Receptek darált hús címkével

Brokkolifőzelék csirkenyársakkal

A kánikula beálltával étkezési szokásaim is változnak: a húst még kevésbé kívánom, viszont a főzelékekre vevő vagyok. A tök sajnos tiltólistán van Patriknál a kapor miatt, a zöldborsót meg kicsit már unom, ezért kipróbáltam, milyen lehet brokkoliból (mintha más lehetőség nem is lenne). A kebab ötlete még akkor jött, mikor nem volt ilyen meleg, most nem merném beizzítani a sütőt, de kellő türelemmel serpenyőben is süthető, vagy ami a leggyorsabb – Actifryban (akkor persze nem pálcikán). Ez a pálcás husi egyébként nagyon gyerekbarát, a szemivegetáriánus Panni is vígan falatozott a nyársról, mintha csak nyalókát vagy jégkrémet enne.

brokkolifőzelék csirkenyárssal

Hozzávalók a főzelékhez:

1 szép fej brokkoli
kevés olívaolaj
néhány szál újhagyma
kevés víz

1 pohár tejföl
2 tk. liszt

A brokkolit megtisztítottam, leveleit, kemény szárát levágtam, rózsáira szedtem, megmostam. Az újhagymát felaprítottam. Egy kevés olajon megpároltam, rádobtam a brokkolirózsákat. Kevés vizet önöttem rá, megsóztam és fedő alatt kis lángon puhára pároltam. Végül 2 tk. lisztet elhabartam csomómentesen 1 pohár tejföllel és behabartam vele a főzeléket.

Hozzávalók a kebabhoz:

50 dkg darált csirkehús
1 tojás
1 csomó újhagyma fehér és világoszöld része felaprítva
kisebb csokor zellerzöld felaprítva
1 tk. borsikafű (csombor)

előzőleg vízbe áztatott hurkapálcák

A hozzávalókat alaposan összekevertem és nedves kézzel hosszú rudakat formázva rátapasztottam a hurkapálcákra a husit. Megkentem olívaolajjal a tetejüket. Grilltálcán max. hőfokon, grill funkcióval mindkét oldalukat kb. 10 percet sütöttem. A második menet már nem pálcás lett, csak kis golyókat formáztam belőle.

Related Posts with Thumbnails

Cukkinis húsgolyók lepénykenyérrel, salátával

Miután múlt hét pénteken lezajlott a közös főzés a Tefal-projekt résztvevőivel, új erőre kaptam Actifry-témában. Maga az összejövetel is nagyon jól sikerült, mindenki elkészített egy ételt a saját gépén, majd közösen bevacsoráztunk. Egyesek még extrákkal is készültek, így volt kacsamájpástétom és fűszeres pirított olajosmagmix is (csupa könnyű falat:)).

A párolóedényes különítmény művei:
Horasz - gőzölt tésztabatyuk friss tormával megvadított hústöltelékkel
Sajtkukac Niki - mennyei karamell-brulée

Az Actifry-os részleg teljesítménye:
Gabojsza – szójaszószos-Hoisin-szószos kesudiós csirke
Grenadine – húsgombócok joghurtos mártogatóval
Piszke - chilis-narancsos sertéscsíkok
kicsi Vú - vajas csirke lepénykenyérrel

Grenadine húsgombócai nagyon inspirálóan hatottak, ezért egyik vacsorára én is hasonlót készítettem. Először úgy tűnt, atomjaira omlik minden golyó, de végül csak kicsit deformálódtak.

