
Szem alakú török pizzát már készítettem korábban, most pedig megpróbálkoztam a papírvékonyságú, elvileg feltekerhető változattal, a lahmacunnal (ejtsd: lahmadzsun). Sejtettem én előre, hogy ez a tekerés projekt kevés sikerrel kecsegtető vállalkozás – nem is sikerült a friss, meleg pizzákat felcsavarni. Aztán meglepve tapasztaltam, hogy az egymásra tornyozott lepények épp annyira nedvesítették át egymást, hogy tekercselhető állapotba kerültek.
A töltelék fűszerezésénél egy berlini, török származású háziasszony utasításait követtem és ezzel ellenálltam a karakteresebb fűszerek használatának (mint például római kömény). Ennek ellenére nagyon ízletes lett az eredmény, még ha marhahúsból is készült bárány helyett.
Hozzávalók:
A tésztához:
fél kocka friss élesztő
1 púpozott tk. só
1 tk. cukor
3 ek. olívaolaj
3,5 dl langyos víz
50 dkg liszt
A tetejére:
25 dkg darált marhahús (eredetileg bárány)
3 gerezd fokhagyma felaprítva
40 dkg aprított, hámozott paradicsom lecsöpögtetve (!)
1 ek. sűrített paradicsom
kis csokor petrezselyem felaprítva
5 ek. olívaolaj
1 tk. só
frissen őrölt fekete bors
A tálaláshoz:
1 citrom gerezdekre vágva
1-2 fehérhagyma felaprítva, lesózva
aprított petrezselyem
tejföl
A feltéthez valókat egy nagy tálban összekevertem és állni hagytam.
Utána előmelegítettem a sütőt 200 fokra, egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.
A tésztához a langyos vízhez adtam a cukrot és az olajat, és belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felhabosodni. Utána egy keverőtálba öntöttem, megsóztam és a lisztet fokozatosan adagolva bele a robotgép dagasztókarjával rugalmas tésztává gyúrtam. Egy idő után, mikor már összeállt, kézzel folytattam a műveletet, míg a tészta el nem vált az edény falától. Ekkor vékonyan kiolajoztam az edényt és egy konyharuhával letakarva kb. 15 percig kelni hagytam.
Utána kilapogattam belőle a levegőt és kisebb adagokat téptem belőle, és azokat amilyen vékony körré csak tudtam, kinyújtottam. Ekkor a sütőlapra helyeztem, megkentem a húsos feltéttel úgy, hogy a peremén hagytam egy kb. 1 cm-es üres sávot.
Legalsó szinten sütöttem a lepényeket 10-12 percig.
Tálaláskor meglocsoltam citromlével, megszórtam hagymával, petrezselyemmel és tejfölpöttyöket tettem rá.
Feltekerni ekkor még nem lehetett, de miután egymásra rakva álltak egy kicsit a tányéron, átnedvesedtek picit és ekkor már tekerhető állapotba kerültek.
A recept forrása: Leyla Baser - Als der Döner nach Deutschland kam
Megosztás
Kezdek felpörögni, most épp a szilva mint alapanyag csípődött be, így a sokak által imádott Ikea-food, a köttbullar mellé nem autentikus vörösáfonyaszószt készítettem, hanem „magyarosan” szilvaszószt. Azért utalásképpen a svéd konyhára kardamomot is tettem a szószba. Jó kis páros lett ez így, ha nem lenne ilyen türelemjáték a húsgolyósütés, biztos gyakran csinálnék. Így megmarad kivételes alkalmakra.

Hozzávalók 40 darab kis húsgolyóhoz:
30 dkg darált sertéshús
30 dkg darált marhahús
3 szelet szikkadt kenyér
2 dl langyos tej
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 tojás
kb. 1,5 csapott teáskanál só
frissen őrölt bors
kevés olaj a sütéshez
A szilvaszószhoz:
6-8 szem szilva
kevés juharszirup
fél tk. őrölt fahéj
fél tk. őrölt kardamom
A hagymákat megtisztítottam, apróra vágtam. A kenyeret kockákra vágtam, beáztattam a tejbe, majd egy nagy tálba raktam, de előtte kinyomkodtam belőle a tejet. Ment bele az elhabart tojás és a kétféle darálthús meg a hagymák. Megsóztam, megborsoztam a masszát és kézzel jól elkevertem. Vizes kézzel kis gombócokat formáztam belőle, kevés lisztben megforgattam, leráztam róla a felesleges lisztet és egy tálra tettem.
Egy nagy teflon serpenyő aljába kevés olajat öntöttem (kb. fél cm vastagon), felhevítettem és több adagban mérsékelt lángon kisütöttem benne a húsgolyókat (türelmesnek kell lenni, közben forgatni őket, hogy mindenütt átsüljenek).
Közben előkészítettem a szilvát: megmostam, kimagoztam, kisebb darabokra vágtam. Egy kis lábas aljára szórtam, kevés juharsziruppal meglocsoltam, megfűszereztem, majd kis lángon, fedő alatt megpároltam. Utána botmixerrel pürésítettem.
A húsgolyókat a mártással és krumplipürével tálaltam.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010