetejére megint besamel és reszelt sajt kerül. Mehet a sütőbe, 180 fokon sütöttem  kb. 40 percig, először fólia alatt, majd a végén anélkül, hogy a sajt megpiruljon.

A Die 90 besten Low-fat-Rezepte volt a forrás.
 

 

Related Posts with Thumbnails

Kínai kel saláta

 

Hozzávalók:

 

1 fej kínai kel

15 dkg füstölt sajt (pl. Karaván)

1 csomó újhagyma vagy 1 szál póré

fél üveg majonéz

1-2 pohár natúr joghurt vagy tejföl

ízlés szerint só, mustár, porcukor, citromlé

 

A kínai kelt leveleire bontjuk, átvizsgáljuk, nincs-e rajta nem odavaló dolog :), majd kivágjuk ék alakban minden levél torzsáját. Az így kapott leveleket alaposan megmossuk, lerázogatjuk róluk a vizet és kiterítjük őket egy tiszta konyharuhára szikkadni. Amíg száradnak, felkockázzuk a sajtot, felaprítjuk a hagymát, a majonézt meg kikeverjük a joghurttal/tejföllel, vagy felesben mindkettővel és ízlés szerint ízesítjük a megadott eszközökkel (só, porcukor stb). A száraz kelleveleket 3-4 cm hosszú, keskeny csíkokra vágjuk, összekeverjük a sajttal, meg a hagymával és rázuttyintjuk a felhígított majonézt, majd összeforgatjuk és  behűtjük. Ne ijedjünk meg a nagy mennyiségű levéltől, a dresszingben összeesnek. Nagyon finom saláta, mi sültek mellé szoktuk enni.

 

Related Posts with Thumbnails

Rozmaringos-citromos csirkecombok majonézes kukoricasalátával

Vasárnap ünnepeltük férjem névnapját, ez alkalomból kellett összeállítanom ünnepi menüt. Nem volt nehéz dolgom, eleget hallom nap, mint nap a panaszt, hogy mit nem főzök elégszer az ő kedvére. Nálunk ugyanis nem az a baj, hogy válogatós lenne, hanem az, hogy én állandóan kísérletezni akarok, új recepteket böngészek és csak nagy rábeszélések árán vagyok hajlandó az "unalmas", jól bevált receptekhez nyúlni. Emiatt tényleg megharagszik néha, és különböző toplistákkal próbál vágyainak érvényt szerezni. Szóval csak ezekről a listákról kellett néhány ételt összekombinálnom, hogy összeálljon a vasárnapi ebéd. Időm szűkössége miatt leves nem volt, rögtön belecsaptunk, de nem a lecsóba... Íme a menü:

Rozmaringos-citromos sült csirkecombok
Majonézes kukoricasaláta
Padlizsános kuszkusz
Mézes-mandulás sütemény
 

A süti új recept volt, később emlékezem majd meg róla, a kuszkusz férjem egyik nagy kedvence, szintén később szentelek neki posztot.

  A recept 4 személyre:

4 egész csirkecomb

frissen őrölt bors
1 citrom felkarikázva
friss vagy szárított rozmaringlevelek
hámozatlan fokhagymagerezdek

A salátához:

1 kg mirelit morzsolt kukorica
15 dkg füstölt sajt (pl. Karaván)
2 közepes fej vöröshagyma
majonéz
2 pohár natúr joghurt
pici só, porcukor, citromlé

A combokat egy éles késsel elfeleztem, azaz kettéválasztottam az alsó- és felsőcombot. Bedörzsöltem őket sóval, borssal, megszórtam rozmaringgal  és egy jól zárható műanyag dobozba rendeztem őket, közéjük citromkarikákat és fokhagymagerezdeket csempészve. Eztán mentek a hűtőbe érlelődni néhány órára, akár egész éjszakára. A sütéshez aztán fóliával kibéleltem egy mély tepsit, hogy majd könnyebb legyen elmosogatni, és szépen rárakosgattam a husikat, és egy fél pohár vizet öntöttem alájuk. Az egészet beborítottam alufóliával és előmelegített sütőben 200 fokon pároltam-puhítottam őket kb. fél órát. Miután megállapítottam, hogy puhák, és színtelen lé buggyan ki belőlük, ha megszurkálom őket, levettem az alufóliaborítást és szép barnára pirítottam őket (ezt légkeveréssel felső grillfunkcióval tettem).

