Receptek dió címkével

Az ellenállhatatlan

Unwiderstehliche – ezen a néven futottak Dolce karácsonyi sütijei és persze én sem tudtam nekik ellenállni és kipróbáltam a receptet. Csak a posztolással késtem egy kicsit, de sebaj, nem kizárólag karácsonyi sütik, bármilyen alkalomra elkészíthetők. A receptben egy dolgon változtattam: a darált mandulát kicseréltem mogyoróra, érdekes módon mégis egész más külsőt öltöttek a kekszeim (ahogy a kommenteket olvastam, nem voltam ezzel egyedül:)). Ízre azonban hozták, amit vártam, nagy baj tehát nem történt.

Unwiderstehliche, azaz Ellenálhatatlan – Dolce karácsonyi sütijei  

Hozzávalók:

8 dkg darált mogyoró (eredetileg mandula)
8 dkg darált dió
10 dkg  keserű csoki lereszelve
12 dkg vaj
14 dkg cukor
8 dkg liszt

Minden hozzávalót összegyúrunk gyors mozdulatokkal. A tésztából rudat formálunk és folpackba csomagolva 2 órára a hűtőbe tesszük. Utána kis darabokat tépünk le belőle és diónyi golyókat formálunk belőlük. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket és 175 fokon 20 percig sütjük.

Related Posts with Thumbnails

Fahéjas csillagok

Mint utóbb kiderült, Macitól függetlenül én is felfedeztem a német kollégák blogján az isteni Demel cukrászda-féle Zimtsterne receptet, csak én nem Chili és Ciabatta oldalán, hanem a Brot und Rosen-en. Mindenesetre én is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a receptről, nagyon jól kezelhető a tészta és a mázzal kenegetés engem igazi flow élményhez juttatott. Szívből ajánlom minden tépázott idegzetű delikvensnek: a tojáshab precíziós felvitele garantált kikapcsolódást ígér.

A recepten annyit változtattam, hogy mandula helyett diót tettem bele, és csak fél adagot sütöttem ki elsőre, amiből 38 darab kis csillag született.

 

Fahéjas csillagok 

 

Hozzávalók:

50 dkg dió ledarálva

30 dkg porcukor

2 tk. méz

2 tk. fahéj

2 tojásfehérje

 

A mázhoz:

 

1 tojásfehérje

10 dkg porcukor

 

A diót összekevertem a porcukorral, a mézzel és a fahéjjal. Hozzáadtam a két fehérjét (nem kell felverni előtte) és kézzel összegyúrtam a tésztát. Utána két réteg folpack közé téve kb. fél cm vastagra kinyújtottam, majd 5 cm átmérőjű kis csillagformákkal kiszaggattam. Így a nyújtáshoz egáltalán nem kellett plusz porcukor. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket.

 

A mázhoz a tojásfehérjéből és a porcukorból robotgéppel sűrű, fehér, szirupos habot vertem, majd egy szilikon kenőecset segítségével bekentem vele a csillagok tetejét.

 

 

A sütőt előmelegítettem 150 fokra és hagyományos üzemmódban sütöttem a sütit 10-15 percig. A máz megszilárdult, de még nem pirult meg (fehérnek kell maradnia). Hagytam kihűlni, közben nem bántottam őket, mert melegen sérülékenyek.

 

Fémdobozba, szalvétarétegek közé sorakoztak. Napról-napra intenzívebb fahéjaromájuk van és isteni puhák.

 
Related Posts with Thumbnails

Diós keksz kandírozott citromkarikákkal

Ez a süti készült az angyalkás bloggertalira a konyhámban. Most teszteltem a receptet, nekem nagyon bejött. Az eredeti egyébként mandulával van, de az épp nem volt otthon, így lett diós. A citrom szigorúan biocitrom volt (Intersparban beszerzett példányok).


