Receptek étcsoki címkével

Segítsüti 2012 - Indul a licit!

Hihetetlen, milyen gyorsan elszaladt egy év, és újra itt van a tavaszi Segítsüti ideje. Ez egyben azt is jelzi,  hogy kisfiunk, Vince hamarosan egyéves lesz. Újra kisbabás anyukaként különösen kedves a szívemnek a jótékonysági licitünk idei kedvezményezettje, a Gézengúz Alapítvány, mely születési sérült gyerekek fejlesztésével foglalkozik. Mivel reményeimmel ellentétben a második gyermek születése után sem lettem lelkileg edzettebb, sőt ha lehet, még aggódóbb, érzékenyebb vagyok, ezért nagyon átérzem, milyen sokat jelenthet az érintett szülőknek, hogy van egy ilyen szakmai közösség, akiknek tagjai holisztikus szemlélettel, az egész családra mint egységre fókuszálva segítik a picik fejlődését újszülöttkortól iskoláskorukig.

A ma induló sütilicit célja, hogy minél több terápiás, diagnosztikus és fejlesztő eszközzel segíthessük az alapítvány munkáját.  Ahogy minden évben, idén is a Segítsüti honlapján lehet licitálni 27 blogger szebbnél szebb sütijére (meglepetésbloggerünk is van!), a kikiáltási ár 1000 forint. Az árverés április 2-án, 16 órakor zárul.
Ezt követően lehetőség lesz még kisebb összegekkel is támogatni az alapítványt, ugyanis újra lesznek megvásárolható ajándéktárgyak és Segítfüzet is – idén először csak elektronikus formában.

Az én Segítsütim

Az idén egy klasszikus sütire esett a választásom, ugyanis véletlenül rábukkantam a spanyol vaníliás torta receptjére, aminek mint kiderült több változata is kering a neten. Ez egy gazdag tésztájú csokival bevont sütemény, melynek hagyományos hozzávalói között a vanília mellett szerepel a marcipán, az étcsoki és az aprított mandula is. Finom és látványos kísérője lehet egy délutáni kávézásnak, teázásnak, de akár egy piknikre is elvihető. A nyertes kérésére készülhet akár muffinformában is, az egyéni igényeket természetesen figyelembe veszem (ésszerű keretek között:)).

spanyol vanilias torta

Spanyol vaníliás torta (recept)

Hozzávalók:

10 dkg vaj megolvasztva
10 dkg nádcukor
2 rúd vanília magja kikaparva
csipet só
10 dkg marcipán lereszelve
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg étkezési keményítő
1 tk sütőpor
5 dkg reszelt étcsoki
3 dkg aprított mandula szárazon megpirítva
1 tk őrölt fahéj
1 narancs leve
5+1 tojás

Tölteléknek:
narancslekvár

A tetejére:
10 dkg étcsoki
10 dkg tejcsoki
2 ek vaj/olaj
2 marék aprított mandula (szárazon megpirítva)


5 tojást szétválasztunk, a fehérjéket félretesszük, a sárgáját robotgéppel habosra keverjük a cukorral együtt. Hozzáadjuk a maradék egész tojást, a narancslevet, a vanília magjait, a reszelt marcipánt és étcsokit, a fahéjat és az aprított mandulát. Végül kis fokozaton belekeverjük az átszitált lisztet, a sütőport és a keményítőt is. A fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk és lágy mozdulatokkal azt is beleforgatjuk a tésztába. Az így kapott masszát egy kivajazott tortaformába simítjuk és előmelegített sütőben 170 fokon kb. 45 percig sütjük (tűpróba). Ha nagyon pirulna, letakarjuk.
Miután elkészült, hűlni hagyjuk, majd kettévágjuk a tortát, és az alsó lapot megkenjük narancslekvárral, majd ráhelyezzük a felső lapot is. Vízgőz fölött megolvasztjuk a csokikat és a vajat és bekenjük vele a tortát. Végül megszórjuk szárazon pirított aprított mandulával.

