
Új sorozatot indítunk útjára a Gasztrotippen, azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsük az olvasók számára a menütervezést. Minden héten egy-egy szezonális menüjavaslattal állunk elő, elsőként Reni válogatott nekünk össze egy háromfogásos ebédet olasz receptjeiből. Annyira megtetszett a főételnek szánt brokkolis tésztaétel, hogy kisebb változtatásokkal hamarjában el is készítettem.
Hozzávalók:
40 dkg farfalle (pillangótészta)
1 kis fej brokkoli
2 gerezd fokhagyma kisebb darabokban
2 dl olívaolaj
5 dkg parmezán
1 kis csokor petrezselyem felaprítva
1 marék dió szárazon megpirítva (eredetileg fenyőmag)
só
frissen őrölt bors
A brokkolit megtisztítottam, kis rózsákra szedtem és forró, sós vízben 8 percig főztem. Hideg vízzel leöblítettem és egy nagy keverőtálba raktam. Hozzáadtam a fokhagymadarabokat, a reszelt parmezánt, a felaprított petrezselymet és a diót, sóztam, borsoztam és az olívaolajjal együtt egy botmixerrel pürésítettem. 3 ek. tésztafőzővízzel hígítottam, majd összeforgattam az al dentére főzött tésztával.
Megosztás
A kánikula beálltával étkezési szokásaim is változnak: a húst még kevésbé kívánom, viszont a főzelékekre vevő vagyok. A tök sajnos tiltólistán van Patriknál a kapor miatt, a zöldborsót meg kicsit már unom, ezért kipróbáltam, milyen lehet brokkoliból (mintha más lehetőség nem is lenne). A kebab ötlete még akkor jött, mikor nem volt ilyen meleg, most nem merném beizzítani a sütőt, de kellő türelemmel serpenyőben is süthető, vagy ami a leggyorsabb – Actifryban (akkor persze nem pálcikán). Ez a pálcás husi egyébként nagyon gyerekbarát, a szemivegetáriánus Panni is vígan falatozott a nyársról, mintha csak nyalókát vagy jégkrémet enne.
Hozzávalók a főzelékhez:
1 szép fej brokkoli
kevés olívaolaj
néhány szál újhagyma
kevés víz
só
1 pohár tejföl
2 tk. liszt
A brokkolit megtisztítottam, leveleit, kemény szárát levágtam, rózsáira szedtem, megmostam. Az újhagymát felaprítottam. Egy kevés olajon megpároltam, rádobtam a brokkolirózsákat. Kevés vizet önöttem rá, megsóztam és fedő alatt kis lángon puhára pároltam. Végül 2 tk. lisztet elhabartam csomómentesen 1 pohár tejföllel és behabartam vele a főzeléket.
Hozzávalók a kebabhoz:
50 dkg darált csirkehús
1 tojás
1 csomó újhagyma fehér és világoszöld része felaprítva
kisebb csokor zellerzöld felaprítva
1 tk. borsikafű (csombor)
só
előzőleg vízbe áztatott hurkapálcák
A hozzávalókat alaposan összekevertem és nedves kézzel hosszú rudakat formázva rátapasztottam a hurkapálcákra a husit. Megkentem olívaolajjal a tetejüket. Grilltálcán max. hőfokon, grill funkcióval mindkét oldalukat kb. 10 percet sütöttem. A második menet már nem pálcás lett, csak kis golyókat formáztam belőle.
Megosztás
Ezen a szép kerek, jubileumi VKF-en Cserke arra biztatott, hogy szakadjunk el a jól bevált levesreceptjeinktől és kísérletezzünk kicsit. Testhez álló a téma, nagyon szeretem a leveseket, biztos, hogy külföldön komoly elvonási tüneteim lennének. Ahogy végiggondoltam a levesfőzési szokásaimat, rá kellett jönnöm, hogy ezen a területen „márkahű” vagyok, ritkán kap el a kísérletező kedv, inkább a jól ismert ízeket kívánom meg újra és újra. Végül az alkalom szülte a pályaművem, egyik nap ugyanis brokkolikrémlevest főztem és felötlött bennem, hogy elhasználhatnám hozzá a maradék kéksajtot is. Jó párosításnak bizonyult, a korábban kipróbált Stahl-féle őrölt mandulás brokkolilevesnek méltó alternatívája.
