Ahol tuti találsz Cserpes-termékeket...

Időszerűnek látszott a kommenteket összesítenem és egy helyre összeszedni a Cserpes-termékek fellelhetőségét Budapesten.

Szóval aki a Cserpes sajtműhely adalékanyagoktól mentes, jó minőségű és elég nagy választékban kapható tejtermékeit keresi, az alábbi helyeken nagy eséllyel talál belőlük:

Bosnyák téri piacon, a főbejárathoz képest balra hátul
Fény utcai piac
Hold utcai csarnok hátulja
Nagycsarnok hátulja
Örs vezér téri piac

2007. okt. 9. 11:47 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa
Címkék: cserpes

Szavazzatok!

2007. okt. 2. 7:25 | 1 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Kurz und knapp

2007. szept. 5. 13:08 | 1 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Jelentés a szülinapomról

A papírforma szerint most egy beszámolónak kellene következnie az Iguanában tett szülinapi látogatásunkról. Csakhogy az élet, és kis családom közbeszólt és orvul, a hátam mögött összeszervezkedett, hogy engem lépre csaljon és egy meglepetésbulival sokkolja a gyanútlan Vút. Így az utolsó pillanatban kellett megtudnom, hogy az Iguanában a foglalt időpontra még nem volt üres asztal, ezt egy kedves hölgy tudatta jó urammal telefonon (a pincérnő szerepében anyósom tündökölt:)), így hát átugrottunk szüleimhez átvinni nekik néhány dolgot. Ott meg  aztán volt nagy meglepődés, mikor ott állt az ajtóban barátnőim serege.:)  

Szóval mexikói specialitásokról most nem tudok beszámolni, roskadozó hidegtálakról, meg isteni, plusos (!) tiramisutortáról annál inkább. Az ajándékok között pedig volt néhány gasztroérdekeltségű, mint az a fotókon látható. A könyvek-újságok magukért beszélnek, a másik csoport talányosabb: a hűtőmágnes mellett, melynek szövege rám nézve szinte sértő:), egy tojáspasszírozó csibe ácsorog, mellette pedig egy impozáns eperszirup látható. Külön felhívnám a figyelmet az üveget díszítő kis cimkére, melyet barátnőm hímzett önnön kezeivel.

Ajándék 1.:

Ajándék 2.:

Finomságok:

2007. aug. 8. 7:39 | 23 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Itt vagyok!

Eltűntem hirtelen, mint erdőben a vadnyom, de most lelkileg feltöltekezve vetem bele magam ismét a pezsgő blogéletbe. A hétvégén az idei nyaralásunkat töltöttük, egész pontosan 3  napot pihentünk a Balaton déli partján. S ezzel kezdetét is vette az az ünnepségsorozat, mely szombaton a 30. szülinapomban fog kicsúcsosodni. :) Szóval családi körben ünnepeltünk a napokban, ami azzal járt, hogy a konyhában nekem a szürke eminenciás szerepköre jutott, nevezetesen a zöldséghámozás-és aprítás az esti bográcsozáshoz és grillhez. Mivel mindkettő férfimunka (mármint a sütögetés), így első este sógorom bankárgulyása volt az est fénypontja (lsd. mellékelt ábra). A recept titkos, legalábbis ami a  hozzávalók helyes arányát illeti, annyit azért megtudtam, hogy a lelke az üveg vörösbor, ami a levet gazdagította. Másnap apukám vezényletével grillezés zajlott, amit sajnálatosan derékba tört a viharos esőzés.

 

Ami az ajándékaimat illeti, eddig nem tudok gasztrojellegűekről beszámolni, viszont a fonyódi piacon sikerült nagy kincsekre szert tennem: vettem egy zöldséghámozót, mert a tupperost kidobtam egyszer a krumplihéjakkal együtt, és a könyvturkálóban egy német nyelvű vietnámi szakácskönyv is befigyelt.

