
A nyárvégi rebarbarás körtelevesem (vagy körtés rebarbaralevesem?) íze még mindig izgalomban tart, ezért tegnap vettem a piacon egy kiló körtét, hogy megint ehessünk illatos-selymes gyümölcslevest. Hogy valami tartalom is legyen benne, legyen mire ráharapni, elkészítettem hozzá Julie túrógaluskáit (ezzel régi tervet váltottam valóra). Az eredménnyel maximálisan meg voltam elégedve: a leves isteni lett, a bor csak diszkrét, de érezhető háttér maradt, a galuskák pedig még kisbloggerem elismerését is kivívták.
Hozzávalók:
1 kg körte
víz, amennyi ellepi
1 dl fehérbor
1 dl tejszín
kevés barnacukor
kevés citromlé
őrölt gyömbér
őrölt fahéj
őrölt szerecsendió
2 szegfűszeg
A galuskákhoz:
25 dkg túró
5 dkg búzadara
2 tojás
2 dkg vaj
só
1-2 tk. cukor
A körtéket meghámoztam, a magházukat kivágtam, nagyobb kockákra vágtam a gyümölcshúst. Egy lábosban feltettem őket főni, annyi vízben, amennyi ellepi. Hozzáadtam a szegfűszeget is, meg a többi ízesítőt (az arányok ízlés dolga, kóstolgatni kell, később még lehet módosítani). Mikor puhára főtt (hamar megvan), hagytam picit hűlni és botmixerrel pürésítettem. Utána hozzáöntöttem a bort és a tejszínt, megint fűszereztem az őrölt fűszerekkel (a gyömbérből tettem kicsit többet, de egyéni választás, hogy melyik domináljon) és éppen csak felforraltam.
A galuskákhoz a hozzávalókat egy tálban összegyúrtam és fél órára hűtőbe tettem. Utána kézzel kis gombócokat formáltam belőlük és lobogó sós vízbe dobtam őket. Mikor feljöttek a víz színére, kiszedegettem őket és szűrőbe téve lecsöpögtettem.
Megosztás
Ma lett a kislányunk 1 éves. Már napokkal ezelőtt a tortán törtem a fejem, olyanon, ami nem túl habos, nem túl munkás és ő is ehet belőle egy keveset. Ezzel párhuzamosan már a héten kitaláltam, hogy sütök egy finom, fahéjas almás pitét. Aztán jött az isteni szikra, hogy a pitét süthetném tortaformában is, és ezzel mindkét projekt kipipálva. Szerintem szép lett az eredmény, kicsit purista, de nagyon finom. A vaníliafagyi itt is bevethető turbóként, de anélkül is teljes az élmény. Panninak is ízlett, elégedetten csapkodta az asztalt meg tapsikolt, miközben a szájába raktam a falatokat.
És megint bebizonyosodott, hogy a kiszúróformák a barátaim, jó szolgálatot tettek a tortadíszítésnél.
Almás pitetorta
Hozzávalók egy kisebb tepsihez vagy egy kerek tortaformához:
A tésztához:
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor (szűken mérve)
12 dkg cukor
1 tojás
kicsi só
9 dkg vaj
kb. 2 dl tejföl, valójában amennyit felvesz a tészta
A töltelékhez:
4-5 alma
kevés citromlé
1-2 kanál cukor
őrölt fahéj
2-3 kanál búzadara vagy zsemlemorzsa
A tésztához valókat összegyúrjuk, a tejfölt óvatosan adagoljuk, csak annyit, hogy ne legyen túl lágy. Az így kapott tésztát elfelezzük. Kibéleljük sütőpapírral a sütőformánkat és az egyik tésztaadagot kinyújtjuk, hogy épp kitöltse a formát. Kibéleljük vele a tepsit, megszórjuk darával vagy morzsával, hogy a töltelék ne áztassa el.
A töltelékhez az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelőn lereszeljük. Összekeverjük egy kevés citromlével, 1-2 kanál cukorral és ízlés szerint fahéjjal. Picit állni hagyjuk, majd jól kicsavarjuk a levét és úgy szórjuk meg vele a tésztát. Beborítjuk a másik kinyújtott tésztalappal, egy villával több helyen megszúrkáljuk és kb. 150 fokon 45-50 perc alatt megsütjük.
Megjegyzés: néha a tésztába is szoktam fahéjat keverni. A vajból most véletlenül egy 10 dkg-os kockát tettem bele, így a tejfölből csak minimális mennyiség kellett.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010