Szósz receptek és egyebek

Szószok, mártások

Pesto sült cukkiniből

Gondolom, nem vagyok egyedül a tavaszi ízek utáni vágyakozásommal. Színeket a tányérra, friss ízeket az ételbe! Ezért, bár nem épp szezonális alapanyag a cukkini, de muszáj volt kipróbálnom ezt a gyönyörű zöld pestót, ami ráadásul izgalmas módon sült cukkiniből készül. A hozzávalók listáját a saját készleteimhez szabtam, így került bele petrezselyem bazsalikom helyett, törökmogyoró mandula helyett, de mint tudjuk, ezek a tényezők a pestónál szabadon változtathatók (hacsak nem klasszikus genovait készítünk).

sult cukkinipesto

Hozzávalók:

50 dkg salátacukkini (ez kb. 2 darab)
2 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöld
3 marék törökmogyoró szárazon megpirítva
6 ek. olívaolaj
5 dkg parmezán
2 ek. citromlé

frissen őrölt bors

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A cukkiniket megmossuk, hosszában félbe vágjuk, egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket vágott felükkel felfelé. Meglocsoljuk egy kis olívaolajjal és kb. 15-20 perc alatt megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd egy késsel héjastul kisebb kockákra vágjuk.
Egy nagy keverőpohárba költöztetjük őket, félig pürésítjük, majd hozzáadva a többi hozzávalót krémesre turmixoljuk az egészet. A végén sózzuk, borsozzuk, citromlével beállítjuk az ízeket.
Kenyérre kenve vagy spagettivel összeforgatva is finom.

Related Posts with Thumbnails

Darafelfújt karamellöntettel (dulce de lechével)

Patrik lassan teljesen átveszi az irányítást a konyhában.:) Ennek több oka is van, az egyik, hogy amikor hétvégén valamiért nem vagyok otthon, Pannival együtt főznek maguknak. Emellett a másik indítékot most a Metropol Konyha rovatában Marton Levente egyik receptje adta, nevezetesen a grízpuding karamellöntettel. Annyit változtattunk a recepten, hogy az eredetileg nyers tojást tartalmazó pudingot sütőbe tettük és kisütöttük – így felfújt lett belőle.
A dulce de leche ezen variációja mártás sűrűségű, azaz kicsit hígabb a megszokottnál. Cukor viszont van benne rendesen. Miután a felfújt elfogyott, palacsintába töltve ettük, úgy is nagyon finom. A többi a hűtőben várja a további felhasználási lehetőségeket.

Marton Levente receptjeivel újabban nem csak a pénteki Metropolban találkozhatunk, hanem kéthetente a Nők Lapja hasábjain is. Tavaly pedig megjelent első szakácskönyve is, amiről ajánlót a Gasztrotippen olvashattok.

Darafelfújt karamellöntettel (dulce de lechével)

Hozzávalók a darafelfújthoz:

10 dkg búzadara
5 dl tej
csipet só
3 dkg vaj
1 tojássárgája
2 tojásfehérje
7 dkg porcukor
2,5 ek. mandulalapocska vagy durvára darált hámozott mandula

A tejet a csipet sóval és a vajjal felforraljuk, majd hozzáadjuk a grízt, és állandó kevergetés mellett krémesre főzzük (kb. 5 perc). Levesszük a gázról, kicsit hűlni hagyjuk.

A fehérjéket félig felverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és kemény habbá verjük. A fehérjehabot beleforgatjuk a meleg tejbegrízbe a tojássárgájával és a mandulával együtt. Végül kivajazott pudingformákba vagy szilikonformába öntjük és előmelegített sütőben 160 fokon kb. 12 percig sütjük (a sütési idő a forma méretétől függ). Miután kihűlt, kiborítjuk a formából.

Hozzávalók a karamellöntethez (kb. 1 literhez):

1 l zsíros (3,6%) tej
2 dl tejszín
50 dkg nádcukor
csipet só

Az összes hozzávalót egy vastag aljú lábasba tesszük és kezdetben lassú tűzön főzni kezdjük. Időnként megkeverjük, így főzzük egy órán át. Utána nagyobb lángon folytatjuk és gyakrabban kevergetjük, míg sűrűsödni, barnulni nem kezd (újabb egy óra). Két óra alatt készül el a folyós, barna karamellkrém.
Hűtőben csavaros üvegben hónapokig eltartható.

A mini szilikon kuglófforma megvásárolható a Gasztroshopban.