Érdekes tapasztalatot szereztünk a strandon és környékén: a palacsinta, a magyar vendéglátás eme védjegye gyakorlatilag hiánycikk. Vigaszként kénytelen leszek megsütni phzs csúsztatott palacsintáját.
 

2007. júl. 31. 9:18 | 7 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Kakas étterem

Vasárnap ünnepeltük a házassági évfordulónkat. Nem volt kétséges, hogy étterembe megyünk romantikázni, csak azt kellett eldönteni, hova. Mivel már korábban is jókat hallottunk a pestlőrinci Kakas étteremről, ráadásul felfedeztem a Népszabadság 100 legjobb magyar étterem kiadványában és közel is van hozzánk, nem tűnt rossz választásnak. Az említett kiadvány egyébként 20 pontból 15-tel jutalmazta és a jó polgári konyha jelzővel illette, amivel mi is mélyen egyetértünk.

Maga az étterem Pestlőrincen (18. ker. József u. 55.) egy lakótelep és a kertváros találkozásánál található. Étteremhez mérten hatalmas épület jó ízléssel kialakítva, berendezve. A belső térben a narancsos árnyalatok dominálnak, kovácsolt vas díszítéssel és sok-sok fényforrással fokozva a hatást. Megérkezésünkkor a pincér a hátsó részbe vezetett, ahol a vendéglőt megnyitották a kert felé, így evés közben gyönyörködhettünk az elegáns kertben, ahol egy kis tavacska az igazi kuriózum sütkérező teknősökkel, aranyhalakkal és virágzó mentabokrokkal. A tó fölött kis híd ível át, a parton pad, ideális hely csoportképhez, melyhez a készséges pincér szívesen asszisztál.

Ilyen kezdés után az étlap kinézetre kicsit csalódás (a borlap viszont ízléses), de a kínálat kárpótol. Én igyekeztem szezonális alapanyagokból választani, jó uram pedig libamájat szeretett volna enni, nem kicsit a Népszabi tesztelőinek hatására, akik szinte minden étteremben kötelezően libamájas ételt rendeltek. A következő menüt fogyasztottuk:

Hideg málnakrémleves túrógombóckákkal

Rózsaszínűre sült kacsamell kakukkfüves ribizlimártással és burgonyapürével

Epersorbet pezsgővel

Grillezett diós camembert szezámmagos almával

Pulykamell vadász módra (gombás, libamájas barna mártásos sült pulyka)

 

A krémleves finom volt, de összesen kettő túrógombóckát sikerült felfedeznem benne. A kacsám ugyan nem rózsaszín volt, hanem barna, de nem bántam, mert isteni ropogós bőre lett. A ribizlimártásban viszont egy fia kakukkfű nem volt, ennek ellenére ízlett. Csalódás volt viszont a sorbet (életem első sorbet-ja), ugyanis leginkább egy pezsgős epershake-re emlékeztetett, szívószállal szervírozták és tejszínes volt. :( A grillezett sajt telitalálat, látványnak sem utolsó, a pulyka is finom volt, de szerencsére férjem konstatálta, hogy ennek ellenére nem rabja a libamájnak, ami jótékony hatással lesz a konyhapénzre.

A kiszolgálás megfelelő volt, a pincérek vetésforgóban látják el az asztalokat, nekünk 3 jutott, ebből egy kifejezetten mosolygós, egy kicsit visszafogott, egy viszont fekete pontot kapott, miután a férjem által rendelt ásványvizet kapásból rátöltötte az én tonikomra, majd mikor ezt észrevételeztem, „tonyik” felkiáltással jót mulatott a helyzeten.

Összességében nagyon kellemes élményekkel távoztunk, így biztatni tudok mindenkit, aki Lőrincen jár, látogasson el erre a különleges helyre.

2007. júl. 17. 22:06 | 17 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa, Étterem
Címkék: etterem

Kütyük a konyhában

Nyárikonyhától jött a felkérés, hogy valljak konyhagépügyben. A kiindulási alap: kis konyha, sok kütyü, lustaság. Alapvetően nagy hörcsög vagyok, minden újdonság érdekel, de helyhiány miatt most már mérsékelem magam. Kivételt a fagyigép képezett, annak jönnie kellett. A meglévőkkel az a baj, hogy sokuk vagy magasan van, vagy egyéb eldugott helyen, ezért utálom elővenni őket.

