Receptek citromlé címkével

Megkóstoltuk Indiát II.: Tandoori csirkecombok, paradicsomos raita

 

Tandoori csirkecombok

 

Hozzávalók:

 

kb. 1 kg alsó és felső csirkecomb bőre nélkül (nálunk 4-4 darab)

4 ek. citromlé

só ízlés szerint

1/2 tk. chilipor

2 gerezd fokhagyma

2 dkg gyömbér

300 g natúr joghurt

1 tk. őrölt római kömény

1 tk. koriander mozsárban összezúzva

1/4 tk. őrölt kurkuma

1/2 tk. garam masala

frissen őrölt bors

  

A csirkedarabokat megmossuk, szárazra törölgetjük, egy éles késsel ferdén 3-4 mély hasítékot vágunk beléjük, hogy a fűszerek behatolhassanak a hús belsejébe. Összekeverjük a citromlevet, a chiliport és a sót, és bedörzsöljük vele a husikat, majd egy negyed órát állni hagyjuk.

 

Megpucoljuk a fokhagymát és apró kockákra vágjuk, majd a gyömbért is meghámozzuk és lereszeljük. Belekeverjük őket a joghurtba. Hozzáadjuk a többi fűszert is (kömény, koriander, kurkuma, garam masala), jól elkeverjük. A husikat egy fedeles tálba rakosgatjuk, nyakon öntjük a joghurtpáccal, jól beledörzsöljük a hasadékokba és egy éjszakán keresztül érleljük.

 

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával és elrendezzük rajta a húst a páccal tetején. Frissen őrölt borsot tekerünk rá és a középső rácson kb. 45 perc alatt készre sütjük. Sütés közben néhányszor megkenegetjük a maradék páccal.

 

Paradicsomos raita

 

 

Hozzávalók:

 

1 gerezd fokhagyma

1 cső zöld chili (nálam ennek hiányában 1 piros szárított)

2 ek. szezámolaj

1/2 tk. őrölt római kömény

1/2 tk. barna/fekete mustármag

300 g natúr joghurt

4 nagy paradicsom

 

A fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a chilit is kimagozzuk és apró darabokra vágjuk. Az olajat egy serpenyőbe öntjük, felhevítjük és megpirítjuk rajta a fűszereket. A joghurtba keverünk mindent, meg is sózzuk és minimum 1 órán át állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ezalatt a  paradicsomokat megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. Végül hozzáadjuk a fűszeres joghurthoz és tálaljuk. A csirkéhez ezt ettük és chapatit haraptunk mellé.  

A receptek innen, innen és innen származnak.

Related Posts with Thumbnails

Kínai ananászos csirke

Hogy mennyire kínai, nem tudom, túl sok hókuszpókusz nincs benne, de évek óta a repertoár része. Még gimnáziumi emlékeket idéz, amikor a karácsonyi ajándékozások a barátnőkkel mindig nagy evészetekbe torkollottak. Ez akkor még nagyon extrém volt az édes-sós ízvilágával. A recept egyébként Lajos Marié.

Kínai ananászos csirke 


Hozzávalók 4 személyre:

 

2 csirkemellfilé

1 konzerv ananász lecsepegtetve

4-5 ek. liszt

kevés olaj

őrölt fehér bors

1 dl ananászlé

3 ek. citromlé

2 dl száraz fehérbor

1 kk. szójaszósz (elhagyható)

1 kk. kristálycukor

1 ek. kukoricaliszt

  

A lebőrözött melleket szárazra törölgetjük és egyenlő nagyságú, kisebb kockákra vagy csíkokra vágjuk. Meghempergetjük a husikat a lisztben, és kevés olajon egy serpenyőben aranybarnára pirítjuk őket, közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész (nem kell teljesen készre sütni, csak legyen már színe), hozzáöntjük az ananászlevet, a lecsepegtetett ananászkockákat, a citromlevet, a bort, a cukrot és a szójaszószt. Jól elkeverjük, sózzuk, majd fedő alatt puhára főzzük.

Túl hígnak találtam, ezért a végén egy kis maradék ananászlével kikevertem egy ek. kukoricalisztet és besűrítettem vele kicsit a mártást. Párolt rizzsel tálaltam.

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010