Related Posts with Thumbnails

Tagliatelle Portobello

Régóta tartozom ezzel a poszttal Patriknak, egész pontosan a Blogkóstoló óta. Mert amíg én vígan kóstolgattam a bloggerek főztjét, ő Pannival itthon házi tésztát gyúrt és megfőzte hozzá a Don Pepéből ismert kedvencét: a Portobello mártást (most nem kacsahússal, hanem angolszalonnával). Az alkotást lázas kutatómunka előzte meg és Gránátalma receptjét ítéltük a legautentikusabbnak – ez volt a vezérfonal. Mire hazaértem, a szakács és kis kuktája is jól belakomázott és büszkén mutatták a mű maradékát.

tagliatelle portobello

Hozzávalók:

10 dkg angolszalonna
1 kisebb fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
2-2,5 dl főzőtejszín
60 dkg laskagomba
1 marék aszalt paradicsom csíkokra vágva

frissen őrölt bors
olívaolaj

25 dkg frissen készült tagliatelle
(a recept a Gasztrotippen olvasható – a tojásmentes durumlisztes verzió)

Az angolszalonnát apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk, majd félretesszük. A hagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk. A laskának kivágjuk a kemény tönkrészét, a fennmaradó részt csíkokra vágjuk.
Egy nagy térfogatú serpenyőben/lábasban kevés olívaolajon megpirítjuk a hagymákat (a vöröshagymával kezdünk, mert a fokhagyma hamar megpirul), majd hozzáadjuk a gombát. Jól átforgatjuk, felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Végül hozzáadjuk a csíkokra vágott aszalt paradicsomokat is és az angolszalonnakockákat és összerottyantjuk.
Frissen kifőtt tésztával tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Banánchutney

Ez a chutney annak is garantáltan ízleni fog, aki nem rajong az indiai konyháért. Nem csak indiai fogások kísérője lehet, például rántott sajt mellett is jó szolgálatot tesz. Aki ismeri kicsit a krisnás konyhaművészetet (azaz a vaisnava konyhát), az nem lepődik meg rajta, hogy az angol receptmagazinokból ismert chutney-k állandó hozzávalói, úgymint vöröshagyma, fokhagyma és ecet hiányoznak a listáról, ezeket ugyanis a Krisna-tudatúak tisztátalannak, a szervezetre károsnak tartják és ezért nem használják. Az ő chutney-aik édesek és bikaerősek egyszerre, emiatt szerethetők annyira.
A chutney-kérdés egyébként neuralgikus pontja a budapesti indiai éttermeknek: a Govinda éttermen kívül nem voltam még olyan helyen, ahol friss, házi készítésű mártást szolgáltak volna fel az egyenízű bolti mangóchutney helyett. Ezen a téren tehát van még hova fejlődni, pedig mint látjuk, egy chutney-t összedobni nem ördöngösség.

banánchutney

Hozzávalók:

2 banán
1 édesköménygumó
1 dl almalé
kevés mustárolaj (hiányában napraforgóolaj)
1 rúd fahéj
1 zöld chili vékonyan felkarikázva
6 dkg nádcukor
pici só


A banánokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, felkarikázzuk. Az édesköményt megmossuk, félbevágjuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük Ha van pici zöldje, azt is felaprítjuk.

Egy kisebb edényben felhevítjük a mustárolajat, megpirítjuk benne a fahéjat, a chilit és az édesköményt (közben kevergetjük). Hozzáadjuk a banánt, az almalevet meg a cukrot (ha van, az édeskömény zöldjét), picit megsózzuk és néha megkeverve addig főzzük, míg sűrű, pépes állagú nem lesz.

Related Posts with Thumbnails

Zöldfűszermártás tojáshoz, újkrumplihoz

Nem számoltam még el vele, hogy mi lett a csokor turbolyával, amit Zsuzsától kaptam. A mártások kislexikonát felütve az alábbi zöldfűszermártás mellett döntöttem, mely tulajdonképpen a frankfurti Grüne Soβe-nak egy egyszerűsített változata. Míg a hesseniek hét fűszernövényből keverik ki híres mártásukat, addig én szerényen megelégedtem hárommal. Az eredmény így is nagyon jó lett, jól feldobott egy olyan egyszerű ételt is, mint a főtt tojás.

Zöldfűszermártás tojáshoz, újkrumplihoz 

Hozzávalók:

1 kemény tojás
2 doboz tejföl
4 ek. majonéz
2 ek. csípős mustár
1 kk. méz
6-8 ek. ecetes uborkalé
1 ecetes uborka apróra vágva
1 kicsi vöröshagyma felaprítva
1 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. kapribogyó felaprítva
2 szardellafilé megmosva, felaprítva
1 nagyobb csokor finomra vágott zöldfűszer pl. turbolya, petrezselyem, snidling stb.

