Az alábbi duó mostanában lett sűrű vendég nálunk, egyrészt mert egy főzéssel két napra meg van oldva általa az ebédkérdés, másrészt mert Panni is hajlandó mindkettőből enni. A paprikás hozzávalóinak mennyisége lehet, hogy más szemében röhejesnek tűnik, lehet nyugodtan többszörözni, nagyétvágyú családunknak én sokszor ekkora adagokat főzök.
Paprikás csirke tejfölösen
Hozzávalók:
kevés olaj
1 nagyobb hagyma
őrölt pirospaprika
só
2 egész csirkecomb
1 zöldpaprika vagy pritamin
1 paradicsom
1 doboz tejföl vagy joghurt
1 ek. liszt
A hagymát nagyon apróra vágom és kevés olajon egy fazékban üvegesre párolom. Megszórom pirospaprikával, elkeverem, majd beleteszem a kis csíkokra vágott paprikát meg a kis kockákra vágott paradicsomot, majd a kettévágott csirkecombokat. Megsózom és felöntöm kb. 2 dl vízzel, azaz annyival, hogy épp ellepje. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, közben ha kell, a vizet pótolom. Mikor a hús már puha, fedő nélkül zsírjára sütöm, azaz hagyom a víz nagy részét elfőni, majd a liszttel elkevert tejföllel besűrítem. 2-3 percig kell forralni és kész is. Galuskával vagy könyökcsőtésztával tálalom.
Hortobágyi húsos palacsinta
Hozzávalók:
A töltelékhez:
maradék csirkepaprikás
2 pohár tejföl
A palacsintákhoz:
20 dkg liszt
2 tojás
1/2 l tej
só
1/2 dl olaj
A palacsintatésztát bekeverjük, minimum egy fél órát állni hagyjuk, majd kisütjük (kb. 8 palacsintát kapunk). Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy nagyobb, hosszúkás jénait vékonyan kiolajozunk.
A pörköltmaradék husiját kicsontozzuk, kis cafatokra tépkedjük és kevés szafttal botmixerrel pürésítjük. Néhány ek. tejfölt keverünk még hozzá és megtöltjük vele a palacsintákat. A feltekerésnél hajtsuk vissza a végénél, hogy ne csurogjon ki a töltelék. Sorakoztassuk őket egymás mellé a jénaiban. Utána a maradék szaftot hígítsuk tejföllel, ha kell, turmixoljuk, majd kenjük meg vele bőven a palacsintákat, és süssük fedő nélkül 15-20 percet.
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.
Étel: minden, ami csípős és fűszeres
Ital: sör, bor, tea
Férfi: Benoît Magimel
Nő: Audrey Tautou




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009