Related Posts with Thumbnails

Kókusztejes csokipuding (vegán)

Ha valami kétszer készül egy héten, az önmagáért beszél, így a Marmalade oldalán talált receptnek itt a helye, nehogy elfelejtsem. Az első verziónál nem volt itthon elég étcsoki, így tejcsoki is került bele – ettől picit édesebb lett és az édesszájúaknak jobban bejött. A második menetben csak étcsoki ment bele, így viszont nekem ízlett jobban, főleg eperrel és meggyel a tetején. Akár így, akár úgy érdemes kipróbálni, pillanatok alatt kész, csak a behűtést kell türelemmel kivárni.

kokusztejes csokipuding

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 doboz (400 g) kókusztej
10 dkg étcsoki
4 ek. rizsszirup
1 tk. őrölt kardamom
1 ek. kukoricaliszt

Egy lábosban felforraltam a kókusztejet, majd beletördeltem az étcsokit és kevergetve felolvasztottam benne. Ekkor hozzákevertem a rizsszirupot, a kardamomot, végül egy kézi habverő segítségével belekevertem a kukoricalisztet is (csomómentesen). Mikor besűrűsödött, kis tálkákba öntöttem, hagytam kihűlni, majd mentek a hűtőszekrénybe. Gyümölccsel kísérve még finomabb (meggyel és eperrel is jól csúszott).

Related Posts with Thumbnails

Segítsüti 2011: Guinness-brownie, az ír finomság

Ismét elérkezett az immár hagyományosnak mondható tavaszi jótékonysági sütilicit, a Segítsüti ideje, így a mai napon 27 gasztroblogger fogja nyilvánosságra hozni az idei licitre készített finomságait.

Én egy klasszikus étcsokoládés brownie-val készültem, aminek érdekességét a hozzáadott Guinness sör adja, ettől kap a süti egy malátás ízt is. Igazi Szent Patrik-napi ír finomság, ami magában vagy például egy gombóc joghurtfagyi társaságában igen jól csúszik.

segitsuti



A sütikre március 30. és április 2. között lehet licitálni (egész pontosan 23:59-ig), a kikiáltási ár 1000 forint. Idén a Down Egyesületet szeretnénk támogatni, a befolyt összegből a Down-szindrómás gyerekek fejlesztőházába kerülnek majd hasznos eszközök.

Újdonság a tavalyi árveréshez képest, hogy idén a magánszemélyek és a cégek külön licitálnak, előbbiek a Sütiárverés, utóbbiak a Céges árverés menüpont alatt.

guinness brownie

Hozzávalók egy kisebb tepsihez:

15 dkg liszt
4,5 dkg kakaópor
1/4 tk. só
10 dkg vaj
15 dkg étcsoki
3 tojás
12 dkg lágy barna cukor
1,25 dl Guinness sör (ír barnasör)

A lisztet, a kakaóport egy tálba szitáljuk, a sót is belekeverjük.
A vajat és az étcsokit vízgőz fölött megolvasztjuk. A tojásokat a cukorral robotgép segítségével habosra keverjük (legyünk kitartóak, kb. 2-3 percig), majd hozzáadjuk az olvasztott vajas csokit. Végül beleforgatjuk a lisztet és a sört is hozzákeverjük.
Előmelegített sütőben 165 fokon 25-30 perc alatt megsütjük (ne süssük túl!).
Magában vagy fagyival is finom.

Related Posts with Thumbnails

Banánkenyér, az otthonos

Megint egy blogról hirtelen kinézett és megvalósított recept – mostanában könnyen kísértésbe jövök. Főleg ezek a németül Kastenkuchennek, angolul loafnak hívott szögletes sütikenyerek hoznak lázba. Egy macaront vagy egy krémes tortát megcsodálok ugyan, de nem csábítanak. Ezek a kevert sütik viszont egyet jelentenek az otthonossággal. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a bécsi pedagógiai főiskolán egy szakmai látogatáskor a főiskola büfés nénije frissen kisült Kastenkuchennel kínálta a magyar vendégtanárokat. Sütő és házi süti egy iskolai büfében, na ehhez minimum Bécsig kell menni.

banankenyer

Hozzávalók:

2 érett banán
10 dkg simaliszt átszitálva
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 tojás
8 dkg olvasztott vaj vagy 1 dl semleges ízű olaj
10 dkg nádcukor
csipet só
2 csapott tk. sütőpor
1 kis maréknyi dió felaprítva
néhány kocka ét- vagy tejcsoki kisebb darabokban

A banánokat villával összetörjük. A két tojást a nádcukorral habosra keverjük, fokozatosan hozzáadjuk a már nem forró olvasztott vajat vagy az olajat, majd a banánpépet. A száraz hozzávalókat (lisztek, sütőpor, só) egy tálban összekeverjük, majd a tojásos masszába forgatjuk. Végül hozzáadjuk az aprított diót és csokit is.
Egy szögletes szilikonformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 fokon 45-60 percig sütjük (tűpróba).