Viszont miközben gondolatban számba vettem a gépparkot, magam is rácsodálkoztam néhány elfeledett darabra, úgyhogy most néhánynak új esélyt adok.

Kedvencek: majdnem minden nap akcióban

Botmixer: két példányban, egy a babának, egy a mamának, hogy Stahl Juditot idézzem :). Szerintem krém- és gyümölcslevesekhez, szószokhoz elengedhetetlen kellék. Fent lóg a falon, csak lekapom, amikor kell.

Robotgép: nagy teljesítményű darab, tál nélkül, szeretem kézben tartani a dolgokat.

Vízforraló: minden nap többször szerepel, teafőzés, babakaja melegítése, ivóvíz felforralása ürügyén.

Kőmozsár: divatból lett, de megállja a helyét. Helyesbítek: divatból vágytam rá, nászajándékba lett. A divat múlóban, szerelmem töretlen. Koriandert török vele a leggyakrabban.

Japán szakácskés (Fiskars): kézbe simuló, könnyű és borotvaéles.

Parkolópálya: csak ritkán kerülnek elő, de van létjogosultságuk.

Fondüszett: már többször készült benne sajtfondü.

Raclette: szintén játszott már néhányszor.

Hotpotfőző: ez megérne egy posztot (coming soon), másnéven kínai tűzfazék.

Kínai elektromos rizsfőző: van párolóbetéte is, kukoricát is főzök benne.

Karamellizáló pisztoly: liebling, de nem ehetünk minden héten creme brulée-t, ugye.

Citrusfacsaró: hullámokban tör ránk az egészséges életmód, akkor kap szerepet, többnyire télen.

Méltatlanul feledett darabok:

Húshőmérő: nagy vágy volt, ajándékba kaptuk, csak még nem tudtam kitörni a szárnyasok szorításából. Ehhez pedig egybesült pecsenye kéne... Terveim azért vannak.

Sütinyomó készség: egyszer kipróbáltam, de a tészta beleragadt, a kitolásnál gondok voltak. Aztán kicsit el is felejtettem, de most újra izgat a téma. Akinek van tapasztalata, csak szóljon!

Kiváncsian várom, mi lapul Kaisermühlen konyhaszekrényében.:)

2007. júl. 9. 22:46 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Pár szó az ételfotózásról

Az elején szeretném leszögezni, hogy nem érzem magam borzasztóan hozzáértőnek, de Cserke felkért, hogy osszam meg tapasztalataimat. Itthon és külföldön is vannak bőven olyan oldalak, ahol ezeknél jobb képek vannak, tanulok és inspirálódom én is nap mint nap.

