
Húsgolyó után datolyagolyó. Megint brunchra vártunk vendégeket és a sós falatok mellé akartam valami édeset is. Doctor Peppernél találtam rá az alapreceptre, amit kicsit felturbóztam némi étcsokival – a datolyának csak javára válhat. Annyira ízlett, hogy a kimaradt töltelék hasznosítására második adag is készült délután.
A büféasztalon volt végül focaccia és grissini, sima és zöld borsos camembert, fekete-erdei sonka és pisztáciás baromfifelvágott, mellé koktélparadicsom.
Hozzávalók 16 golyóhoz:
A tésztához:
7,5 dkg vaj kockákban
17,5 dkg liszt átszitálva
1 tk. házi vaníliás cukor
3 ek. hideg víz
A töltelékhez:
5 dkg aszalt datolya
kb. 3 dkg étcsoki felaprítva
2 ek. konyak
fél deci forró víz
porcukor a hengergetéshez
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A töltelékhez a datolyát kimagozzuk, kis darabokra vágjuk.Egy kis tálkában leöntjük a forró vízzel és a konyakkal és állni hagyjuk. Később hozzákeverjük a csokidarabokat is. (Leszűrni nem kell.)
A tésztához valókat kézzel összegyúrjuk, nagy gombócot formázunk belőle és 16 egyenlő részre vágjuk. Az egyes darabokból golyókat formálunk, nyújtófával kinyújtjuk, kb. fél teáskanál tölteléket teszünk a közepébe és ráhajtogatjuk a tésztát, a repedéseket elsimítjuk és sima golyóvá hengergetjük az egészet.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a golyókat, villával megszurkáljuk és 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük. Mikor kihűlt, porcukorba hempergetjük.
Még mindig reggeli, de nem egy ráérős brunch, hanem egy gyors, hétköznapokra való változat. Egy pohár tej mellé tökéletes napindító vagy uzsonna. Donna Hay receptjét kicsit módosítottam, egyrészt csökkentettem a cukormennyiséget az európai normákhoz mérten, másrészt étcsokival és datolyával turbóztam az amúgy is tápláló alapot. Minimuffinsütőben sütve a legideálisabb, de egy szögletes sütire is futotta még az adagból.
Hozzávalók egy hatalmas adaghoz (egy adag minimuffinhoz és egy szögletes „kenyérhez” elegendő)
1,85 dl olaj
25 dkg nádcukor (eredetileg 33 dkg)
1,25 dl tej
3 tojás
45 dkg liszt
2 tk. sütőpor
egy csipet só
5 dkg zabpehely
1,5 tk. mézeskalácsfűszer (eredetileg fahéj)
1 alma meghámozva, lereszelve
2 banán összenyomva
2 marék datolya felaprítva
10 dkg étcsoki kis darabokban
A tetejére:
kevés nádcukor és zabpehely
Először egy nagy tálba szitáltam a száraz hozzávalókat (liszt, só, sütőpor, fűszer), majd a zabpelyhet is beleszórtam.
Előkészítettem a gyümölcsöket, feldaraboltam a csokit és a datolyát.
A tojásokat robotgéppel habosra kevertem a cukorral, majd hozzáöntöttem az olajat. Ekkor keverőlapátra váltva beleforgattam a lisztes keveréket, felváltva adagolva hozzá a tejet. A végén beleforgattam minden egyebet: gyümölcsöket, csokit, datolyát.
A papírformákkal kibélelt minimuffinsütőbe kanalaztam a tésztát, megszórtam egy kis nádcukorral és zabpehellyel. Előmelegített sütőben 160 fokon légkeveréssel sütöttem 20-25 percet.
Dona Hay Simple essentials fruit című könyve alapján némi módosítással.
Rákaptam a banános sütikre, mivel mostanában Panni nem eszi úgy a banánt, mint eddig, így azon kaptam magam, hogy kezdenem kell valamit az erősen barnuló gyümölcsökkel. Persze a kézenfekvő turmix gondolatát gyorsan elhessentve rögtön valami sütin törtem a fejem, majd kerestem is egy alkalmasnak látszó receptet. A konyhaszekrényben aszalódó maradék datolyaszemek is célba értek ezzel, és mondhatom, szép végük lett.
Hozzávalók:
12,5 dkg puha vaj
17,5 dkg nádcukor
2 tojás
22,5 dkg liszt átszitálva
1 csapott tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
csipet só
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. őrölt fahéj
2 nagyon érett banán villával összetörve
2 ek. juharszirup
12 dkg szárított datolya kimagozva, felaprítva
A vajat egy nagy keverőtálban robotgéppel habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukrot, azzal is jól kikevertem. Később egyesével mentek bele a tojások, azzal is jól elkevertem, majd evőkanalanként adagoltam hozzá a sütőporos, szódabikarbónás, fűszeres lisztet. Csipet sót is tettem bele, majd hozzáadtam a banánpépet, a juharszirupot és végül az aprított datolyát.