A főtt tojást megtisztítjuk, apróra vágjuk. A tejfölben elkeverjük a majonézt, a mézet, a mustárt, hozzáöntünk egy kevés uborkalevet. A finomra vágott uborkát, kapribogyót, hagymákat is a keverékhez adjuk, majd a szardellát és az aprított zöldfűszereket is belekeverjük. Végül sózzuk, borsozzuk és uborkalével hígítjuk, ha szükséges.
Főtt tojáshoz, újkrumpli mellé kínáljuk.

Related Posts with Thumbnails

Tavaszi brunch – bloggerreceptekkel

Húsvéti brunch is lehetett volna, de még az ünnep előtt készült névnapi összejövetel alkalmából. Ez volt az első tavaszi akcióm és elég emlékezetes maradt, legalábbis nekem. Már a színek tobzódása is lenyűgözött, a friss ízekről nem is beszélve. Utána még egy hétig ettük a pesztót bácsalmási kecskesajt mellé, nagyon jó kis duót alkottak. Lejegyzem ide mindhárom vendégreceptet (köszi Fűszeres, Ízbolygó és Piszke!:)), mert biztos hogy ismételni fogom őket.

Menü:

Reteklevélpesztó Fűszeres Eszter nyomán
Piszke-féle tejfölös reteksaláta
Ízbolygó körözöttje
Friss kenyér
Masala chai panna cotta

Ízbolygó körözöttje, Reteklevélpesztó Fűszeres Eszter nyomán, Piszke-féle tejfölös reteksaláta, Masala chai panna cotta 

Ízbolygó körözöttje

Hozzávalók:

25 dkg juhtúró (brindza)
fél pohár tejföl (elhagyható)
20 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tk. dijoni mustár (nem magos)
0,5 ek. őrölt pirospaprika (eredetileg 1,5 ek.)
1 tk. őrölt kömény
1 nagy fej lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
4 tk. kapribogyó
3 csemege uborka
1 citrom reszelt héja

frissen őrölt bors

A lilahagymát és a fokhagymát megpucoltam, apróra vágtam. Az uborkát és a kapribogyót is felaprítottam. Az juhtúrót a vajjal és a tejföllel egy villával összekevertem. Majd belekevertem a többi hozzávalót. Hűtőben egy éjszakát érleltem. Tálalás előtt egy fél órával már kivettem a hűtőből, hogy kenhető legyen.


Reteklevélpesztó Fűszeres nyomán

Hozzávalók:
2 csomó retek szép, egészséges zöld levele
2 dkg mandula (nálam héjastul)
2 dkg dió
5 dkg kapuvári sajt (Cserpes) vagy parmezán
2 gerezd fokhagyma
só, bors ízlés szerint
1-1,5 dl olívaolaj

A diót, és a mandulát száraz serpenyőben megpirítottam, majd a többi hozzávalóval együtt összeturmixoltam. Pirítósra kenve, kecskesajtra pöttyözve, mozarellával és paradicsommal isteni.


Reteksaláta Piszkétől

Hozzávalók:

2 csomó retek
2 csomó zöldhagyma vagy egy póré apróra vágva
2 pohár 20%-os tejföl
2 kis háromszög mackósajt

A felkarikázott retket a felaprított hagymával leraktam rétegezve egy nagy fedeles műanyag dobozba, közben jól besóztam. Egy éjszakát állni hagytam, majd leöntöttem róla a levet, hozzáadtam a tejfölt, megsóztam megint és belemorzsoltam a mackósajtot. Jól összeforgatva a hűtőben még érleltem minimum 2-3 órát.

Related Posts with Thumbnails

Fűszeres-juharszirupos kacsacomb karamellizált almás burgonyával

Miközben a mélyhűtőben árválkodó két kacsacombhoz kerestem receptet, konstatáltam, hogy elég ritka a combos recept, a kacsamell abszolút elsőbbséget élvez minden szakácskönyvíró szívében. Végre aztán rábukkantam a Szakácsok könyvében a szerecsendió- és chilipác nevű gyönyörűségre. Ez aztán jó okot adott arra is, hogy kipróbáljam az előző VKF-en talonban maradt köretreceptemet. Elkészült hát az alábbi duó (trió?), némi névváltoztatással, mert a chilipehely bababarát szellemben kimaradt, a szerecsendió helyett pedig a semlegesebb fűszeres jelző mellett döntöttem. A pácban ugyanis az ánizs íze a dominál (de ha a névbe beleveszem, mindenkit elriaszt:)) , de nem tolakodóan, így aki amúgy nem rajong ezért a fűszerért, az is adhat egy esélyt neki. Nekem hasonlóan kellemes meglepetés volt, mint a csillagánizsos grapefruitsorbet nem olyan régen.