Diós keksz kandírozott citromkarikákkal 

 

Hozzávalók kb. 30 darabhoz:

 

15 dkg puha vaj

1 tojás

2 ek. reszelt citromhéj

20 dkg darált dió

10 dkg porcukor

20 dkg liszt

csipet só

1 ek. citromlé

1 tojássárgája a kenéshez

3-4 /bio/citrom hajszálvékony szeletekre vágva

barnacukor a szóráshoz

 

A lisztet egy tálba szitáltam, hozzákevertem az őrölt diót és a sót. A vajat a tojással és a citromhéjjal robotgéppel habosra kevertem, majd ment hozzá a porcukor, végül már keverőlapáttal a lisztes dió és a citromlé. Gyorsan összedolgoztam, mikor összeállt az elég lágy tészta, két rudat formáltam belőle (kb. 4-5 cm átmérőjűt) és min. 3 órára a hűtőbe tettem (végül egy éjszakát pihent). Utána lisztezett felületen fél centis karikákra vágtam a tésztát, mindet sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, megkentem az elhabart tojássárgájával, rányomtam egy citromkarikát és megszórtam egy kevés barnacukorral. Ment is a sütőbe 180 fokra, középső rácson, hagyományos üzemmódra. Kb. 12 perc alatt szép barnásra sült. Résen kell lenni, mert könnyen odakap.

 

Megjegyzés: a citromot lehet, hogy érdemes meghámozni, mielőtt karikázzuk, mert a héj sütés után elég rágós lett. Látványra viszont szerintem gyönyörű, és a citrom levétől kellemesen megpuhul a kész keksz. Citromkarika nélkül is készíthető, úgy is finom.

 

A Trendkochbücher sorozat Dolci kötetében találtam a receptet.

Related Posts with Thumbnails

Répasüti

Sok évvel ezelőtt a Ráday utcai dán szendvicsezőben ismertem meg a répasütit. Azóta kiderült, hogy kapcsolatunk egy életre szól. Két receptem is van, amit időnként megsütök, ez az egyszerűbb, a másikban kókuszreszelék is van (amúgy mindkettő egyszerű kevert süti). A répától nem kell félni, eleve édeskés ízű, de a sütiben abszolút nem dominál, viszont a  répaszálak érdekes textúrát eredményeznek. A fahéj-olajos mag turbó pedig rátesz minderre egy lapáttal.


Hozzávalók:

 

3 tojás

1,5 dl étolaj

23 dkg cukor

20 dkg rétesliszt

fél csomag sütőpor

1 kk. szódabikarbona

csipet só

2 kk. fahéj

10 dkg összevagdalt dió vagy mogyoró

25 dkg (kb. 3 közepes méretű) sárgarépa lereszelve (nagylyukú reszelőn)

 

Egy kisebb szögletes tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tojásokat habosra verjük az olajjal, cukorral. A lisztet átszitáljuk, elkeverjük a sütőporral, szódabikarbonával, a fahéjjal és a sóval. Apródonként a tojásos masszához adjuk. A végén beleforgatjuk a tésztába a répát és a magvakat is. A tepsibe öntjük, 160 fokon kb. 45 perc alatt megsütjük. Miután elkészült, 20 percig pihentetjük.

 

Citrommáz a tetejére (opcionális, nélküle is nagyon finom):

 

13 dkg porcukor átszitálva

1-2 ek. reszelt citromhéj

1 kk. citromlé

1 dkg vaj

2 kk. tej

 

Az egészet elkeverjük és forró vízfürdő fölött megolvasztjuk, majd a süti tetejére csorgatjuk.

Mint látható, a máz nálam ezúttal elmaradt.

 

A recept Piskóták percek alatt című kis füzetből származik.

 

  
Related Posts with Thumbnails

100.: Kajszis smarni avagy császármorzsa aszalt sárgabarackkal és dióval

Amikor először átlapoztam Lévai Anikó szakácskönyvét, ezen a recepten akadt meg a szemem. Izgalmasan hangzott ez a barackkal, dióval felturbózott változat. És az ösztönöm nem csalt, finom lett a végeredmény.

Én eddig a császármorzsát, vagy ahogy Horváth Ilona nevezi, daramorzsát, búzadarával készítettem jó morzsalékosra. Ez a recept a másik, lisztes változat, amit nagyobb rusztikus darabokra kell tépkedni. Most bebizonyosodott, hogy mindkét verziónak van létjogosultsága, sárgabaracklekvárral a tetejükön isteniek.

 

 

Hozzávalók:

 

8 tojás

24 dkg finomliszt

csipet só

1 l tej

1 csomag vaníliás cukor

1-2 ek. cukor (az eredeti nem írja, én tettem bele)

10 dkg apróra vágott aszalt sárgabarack

5 dkg felaprított dió

10 dkg vaj a sütéshez

porcukor és/vagy sárgabaracklekvár a tetejére

 

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a liszttel sóval, tejjel és a cukorral, vaníliáscukorral. Beleforgatjuk a barack- és diódarabokat is. 20 percig állni hagyjuk. Közben kemény habbá verjük a fehérjéket és beleforgatjuk.