A képeket ide egy Canon EOS 300D-vel készítem, ez egy tükörreflexes (SLR) digitális gép, (azaz DSLR) ami jellegéből adódóan előnnyel és hátránnyal is jár. Kicsit olyan, mint egy pár éves raliautó, ami A-ból B-be szélvészgyorsan jut el, de hogy minden nap ilyet használjon az ember, sok nyűggel jár. A géppel gyönyörű fotókat lehet csinálni, de drága objektív kell hozzá, nehézkes, lassú a beállítása, és ha egyszer tönkremegy a zár, akkor drága a javítás. Nem lehet vele közeli, nagylátószögű makróképeket csinálni, mint a kompakt gépek többségével, csak, ha az ember vesz egy kifejezetten erre való optikát, ami viszont elég drága (100e és 250e között...). Ráadásul, ha ilyen gépet akar használni az ember, akkor tisztában kell lennie az alapvető fotózási ismeretekkel, ajánlatos legalább a NatGeo fotóiskola kiadványai közül egy-kettőt kikölcsönözni a könyvtárból, aztán átrágni magunkat rajta. Persze amúgy sem árt, ha az ember tisztában van a klasszikus komponálási szabályokkal például, szóval ne csak akkor legyünk kíváncsiak ezekre a könyvekre, ha SLR gépet használunk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor lehet foglalkozni a többivel. Az ételfotózáshoz kell étel, tér, fény. A tér alatt azt a környezetet értem, amibe belekerül a finomság, és ahogyan elrendeződik ott... mi itt kicsit meg vagyunk lőve, mert nem konyítunk a food-stylinghoz, így maximum a tányért, az utóbbi időben pedig a hátteret, alapot variáljuk. Mivel ez is egy külön szakma, óvatosan haladunk.
Eredetileg habkartont (azt hiszem művészboltban kapható) használtunk alapként és háttérként is, utóbbit néha fehér kreppel borítva, hogy megfelelően szórtan verje vissza a fényt (a profik gyöngyvásznat használnak ilyesmire).
Most is ezeket a kartonokat használjuk, csak papírboltban kapható színes kreppekkel borítjuk (nem ragasztjuk rá, csak kifeszítjük így vagy úgy), néha marad a fehér karton. Nekem egyébként nagyon tetszenek azok a fotók, ahol jól használják a fehér hátteret, végtelenbe nyúló éppen-nem-kiégett fehérség előtt trónol a mű. Régóta tervezem, hogy ilyenre jó „holkert” csinálok, csak még nem jutottam el oda :)

A fény
Kellő mennyiségű, irányú és színű fény kell, ezért a legjobb a természetes fény: megfelelően szórt, van bőven (nappal) és állandó, lehet variálni a fotózási szöget, amit pl egy vakuval a gép tetején nem könnyű, de erről majd később. Ráadásul a fehéregyensúly is ekkor lesz a legkönnyebben egészséges. Mi az erkélyen rendeztük be a fotózási helyet, bár a „berendezés” kicsit túlzás, van, amikor a kinyitott, használatban lévő ruhaszárító tetejére tesszük a kartont, aztán a többit... Így is jó, megfelelő szögből fotózva megcsillan az étel nedves pontjain a fény.
Ha mesterséges fényt használunk, akkor az vagy sárgás lesz (hagyományos izzók miatt) vagy kevés, a vakuval meg trükközni kell. Persze készíthetünk olyan világítóegységet, amilyet Lila Füge használ, praktikus és könnyen használható. Azt még érdemes tudni, hogy a mostanában elterjedő kompakt fénycsövek sem teljesen ideálisak, némelynek a fényspektrumából hiányoznak bizonyos színek. Mivel régebben beruháztam egy profi vakuba, azt használom, mégha kicsit macerás is. A gépet állványra teszem, tetején a vaku, a vaku feje a plafonra van irányítva, a gépen be van állítva egy 3 másodperces tükörfelcsapás, a valódi fotózást ennyivel megelőzi a fénymérő vakuvillanás és a tükörfelcsapás, majd kis szünet (az esetleg a gombnyomástól megrázkódó állvány is megnyugszik) és a nagy vakuvillanás+fotózás következik. A plafonról visszavert fény nagyszerű tud lenni portréhoz (ha fehér a plafon és nem óriási a belmagasság), de ételfotózáshoz kicsit egysíkú, ráadásul az esetleg festett falak bezavarnak (nálunk napsárgák, így ilyenre festik a fényt...). Azzal trükközünk, hogy a fénymérő villanás után megragadok egy nyeles tükröt, amivel félig eltakarom a vaku üvegét, kb 40 fokban tartva az étel mögé tett fehér kreppel borított kartonra irányítom a fényt, ami a kreppről visszapattanva hátulról, szórtan világítja meg az ételt. A képen ennek a fénye csillan meg a nedves-fényes részeken és a tányéron. A maradék fény, amit nem takartam el a tükörrel az a plafonról ad szórt fényt. Az ilyen fotózás elég esetleges eredményt ad, így több képet kell csinálni, mire meglesz az a bizonyos. Arra is kell figyelni, hogy a tükörről visszavert fény ne érje közvetlenül az ételt, mert akkor olyan lesz, mintha telibevakuztuk volna: lapos és élettelen. Az első hónapokban csak így készültek képek ide, mivel minden nap akkor értem haza, amikor a természetes fény már valahol az Atlanti-óceánon haladt. A nyári hónapok emiatt is kedvezőbbek, reggel vagy este már/még éppen lehet fotózni, maximum az állványt is elő kell szedni, mert túl hosszú lenne a záridő és bemozdulna a kép. Másnak segítség lehet valamilyen képstabilizátoros megoldás, de a legtutibb képstabilizátor az állvány. Akkor is jól jön, ha egy kisebb gép automata módban a bemozdulás ellen feltekeri az ISO-t (fényérzékenységet), mert ettől zajos, szemcsés lesz a kép, inkább rögzítsük stabilan, és állítsunk be kisebb érzékenységet, hosszabb záridővel.