Fűszeres-juharszirupos kacsacomb

Hozzávalók a páchoz:

1 dl juharszirup
8 dkg paradicsompüré (kb. 1 kis konzervnek felel meg)
5 dkg vaj
1 kis lilahagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
1 ek. ánizsmag szárazon pirítva, durvára törve
½ tk. őrölt szerecsendió
1,5 tk tengeri só

Továbbá:
2 kacsacomb
1 dl víz

A pác alapanyagait egy lábasban felforraljuk, majd lassú tűzön 10-12 percet főzzük, míg be nem sűrűsödik. Ekkor hagyjuk kihűlni, majd egy műanyag dobozban nyakon öntjük vele a húsokat és egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap lekapargatjuk a húsról a felesleges páclevet, majd egy forró serpenyőben minimális olajon mindkét oldalát előpirítjuk, hogy szép barna színt kapjon. Ezután átpakoljuk egy tepsibe és fólia alatt 200 fokon kb. 70 percet sütjük, majd fólia nélkül 160 fokon további 20 percet.
Közben a mártáshoz a megmaradt páclevet 1 dl vízzel felhígítjuk, összeforraljuk, majd botmixerrel egyneműsítjük.

Megjegyzés: ezt a pácmennyiséget a könyv 4x20 dkg húshoz írja. Én úgy tapasztaltam, hogy a pácolásnál a két combot éppen jól bevonta-ellepte. Több húsnál szerintem érdemes másfélszeres adagot készíteni.

Fűszeres-juharszirupos kacsacomb karamellizált almás burgonyával

Karamellizált almás burgonya

1 kg nem lisztes krumpli

fél kiló savanykás alma (pl. jonatán)
1 ek. citromlé
5 dkg (barna)cukor
6 dkg vaj
frissen őrölt bors

A krumplit alaposan megmossuk, héjában megfőzzük. Leöntjük a vizet róla és hagyjuk kihűlni, majd meghámozzuk, felkockázzuk.
Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, meglocsoljuk a citromlével, fél centi vastag szeletekre vágjuk.
A cukrot egy teflon serpenyőben közepes lángon folyamatosan kevergetve karamellizáljuk. Mikor már nagyjából megolvadt, hozzákeverjük a puha vajat, jól elkeverjük, hogy homogén masszát kapjunk. Beleforgatjuk a krumplikockákat, kb. 7 percig sütjük, közben többször óvatosan átforgatjuk (vigyázzunk, hogy ne égjen meg). Sózzuk, borsozzuk, majd kiszedegetjük, a helyére költöztetjük az almákat, kb. 5 perc alatt megpároljuk őket és a krumplival összeforgatva tálaljuk.

A Szakácsok könyve és a Kochen! Das Gelbe von GU alapján. 

Related Posts with Thumbnails

Megkóstoltuk Indiát II.: Tandoori csirkecombok, paradicsomos raita

 

Tandoori csirkecombok

 

Hozzávalók:

 

kb. 1 kg alsó és felső csirkecomb bőre nélkül (nálunk 4-4 darab)

4 ek. citromlé

só ízlés szerint

1/2 tk. chilipor

2 gerezd fokhagyma

2 dkg gyömbér

300 g natúr joghurt

1 tk. őrölt római kömény

1 tk. koriander mozsárban összezúzva

1/4 tk. őrölt kurkuma

1/2 tk. garam masala

frissen őrölt bors

  

A csirkedarabokat megmossuk, szárazra törölgetjük, egy éles késsel ferdén 3-4 mély hasítékot vágunk beléjük, hogy a fűszerek behatolhassanak a hús belsejébe. Összekeverjük a citromlevet, a chiliport és a sót, és bedörzsöljük vele a husikat, majd egy negyed órát állni hagyjuk.

 

Megpucoljuk a fokhagymát és apró kockákra vágjuk, majd a gyömbért is meghámozzuk és lereszeljük. Belekeverjük őket a joghurtba. Hozzáadjuk a többi fűszert is (kömény, koriander, kurkuma, garam masala), jól elkeverjük. A husikat egy fedeles tálba rakosgatjuk, nyakon öntjük a joghurtpáccal, jól beledörzsöljük a hasadékokba és egy éjszakán keresztül érleljük.