A vajat felolvasztjuk egy teflon serpenyőben és beleöntjük a tésztát úgy, hogy kb. 1 cm magasan álljon. Alacsony hőfokon aranysárgára sütjük az egyik felét, majd megfordítjuk (lehet, hogy ez csak 4 felé vágva sikerül), és a másik felét is megsütjük. Fakanállal nagyobb darabokra tépkedjük, még egy kevés vajat adunk hozzá, kicsit megpirítjuk, de ne szárítsuk ki és melegen tálalhatjuk. Ekkora adagot csak több részletben tudunk kisütni.

 

Megjegyzés: kevés tojás volt otthon, ezért 2 tojással, 12 dkg liszttel készült az enyém, de így is teljesen jó lett. Legközelebb teszek bele reszelt citromhéjat is.

 

Related Posts with Thumbnails

Körtés-csirkés tésztasaláta

Valami tartalmas, de gyors és egyszerű vacsorára vágytam, lehetőleg husival. Felütöttem hát a kicsit méltatlanul elhanyagolt Nélkülözhetetlen Tésztakönyvemet, és az alábbi finomságon akadt meg a szemem. Sejtettem, hogy nagy rizikót nem vállalok vele, a körte-márványsajt-csirkemell trió már sokszor, sok helyen bizonyított. A mennyiségeken helyenként változtattam, és mandula helyett diót alkalmaztam, ami szerintem a fent említett triumvirátushoz jobban is passzol.

 


Hozzávalók:

 

30 dkg tészta (pl. penne)

1 csirkemellfilé

frissen őrölt fekete bors

3 érett körte

10 dkg puha márványsajt

1 pohár tejföl

5 szál újhagyma

2 ek. dió

3 ek. hideg víz

 

Nagy fazék sós, forrásban lévő vízben al dentére főzzük a tésztát. Leszűrjük, hideg víz alatt leöblítjük, lecsepegtetjük, hűlni hagyjuk.

A csirkemellet 4 vékony szeletre vágjuk, kiklopfoljuk, sóval, frissen őrölt fekete borssal bedörzsöljük és kevés olajon teflon serpenyőben megsütjük. Ha kihűlt, vékony cafatokra szedjük.

A körtéket félbevágjuk, magházukat kivágjuk, meghámozzuk, majd kis kockákra vágjuk. Az újhagymákat is felaprítjuk, a diót kis darabokra vágjuk és serpenyőben olaj nélkül megpirítjuk.

A márványsajtot botmixerrel sima krémmé keverjük a tejföllel, a vízzel, és némi fekete borssal.

A tésztát, husit, körtét, hagymát és diót egy nagy tálban összeforgatjuk, tetejére csorgatjuk a sajtkrémet és összekeverjük. Behűtjük és elégedetten megesszük.

Related Posts with Thumbnails

Chilis-csokis teasüti

Hogy ne feledkezzünk meg a placcsantós sütikről sem, miközben tobzódunk a kiszúrós kekszekben, szentelek egy posztot e nagyon finom süteménynek. Már rég megígértem egy kommentben Chiliinek, hogy kipróbálom a receptjét, és végre eljött az idő. Akkora sikere volt, hogy még az aprósütifóbiás jó uram is jóízűen rakta az arcába, majd újrasütést követelt. Szóval köszönet Chiliinek a receptért, bekerült a repertoárba.

 

 

Hozzávalók kb. 70 darabhoz:

 

100 g étcsokoládé (60%-os tibi)

200 g liszt

1 csapott teáskanál sütőpor

150 g puha vaj

100 g cukor

150 g barnacukor

1 zacskó vaníliás cukor

csipetnyi só

2 tojás

2 szárított piros chili,

100 g dió, eredetileg darálva, én aprítva használtam

 

A csokit és a diót apró kockákra vágjuk, a szárított chilit kimagozzuk, a piros héjat felaprítjuk. (Legközelebb lehet, hogy cayenne borssal próbálkozom, akkor egyenletesebben oszlik el a csípősség, így voltak kifejezetten erős falatok.)