Közben a salátához megpároltam a kukoricát. Amíg az hűlt, apró kockákra vágtam a füstölt sajtot és a hagymákat. A majonézt (kb. egy fél üveg) elkevertem a joghurttal, és sóval, cukorral, citromlével ízesítettem. Miután a kukorica kihűlt, minden hozzávalót jól elkevertem és nyakonöntöttem a majonézzel. Az egészet jól záródó dobozban a hűtőbe tettem.


Related Posts with Thumbnails

Burgonyakrémleves sült gombával

Ez a leves is régóta része a családi repertoárnak, eredetét már homály fedi. Nagyon egyszerű, gyors étel, melynek jellegét a füstölt sajt és a levesbetétként működő pirított gomba adja meg.


 
Hozzávalók 2 személyre:
 
20 dkg burgonya
5 dkg vaj
4 nagy fej gomba
1 húsleveskocka (vagy Vegeta)
1 ek. liszt
5 dkg reszelt füstölt sajt
1 dl tejszín
8 dl víz (pl. a burgonya főzővize)
só, őrölt bors
 
A megtisztított, kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük. Utána leöntjük a levét (később jó lesz, tegyük félre), hozzáadjuk a vajat, a reszelt sajtot és a tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk, belekeverjük a lisztet, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a főzőlevet, amit ízesítettünk a húsleveskockával vagy Vegetával. 10 percig főzzük, sózzuk, borsozzuk.
Ezzel a leves elkészült. Már csak a  levesbetéthez kell a gombát megtisztítanunk, vékony szeletkékre vágnunk és nagyon kevés olajon teflon serpenyőben megpirítanunk. Fontos, hogy egy rétegben rakjuk a serpenyőbe, különben nem pirul, hanem megfő. 
Tálaláskor kis edénykében a leves mellé tesszük a gombát, mindenki szórhat a levesébe. Nem lehet belőle eleget csinálni.

Related Posts with Thumbnails

Sajtos tészta, ahogy édesanyám készíti

Több ismerősömtől hallottam mostanában, hogy nem szereti a sajtos tésztát. Aztán amikor pontosítottuk, mit ért alatta, kiderült, hogy főtt tésztát reszelt sajttal. Nem hagyott nyugodni a dolog, utánanéztem a szakirodalomban is. Meglepően tapasztaltam, hogy  Horváth Ilonka néni sem cifrázza nagyon a dolgot, a kifőtt tésztát meleg zsiradékra szedi és tálaláskor meghinti sajttal. Polcz Alaine is hasonlóképpen jár el, csak ő kever a tésztához 1-2 kanál tejfölt. Ezek után talán újat hozhat, ha megosztom, a mi családunk hogy készíti ezt a gyors és egyszerű tésztaételt.

Hozzávalók 4 személyre:

25-30 dkg széles metélt
lángolt kolbász (a lényeg, hogy ne legyen szikkadt, száraz)
2 pohár tejföl
reszelt sajt (lehet például trappista és füstölt vegyesen)

A kolbászt vékony karikákra vágjuk, a karikákat negyedeljük. A kolbászdarabkákat pici olajon teflon serpenyőben takaréklángon, folyamatosan kevergetve megpirítjuk, zsírjukat kisütjük. Hozzákeverjük a tejfölt, sózzuk,  kicsit rotyogtatjuk és ebbe keverjük bele a kifőtt tésztát. Tálaláskor reszelt sajttal megszórjuk. Ne sajnáljuk a kolbászt, mert minél több van benne, annál finomabb.

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010