
Dolce vita salátákat kért a júliusi VKF fordulóra, méghozzá kreatív, izgalmas salátákat, melyek nem köretként szolgálnak, hanem önálló fogások. Bevallom, nagy fejtörést okozott a kiírás, és el is töprengtem rajta, miben rejlik a feladat nehézsége.
Hamar eszembe is jutottak Csizmadia András ironikus szavai, akit a Magyar Borok Házában egy Bor a gasztronómiában kurzuson volt szerencsém hallani, és aki szerint a magyar salátakultúra kimerül a majonéz mocsarába süllyedt hidegkonyhai készítményekben, a salátaként feltüntetett savanyúságokban és néhány klasszikus, mint például a Cézár-saláta elferdítésében. Kitért még az egyes közértek önkiszolgáló salátabár-részlegén darvadozó párolt zöldségek szomorú látványára is.
Magam is látom az aggasztó jeleket, de sajnos nem állíthatom, hogy otthon saját köreimben a magyar saláta megújításán munkálkodnék. A saláta ugyanis nálunk és az ismerősi körben is általában köret, esetleg fogyókúrázók főfogása és általában néhány klasszikusra korlátozódik (görög saláta, tzatziki stb.)
Most viszont nem egy körettel pályázok, hanem a kedvenc gyümölcssalátánkat mutatom be mint desszertet, azaz önálló fogást, mely a korábban már posztolt fehércsokimousse-szal elsöprő párost alkot.
A hozzávalók listája inkább csak iránymutató, az alkotóelemek az évszak függvényében változhatnak (télen pl. konzerv vagy befőtt is szerepelhet). Annak érdekében, hogy az ellentétek egy harmonikus egészt alkothassanak, keverjük az édes és a savanykásabb ízű gyümölcsöket, és a puha gyümölcshúst ropogós diódarabokkal ellentételezzük. A színhatás is fontos, használjunk többféle színű alkotóelemet.
Hozzávalók:
4-5 darab őszibarack
4-5 darab nektarin
4-5 szem ringló
1 sárgadinnye
1-2 savanykás alma
1-2 dl bodzaszörp
1 marék citromfűlevél
kb. 2 ek. dió
A gyümölcsöket megmosom, az őszibarackot és az almát meghámozom és falatnyi kockákra vágom. A ringlót és a nektarint héjastul darabolom fel, a dinnyéből pedig kanállal vagy dinnyevájóval kis gömböket szaggatok. Egy nagy salátástálba halmozom mindezt és meglocsolom bodzaszörppel, hogy legyen egy kis leve. A diót és a citromfűleveleket is felaprítom és a salátába keverem. Behűtés után fehércsokimousse-szal tálalom.
Megosztás
Húgomékhoz voltunk hivatalosak névnapi grillpartira és ezzel a sütivel járultam hozzá a kínálathoz. Valami gyümölcsöset kerestem, és megtetszett ebben a receptben, hogy búzadara is van benne. Két menetben sült ki végül, az elsőben érezhető volt néha egy-egy roppanó grízszem, mert sütés előtt nem hagytam állni a tésztát egy percet sem, ezért a második menet lett tökéletes, mert a gríznek volt ideje megduzzadni. Könnyű, nyári süti, hasonló a beledobálóshoz. Érdemes nagy tepsiben sütni, hogy a tészta vékony legyen és a gyümölcs domináljon.
Hozzávalók:
kb. 10 db sárga húsú őszibarack
fél lime leve
1-2 ek. búzadara
4 tojás
15 dkg cukor
1 tk. vaníliás porcukor (házi)
50 dkg natúr joghurt
12,5 dkg vaj megolvasztva
20 dkg liszt
20 dkg búzadara
3/4 csomag sütőpor
A tészta úgy készül, mint egy egyszerű muffintészta, a robotgépet sem kell elővennünk. Egy nagy keverőtál kell hozzá meg egy habverő, amivel először a nedves, majd a száraz hozzávalókat fogjuk elkeverni.
A barackokat megmostam, meghámoztam, kimagoztam, szeletekre vágtam. Egy tésztaszűrőben összeforgattam őket a fél lime levével és 1-2 ek. búzadarával, majd hagytam lecsepegni.
A vajat mikróban megolvasztottam és félretettem kihűlni. A száraz hozzávalókat, azaz az átszitált lisztet, a búzadarát és a sütőport egy tálban elkevertem.
A nedves hozzávalókat, azaz a joghurtot, a tojásokat a kétféle cukorral elkevertem egy habverővel. Az olvasztott vajat is belekevertem, majd beleforgattam fokozatosan a száraz hozzávalókat is.
Egy nagy kivajazott-kilisztezett tepsibe öntöttem a tésztát, a tetejére rakosgattam a barackszeleteket, majd előmelegített sütőben légkeveréssel 160 fokon kb. 35 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
Megjegyzés:
Egy közepes méretű tepsit készítettem elő, amibe túl sok lett a tészta. Ezért egy tégla alakú kenyérsütőformába is töltöttem belőle, amire viszont már nem maradt barack (6 db volt összesen), ezért alternatív megoldásként 1 marék aszalt sárgabarack, 1 ek. nádcukor és 1 marék törökmogyoró aprított keverékét szórtam a tetejére.
A tapasztalat azt mutatja, hogy nem árt, ha a sütés előtt a tésztát a tepsiben kicsit állni hagyjuk, mert akkor a grízszemeknek van ideje megduzzadni.
Forrás: Viva! 2008/7.
Megosztás
Ezeken a fülledt nyári napokon a legtöbb háziasszony, még a konyhamániások nagy része is sikítva menekül a tűzhely közeléből. Nem kívánjuk a főtt ételt, következésképp nem szeretnénk a forró ételt kevergetve gutaütést kapni. Mit lehet ilyenkor tenni? A család tűr egy darabig, aztán tiltakozó hangok hallatszanak. Ez annak a jele, hogy eljött az ideje a könnyen elkészíthető nyári ételeknek: a salátáknak, könnyű leveseknek, s főként a gyümölcsleveseknek.
A nagy hőségtől kitikkadva gyakran elfelejtünk enni, pedig a folyadék- és ásványi anyag- pótlás nagyon fontos. Ennek egy kellemes módja a gyümölcslevesfogyasztás. A menzai koszton szocializálódott rétegben ugyan még élénken élhet a nagy tál forrón gőzőlgő, szegfűszegillattól súlyos meggyleves emléke a tömény lisztes habarással, de érdemes félresöpörni a nyomasztó emlékeket és adni még egy esélyt.
A gyümölcslevesek előnye, hogy szinte bármilyen gyümölcsből készülhetnek. Ha főzött levest készítünk, körülbelül 50 dkg gyümölcsöt számolhatunk 1 liter vízre, ezen felül pedig valamennyi gyümölcsöt tegyünk félre levesbetétnek. Ezt az alaplevet megcukrozzuk (ha gyümölcscukrot használunk, abból kevesebb is elég), majd fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliával, gyömbérrel, kevés citromlével vagy citromhéjdarabbal a gyümölcstől és ízlésünktől függően. Önthetünk hozzá ízesítésnek 1-2 dl tejet vagy bort is (piros gyümölcsökhöz vörösbor, világos színűekhez fehérbor dukál). Miután felforraltuk a gyümölcsös vizet, levesszük a lángról, kiszedegetjük a fűszereket, a maradékot pedig egy botmixerrel pürésítjük. Ezután már csak a sűrítés van hátra, erre legalkalmasabb 1-2 ek. étkezési keményítő, melyet csomómentesen kikeverünk egy kevés hideg tejszínnel, tejföllel vagy joghurttal és a leveshez keverjük, majd beleöntjük a maradék tejszínt (tejfölt, joghurtot) és az egészet összerottyantjuk. A kész levest legjobb, ha rögtön hideg vízfürdőbe állítjuk (engedjük tele a mosogatót hideg vízzel és állítsuk bele a lábast), és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe. Tálaláskor az ínyencek tejszínhabbal fokozhatják az élményt vagy esetleg vaníliafagyit gombócozhatnak bele.
Lusták ideális levese a hideg gyümölcsleves. Ebben az esetben a hozzávalókat (gyümölcs, cukor, fűszerek és valamilyen folyadék, legtöbbször tejszín vagy joghurt) összekeverjük, turmixoljuk és behűtés után már fogyaszthatjuk is. Levesbetétnek persze mindig érdemes félretenni a gyümölcsből.
Kókuszos meggyleves
Hozzávalók 4 személyre:
kb. 50 dkg kimagozott meggy
kb. 10 dkg cukor
2 szegfűszeg
fél tk. őrölt fahéj
2 dl tejszín
2 dl tej
kis darab citromhéj
pici só
1 ek. étkezési keményítő
8 ek. kókuszreszelék
A meggyet feltesszük főni 1 liter vízben, melyhez hozzáadunk 2 dl tejet, kb. 10 dkg cukrot, egy pici sót és fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel és citromhéjjal. Nem sokkal forrás után hozzáadjuk a tejszín nagy részét és a kókuszreszeléket, azzal is felfőzzük, majd a maradék tejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel és a levesbe csorgatjuk folyamatos keverés mellett. Megvárjuk míg gyöngyözni kezd és érezhetően kicsit besűrűsödik és elzárjuk a lángot. Hideg vízfürdőbe állítva lehűtjük és betesszük a hűtőbe. Hidegen tálaljuk.
Őszibarackos banánkrémleves
Hozzávalók 3 személyre:
4 banán
2 dl tejszín
6 dl tej
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1 dl őszibarackjoghurt
felkockázott friss vagy konzerv őszibarack vagy őszibarackbefőtt
A banánt a cukorral és a citromlével összeturmixoljuk, felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Hozzáadjuk a joghurtot és a darabolt őszibarackot. Jól behűtjük.
Őszibarackleves
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg őszibarack
15 dkg porcukor
2 dl fehérbor
4 dl tejszín
1 citrom leve
2 szegfűszeg
őrölt fahéj
kevés őrölt fehér bors
pici só
A barackot megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk. A negyed részét apró kockákra vágjuk, meghintjük a cukor felével és 1 órára behűtjük. A többi barackot darabokra vágjuk, a cukor másik felével és a fűszerekkel (fahéj, szegfűszeg, citromlé) 1 liter vízben puhára főzzük, majd a fűszereket kivéve turmixoljuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a tejszínt, a bort és a behűtött barackot. Picit sózzuk, borsozzuk és és néhány órára hűtőbe tesszük.
Hideg vegyesgyümölcs-leves
Hozzávalók 4 személyre:
1 liter rostos őszi- vagy kajszilé
1 nagy pohár sűrű gyümölcsjoghurt (pl. barack)
1 kis doboz tejszín
porcukor ízlés szerint
vegyesgyümölcs pl. bogyósok, barack, banán
Egy nagy műanyag tálba öntjük az ivólevet, hozzákeverjük a joghurtot és a tejszínt. Ízlés szerint édesítjük, majd belekeverjük a megmosott, feldarabolt gyümölcsöket. Lefedve betesszük a hűtőbe és behűtjük.
Eredetileg a Képmáson.
Megosztás
Hozzávalók 3 személyre:
4 banán
2 dl tejszín
6 dl tej
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1 dl őszibarackjoghurt
felkockázott friss vagy konzerv őszibarack vagy befőtt
A banánt a cukorral és a citromlével összeturmixoljuk, felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Hozzáadjuk a joghurtot és a darabolt őszibarackot. Jól behűtjük.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010