Related Posts with Thumbnails

4. vendégposzt: Diós, háromcsokis keksz avagy isten éltesse a Kicsi Vú blogot!

Azt hiszem mélységes duzzogásba kezdtem volna, ha a szülinap után látom a vendégposztokat és én nem kerültem volna felkérésre. Nem, nem vagyok hisztis, sértődős, akaratos gyerek, de ez olyan érzés lett volna, mintha az ovis társam elsétálna mellettem az utcán. Emlékszem arra, hogy milyen otthonos volt, amikor még csak kb. ötvenen írtunk gasztroblogot, és át lehetett látni a mezőnyt. Bizsergető volt felfedezni egy rokonlelket a kekszek és aprósütemények rajongótáborában Vú személyében. Azóta is vele takargatom magam, amikor a ups becsönget egy doboznyi új kiszúróval. Mondjuk inkább csak engem nyugtat a tudat és nem a családomat, hogy más is gyűjti őket.
Bár már rég nem mondhatom el magamról, hogy ismerem az összes gasztroblogot, de abban biztos vagyok, hogy nincs még egy ilyen szeretnivaló oldal!
Receptnek nem is választhattam volna mást, mint egy kekszet. Igaz kiszúró nem kell hozzá, de egy kicsi Vú nem árt!

dios_haromcsokis_keksz

Hozzávalók 20 db-hoz
25 dkg finomliszt
22 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
10 dkg nádcukor
1 tojás
8 dkg durvára aprított dió
csipet só
2 tk holland kakaópor
2 ek aprított, pörkölt kakaóbab
1 tk szódabikarbóna

Díszítéshez
5 dkg étcsokoládé
1 ek dióolaj (jó bármilyen olaj)


Egy nagy tálban, kézimixerrel habosra keverem a vajat a cukorral, sóval és kakaóporral. Majd hozzáadom a tojást és együtt habosítom tovább. A lisztet lazán összeforgatom a szódabikarbónával, mogyoróval és kakaóbabbal, majd a tojásos keverékhez adom és összedolgozom őket egy fakanállal, végül a kezemmel.
A tálat lefedem és hűtőbe teszem egy fél órára. Ekkor már jól formázhatóra hűl. Kiveszem, kicsit átgyúrom a kezemmel és egy rudat hengergetek belőle. Szorosan alufóliába csomagolom és hűtőbe teszem 2-3 órára, hogy könnyen tudjam szeletelni. Ebben a fázisban mehet mélyhűtőbe is, hogy lusta hétvégeken vagy váratlan vendégek esetén már csak sütni kelljen.

A sütőt 170 °C-ra melegítem, két tepsit sütőpapírral kibélelek.
A kekszrudat egy éles késsel 1 cm vastag szeletekre vágom és egymástól két ujjnyi távolságra a tepsire teszem őket. 10 perc alatt megsütöm őket, majd rácson hűtöm.

A díszítéshez, mikróban összeolvasztom az étcsokoládét az olajjal, gyakran kevergetve. Egy kis zacskó egyik sarkába kanalazom, aminek a végét szűken lecsípem és kedvem szerint díszítem a kihűlt kekszeket. A csoki dermedése után, jól záródó dobozban tárolom.

Related Posts with Thumbnails

Karácsonyi sütiparti: Aszalt áfonyás-mogyorós-csokis cantuccini

Péntek este részt vettem életem első süticserélgető partiján. Az ötletet Via adta az Urban Eve blogról, az ő posztja nyomán szerveződtünk 6 fős csapattá Axival, Doctor Pepperrel, Lila Fügével, Sajtkukac Nikivel, Zizivel és velem. A tipikusan csajos program lényege, hogy minden résztvevő süt egyféle sütiből 100 darabot, azaz annyit, hogy mindenkinek jusson 20-20 darab. Célszerű olyan sütit választani, ami sokáig eltartható, mert a cél, hogy a karácsonyi sütögetést megkönnyítsük. A gyakorlat egyébként ennek ellentmondani látszik: a sütik nem valószínű, hogy kitartanak karácsonyig, viszont biztosítják a folyamatos adventi sütiellátást.
Ezzel tulajdonképpen megvalósult egy álmom: az örökké termő kekszesdobozok víziója.

