
A hetente érkező biozöldségdobozunk gyöngyszemei a gyönyörű, hibátlan levelű, harsogóan zöld fejes saláták: fodros saláta, tölgysaláta és társai. A felhasználásuk néha fejtörést okoz, mert korábban szinte soha nem vettem a piacon. Ez a vegyes saláta egy esti improvizáció eredménye, még konzerv tonhal került volna bele a maszkulinabb jelleg érdekében, ha véletlenül nem egy paradicsomos tonhalat kapok le a polcról a boltban. Egyik héten salátafőzeléket is főztem, annak a receptje elérhető a Home&COOK facebook-oldalán.
Hozzávalók:
1 fej fodros saláta/jégsaláta
50 dkg zöld spárga
1 csokor újhagyma
2-3 paradicsom
3 tojás keményre főzve
1 marék friss bazsalikomlevélke
A dresszinghez:
6 ek olívaolaj
3 ek citromlé
só
frissen őrölt bors
2 gerezd fokhagyma lereszelve
A salátát leveleire szedjük, megmossuk, kisebb darabokra tépkedjük és salátacentrifugával megszárítjuk (így jobban fog tapadni az öntet).
A spárgákat meghajlítjuk, ahol magától eltörik, eltörjük – az alsó részeket félretesszük (alaplé készülhet belőle spárgakrémleveshez). A felső, zsenge részt 3 cm-es darabokra vágjuk, megmossuk, sós vízben megpároljuk.
A paradicsomokat hosszában felszeleteljük, az újhagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk.
A főtt tojásokat cikkekre vágjuk. Egy nagy salátástálba szórjuk a salátaleveleket, rászórjuk a spárgát, a hagymát és a paradicsomot, elrendezzük rajta a tojásokat, meghintjük a bazsalikomlevelekkel.
Az öntethez valókat kikeverjük (ehhez nagyon alkalmas egy capuccinóhabosító) és összeforgatjuk a salátával.
Megosztás
Még egy főzelék a Zöldkampány nevében, és ígérem, hogy most már valami bűnösebb dolog fog következni.:) De higgyétek el, ez a joghurttal sűrített, savanykás főzelék a kevésbé megosztó fajtából való – a friss bazsalikomtól isteni aromája van. 
Hozzávalók egy kisebb adaghoz (1 baba-mama adag):
kevés olívaolaj
3 zöldhagyma
2 salátacukkini
1 kisebb krumpli + 2 nagyobb
só
kevés víz
kb. 3 ek natúr joghurt
kevés citromlé
kb. 15 bazsalikomlevélke felaprítva
A hagymát felaprítottam, a cukkiniket meghámoztam és hosszában negyedbe vágtam, majd vékony szeletekre vágtam. A kisebb krumplit nagy lyukú reszelőn lereszeltem.
Egy lábasban felhevítettem az olívaolajat, rádobtam a hagymát, megpároltam, majd ment hozzá a cukkini és a reszelt krumpli is. Fedő alatt, kis lángon pároltam, egy kevés vizet is öntöttem hozzá. Utána botmixerrel pürésítettem (nem kell teljesen homogénre), megsóztam, belekevertem a joghurtot, egy kevés citromlevet és a bazsalikomot, majd épp csak hagytam újra felforrni.
Közben a nagyobb krumplikat meghámoztam, felkockáztam és sós vízben puhára főztem. A legvégén beleforgattam a főzelékbe.
Megosztás
Hú, nem is tudom, hol kezdjem... A költözés óta most már kezdünk belerázódni a napi ritmusba, a dobozok is lassan kiürülnek, most már nincs káosz, csak rendetlenség és ez nagy eredmény. Kipakolás közben, mikor gasztromagazinok és fotós csetreszek álltak mindenütt hegyekben, az összeomlás szélén sűrűn mantráztam, hogy a van-tól igenis kell félni..)
Közben megérkezett az első zöldségdobozunk is a zsámboki Nyitott Kertből, így megkezdődött a tervgazdálkodás a konyhámban. Egyfelől nagyon inspiráló, hogy dugig a kamra és a hűtő friss zöldségekkel, másfelől nagy tudatosságot is igényel, hogy elhasználjak mindent az utolsó szem cékláig egy hét alatt – ezen a téren is van még hova fejlődni.:) De beköszöntött a főzelékkorszak, mivel Vincének is van már 4 foga és mindjárt 1 éves lesz, így egyre inkább felnőtt kajákat eszik, illetve mi esszük azt, ami neki jó. És úgy tűnik, vele nagyobb szerencsénk van e téren, mint anno Pannival, eddig még minden ízlett neki. Ebből a frittatából ő még nem kapott, de ezzel avattuk fel az új konyhámat és az első zöldségdobozt.
