Receptek banán címkével

Banános tiramisú tojás nélkül

A múlt heti Nők Lapját nézegetve megakadt a szemem ezen a recepten. Először nem is tűnt fel, hogy egy egyszerűsített tojásmentes változat, csak a banán ragadta meg a figyelmemet. Aztán amikor gyors desszertre volt szükségem, mert egy barátnőmet vártuk estére vendégségbe, kapóra jött ez az egyszerű verzió. Kicsit tartottam tőle, hogy túl sűrű lesz a krém, de nem lett vele gond, főleg másnapra szépen megpuhult minden, összeértek az ízek, az állaga is megfelelő volt (nyilván nem olyan laza, mint a tojásos, de jó). Magamfajta nyerstojás-fóbiásoknak ideális alternatíva.:)

banános tiramisú


Hozzávalók:

25 dkg túró
25 dkg mascarpone
2 ek. rum vagy kevés rumaroma
10 dkg + 2 ek. (házi vaníliás) porcukor átszitálva
2 dl erős feketekávé
2 nagyobb, érett banán
24 db babapiskóta
2 ek. cukrozatlan kakaópor

A túrót egy keverőtálban villával áttörtem, hozzákevertem a mascarponét és a 10 dkg porcukrot, jól összedolgoztam. A maradék 2 ek. cukrot a kávéhoz adtam és egy kisebb mély tálkába öntöttem.
A banánokat meghámoztam és felkarikáztam.

A babapiskótákat egyenként belemártogattam a kávéba, majd egy magasabb peremű hőálló (pl. jénai) tálba rakosgattam őket, hogy egy soron kitöltsék az alját. Utána megkentem a túrókrém felével, kiraktam egy soron banánkarikákkal (kicsit bele is nyomkodtam a krémbe a banánokat), majd ment rá a maradék babapiskóta egy rétegben, végül a maradék krém.

Folpackkal letakarva hideg helyen hagytam összeérni az ízeket. Másnap volt a legfinomabb.
Tálalás előtt kakaóport szitáltam a tetejére.

Lajos Mari receptje a Nők Lapjából.

Related Posts with Thumbnails

Stollenfelfújt

Nem vagyok rá büszke, de az elmúlt hetekben a konyhatakarítás során egy szikkadt, ám gondosan becsomagolt stollenmaradékra bukkantam. Óvatosan átvizsgáltam, de nem robbant:), láthatóan nem volt semmi baja, így megvalósíthattam belőle a még karácsonykor kigondolt maradékmentő ötletemet: a stollenfelfújtat. Az étcsoki-banán kombó nagyot dobott rajta, de a stollen cukrozott gyümölcseinek is volt ideje összeérni, és ez érződött is az ízeken. Olyan jó lett, hogy még férjemet is rabul ejtette, pedig nem kifejezett stollenrajongó.

Stollenfelfújt 


Hozzávalók egy kisebb adaghoz:

25 dkg szikkadt stollen darabokra vágva
1 kisebb banán felkarikázva
1-2 sor étcsoki darabokra törve
fél alma meghámozva, cikkekre vágva
3 dl tej
2 tojás
3 ek. porcukor (házi vaníliás)
vajdarabok

Kivajaztam egy kisebb sütőformát, és elrendeztem benne a stollendarabokat. A tojásokat a tejjel és a porcukorral elhabartam és nyakon öntöttem vele a kalácsot. Rárakosgattam a banánszeleteket, a csokidarabokat és az almákat. Vajdarabokat raktam a tetejére és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 perc alatt megsütöttem.

Related Posts with Thumbnails

Tejberizs karamellizált banánnal

Mióta blogolok és az főzés-étkezés központi szerepet tölt be az életemben, egyre többet analizálom táplálkozási szokásaimat. Arra már rájöttem, hogy ha a kezdetekkor nagyobb önismerettel rendelkezem, nyugodtan adhattam volna a blognak a „Keksz és leves” nevet. Ezek nélkül ugyanis hosszabb ideig nem bírok meglenni (ezt a tényt 22 kekszes poszt és 35 leveses bizonyítja).

