Receptek angolszalonna címkével

Tagliatelle Portobello

Régóta tartozom ezzel a poszttal Patriknak, egész pontosan a Blogkóstoló óta. Mert amíg én vígan kóstolgattam a bloggerek főztjét, ő Pannival itthon házi tésztát gyúrt és megfőzte hozzá a Don Pepéből ismert kedvencét: a Portobello mártást (most nem kacsahússal, hanem angolszalonnával). Az alkotást lázas kutatómunka előzte meg és Gránátalma receptjét ítéltük a legautentikusabbnak – ez volt a vezérfonal. Mire hazaértem, a szakács és kis kuktája is jól belakomázott és büszkén mutatták a mű maradékát.

tagliatelle portobello

Hozzávalók:

10 dkg angolszalonna
1 kisebb fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
2-2,5 dl főzőtejszín
60 dkg laskagomba
1 marék aszalt paradicsom csíkokra vágva

frissen őrölt bors
olívaolaj

25 dkg frissen készült tagliatelle
(a recept a Gasztrotippen olvasható – a tojásmentes durumlisztes verzió)

Az angolszalonnát apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk, majd félretesszük. A hagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk. A laskának kivágjuk a kemény tönkrészét, a fennmaradó részt csíkokra vágjuk.
Egy nagy térfogatú serpenyőben/lábasban kevés olívaolajon megpirítjuk a hagymákat (a vöröshagymával kezdünk, mert a fokhagyma hamar megpirul), majd hozzáadjuk a gombát. Jól átforgatjuk, felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Végül hozzáadjuk a csíkokra vágott aszalt paradicsomokat is és az angolszalonnakockákat és összerottyantjuk.
Frissen kifőtt tésztával tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Lasagnelapokba tekert zöldspárga

Idén még nem sok spárgát ettünk, vártam a bácsalmási szállítmányra, amit nemrég kézhez is kaptam egy ballagást követő családi összejövetelen. Elfeleztem az adagot, így lett belőle egyrészről spárgakrémleves, ezúttal nem tejszínnel, hanem natúr joghurttal (így is finom), a többiből pedig az alábbi szemrevaló vacsora készült. Nagyon látványos és egyszerű fogás, az egyetlen, amire figyelni kell, az a megfelelő tésztaállag (inkább puha legyen, mint al dente, mert a sütőben még keményedik).

Lasagnelapokba tekert zöldspárga 


Hozzávalók 4 adaghoz:

50 dkg zöldspárga
pici só
kevés cukor
8 száraz lasagnelap
4 ek. tejszín krémsajt (pl. Philadelphia)
3 ek. aprított zöldpetrezselyem
kevés frissen őrölt bors
4 szelet angolszalonna
1-2 paradicsom kis kockákra vágva
reszelt sajt pl. Gouda a tetejére

A zöldspárgát a száránál meghajlítottam, ahol magától elroppant, ott eltörtem. Az így leeső szárakat eldobtam, a sípokat pedig bő vízben megmostam. Egy nagy fazékban feltettem vizet, mikor forrt, megsóztam, megcukroztam és kb. 5 perc alatt megfőztem benne a spárgát.
Mikor elkészült, szűrőlapáttal kiszedegettem, félretettem.

A spárga főzővizébe tettem a lasagnelapokat és néhány percig főztem őket (közben ellenőriztem, hogy megpuhultak-e). Mikor már puhák voltak, kiszedtem és hideg vízbe tettem őket.

A krémsajtot elkevertem a felaprított petrezselyemmel, kicsit megsóztam, borsoztam 

A lasagnelapokat szárazra törölgettem. Egy tűzálló tálat kibéleltem sütőpapírral és kettő tésztalapot leraktam rá úgy, hogy egy sávban fedésben legyenek. Megkentem krémsajttal, ráraktam egy szelet angolszalonnát és a spárga negyed részét is ráhalmoztam, hogy felül a sípok kilógjanak. Kétoldalról ráhajtottam a tésztát, majd megfordítottam, hogy a hajtás alulra kerüljön.

Mikor mind a négy kupac elkészült, megkentem még a maradék krémsajttal, megszórtam a felkockázott paradicsommal és a reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 10 perc alatt ráolvasztottam a sajtot. (Résen kell lenni a sütésnél, mert a tészta egy idő után megkeményedik.)

Forrás: Viva! 2008/5.

