
A tonhalkonzerv nálunk nagy népszerűségnek örvend, ez az, ami a hámozott paradicsomkonzerv mellett biztos mindig van a kamrapolcon. Kicsit variálni akartam rajta, hogy ne csak magában együk pirítósra kenve, így túróval, ezzel-azzal kicsit komplexebb élményt ad.
Hozzávalók:
1 doboz tonhal (saját levében)
25 dkg túró
1 ek. olívaolaj
2-3 savanyú uborka kis kockákra vágva (kapribogyóval is működik)
1 csokor metélőhagyma felaprítva
1-2 tk. mustár
kevés citromlé
só
frissen őrölt bors
A tonhalat és a túrót az olívaolajjal és egy kevés tonhallével botmixerrel turmixoltam. Hozzákevertem az uborkakockákat, a metélőhagymát és a mustárt. Sóztam, borsoztam, kevés citromlével savanyítottam és hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.
A tonhalat nem muszáj pürésíteni, egy villával is szét lehet nyomkodni és a túróba utólag belekeverni.
Megosztás
Nem számoltam még el vele, hogy mi lett a csokor turbolyával, amit Zsuzsától kaptam. A mártások kislexikonát felütve az alábbi zöldfűszermártás mellett döntöttem, mely tulajdonképpen a frankfurti Grüne Soβe-nak egy egyszerűsített változata. Míg a hesseniek hét fűszernövényből keverik ki híres mártásukat, addig én szerényen megelégedtem hárommal. Az eredmény így is nagyon jó lett, jól feldobott egy olyan egyszerű ételt is, mint a főtt tojás.
Hozzávalók:
1 kemény tojás
2 doboz tejföl
4 ek. majonéz
2 ek. csípős mustár
1 kk. méz
6-8 ek. ecetes uborkalé
1 ecetes uborka apróra vágva
1 kicsi vöröshagyma felaprítva
1 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. kapribogyó felaprítva
2 szardellafilé megmosva, felaprítva
1 nagyobb csokor finomra vágott zöldfűszer pl. turbolya, petrezselyem, snidling stb.
A főtt tojást megtisztítjuk, apróra vágjuk. A tejfölben elkeverjük a majonézt, a mézet, a mustárt, hozzáöntünk egy kevés uborkalevet. A finomra vágott uborkát, kapribogyót, hagymákat is a keverékhez adjuk, majd a szardellát és az aprított zöldfűszereket is belekeverjük. Végül sózzuk, borsozzuk és uborkalével hígítjuk, ha szükséges.
Főtt tojáshoz, újkrumpli mellé kínáljuk.
Megosztás
Kedvelem a „kenőkéket” (Polcz Alaine szép szava), jól jönnek, ha az ember épp torkig van a bolti felvágottakkal. Ez az egyszerű körözöttféleség is ilyen indíttatásból született. Nekünk nagyon ízlett, és javára írható a szemet gyönyörködtető látvány is: hófehér túrón zöld és lila szigetek.
Hozzávalók:
25 dkg túró
fél pohár tejföl
1 közepes lilahagyma
2 csemege uborka
só
pici őrölt bors, cayenne bors
A hagymát és az ubikat apróra vágjuk, hozzáadjuk a tejföllel kikevert túróhoz és fűszerezzük. Pirítósra kenve finom reggeli (inkább hétvégi a hagyma miatt:)).
Megosztás
A véletlen műve, hogy megalkottam ezt a receptet. Egy új krumplifőzelék- receptet szerettem volna kipróbálni a Négy alapíz szakácskönyve Savanyú kötetéből, nevezetesen az uborkás krumplifőzelékét. Csakhát néha nehezen találom el a szükséges vízmennyiséget, most egy kicsit bő lére eresztettem a dolgokat, és már nem volt visszaút. De nem estem kétségbe, előkaptam jóbarátomat, a botmixert, és turmixoltam a krumplit. (Mostanában mindent pürésítek.) Ezzel meg is született az alábbi leves. Ja, és tárkonyt is a magam szakállára tettem bele.
Hozzávalók 2-3 személyre:
75 dkg burgonya
4 kisebb ecetes (csemege-) uborka
9 dl víz
2 dl tejföl
1 ek. liszt
1 gerezd fokhagyma
1 ek. fehérborecet
só
tárkony, helyette esetleg kapor
A burgonyát hámozás után felkockázzuk, sós vízben feltesszük főni. Mikor már félig megpuhult, hozzáadjuk az ecetet. Közben felhevített olajon megfuttatjuk a zúzott fokhagymát és a kislyukú reszelőn lereszelt uborkát. Megszórjuk tárkonnyal, ráöntjük a burgonyára, majd belekeverjük a tejfölt, melybe előzőleg beleforgattuk az 1 ek. lisztet. Állandó keverés mellett felforraljuk. Elzárjuk a gázt, a levest kicsit hűlni hagyjuk, majd botmixerrel pürésítjük. Még jobb, ha a burgonya felét turmixolás előtt kiszedjük, és levesbetétnek visszatesszük a krémlevesbe. Üdítő, pikáns, savanykás leves.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010