Cukkinis húsgolyók:

Hozzávalók egy nagy adaghoz:

30 dkg darált sertéshús
30 dkg darált marhahús
1 közepes cukkini meghámozva, lereszelve
1 közepes lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
3 szelet szikkadt kenyér
1,5 dl langyos tej
1 tojás
1,5 tk. só
frissen őrölt bors

cukkinis húsgolyók

A kenyeret beáztattam a langyos tejbe. A hagymákat felaprítottam. A kétféle húst egy nagy tálba raktam, hozzáadtam a hagymákat, a lereszelt cukkinit, beleütöttem a tojást, megszórtam sóval, borssal és a beáztatott kenyérrel együtt homogén masszává gyúrtam.
Hideg vízbe mártott kézzel diónyi golyókat formáztam belőle, lisztbe hempergettem, majd több adagban kisütöttem. (Ez történhet kevés olajon, nagy türelemmel egy serpenyőben, vagy az Actifryban 20 perc alatt 1 evőkanál olajjal adagonként.) 

Lepénykenyér:

25 dkg liszt
25 gr friss élesztő (fél kocka)
langyos víz, amennyit felvesz (kb. 1,5 dl)
1,5 tk. só
1 ek. olaj

A hozzávalókat jól összegyúrtam, konyharuha alatt 1 órán át kelni hagytam, majd diónyi adagokat tépva a tésztából golyókat formáztam, majd lapos körré nyújtottam őket. Kiolajozott palacsintasütőben mindkét oldalukat megsütöttem, majd nyílt lángra raktam a lepényt, hogy felfújódjon (ez a része most nem sikerült sajnos – kijöttem a gyakorlatból:()

Egy nagy tálra kiszórtam egy halom salátamixet, lilahagymakockákat és kukoricát kevertem hozzá, meglocsoltam fűszeres joghurttal, megraktam húsgolyókkal és lepénykenyeret halmoztam mellé.

Related Posts with Thumbnails

Török pizza

Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy készíték otthon a török étkezdékben látott tetszetős csónak alakú pizzát. Végre elszántam magam a cselekvésre, aztán ahogy utánaolvasgattam, szembesültem vele, hogy tulajdonképpen kétféle török pizza létezik. Amit én sütöttem, az a török büfék étlapján szem alakú pizza néven fut, és más információt nem is találtam róla. Míg a Lahmacun néven ismert török pizza bár szintén fűszeres-paradicsomos darált hússal van megrakva, de kör alakú. Fogyasztáskor pedig azon melegében megszórják aprított petrezselyemmel, hagymakockákkal, meglocsolják citromlével majd feltekerik és úgy harapják. Most viszont a szem alakú receptje következik.

Török pizza - a szem alakú. Mert a Lahmacun az kerek...

Hozzávalók 4 darabhoz:

45 dkg liszt
1 tasak szárított élesztő
1 tk. cukor
kb. 3 dl langyos víz
1 ek. olaj
1 csapott ek. só
2 ek. natúr joghurt

Tetejére:

30 dkg darált hús
kevés olaj
1 lilahagyma felaprítva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. sűrített paradicsom
2 ek. olaj
2 kis kakukkfűágacska

frissen őrölt bors

Tálaláshoz:

néhány ek. natúr joghurt vagy tejföl
őrölt római kömény
apróra vágott lilahagyma

A vizet elkevertem az élesztővel, a cukorral és az olajjal és hagytam kicsit felfutni. Utána egy nagy tálba öntöttem, belekevertem a joghurtot és a sót, majd fokozatosan adagolva hozzá az átszitált lisztet a robotgép dagasztókarjaival ruganyos tésztává dagasztottam. Utána letakarva kb. 1 órán át kelesztettem. Ezalatt szépen feljött és hólyagos lett. Ekkor kiborítottam a belisztezett gyúródeszkámra, kinyomkodtam belőle a levegőt és 4 egyenlő részre osztottam. Mindegyik részt vékony, ovális alakú lappá nyújtottam. Letakarva hagytam őket pihenni.

Közben elkészítettem a rávalót. Egy serpenyőben kevés olajon fehéredésig pirítottam a darált húst, majd sóztam, borsoztam. Levettem a lángról,  hozzáadtam a kakukkfüvet (csak a leszedegetett leveleket), a hagymákat, a sűrített paradicsomot, a 2 ek. olajat és jól elkevertem. Ezzel megkentem a pizzák tetejét, de a szélükön kihagytam egy kb. 1 cm-es sávot, amit aztán visszahajtottam, így keskeny peremes csónakokat kaptam. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket.
Előmelegített sütőben 225 fokon sültek meg két menetben 20-20 perc alatt. 

Tálalás előtt locsoljuk meg a tetejüket joghurttal vagy tejföllel, szórjuk meg lilahagymával és őrölt római köménnyel.

Related Posts with Thumbnails

Chili con carne

Chili con carne 


Hozzávalók 4 személyre:

 

2 csokor újhagyma vagy 2 lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

2 doboz hámozott paradicsom konzerv

2 doboz vörösbab konzerv

1-2 ek. olaj

80 dkg darált pulykahús

2 tk. cayenne bors

szárított chilipehely ízlés szerint

3 tk. oreganó

1/2 tk. őrölt fahéj

1-2 ek. cukor

kevés víz

 

A tálaláshoz: tejföl, reszelt sajt, chips vagy tortillachips

 

A hagymákat megpucolom, felaprítom, kevés olajon egy jó nagy serpenyőben megpárolom. Utána hozzáadom a darált húst és nagyobb lángon fehéredésig sütöm, közben kevergetem. Lehúzom a tűzről, hozzáadom a fűszereket és a konzerveket, a paradicsomokat a fakanállal szétnyomkodom. Visszateszem a tűzre és felforralom, majd  kb. 15 percig főzöm. Ha kell, kevés vízzel felöntöm, de lehet, hogy elég a paradicsomkonzerv leve. Tálaláskor tejfölt és sajtot púpozok rá és körberakom chips-szel.


Stahl Judit receptje alapján.


Related Posts with Thumbnails

Gyömbéres húsgolyók - Önök kérték

Fel lettem szólítva finoman, de határozottan, hogy tegyem már közkinccsé az említett gyömbéres húsgolyók receptjét. Az igazság az, hogy azért nem raktam fel eddig, mert  én nem  voltam száz százalékig elégedett vele (férjemnek ízlett). Annyit változtattam rajta, hogy pulykahúsból csináltam, és ami nem tetszett, hogy dominált a húsíz, amit én nagyon nem szeretek. Így utólag azt mondom, mehet bele nyugodtan több fűszer, például fokhagyma, és valószínűleg a sertéshús jobb választás, és a hagyományos olajban sütés is jobb ez esetben.

A recept egyébként Giannitól származik (amit egyébként én kétlek), egy régebbi Maximából vágtam ki, annak ellenére, hogy Giannit nem tartom hiteles szakácsnak, a magazin fotóin pedig különösen bosszantó volt. Megbocsáthatatlan bűne, hogy játszik az étellel :), a mélypont egyébként az volt, amikor a karácsonyi számban a gömbdíszekből heregolyókat alkotott.

A kicsit bő lére eresztett bevezető után következzen a recept.

 

  

Gyömbéres húsgolyók

 

Hozzávalók:

 

60 dkg darált sertéshús

1 citrom reszelt héja

1 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem felaprítva

3 tojás

5 dkg liszt

2 ek. szezámmag

10 dkg zsemlemorzsa

2 ek. olívaolaj

bors

kis darab gyömbér reszelve

 

A darált hússal összekeverünk egy tojást, a felaprított petrezselymet, az összezúzott fokhagymát, a reszelt citromhéjat és egy kiskanál reszelt gyömbért. Sózzuk, borsozzuk, összedolgozzuk és vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle. Lisztbe hempergetjük, belemártjuk a felvert tojásba (a maradék kettő), majd jöhet a szezámmagos zsemlemorzsa. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket, kevés olajjal meglocsoljuk és 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Sütés közben néhányszor megforgatjuk.

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010