Utómunka
Egy DSLR gépből kijövő eredmény ritkán tökéletes, a filmes fotózásnál az expozíciókorrekciót, a fehéregyensúly javítást és egyebeket az előhívásnál megoldották külön kérés nélkül is (laikusként nem is tudjuk, mit összevariál a gép vagy ember, hogy jó legyen az eredmény, ami a kezünkbe kerül). Ezt most magunknak kell megtenni. A kompakt digitálisokra ellenben az a jellemző, hogy nagyon szép, színekben gazdag, éles képeket adnak, de ezt nagyrészt a gépben lévő szoftver csinálja, ami esetenként „túlélesíti” a képet, hogy rögtön nyomtatható, szép képet kapjunk. A nagyobb dinamikai tartományt átölelő, komolyabb gépből kijött kép ehhez képest fakó és lágy. De nem kell megijedni, az utómunkához nem kell feltétlenül Photoshop, egy sima ingyenes IrfanView is megteszi, shift+G, és máris lehet állítani a kontrasztot, a gamma korrekciót, szaturációt, és a színek telítettségét. Élesíteni is lehet, de itt sajnos túlélesít a program alapból, amit úgy lehet kivédeni, hogy ha 400 pix széles képet szeretnénk, akkor előbb lekicsinyítjük 800 pix-re, élesítünk, aztán kicsinyítjük tovább 400-ra. A kicsinyítés ugyanis lágyítja a képet valamennyire. Persze a PS komolyabb munkát is enged, de csak ezért kár megvenni.
Ha viszont megvettük, akkor kész pluginek közül válogathatunk, például amik a fehéregyensúlyt segítenek helyretenni, ha mondjuk kissé narancssárgás lett a kép. A fehéregyensúlyról persze külön fejezetet lehetne írni (és írtak is sokat), ha nagyon ronda eredményeket kapunk, akkor érdemes „nyers” fájlt fotózni a géppel, azaz nem JPEG képet, hanem RAW vagy NIF vagy hasonló, külön programmal kibontható adatfájlt, amin mi tudjuk beállítani a fehéregyensúlyt utólag, amire kész JPEG képnél csak erősen korlátozott lehetőségünk van csak. Ráadásul ezek a formátumok nem tömörítik veszteségesen a képet. Cserébe még macerásabb a fotózás, és ez utófeldolgozás. Vannak kevésbé „illendő” módosítások is, háttér átszínezése például, vagy a mélységélesség utólagos módosítgatása. Utóbbit én is csináltam egyszer, amikor előző munkahelyemen sikerült beszerezni egy erre alkalmas plugint, és annyira megörültem, hogy kipróbáltam, az eredmény itt látható. Ki fogom cserélni ezt a képet később, de addig megnézhetitek mit nem lenne szabad: ha azt szeretnénk, hogy csak egy sík legyen éles, ami pedig előtte/mögötte van erősen homályos, akkor nyissuk ki a blendét, és ne utólag hazudjuk a képre a hatást.
Amivel nem tudunk mit kezdeni utómunkával sem, az az erősen bemozdult kép (az élesítés sem segít már), a bebukott (alulexponált) vagy kiégett részekkel tarkított (túlexponált) kép. A kiégés a gázosabb, a fehér részekből már semmilyen módosítással nem lehet értelmes dolgot előhozni, a sötét foltokat bizonyos mértékig lehet javítgatni. Ha gépünk rendelkezik histogram funkcióval, érdemes a képvisszanézéshez beállítani ennek mutatását, mert ebből a görbéből rögtön láthatjuk, ha túl- vagy alulexponált a kép.