Spenótos frittata
Hozzávalók:
néhány ek olívaolaj
1 csokor újhagyma
25 dkg spenót
5 tojás
5 ek tej/zabtej
só
frissen őrölt bors
őrölt szerecsendió
A spenótlevelekről letépkedtem a szárakat, megmostam, megszárítottam, kisebb darabokra tépkedtem. A hagymát felaprítottam. A tojásokat elhabartam a tejjel, sóztam, borsoztam, szerecsendióval ízesítettem.
Egy teflon serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, üvegesre pároltam rajta a hagymát, majd rádobtam a spenótot is. Jól átforgattam, kicsit megsóztam. Mikor már összeesett, hozzáöntöttem a tojást és az egészet egy kivajazott jénaiba költöztettem, ami ment a sütőbe 180 fokra. Kb. 25 perc alatt készült el.
Megosztás
A gombát szándékosan nem tettem fel a Zöldkampány februári zöldséglistájára, mivel a termesztett fajták egész évben kaphatók, így nem lehet őket szezonhoz kötni. Ez azt is jelenti, hogy egész évben bátran fogyaszthatjuk őket, legjobb persze, ha egyéb zöldségek társaságában. Ebben a gyors pastában kétféle hagyma került mellé (póré és fehér) és aszalt paradicsom. Mostanában áttértünk a teljes kiőrlésű tésztákra, nekem nagyon ízlik a spagetti és a linguine is ebben a formában, hasonló a felismerés, mint a fehérrizs-barnarizs esetében: a teljes értékű verzió sokkal ízgazdagabb.
Hozzávalók 2 személyre:
kevés olívaolaj
1 póré
1 kicsi fehérhagyma
50 dkg csiperkegomba
1 dl száraz fehérbor
6 darab olajban eltett aszalt paradicsommal
1 tk szárított bazsalikom
1 tk oregánó
1 doboz tejszín krémsajt (natúr, Philadelphia típusú)
só, frissen őrölt bors
kb. 1 dl tésztafőzőlé
25 dkg teljes kiőrlésű spagetti (pl. DM-es, Alnatura) al dentére főzve
A hagymákat megtisztítottam, felaprítottam, a gombát is kisebb darabokra vágtam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, rádobtam a hagymákat, megpároltam, megszórtam a zöldfűszerekkel és a csíkokra vágott aszalt paradicsomokkal, majd felöntöttem a fehérborral. Hagytam, hogy az alkohol elfőjön belőle, majd hozzáadtam a gombát is. Jól összeforgattam és kisebb lángon, fedő alatt megpároltam, közben sóztam, borsoztam. Végül belekevertem a krémsajtot is, majd a tészta főzőlevével beállítottam a kívánt sűrűséget. Tálaláskor reszelt parmezánnal fokozható a hatás.
Megosztás
Kallódott már egy ideje a hűtőben egy fej karfiol, amit levesnek szántam. A baj csak az, hogy a legtöbb alapanyagot levesnek szánom, mert az finom, meg melengető, meg szép a színe, csak éppen kevéssé laktató. Én ugyan elélnék fűszeres krémleveseken, de Patrik hamar fellázadna, az biztos. Így gyorsan körülnéztem a neten egy gyors karfiolos vacsi reményében és az EatingWell oldalán meg is találtam ezt a nagyon egyszerű és finom sült karfiol receptet. Parmezán helyett kemény kecskesajttal készítettem, mi így ettük ahogy van, melegen, szobahőmérsékleten egyaránt ízlett.
Hozzávalók:
1 nagy fej karfiol megtisztítva, rózsáira szedve
2 ek olívaolaj
1 tk szárított majoránna
1/4-1/2 tk só (ízlés dolga)
frissen őrölt bors
2 ek balzsamecet
10-15 dkg kecskesajt reszelve (pl. Ménfői)
A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Egy nagy tűzálló tálat kivajazunk, beleszórjuk a rózsáira szedett karfiolt. Sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk 2 ek olívaolajjal és 1 tk majoránnával. Betoljuk a sütőbe és 20-25 perc alatt félpuhára sütjük. Ekkor összeforgatjuk 2 ek balzsamecettel, megszórjuk a sajttal és visszatesszük még 10 percre a sütőbe.
Pirítóssal finom vacsora, de köretnek is ideális.
Mostanában áttértünk az élesztőmentes kenyerekre. A lavinát egy ír szódás kenyér indította el, ami annyira egyszerű, gyors és finom volt, hogy további próbálkozások követték. Persze nem ugyanazt nyújtja egy ilyen kenyér, mint az élesztős változat, nem olyan puha és foszlós, de két napig megőrzi a minőségét, sokféleképpen variálható és a teljes kiőrlésű liszttől sokkal gazdagabb az íze, mint a fehér kenyérnek. Az elkészítése pedig még a dagasztás nélküli kenyérénél is gyorsabb.