 A másik vonás, amire rádöbbentem, hogy az étkezésben nem bírom a monotóniát. Nem szeretek (és nem tudok) egyféléből sokat enni, inkább sokféléből kóstolok keveset. Ezért vagyok nagy barátja például a tapasnak vagy akár a kínai és az indiai konyhának. Ezzel függ össze az is, hogy állandóan új recepteket akarok kipróbálni, ami környezetemet nem mindig boldogítja. Férjem néha heteket könyörög egy-egy klasszikus fogásért, amit nem azért nem főzök meg, mert szándékosan kínzom:), hanem mert ritkán kívánok meg például egy „unalmas” lencsefőzeléket. És így vagyok az olyan alapételekkel is, mint a palacsinta vagy a tejberizs. Valamit mindig csavarni akarok rajtuk. Ezért próbáltam már ki sok palacsintareceptet, és így született az alábbi újítás is. Nekem nagyon ízlett, eddig grízpárti voltam, de ez a párosítás a tejberizst is másik dimenzióba repítette. Jázminrizst nem sznobizmusból használok hozzá:), hanem mert imádom az illatát, ezért szívesen használom édességekben is.

Tejberizs karamellizált banánnal 

Hozzávalók:

2 bögre jázminrizs
4 bögre tej + közben amennyit felvesz
csipet só
néhány tk. házi vaníliás porcukor

4 banán felkarikázva
2-3 ek. méz
2 csapott tk. őrölt fahéj

A rizst hideg vízben átmostam, lecsepegtettem, majd a tejjel, sóval, porcukorral együtt egy közepes fazékban feltettem főni. Kis lángon, félig fedő alatt főztem, míg meg nem puhult, közben néha megkevertem és pótoltam a tejet, mikor már mindet magába szívta (amikor már elkészült, akkor is legyen "leve", mert állással még szív magába és szárazon nem jó).

A banánt meghámoztam, felkarikáztam és egy serpenyőben a mézzel és a fahéjjal karamellizáltam, azaz addig kevergettem, míg jól bevonta a méz és a banán láthatóan megpárolódott kicsit.

A tejberizst tálkákba szedtem és a tetejére halmoztam egy-egy adag mézes banánt.

Related Posts with Thumbnails

Oroszkrém

Első blikkre újabb szemantikai talány a Mazarin-rejtély után. Ennek az egyszerű desszertkrémnek ugyanis elsőre talán nem sok köze van az oroszkrémtorta töltelékéhez. Valójában ez is vaníliás-tejszínes-gyümölcsös, de egy nagyon kényelmesre lebutított változat. Éppen ez a jó benne, hamar megvan és finom, ráadásul nem émelyítően édes. A napokban húgom kérte el telefonon a receptjét és így nekem is eszembe jutott a rég nem kóstolt kedvenc, gyorsan csináltam hát egy adagot magunknak is.
Története az ősidőkbe nyúlik vissza, még a gimnáziumi időkbe. Ahogy sajttekercset (és vajas-sajtos fonott kalácsot), ezt is E.-nál, legjobb barátnőméknél ettem először a nagy beszélgetős-filmnézős ottalvások idején. Azóta elröppent majdnem 18 év, E. ma ünnepli 31. szülinapját, a filmnézős bulik igencsak megritkultak, de az oroszkrém masszívan tartja magát a repertoárban. Lassan itt lenne az ideje egy nosztalgiapartinak sajttekerccsel, ananászos kínai csirkével, oroszkrémmel, meg mondjuk az Idétlen időkig-gel, na meg Stinggel zenei aláfestésnek

oroszkrém 

Hozzávalók:

1 csomag vaníliás pudingpor (bio Alnatura a DM-ből)
5 dl tej
2 enyhén púpozott ek. nádcukor
2 dl habtejszín
2 banán
1/2 kg meggy
1 doboz babapiskóta
 néhány dl langyos tej
1-2 ek rum

A pudingot elkészítettem a zacskón található leírás szerint (ehhez kell a tej és a nádcukor), utána hagytam kihűlni. Közben a meggyet megmostam, kimagoztam (és Panni miatt turmixoltam, biztos, ami biztos), a banánt felkarikáztam.
A habtejszínt felvertem, majd összeforgattam a kihűlt pudinggal. A babapiskótákat rövid időre rumos tejbe áztattam, majd egy sorban kibéleltem velük egy üvegtál alját. Megszórtam banánnal és meggyel, majd egy rétegben tejszínes pudingot simítottam rá. Utána megint piskóta, majd gyümölcs és puding következett. Lefedve hűtőbe tettem, hidegen tálaltam.

Megjegyzés: ezzel a cukormennyiséggel egy kicsit semleges ízű krém lett az eredmény. Aki a töményebb édességek híve, növelje a cukoradagot. A felhasznált gyümölcs pedig bármi lehet a lehetőségektől függően.