Én ezzel a cantuccinivel járultam hozzá a választékhoz, a recept a Good Food-ról származik.

cantuccini

Aszalt áfonyás-mogyorós-csokis cantuccini

Hozzávalók kb. 50 darabhoz:

35 dkg liszt
1 csapott tk. sütőpor
1 tk. őrölt fahéj
csipet só
25 dkg nádcukor
3 tojás elhabarva
8 dkg aszalt vörösáfonya
1-2 löttyintés amarettó (mogyorólikőr)
5 dkg törökmogyoró (szárazon megpirítva)
8 dkg étcsoki

Az áfonyákat kicsit felaprítottam és kevés amarettóval meglocsoltam. A mogyorót egy serpenyőben szárazon megpirítottam, majd  a csokival együtt durva darabokra vágtam.

Egy nagy keverőtálba szitáltam a lisztet, hozzákevertem a sót, a fahéjat és a sütőport, majd mentek bele a tojások és a a cukor. Kézzel összegyúrtam az egészet, míg össze nem állt, akkor hozzágyúrtam a likőrös áfonyát, a mogyorót és a csokit is. Négyfelé osztottam a tésztát és négy hosszúkás rudat formáztam belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket.
Előmelegített sütőben 180 fokon 35 percig sütöttem a rudakat.
Utána kicsit hűlni hagytam őket, közben a sütőt mérsékeltem 120 fokra. Majd a rudakból egy éles késsel kb. 1 cm-es szeleteket vágtam le és fektetve visszarakosgattam őket a tepsire. Még 15 percet sültek 120 fokon.

És íme a gyönyörű Plätzchen-tál, rajta LF aszalt barackos-mandulás keksze, Zizi mákos szélű sajtosa, Axi gyömbéres és aszalt meggyes kekszei, Sajtkukac mandulás rúdjai, DP csokis és diós kekszei és a cantuccinik.

karácsonyi sütitál

Related Posts with Thumbnails

Sárgabarackos-csokis clafoutis

Teljesen spontán készült tegnap ez a süti, mikor konstatáltam, hogy a Nagycsarnokban vett apró szemű sárgabarack elég savanykás, míg a clafoutis-nak szánt cseresznye mézédes. Helyet is cseréltek gyorsan, a barack ment a sütibe, egy kis kakaóbabdarabokkal dúsított étcsoki (Boci) ment mellé, a cserkót meg frissen fogyasztottuk. A sütiben szépen karamellizálódott a barack, megédesedett és a ropogós csokidarabokkal kifejezetten jó párost alkotott. A clafoutis (francia tejes pite) tavaly óta nagy nyári kedvencem lett, és úgy látom, mindenféle gyümölccsel érdemes kipróbálni.

sárgabarackos clafoutis

Hozzávalók:

3 tojás
10 dkg házi vaníliás porcukor
csipet só
15 dkg liszt átszitálva
3 dl 3,6 %-os tej
2 dl tejszín
2 marék kisebb kockára vágott sárgabarack
néhány kocka étcsoki felaprítva (a kakaóbabdarabokkal dúsított még jobb)
1 marék mandulalapocska

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A tojásokat  porcukorral egy nagy tálban robotgéppel habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a lisztet és a folyadékokat. Picit megsóztam és egy kivajazott, kilisztezett piteformába öntöttem. (Nagyon híg a tészta, nem kell megijedni, a tejes pite ilyen, kisülve is selymes az állaga). Megszórtam a sárgabarackkockákkal, a csokival és végül a mandulalapocskákkal.
Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
Hidegen, melegen egyaránt finom.

Related Posts with Thumbnails

Csokis banándzsem - hedonista reggelekre

Banános nutella, folyékony banán split – akárhogy is hívjuk, a lényeg, hogy nagyon finom, bűnösen édes cuccról van szó, mely kenyérre, kalácsra kenve, palacsintába töltve tehet jó szolgálatot. Egy blogon leltem az eredetijét, némileg változtattam rajta, például a cukormennyiséget kapásból megfeleztem, de így sem sorolnám a diétás kencék közé.

csokis banándzsem

Hozzávalók kb. 3 dl-hez:

4 közepes méretű érett banán meghámozva, villával szétnyomva
6 dkg (barna) cukor
1 tk. citromlé (eredetileg 2 ek. narancslé)
1/2 tk. őrölt kardamom szárazon picit megpirítva
10 dkg étcsoki
pici só