Ennél több most nem jut eszembe, ha valami mégis, akkor majd bekommentezem. Ja igen: azt mondják a vérprofik, hogy a friss étel a legszebb, ez talán igaz is, de ha gőzölög még, ne álljunk fölé a géppel, mert bepárásodik az optika :-)

Patrik

2007. júl. 6. 21:50 | 25 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa
Címkék: foto

Most azt kérdezem

Hogy tudnátok-e tippeket adni, hogy a kispesti piacon kívül hol van még a Cserpes Sajtműhelynek boltja?

A kommenteket előre is köszönöm!

2007. júl. 5. 17:02 | 12 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa
Címkék: cserpes

Gasztrociki

T3v kezdte feszegetni a kérdést, hogy kinek milyen csontváz lapul a kamrájában, azaz milyen szégyenletes, titkolnivaló termékek kerülnek rendszeresen a bloggerek kosarába. Sokat kellett gondolkodnom, elég tudatos vásárlónak  tartom magam, általában kerülöm  a félkész ételeket, előre gyártott  szószokat stb., de azért ahogy mélyen magamba néztem, csak összeállt egy rövidke lista.

Íme a bűneim:

A gyorséttermekkel szemben nem táplálok kellő ellenszenvet, sőt vallom, hogy néha megengedhet magának az ember egy kis kilengést. Ez az igényem a terhességem alatt fokozottan jelentkezett. Tulajdonképpen bármikor kapható vagyok egy kis „mekis” kajára, az álompite és a Mcchicken szendvics különösen nagy kedvenceim. És kiváló célpontja vagyok a tematikus heteknek, minden újdonságot ki kell próbálnom. Mostanában a Kentucky a másik, ami bűnre csábít, a csípős csirkéknek nem mindig tudok ellenállni. És ami a legszégyenteljesebb, a kínai büféknek is elcsábulok néha, pedig nincsenek illúzióim a higiéniát és az alapanyagokat illetően.

A bevásárlásaim szégyenfoltjai pedig felsorolásszerűen:

Tubusos tormás majonéz: egy vendégség alkalmával ismertük meg, azóta ott figyel szinte minden szendvicsünkön

Nescafé 3 in 1 : szégyen-gyalázat, de sokszor jobban ízlik, mint az igazi kávé, ezt iszom, ha vigasztalódnom kell

Földimogyorós fincsi: gyermekkorom szépemlékű rágcsálnivalója, hála az égnek, még lehet kapni és a minősége sem változott

Régi típusú, kemény ropi (nem a Pattinka-típusú morzsálódó): szintén gyermekkori kötődés, rengeteget bírok megenni belőle

Pombär macik: az említett currys túró kedves kísérői :)

Az is felmerült, hogy osszuk meg a nyilvánossággal, mit hol szoktunk jutányos áron beszerezni. Mostanában nincs időm nagy beszerzőkörutakra, így sok tippem nincs. Amit mostanában fedeztem fel, hogy a Plus és a Spar csokoládék jó minőségűek és jó árban vannak a Tibihez, Bocihoz stb. viszonyítva. A Rossmannban pedig nádcukrot vettem jó áron a minap (349 ft/ 50 dkg).

Kiváncsian várom Moes, Nemisbéka és Zsófi önleleplezését.

Update: hogy valami tényleg borzasztót is írjak, most jutott eszembe, hogy szeretem a malacfület és a csirkelábat (kaparó) és a körömpörköltet is. Na, ez elég ciki?

2007. júl. 2. 14:16 | 18 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa