Receptek családi recept címkével

Rizsfelfújt

Klasszikus házias desszert vagy inkább második fogás egy jó leves után. Gyerekkorom egyik kedvence a palacsinta mellett, így most is anyukám utasításait ötvöztem Horváth Ilonka veretes soraival, így született az alábbi recept. Tartottam magam Horváth I. rizsmennyiségéhez,  amit utólag megbántam, mert túl hamar elfogyott, így legközelebb duplázom a mennyiséget.

Rizsfelfújt 

Hozzávalók 2 személyre:

12 dkg rizs
1/2 l tej
1 dl víz
csipet só
2 ek. cukor
2 tojás
1 ek. cukor
5 dkg vaj megolvasztva
1 citrom reszelt héja
1 marék aszalt sárgabarack felaprítva (lehet mazsola is)
Tetejére: házi baracklekvár

A rizst feltesszük főni a vízzel elkevert tej egy részében, megsózzuk, megcukrozzuk. Több részletben adjuk hozzá a maradék tejet, hogy nehogy túl híg tejberizst kapjunk. Mikor már megpuhult (de nem főtt péppé), hagyjuk kihűlni.
Közben a tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat az 1 ek. cukorral és az olvasztott vajjal és a citromhéjjal elhabarjuk, majd beleforgatjuk a már kihűlt rizsbe.
A fehérjéket kemény habbá verjük és az aszalt gyümölccsel együtt óvatosan a rizses masszába forgatjuk. Kivajazott tepsiben vagy jénaiban 160 fokon kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a széle már kicsit megbarnult és itt-ott ropogós.
Baracklekvárral tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

VKF 10.- A nosztalgia jegyében: Mama-leves

Gyerekkorom kulináris élményei után kutatva rögtön egyértelmű volt, hogy az inspirációt anyai ágon kell keresnem. Anyukám fantasztikusan főz, és nála gondosabb, figyelmesebb  vendéglátóval még nem találkoztam. Minden évben hatalmas befőzéseket bonyolítanak apukámmal, hogy az egész családot ellássák télire finomságokkal. Ehhez a gondoskodáshoz a mintát anyának is nagymamám adta, aki szintén minden fellelhető terményt hasznosított télire és a látogatóknak mindig adott ajándékba néhány üveggel. Ha épp válságban vagyok, mert összecsaptak fejem felett a háztartás hullámai, mindig rájuk gondolok, hogy erőt merítsek példájukból. Azzal nem áltatom magam, hogy a maga teljességében sikerül továbbvinnem az örökséget, de legalább törekszem! A befőzés terén még gátlásaim vannak, azt a hagyományt egyelőre húgom ápolja, de mindenesetre tudom, hova szeretnék fejlődni.:)

Gyerekkoromban két-háromhetente leutaztunk Kiskőrösre a nagyszülőkhöz, a mamáékhoz, ahogy mi mondtuk. Már a kocsiban ülve azon járt az eszünk, a mama vajon milyen finomsággal vár minket. Isteni kakaós és mákos kalácsot sütött például, meg lekváros fánkot, nagy pogácsákat, élesztős palacsintát, túrós és meggyes lepényt. Most mégsem süteményreceptet közlök tőle, hanem minden unoka kedvencét, a mama-levest. Már a név is az unokák leleménye, mert ennek a szükségből született levesnek még neve sem volt addig, míg az egyik unoka, arra a kérdésre, hogy mi legyen az ebéd, kapásból rávágta, hogy mama-leves. Szakácskönyvben hiába keresnénk, ez a mama alkotása, és a szükségből erényt kovácsoló asszonyokat dicséri. Sava-borsát a sóval eltett darált pritaminpaprika adja, amit mama minden évben rakott el télire, hogy legyen mivel ízesíteni a leveseket. Vízen, hagymán, és a darált paprikán kívül nem is volt sok más a levesben, ami még elengedhetetlen alkotóelem volt, az a betűtészta. Ennek fényében könnyen kitalálható, hogy miért volt épp ez a leves minden unoka álma: nem volt benne semmi gyanús elem, például fehérrépa, sárgarépa kockára vágva, amit illendő lett volna szülői nyomásra elfogyasztani, mégis ízletes volt, és csak a mama tudott ilyet. Anya nem is próbálkozott a reprodukcióval, pedig sokszor kértük Pesten, hogy főzzön végre mama-levest, de tudta, hogy úgysem lenne olyan, mint az igazi. Meghagyta ezt a kiváltságot a mamának. Én sem főztem volna soha, ha Lila Füge nem szólít fel a nosztalgiázásra, de neki köszönhetően, most már én is  megfőzhetem a már most kifejezetten finnyás kislányomnak. A vicc pedig az, hogy a leves varázsa még mindig hat: tegnap Panni kinézte a kanalat a számból, és addig balhézott, míg ő is kapott  mama-levest. Nagy megdöbbenésemre  tőle szokatlan lelkesedéssel nyelte a betűtésztákat.:)

Mama-leves 

Mama-leves 

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 ek. olaj
2 l víz
1 közepes paradicsom
1 paprika
1 csokor zeller zöldje
kb. 6 tk. sós darált paprika

levesbetét: betűtészta

A hagymát apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a darált paprikát, elkeverjük, majd felöntjük a vízzel. Beledobjuk a negyedbe vágott paradicsomot, a kicsumázott, félbevágott paprikát és a zellerzöldjét és közepes lángon fedő alatt főzzük, közben ha még kell, sózzuk. Forrás után mésékeljük a lángot, és mikor már a zöldségek nagyrészt megpuhultak, hozzáadjuk a tésztát. Mikor a tészta megfőtt, kész a leves.

Mivel a leves lényegét a pritaminpaprika adja, ideírom ennek az ízesítőnek is a receptjét.

Sós, darált pritaminpaprika télire:

pritaminparika

A paprikákat nagyon alaposan megmossuk, kicsumázzuk, a fehér ereket is kivágjuk és kisebb szeletekre szeljük. Papírtörlőn vagy konyharuhán megszikkasztjuk-megszárítjuk. Mikor már teljesen szárazak a szeletek, húsdarálón ledaráljuk és egy nagy edénybe téve lesózzuk. 1 kg paprikához 25 dkg sót számolunk. Jól összeforgatjuk a sóval, és állni hagyjuk, míg a só teljesen fel nem olvad. Ekkor tiszta, sterilizált üvegekbe töltjük és légmentesen lezárjuk.
Zöldséglevesekhez, gulyásleveshez, pörkölthöz finom és egészséges ízesítő.

Related Posts with Thumbnails

Kelt palacsinta férjem kedvére

A hétvégén ünnepeltük jó uram szülinapját. Úgy volt, hogy most aztán elmegyünk az Iguanába, le is foglaltuk az asztalt (most tényleg). Hát erre nem megbetegedett a drága. A sors úgy látszik nagyon nem akarja nekünk ezt az Iguanát. Még egy kísérletet teszek, ha az is befullad, feladom.

A lényeg, hogy meg akartam lepni valamivel, és mivel anyósom is itt volt, adódott a lehetőség, hogy egy gyerekkori kedvencet készítsek el anyukája pontos útmutatásai alapján. Így jutottam ennek a receptnek a birtokába, ami egyébként a Horváth Ilona-féle talkedlinek egy mutánsa.


Kelt palacsinta férjem kedvére 


Hozzávalók 10-12 palacsintához:

 

20 dkg liszt

1 dkg friss élesztő

1 tojás

2,5 dl tej

5-6 dkg cukor

pici só

olaj a sütéshez

kevés tej és olaj a locsoláshoz

darált mák

porcukor

 

A lisztet átszitáljuk és egy nagy tálba öntjük. A közepébe mélyedést készítünk, abba beleöntünk 1 dl langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt 2 dkg cukorral és felfuttatjuk. Utána hozzákeverjük az egész tojást, a sót, a maradék tejet és cukrot és fakanállal csomómentesre eldolgozzuk. A sima palacsintatésztánál sűrűbb tésztát kell kapnunk. Meleg helyen letakarva kb. 3/4 órát kelesztjük. Mikor szépen feljött, merőkanálnyi adagokban kiolajozott palacsintasütőben kisütjük. Amerikai palacsinta nagyságú lapokat kell kapnunk. Mikor kisült egy palacsinta, egy lábas aljára tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal elkevert tejjel és bőven megszórjuk cukrozott darált mákkal. A következő palacsintát úgy tesszük mellé, hogy félig rálógjon. Így körbe kibéleljük a lábas alját, mindet locsoljuk-szórjuk, majd mehet rá a következő réteg. Így jól átjárja a tej, a tetejükön bőven lesz mák, tálalásnál pedig mindenki vesz magának a kupacból. Melegen a legfinomabb.

Mák mellett vagy helyett cukrozott darált dióval is megszórhatjuk.

 

  
Related Posts with Thumbnails

Erdélyi csirkeraguleves

Az eddigi levesposztok alapján valószínűleg mindenki azt gondolja, mi csak krémleveseket eszünk. Ez persze nem így van, bár tény, hogy nem gyakran készítek klasszikus leveseket, de azért néha készül egy-egy zöldborsó-, zöldbab- vagy lencseleves is, nem beszélve a nagy kedvencről, a húslevesről. Ezekről azonban nem posztolok, nem valószínű, hogy sok újat tudnék mondani. Most viszont kivételt teszek, mert bár ez a leves is nagyon egyszerű, de talán nem annyira közismert, és ebben a nyári melegben kifejezetten üdítő. A családi receptgyűjteményünk része, hogy honnan került oda, nem tudom.

 

 

Hozzávalók:

 

1 db csirkemell kicsontozva, lebőrözve, kockára vágva

1-2 sárgarépa

1-2 fehérrépa

1 kisebb zeller

1 babérlevél

őrölt bors

(bio)leveskocka

2 ek. étolaj

1 púpozott ek. liszt

1 citrom

petrezselyem

tejföl (opcionális)

 

A csirkemellkockákat kb. 2 liter hideg vízben feltesszük főni. Miután lehaboztuk, beletesszük a babérlevelet, a kis kockákra vágott zöldségeket és a többi fűszert és ízesítőt. Addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Ekkor világos rántást készítünk 2 ek. étolajból és 1 púpozott ek. lisztből és besűrítjük vele a levest (először kevés hideg vízzel keverjük el csomómentesre, utána adjuk a leveshez). Tetszés szerint tésztát is főzhetünk bele, mi cérnametélttel ettük.

Tálalás előtt kevés citromlevet adunk hozzá és belekarikázunk egy egész citromot. Megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel és tejfölt is adhatunk hozzá.

Nagyon finom, savanykás leves, én imádom kienni belőle a citromkarikákat. :)

 
Related Posts with Thumbnails

Kínai kel saláta

 

Hozzávalók:

 

1 fej kínai kel

15 dkg füstölt sajt (pl. Karaván)

1 csomó újhagyma vagy 1 szál póré

fél üveg majonéz

1-2 pohár natúr joghurt vagy tejföl

ízlés szerint só, mustár, porcukor, citromlé

 

A kínai kelt leveleire bontjuk, átvizsgáljuk, nincs-e rajta nem odavaló dolog :), majd kivágjuk ék alakban minden levél torzsáját. Az így kapott leveleket alaposan megmossuk, lerázogatjuk róluk a vizet és kiterítjük őket egy tiszta konyharuhára szikkadni. Amíg száradnak, felkockázzuk a sajtot, felaprítjuk a hagymát, a majonézt meg kikeverjük a joghurttal/tejföllel, vagy felesben mindkettővel és ízlés szerint ízesítjük a megadott eszközökkel (só, porcukor stb). A száraz kelleveleket 3-4 cm hosszú, keskeny csíkokra vágjuk, összekeverjük a sajttal, meg a hagymával és rázuttyintjuk a felhígított majonézt, majd összeforgatjuk és  behűtjük. Ne ijedjünk meg a nagy mennyiségű levéltől, a dresszingben összeesnek. Nagyon finom saláta, mi sültek mellé szoktuk enni.

 

Related Posts with Thumbnails

Meggyes-kókuszos joghurt

Tegnap a friss tavaszi levegő hatására reflexszerűen ébredt fel bennem a friss ízek utáni vágy. Tél végén, tavasz elején mindig jelez a szervezetem és rohamszerűen elkezdek sóvárogni a zöldségek és gyümölcsök után. Úgy indultam el a Sparba, hogy cukkinit fogok venni, azt serpenyőben grillezem és joghurtos salátát csinálok belőle. Persze cukkini nem volt, de leragadtam a joghurtnál, és eszembe jutott ez a feledésbe merült gyors édességrecept. Bedobtam egy félkilós fagyasztott meggyet a kosaramba és lelkesen hazasiettem.

 

 

Hozzávalók:

 

2 pohár natúr joghurt

1 zacskó (45 dkg) fagyasztott magozott meggy (persze lehet frissből is)

fél zacskó kókuszreszelék

1 ek. porcukor

 

A felengedett meggyet elkeverjük a joghurttal, a kókusszal és a cukorral ízesítjük, botmixerrel kicsit turmixoljuk. Vagy behűtjük, vagy rögtön befaljuk. :) Az én adagommal ez utóbbi történt...

 

Related Posts with Thumbnails

"Tepszis" krumpli

Családi örökség a recept, amint azt az elnevezésből is sejteni lehet. Nagymamámnak voltak ilyen szép szavai, melyeket mi már csak olyan jelzős szerkezetekben használunk, mint a fenti és a tepszis csirke például. Ő még a tepszit zsírozta ki, nem a tepsit, ha maradt egy kis forralt tej, azt pentyába tette, esetleg miscsicskába. Őszintén szólva nem tudom, mi a kettő között a különbség, de mindkettő valami tálkaféle. Szerettem ezeket a furcsa szavakat, ma már tudom, egy részük egyértelműen tót származék.
Férjem és sógorom persze jókat derülnek szóhasználatunkon, és olykor heves viták alakulnak ki, például akörül, hogy létezik-e sikárkefe, vagy a mi családunk fantáziál róla.:) Utánanéztem egyébként, természetesen létezik, a katonai szleng használja (meg mi :), súrolókefét jelent.
Férjem által is bővült egyébként a szókincsem, náluk tanultam meg, hogy a húslevesbe szerintük  szlizsit  (gyufaszáltészta) kell tenni  (szerintem cérnametéltet), a bablevesbe meg haluskát, azaz krumpligombócot.
  


 
Hozzávalók:
 
burgonya
(lángolt) kolbász
szalonna

 
Mennyiséget nem adok meg, mindenkinek az ízlésére-igényeire bízom. A lényeg, hogy a krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk. Egy tepsi aljára egyenletesen elosztunk  kis szalonnadarabokat, majd ráhelyezzük a krumplikarikákat, és kolbászdarabkákat szórunk rájuk. Sózzuk, kicsit összeforgatjuk, és mehet is a sütőbe. 180 fokon addig sütjük, amíg a krumpli meg nem puhul és pirulni nem kezd. Sütés közben időnként át kell forgatni, hogy mindenhol érje a kisült zsír a krumplit. Tálalás előtt kicsit lecsorgathatjuk róla a zsírt (felpolcoljuk a "tepszi" egyik végét).
Kenyérrel és csemege uborkával szoktuk enni. Gyors, ízletes ebéd vagy vacsora.

Helyesbítés: Kaptam a fejemre, a szlizsi az a cérnametélt, nem a gyufaszál.:)

Related Posts with Thumbnails

Túrókifli

 

Hozzávalók:
 
25 dkg liszt
25 dkg margarin
25 dkg túró
csipet só (fél mokkáskanál)
szilva- vagy áfonyalekvár
porcukor és vaníliás cukor a hempergetéshez
 
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, hideg helyen 2 órát pihentetjük. Utána téglalap alakúra kinyújtjuk, 3-szor hajtogatjuk (a két szélét a középvonalig behajtjuk, aztán a felső széleit ugyanígy – ez egynek számít, utána kinyújtjuk és megint hajtjuk). Vékonyra kinyújtjuk (kb. 2 mm), háromszögeket vágunk ki belőle. A háromszögeket  kicsit még kinyújtjuk, majd alapjukra pöttyintünk egy kis áfonya- vagy szilvalekvárt, és feltekerjük a csúcs felé. Az így keletkezett kis kifliket kis lángon (kb. 160 fokon) kisütjük, kb. 15 perc alatt kész. Még melegen vaníliás porcukorba hempergetjük őket.
Kb. 35-40 kifli lesz belőle, ha jól saccolom. Nagyon finom, nem túl édes süti.
A tésztából egyébként túrós pogácsa is készülhet.

Related Posts with Thumbnails

Banánkrémleves őszibarackkal

Hozzávalók 3 személyre:

4 banán
2 dl tejszín
6 dl tej
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1 dl őszibarackjoghurt
felkockázott friss vagy konzerv őszibarack vagy befőtt

A banánt a cukorral és a citromlével összeturmixoljuk, felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Hozzáadjuk a joghurtot és a darabolt őszibarackot. Jól behűtjük.

Related Posts with Thumbnails

Burgonyakrémleves sült gombával

Ez a leves is régóta része a családi repertoárnak, eredetét már homály fedi. Nagyon egyszerű, gyors étel, melynek jellegét a füstölt sajt és a levesbetétként működő pirított gomba adja meg.


 
Hozzávalók 2 személyre:
 
20 dkg burgonya
5 dkg vaj
4 nagy fej gomba
1 húsleveskocka (vagy Vegeta)
1 ek. liszt
5 dkg reszelt füstölt sajt
1 dl tejszín
8 dl víz (pl. a burgonya főzővize)
só, őrölt bors
 
A megtisztított, kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük. Utána leöntjük a levét (később jó lesz, tegyük félre), hozzáadjuk a vajat, a reszelt sajtot és a tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk, belekeverjük a lisztet, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a főzőlevet, amit ízesítettünk a húsleveskockával vagy Vegetával. 10 percig főzzük, sózzuk, borsozzuk.
Ezzel a leves elkészült. Már csak a  levesbetéthez kell a gombát megtisztítanunk, vékony szeletkékre vágnunk és nagyon kevés olajon teflon serpenyőben megpirítanunk. Fontos, hogy egy rétegben rakjuk a serpenyőbe, különben nem pirul, hanem megfő. 
Tálaláskor kis edénykében a leves mellé tesszük a gombát, mindenki szórhat a levesébe. Nem lehet belőle eleget csinálni.

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010