A vajat robotgéppel kikeverjük a háromféle cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd a lisztet fokozatosan adagoljuk bele (előtte elkevertük a sütőporral és a sóval). Végül beleforgatjuk a csokit, a diót és a chilit.

Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi halmokat sorakoztatunk (két kiskanál segítségével). Hagyjunk elég távolságot a halmok között, mert megnőnek, ellapulnak. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 percig sütjük. Ilyenkor a közepük még puha, később válik ropogóssá.

Related Posts with Thumbnails

Padlizsános-paradicsomos kuszkusz

Évekkel ezelőtt találtam ezt a receptet valahol a neten, és azóta készítem rendszeresen, hol salátának, hol köretként. Férjem nagy kedvence, ez az egyik legnagyobb sérelme, mert ha nincs szezonja a padlizsánnak, akkor ugye nem csinálom, ha meg van, akkor nem elégszer. :)

Hozzávalók:

25 dkg kuszkusz
kevés vaj
kb. 7 dl víz
25 dkg paradicsom felkockázva
50 dkg padlizsán
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem aprítva
1 dl tejszín
5 dkg aprított dió
10 dkg reszelt sajt (pl. Gouda)

cayenne bors

A kuszkuszt vajon megpirítjuk, felöntjük a vízzel és fedő alatt, kevergetve főzzük, amíg fel nem veszi az összes vizet. Miután megdagadt, levesszük a tűzről és fedő alatt még puhulni hagyjuk.
A hagymákat apróra vágjuk, a padlizsánt felkockázzuk, és kevés olajon, kis lángon, kevergetve kb. 20 percig együtt pároljuk őket. A puha kuszkuszt villával elmorzsoljuk, majd belekeverjük a párolt hagymás padlizsánt, a paradicsomkockákat, a reszelt sajtot és a diót. Beleforgatjuk a petrezselymet, sózzuk, megszórjuk pici cayenne borssal és beleöntjük a tejszínt. Az így kapott masszát egy vékonyan kivajazott, kellően mély tűzálló tálba öntjük és hideg sütőbe toljuk, ahol fólia alatt közepes lángon 180 fokon kb. 30 percig sütjük. 

Related Posts with Thumbnails

Alma-crumble karamellizált dióval

Morzsás almának is nevezhetném ezt az egyszerű, gyors és finom desszertet, a crumble ugyanis a vaj, liszt, cukor keverékéből álló morzsatésztát jelenti, amit a gyümölcs tetejére szórunk. Csináltam már hasonlót Jamie egyik receptje alapján nyári bogyós gyümölcsökből, de így tél végén nem jutott volna eszembe, ha nem olvasom a recept eredetijét a Fool for food nevű német gasztroblogban.
A hétvégén rohamszerűen jelentkező sóvár édességvágy idején jól jöhet ez a recept, mert csak alma és dió kell hozzá az alapdolgokon kívül és fél óra alatt elkészül, tehát gyorsabb, mint elsétálni/rohanni a közeli cukrászdába.:)

Alma-crumble karamellizált dióval 

Hozzávalók 2 személyre:

2 savanykás alma
1-2 ek. citromlé
őrölt fahéj (ízlés szerint)
1 ek. (barna)cukor
2 ek. mazsola

A dióhoz:
2 ek. cukor
4 ek. apróra vágott dió

A morzsához:
5 dkg liszt
3 dkg puha vaj
3 dkg (barna)cukor
pici só

Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, szeletekre vágjuk. Meglocsoljuk citromlével, egy kisebb jénai tálba tesszük, megszórjuk a cukorral, a fahéjjal és a mazsolával, az egészet kicsit összekeverjük.
A karamellizált dióhoz a cukrot egy kis lábosban megolvasztjuk, mikor már világos barna színű, hozzákeverjük a diót és rögtön az almára öntjük (hamar szilárdul).
A lisztet, a vajat és a cukrot kézzel morzsává dolgozzuk és az almára szórjuk.
Előmelegített sütőben 175 fokon kb. 20 percig sütjük (míg az alma meg nem puhul és a morzsa világosbarna színt kap).

Tapasztalat: a cukor mennyiségét csökkenteném, kicsit túl édes lett az eredmény. Sajnos nem volt otthon vaníliafagyi, de legközelebb biztos azzal esszük. Forró crumble és jéghideg fagyi, hmmm... :-)

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010