Related Posts with Thumbnails

Quiche lorraine

Egy szép darab sovány angolszalonnával kellett valamit kezdenem a napokban, mert már nem nagyon emlékeztem, mihez is vettem. Találomra belelapoztam az egyik receptmagazinomba, és megakadt a szemem egy quiche lorraine recepten. Bár az újságban nyers sonka szerepelt a hozzávalók között, gondoltam az angolszalonnámnak ez épp megfelelő végállomás lesz (tekintve, hogy a quiche lorraine, azaz lotharingiai lepény eredetileg szalonnával készül). Tapasztalatból már tudtam, hogy egy quiche mellé nem árt valami zöldféle kísérőnek, így saláta is készült – hogy milyen, hamarosan az is kiderül.

quiche lorraine 

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű piteformához :

A tésztához:

25 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
1 tojás
csipet só

A töltelékhez:

20 dkg angolszalonna
2 dl tejszín
4 tojás
15 dkg reszelt sajt pl. gouda vagy ementáli
2 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
1 ek. friss aprított zöldfűszer pl. petrezselyemzöld

frissen őrölt bors

A tésztához valókat kézzel, gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, gombóccá formáljuk. Fóliába csomagolva 1-2 órát a hűtőben pihentetjük.

Közben az angolszalonnát csíkokra vágjuk, a sajtot lereszeljük, a fokhagymát, a zöldfűszert és a vöröshagymát felaprítjuk.
A tejszínt és a tojásokat elhabarjuk, hozzáadjuk a sajtot, a hagymákat és a zöldfűszert. Sózzuk-borsozzuk (vigyázzunk a sóval, mert az angolszalonna is sós – nem kell sok bele.)

A tésztát kinyújtjuk (ha ez nehézséget okoz, akkor Jamie-módra keresztben vékony lapokat vágunk le belőle és a lapokat egymáshoz dolgozva kibélelünk vele egy kivajazott piteformát, úgy, hogy pereme is legyen.)
180 fokos, előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a tésztát, majd megszórjuk a szalonnával és ráöntjük a sajtos masszát. Kb. további 30 perc alatt készre sütjük (akkor jó, ha a töltelék megszilárdult). Ha a teteje közben nagyon barnulna, sütőpapírral takarjuk le.
Zöldsaláta kíséretében langyosan vagy hidegen tálaljuk.

Forrás: TV Paprika magazin 2007/szeptember

Related Posts with Thumbnails

Paglia e fieno - Tagliatelle tejszínes gombamártásban

Ezt a toszkán tésztaételt próbáltam ki először a Tésztalexikonomból. Nem sok információt találtam róla, azt sikerült megtudnom, hogy a neve annyit jelent ’szalma és széna’, ami a kétféle (sárga és zöld) tagliatelle megjelenésére utal. Az empíria meg azt mutatja, hogy nemcsak látványos, de finom is, egy újabb szép példája a diszkréten tejszínes olasz tésztaiskolának. 

paglia e fieno - tagliatelle tejszínes gombamártásban  
 

Hozzávalók:

10 dkg sovány nyers sonka vagy angolszalonna
30 dkg friss gomba (esetemben laska)
1/2 citrom leve
kis csokor petrezselyem
kis csokor bazsalikom
2 dl tejszín
1 gerezd fokhagyma
1,5 ek. vaj

frissen őrölt bors
5 dkg frissen reszelt parmezán

25 dkg sárga tagliatelle
25 dkg zöld (spenótos) tagliatelle

Előkészület: Vágjuk csíkokra a sonkát, tisztítsuk meg a gombát és vágjuk vékony szeletekre, locsoljuk meg citromlével. Aprítsuk fel a petrezselymet meg a bazsalikomot.

Olvasszunk fel fél ek. vajat egy serpenyőben, dobjuk rá a felaprított fokhagymát, öntsük bele a tejszínt. Forraljuk fel, nagy lángon főzzük krémesre, közben sózzuk, borsozzuk.

Lobogó, sós vízben főzzük al dentére a tésztákat.

1 ek. vajon egy külön serpenyőben süssük meg a gombát (kisebb adagokban, hogy ne párolódjon, hanem süljön). Adjuk hozzá a petrezselymet és a sonkacsíkokat. Takaréklángon pirítsuk 5 percig, sózzuk, borsozzuk.

A leszűrt tésztát forgassuk össze egy nagy tálban a mártással, szórjuk a tetejére a sonkás gombát és hintsük meg bazsalikomlevéllel. Tálaláskor szórjunk rá reszelt parmezánt. 
 

Related Posts with Thumbnails

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010