Related Posts with Thumbnails

Banános-mogyorós keksz

Annak ellenére, hogy itt a kánikula, én  sütirecepteket fogok sorjázni a közeljövőben. Nem mazochizmusból, hanem egyrészt, mert mindig kinézek valami ellenállhatatlant, másrészt, mert purista Pannika etetése egyre nagyobb terheket ró a vállamra. Most már itt az ideje a nehézfegyverzetnek. Legutóbb például a rizses lecsómra mondott határozott nemet, majd jóízűen falatozott a főtt virsliből, melyhez kísérőnek nem kenyeret, hanem epret (!) evett. Szerintem ettől még Beatbull is összevonná szemöldökét, nemhogy egy elcsigázott anyuka.:) Szóval Pankának készült az alábbi keksz, és ezúttal hálás közönség volt, eszegetett szépen. 

banános-mogyorós keksz 

Hozzávalók 26 darabhoz:

1/2 banán (jó érett)
2 ek. citromlé
20 dkg liszt
7,5 dkg cukor
5 dkg darált bokormogyoró
1/4 tk. só
1 tojás
10 dkg hideg vaj
mazsola (díszítésnek)

A fél banánt a citromlével egy villával összetörtem. Az összes hozzávalóból a mazsola kivételével kézzel tésztát gyúrtam. Két teáskanál segítségével diónyi halmokat raktam a tésztából egymástól kb. 3 cm távolságra egy sütőpapírral bélelt tepsire. Mindegyiknek nyomtam a közepébe egy-egy mazsolát. Előmelegített sütőben 200 fokon hagyományos módon kb. 15 perc alatt megsütöttem őket. A tepsin hagytam kihűlni, hogy ne törjenek össze.

Megjegyzés: a tészta elég lágy volt és jó vajas, ezért kicsit bizalmatlan voltam, de az eredmény isteni omlós keksz lett.
Az eredeti recept mogyorókat nyom a közepébe és még citromlével elkevert porcukorral is díszíti, én nem bonyolítottam, így is tökéletes volt.

Forrás: 1 tészta - 50 keksz

Related Posts with Thumbnails

VKF VI.- Komplementer ízek: Currys gyümölcsleves


Nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy milyen ízkombinációval induljak, hamar elköteleztem magam nagy kedvencem, a curry mellett. Már csak azon kellett eltöprengenem, mihez is illik a legjobban ez a markáns ízű fűszer. Első találkozásom vele a gimnáziumi éveimre tehető, amikor is minden csajos buli elengedhetetlen kelléke volt a currys túróba mártogatott Pombär maci. Azóta kicsit kifinomultabb ételeket is készítettem vele, de leggyakrabban kukoricával és ananásszal párosítom. Így esett a választásom a curry-gyümölcs párosra, amit most egy indiai ihletésű levesben juttattam főszerephez.

 


Currys gyümölcsleves

 

Hozzávalók:

 

1 doboz konzerv ananász

1 nagyobb alma

1 banán

1 vöröshagyma

1-2 ek. vaj

1 ek. currypor

1 ek. őrölt kurkuma

1/2 l víz

1/4 l tej

1-2 dl tejszín

néhány ek.natúr földimogyoró

 

Az ananászt leszűrjük, lecsöpögtetjük, a negyedét félretesszük levesbetétnek. Az almát és a banánt meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és felaprítjuk.

A vajat felhevítjük egy fazékban, és a hagymát aranybarnára pirítjuk benne. Utána megszórjuk curryvel és kurkumával, elkeverjük és mehet bele a sok gyümölcs is. Kevergetjük, kicsit pirítjuk, utána felöntjük a vízzel és a tejjel és felfőzzük. Ha felforrt, levesszük a tűzről és egy botmixerrel pürésítjük. Megsózzuk, hozzáadjuk a tejszínt ízlés szerinti mennyiségben és a félretett ananászdarabokat és összerottyantjuk. Végül egy serpenyőben megpirítjuk a mogyorót és tálaláskor a leves tetejére szórjuk, minden tányérba egy jó nagy marékkal, mert nagyon finom benne

 

Az Indien című kötet egyik receptjét módosítottam.