Egy kis lábasban feltettem a tűzre a szétnyomkodott banánokat a cukorral, a citromlével és az őrölt kardamommal. Közepes lángon, kevergetve főztem kb. 5 percig. Ekkor egy botmixerrel pürésítettem, majd belekevertem a felaprított étcsokit is. Picit megsóztam, és addig főztem, míg a csoki fel nem olvadt. Ekkor egy kisebb tiszta befőttes üvegbe töltöttem a „dzsemet”.
Hűtőben 3 hétig eláll (bár kétlem, hogy nem fogy el legkésőbb az első palacsintasütéskor).

Related Posts with Thumbnails

Mindenízű zabpelyhes cookie

Szuper hétvégénk volt, rég nem látott barátnőimmel kirándultunk családostul a Budakeszi Vadaspark irányába. A három hónapos ikercsajokra való tekintettel csak egy könnyű átmozgató sétára vállalkoztunk, majd letelepedtünk egy pokrócra a Vadasparkoz közeli réten. Isteni illatok szálltak a szélben, több társaság is szalonnát sütött a közelben, mi csak egy szerény kekszes, gyümölcsös uzsit csaptunk. Én még reggel összedobtam indulás előtt ezt a csábító zabos kekszet, hogy ne menjünk üres kézzel. Jól sikerült darab, meglepően puha, inkább omlós, mint ropogós. Vasárnap este készült belőle egy újabb menet a szűk család nyomására. És ami nagy szó egy keksz esetében, még a férjem kedvére rovatba is bekerül.

zabpelyhes cookie

Hozzávalók kb. 26 darabhoz:

20 dkg liszt
1 tk. sütőpor
csipet só
10 dkg zabpehely
25 dkg puha vaj
20 dkg cukor (pl. 12 dkg lágy barnacukor + 8 dkg nádcukor)
2 tojás
8 dkg kókuszreszelék
10 dkg aszalt vörösáfonya vagy aszalt szilva
10 dkg étcsoki apróra vágva

A sütőt előmelegítettem 170 fokra.
A lisztet a sütőporral egy tálba szitáltam. Minden hozzávalót kikészítettem a kezem ügyébe.

A puha vajat habosra kevertem a cukorral egy robotgép segítségével. Hozzákevertem egyesével a tojásokat, majd kézi keverőlapátra váltva beleforgattam fokozatosan a zabpelyhet és a sütőporos, sós lisztet. Végül belekevertem a kókuszt, az áfonyát és a csokit is. Az így kapott tésztából hideg vizes kézzel diónyi golyókat formáztam és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket (egymástól kb. 2,5 cm távolságra).
170 fokon 13 percig sütöttem. Mikor kivesszük a sütőből, nem szabad bizgetni, mert a tészta ekkor még lágy és ahogy hűl, úgy fog keményedni.

A Lecker 2010/5-ös számában talált receptet alakítgattam.

Related Posts with Thumbnails

Új kedvenc: csokis-banános süti

Új csillag a banános sütik egén. Egy hét alatt háromszor sütöttem különböző alkalmakra, egyelőre megunhatatlan. Többek között a tejfölkóstolós bloggertalira is ezt vittem, ahol aztán észrevétlenül bújt meg a sok finomság között.:)
Gyors comfort food, nem kell hozzá sokkal több, mint banán, étcsoki meg például egy ikeás műanyag gyerekpohár, merthogy bögrés sütiről van szó.

csokis banánsüti

Hozzávalók egy kisebb tepsihez:

(1 bögre = 2 dl)

2 érett banán
12,5 dkg puha vaj
3/4 bögre nádcukor
2 tojás
1,5 bögre liszt
1/2 tk. sütőpor
csipet só
10 dkg apróra vágott étcsoki

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Kivajazunk, kilisztezünk egy kisebb szögletes tepsit (20x27 cm).
A lisztet a sütőporral és a sóval egy tálba szitáljuk. A csokit felaprítjuk.

A banánokat szétnyomkodjuk, a vajat a cukorral robotgéppel habosra keverjük. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat, majd belekeverjük a banánt is. Végül a sütőporos lisztet és a csokit is hozzáadjuk. Belesimítjuk a tepsibe és kb. 20-25 perc alatt megsütjük (tűpróba!).

A Bögrés sütemények című könyv alapján.

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010