 

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával és elrendezzük rajta a húst a páccal tetején. Frissen őrölt borsot tekerünk rá és a középső rácson kb. 45 perc alatt készre sütjük. Sütés közben néhányszor megkenegetjük a maradék páccal.

 

Paradicsomos raita

 

 

Hozzávalók:

 

1 gerezd fokhagyma

1 cső zöld chili (nálam ennek hiányában 1 piros szárított)

2 ek. szezámolaj

1/2 tk. őrölt római kömény

1/2 tk. barna/fekete mustármag

300 g natúr joghurt

4 nagy paradicsom

 

A fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a chilit is kimagozzuk és apró darabokra vágjuk. Az olajat egy serpenyőbe öntjük, felhevítjük és megpirítjuk rajta a fűszereket. A joghurtba keverünk mindent, meg is sózzuk és minimum 1 órán át állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ezalatt a  paradicsomokat megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. Végül hozzáadjuk a fűszeres joghurthoz és tálaljuk. A csirkéhez ezt ettük és chapatit haraptunk mellé.  

A receptek innen, innen és innen származnak.

Related Posts with Thumbnails

Szezámmagos csirkefalatok édes-savanyú mártással

Ezt az ételt már többféle fűszerezéssel készítettem, nagyon kedveljük, mert hamar megsül a sütőben, nem kell olajjal bajlódni. Csirkemellfiléből szoktam csinálni, hol csíkokra, hol kockákra vágom. Feltételezésem szerint finnyásabb gyerekek körében is jó eséllyel arathat sikert. Nekik mondjuk nem ezzel a mártással kínálnám.

 


Hozzávalók:

 

1 csirkemellfilé kockákra vágva

fűszerek ízlés szerint

(nálam most keleti fűszerkeverék)

fél pohár tejföl vagy joghurt

összetört kukoricapehely (cornflakes)

szezámmag

 

A mártáshoz:

1 ek. kukoricaliszt

3 ek. fehérborecet

4 ek. kristálycukor

4 ek. ketchup

kevés víz

 

A csirkekockákat megsózom, a fűszerekkel és a tejföllel összeforgatom, éjszakára a hűtőbe teszem.

A sütőt 190 fokra előmelegítem, összekeverem a kukoricapelyhet és a szezámmagot egy tálban és meghempergetem benne a husikat. A bundás kockákat egy rétegben lerakom egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 20-25 percig sütöm, míg ropogós lesz és aranybarna.

A mártáshoz kikeverem a hozzávalókat, vízzel a megfelelő sűrűségre higítom, kis edényben felmelegítem, amíg kicsit besűrűsödik. Az alkotórészek arányaival lehet játszani, nekem ezek az arányok bejöttek, de kóstolgatni kell és úgy belőni.

 

A bepanírozott hús egy rétegben lerakva fagyasztható, 2 hónapig eláll (én még nem próbáltam).

 

 A Nélkülözhetetlen vendégváró falatok receptje alapján 
 
Related Posts with Thumbnails

Paradicsomos spagetti tonhallal és olívabogyóval

Újabb gyors vacsora, melyet egyik este improvizáltam. Nincs benne semmi extra nagy ötlet, ellenben egyszerű, hamar megvan és a hozzávalók is általában rendelkezésre állnak (ez mondjuk ízlés dolga, nálunk mindig van a kamrában konzerv hámozott paradicsom és tonhalkonzerv). Férjem először dohogott, hogy nem Hajni makaróniját főzöm (a la Stahl), de az ízélmény hatására megjuhászodott.:)

Hozzávalók 4 személyre:

1 hámozott paradicsom konzerv
1 tonhalkonzerv (darabolt)
1 marék olívabogyó
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
fél pohár tejföl
kis citromlé

őrölt bors
pici cayenne bors

A hagymákat apróra vágjuk, egy teflon serpenyőben kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomokat, melyeket fakanállal szétnyomkodunk. Kicsit rotyogtatjuk, aztán mehet bele a tonhal és a kisebb darabokra vágott olajbogyó. Néhány percig főzzük, majd a tejföllel, citromlével és a fűszerekkel ízesítjük. (A csípőssége a cayenne bors mennyiségétől függ, én csak annyit tettem bele, hogy épp hogy csípjen). Hagyjuk még egy kicsit rotyogni és kész is. Sós vízben al dentére főzött spagettivel vagy pennével kínáljuk. A tetejére szórhatunk reszelt sajtot (mi Goudával ettük, de szerintem bármi jó, a legjobb a parmezán).

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010