Hozzávalók:
1 nagyobb brokkoli
víz
kevés olívaolaj
1 csokor újhagyma karikákra vágva
1 nagyobb gerezd fokhagyma felaprítva
só
1-2 csipet fehér bors
1-2 csipet őrölt szerecsendió
fél pohár tejföl
1 tk. liszt
5 dkg kéksajt lereszelve
A brokkolit megtisztítottam, a leveleit és a torzsáját levágtam, rózsáira szedtem. Megmostam, majd egy párolóedényben vízgőz fölött puhára pároltam. Mikor kicsit már kihűltek, a szárak keményebb részét még levagdostam.
Ekkor egy fazékban kevés olívaolajat hevítettem, megpároltam rajta a hagymákat, majd beleraktam a brokkolit és felöntöttem egy kevés párolóvízzel. Ekkor botmixerrel pürésítettem, majd öntöttem még bele vizet, hogy teljesen ellepje, összesen kb. 1,5 l lett (a párolóvizet sima csapvízzel pótoltam ki). Megsóztam, fűszereztem és felforraltam. Ekkor a liszttel csomómentesre kevert tejföllel besűrítettem, belekevertem a reszelt kéksajtot is, összerottyantottam és kész. Wasa kenyeret ettünk hozzá.
További, „az évszakhoz képest megfelelő” levesreceptek, egytől egyig kedvenceim:
Burgonyakrémleves sült gombával
Erdélyi csirkeraguleves
Mama-leves
Tejfölös bableves
Tejfölös sertésraguleves
Zöld minestrone
Megosztás
Ritkábban születnek posztok mostanában, kisebb alkotói válságban vagyok megint. Nehéz egy 14 hónapost úgy etetni, hogy a blogra is kerülhessen belőle. Csípős-fűszeres kizárva (nagy bánatunkra), marad a magyaros vonal, ami gyorsan elkészül legalább, meg tápláló is, de egy zöldbabfőzelékkel mégsem jelentkezhetem. A másik ok én vagyok: le kellett állnom az egész napos receptböngészéssel, mert a szervezetem gyomorfájással tiltakozott. Így kevesebb az inspiráció, viszont cserébe figyelek, hogy rendszeresen egyek, és ne csak fejben főzzek.
Most két babareceptet osztok meg, mindkettőre véletlenül bukkantam, krémlevesnek indultak ugyanis, csak nagyon sűrűre sikerültek. Panninak ízlett mindkettő, a paprikás kifejezett kedvenc lett, csak a banán és a zsemle előzi meg a népszerűségi listán.
Pritaminpaprikakrém
Hozzávalók:
2 pritaminpaprika
1 közepes vöröshagyma
2 ek. olívaolaj
1 dl rizs
6 dl víz
só
A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, a paprikát megmossuk, kicsumázzuk, kis darabokra vágjuk. Az olívaolajat felhevítjük egy lábasban és üvegesre pároljuk benne a hagymát, közben a paprikát is hozzákeverjük, megsózzuk. 3-4 perc múlva hozzáadjuk a rizst is, együtt pirítjuk egy darabig, majd felöntjük vízzel. Kb. 20 percig főzzük, majd ha már kellően megpuhult, botmixerrel pürésítjük.
Ebből az adagból jut fagyasztásra is.
Forrás: vegagyerek.blogspot.com
Rizses brokkolikrém
Hozzávalók:
25 dkg rizs
1 l víz/zöldségalaplé
30 dkg brokkoli
1 ek. tejszín krémsajt (opcionális)
tengeri só
szerecsendió
A vizet/alaplevet felforraljuk, megsózzuk és a leöblített rizst beleszórjuk, közepes lángon kb. 20 percig főzzük. Közben a brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk, majd 20 perc után a rizshez adjuk. Miután puhára főtt, belekeverjük a tejszín krémsajtot, szerecsendióval fűszerezzük, botmixerrel pürésítjük.
Ez elég szép adag, érdemes lefagyasztani belőle. A krémsajtot (vagy tejfölt, joghurtot, reszelt sajtot) felengedés után, tálalás előtt adjuk hozzá.
Forrás: bella-cucina.de
Megjegyzés: mindkét étel 8 hónapos kortól adható. Kellő számú fogacska esetén nem szükséges teljesen simára pépesíteni.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010