További currys receptek nálam:

Bioköles currys zöldségraguval
Currys-kukoricás farfalle
Gyümölcsös csirkecurry

Related Posts with Thumbnails

Kókuszos-banános bundáskenyér

Mamma elégedett lehet, a rejtett tanterve megvalósult, megragadt az agyamban a bőséges reggeli gondolata. Ez azt eredményezte, hogy szombaton kipróbáltam Chili és Vanilia ajánlatai közül a banános bundáskenyeret. Miután elkészült a  mű, nagy elégedettséggel majszoltuk, még  jó uram is, aki elméletileg sem a banánnak, sem a bundáskenyérnek nem nagy barátja.

 

Hozzávalók:

 

4 szelet kenyér

2 tojás

1 dl tej

2 marék cornflakes

6 dkg kókuszreszelék

csipet só

vaj/olaj a sütéshez

 

banán

méz/juharszirup

 

A cornflakest a kezemmel apróbb darabokra morzsoltam, majd egy mélytányérban elkevertem a kókuszreszelékkel. A tojásokat egy másik mélytányérban villával kikevertem a tejjel és a sóval. A kenyérszeleteket először a tojásos masszába forgattam mindkét oldalról (csak kicsit hagyjuk, hogy megszívja magát, különben szétesik), utána meghempergettem őket a kókuszos elegyben. Serpenyőben kevés olajat/vajat hevítettem és a kenyereket mindkét oldalukon aranybarnára sütöttem. Melegen tálaltam, miután a tetejét megpakoltam banánkarikákkal és mézet csorgattam rá.


 

Related Posts with Thumbnails

Kelapura – indiai banános palacsinta

Húgom nemrég Németországban járt. Elláttam hát egy gondosan összeállított szakácskönyv-kívánságlistával, hogy ha lesz szabadideje, gondoljon megszállott nővérére. Ideje szerencsére volt, a listáról persze semmi nem volt épp kapható. Azt sejtette, hogy üres kézzel nem jöhet (ismer engem), feltalálta hát magát és a képen látható együttest válogatta össze nekem.

 

 

Nagyon örültem a kincseknek, a gyerekszakácskönyv különösen tetszik, az ismerkedést viszont az indiaival kezdtem. Szeretem ezt a sorozatot, nálunk a Holló és társa kiadásában jelennek meg kötetek belőle. Az első recept következik most, amit kipróbáltam, egy indiai desszert, nevezetesen a Kelapura névre hallgató banános palacsinta.

 

Hozzávalók (12 kisméretű palacsintához):

 

7,5 dkg liszt

7,5 dkg rizsliszt

2 dl kókusztej

1 dl tej

3 ek. kristálycukor

2 zöld kardamom összetört magja

 

2 kisebb érett banán

2 ek. citromlé

 

A kétféle lisztet a folyadékokkal, a cukorral, a sóval és a kardamommal egy kézi habverő segítségével csomómentesre keverjük. Tejszín sűrűségű palacsintatészta lesz az eredmény. A banánokat meghámozzuk, felkarikázzuk, citromlével meglocsoljuk. Rövid pihenő után a tésztából kb. fél merőkanálnyi adagot teszünk egy vékonyan kiolajozott, felforrósított teflon serpenyőbe, ráhelyezünk 3-4 karika banánt. Mikor megsült az egyik oldala, ügyesen megfordítjuk és a másik oldalt is aranybarnára sütjük. A banánok hajlamosak kicsit letapadni. Mikor kész, egy tányérra szedjük. Még melegen tálaljuk, esetleg megszórhatjuk cukorral.

 

Megjegyzés:

Nem kaptam dobozos kókusztejet, ezért kénytelen voltam porból kikeverni. Nem tudom, van-e különbség, legközelebb letesztelem.

A rizsliszt vásárlásánál óvatosnak kell lenni, úgy látom, elég rövid a szavatossága, az első helyen, ahol néztem, épp aznap járt le, de még vígan kint figyeltek a polcon, persze teljes áron.

A kardamom nekem nem a kedvencem, aki nem szereti, nyugodtan hagyja el, ez a két szem egyébként nem domináns.   

A recept Tanja Dusy Indisch kochen című könyvéből származik. 

Related Posts with Thumbnails

Banánkrémleves őszibarackkal

Hozzávalók 3 személyre:

4 banán
2 dl tejszín
6 dl tej
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1 dl őszibarackjoghurt
felkockázott friss vagy konzerv őszibarack vagy befőtt

A banánt a cukorral és a citromlével összeturmixoljuk, felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Hozzáadjuk a joghurtot és a darabolt őszibarackot. Jól behűtjük.

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010