Az így kapott masszát kivajazott, sütőpapírral bélelt, majd úgy is kivajazott tepsibe simítottam (tapasztalatom szerint a banános sütik ragadósak), majd előmelegített sütőben 160 fokon kb. 1 óra hosszat sütöttem (tűpróba).
Megjegyzés: ha a datolya már régi, összeszáradt, érdemes előtte forró vízbe beáztatni, majd leszűrni és kevés liszttel összeforgatni, mielőtt a tésztába kevernénk.
Donna Hay receptje a Simple essentials fruit című könyvéből.
Az év utolsó VKF-én Lilahangya adta fel a leckét, méghozzá alaposan az élénkítő hatású ünnepi ételekkel. Első reakcióm a pánik volt: a kávén, kakaón, csokin, chilin és teán túl nem sok (legális) szer jutott az eszembe, de aztán ahogy a neten keresgéltem, megnyugodva konstatáltam, hogy szinte az összes fűszer, beleértve a zöldfűszereket is élénkítő hatással is bír. Végül úgy alakult, hogy pályaművem négyszeresen is élénkít a benne lévő kávénak, csokinak, fahéjnak és gyömbérnek köszönhetően. A receptre egyébként az osztrák Gusto magazinban lettem figyelmes, aztán persze némi változtatást eszközöltem. Elmondhatom, hogy az eredmény nagy megelégedésünkre szolgált és azt is elégedetten nyugtáztam, hogy ezzel a csöppet sem kalóriaszegény, de annál inkább gourmet desszerttel sikerült szép keretbe foglalnom az évet.
Hozzávalók 6 adaghoz:
14 dkg aszalt datolya kimagozva
1,2 dl kávé
4 dkg puha vaj
8 dkg barnacukor
fél cs. Bourbon vaníliás cukor
1 csipet só
2 tojás
6 dkg keserűcsoki megolvasztva (mikróban 30 %-on pár perc)
7 dkg finomliszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor
1/2 tk. sütőpor
A püréhez:
2 nagy körte
kis darab vaj
fehérbor
őrölt gyömbér ízlés szerint
őrölt fahéj ízlés szerint
A kimagozott datolyát apró darabokra vágtam, majd beáztattam a forró feketekávéba kb. 15 percre.
Közben kivajaztam és cukorral megszórtam 6 darab 1 dl-es kerámia szufléformát, és a sütőt előmelegítettem 160 fokra.
A vajat habosra kevertem a cukrokkal és a sóval, majd hozzáadtam egyenként a tojásokat, majd az olvasztott csokit, végül beleszitáltam a kakaós lisztet. A legvégén beleforgattam a leszűrt, lecsepegtetett, kevés lisztbe forgatott datolyadarabokat is. Az így kapott tésztát elosztottam a 6 kis formába, lefedtem őket alufóliával. Elővettem egy akkora tepsit, amibe mind a 6 forma belefér, belesorakoztattam őket és megtöltöttem forró vízzel úgy, hogy a formák félig álljanak a vízben. Beraktam a sütőbe és légkeveréssel 160 fokon sütöttem kb. 50 percig. Tűpróbával ellenőriztem, hogy átsült-e.
A recept szerint rumos csokiszósszal kellene nyakon önteni a pudingot, de miután megkóstoltam, elvetettem az ötletet, ugyanis anélkül is meglehetően édes és csokis az eredmény. Ellenpontként ezért egy savanykás körtepürét kreáltam hozzá, amiből természetes nem hiányozhatott az őrölt gyömbér sem, a körte nagy barátja (szerintem).
A körtéket meghámoztam, kimagoztam és vékony szeletekre vágtam. Kevés vajon megpároltam őket, mikor már kicsit puhulni kezdtek, felöntöttem őket annyi fehérborral (rizlinggel), amennyi épp ellepte. Fahéjjal, gyömbérrel fűszereztem és puhára pároltam. Végül botmixerrel pürésítettem az egészet és az így kapott isteni savanykás püréből minden pudinghalom tetejére kentem egy ujjnyi vastag réteget.
Inspiráció: Gusto 2007/12.
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.
Étel: minden, ami csípős és fűszeres
Ital: sör, bor, tea
Férfi: Benoît Magimel
Nő: Audrey Tautou




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009