Ezt a focacciareceptet Rachel Allen Bake című sütős könyvében találtam.
Hozzávalók:
30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 tk. só
1 tk. szódabikarbóna
3,5-4 dl kefír
A tetejére:
kevés olívaolaj
1-2 lilahagyma felszeletelve
1-2 marék fekete olajbogyó
nagyszemű tengeri só
friss rozmaringlevelek felaprítva
A tésztához valókat egy nagy tálban összegyúrtam, majd egy kivajazott sütőedénybe tettem, a tetejét megkentem olívaolajjal. A tetejébe belenyomkodtam a lilahagymaszeleteket és az olajbogyókat, megszórtam nagyszemű sóval és előmelegített sütőben 220 fokon 30 perc alatt megsütöttem.
Megosztás
Újabb palacsintaváltozatokra mindig nyitott vagyok és mivel most a hajdinával kísérletezgetem, jól jött ez a recept. A hajdina, mely ránézésre egy gabonaféle, valójában botanikailag nem az, bioboltokban, natúrboltokban, nagy szupermarketekben könnyen beszerezhető. A neten utánaolvasva láthatjuk, hogy szuper egészséges, értékes aminosavakat tartalmaz, sok kalciumot, magnéziumot, vasat, erősíti az érfalakat és cukorbetegek, gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Az íze és illata egészben megfőzve kicsit szokatlan, de nem rossz (salátát csináltam már belőle, a poszt majd később). Lisztté őrölve nem olyan karakteres, teljes kiőrlésű liszttel kombinálva nekünk kifejezetten ízlett.
Eperszósszal, mézzel megcsorgatva finom és egészséges hétvégi reggeli.
Hozzávalók:
9 dkg hajdinaliszt
9 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. (foszfátmentes) sütőpor
1/4 tk. só
2,5 dl író vagy kefír
3,75 dl rizstej (vagy tej)
1 ek. méz
2 tojás
2 ek. olaj
Öntethez:
(fagyasztott) eper
méz
balzsamecet-redukció
A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban. Egy másikban kézi habverővel elhabartam a tojásokat, hozzáadtam a mézet, az olajat, a kefírt és fokozatosan felváltva adagoltam hozzá a rizstejet és a lisztkeveréket. A tésztának furcsa, nyúlós állaga lesz. 15 perc állás után olajjal vékonyan kikent palacsintasütőben kisütöttem a palacsintákat.
Az öntethez egy kis lábosban összerotyogtattam az epret, mézzel, balzsamecet-redukcióval ízesítettem, botmixerrel pürésítettem és egy szűrőn átszűrtem. Az így kapott szószt és mézet csorgattunk a palacsintákra.
Megosztás
Újabb vega recept, hús helyett tofu gazdagítja a padlizsánragut Ching-He Huang, a briteknél népszerű tévészakács receptje alapján. 
Hozzávalók:
1 padlizsán
néhány ek. olaj (pl. szezámolaj)
2 gerezd fokhagyma
2,5 cm gyömbér meghámozva
2 dl forró víz
1 csomag tofu
2 ek. világos szójaszósz
1 ek. rizsecet
2 tk. barnacukor
1 ek. kukoricaliszt
2 ek. víz
3 szál újhagyma zöldjével együtt apróra vágva
A padlizsánt meghámozzuk (akit nem zavar a héja, rajta is hagyhatja), hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, és kb. 2 cm x 4 cm-es hasábokat vágunk belőle. A fokhagymát és a gyömbért is apróra vágjuk, a tofut vékony csíkokra szeleteljük.
Egy wokban felhevítjük az olajat és rádobjuk a padlizsándarabokat, kevergetve erős lángon kb. 5-6 perc alatt barnára sütjük. Majd kevés vizet is adunk hozzá és néhány percig pároljuk, majd egy tálra kiszedegetjük.
Egy kevés olajat öntünk a wokba és pár perc alatt, folyamatosan kevergetve megpirítjuk rajta a fokhagymát és a gyömbért. Hozzáadjuk a forró vizet és a tofut, majd hozzákeverjük a szójaszószt, a rizsecetet és a cukrot is. Beledobjuk a felaprított újahagymát is, majd a 2 ek. vízzel elkevert kukoricalisztet is. Pár percig főzzük és kész is van.
A barnarizst kuktában főztem meg hozzá dupla adag vízben, 40 perc alatt lett kész.
A recept forrása: Delicious 2010/február
Megosztás
Álmomban sem gondoltam volna, hogy az egészséges főzeléksűrítés ötletét épp Bíró Lajostól fogom ellesni. A könyvét lapozgatva nem kelti nagy zöldségpusztító ember benyomását, de az alaposabb olvasó felfedezhet néhány újszerű főzelék- és zöldségköretreceptet is a sok extrém húsétel tengerében. Mivel a család épp tavaszi méregtelenítő kúrán van, így kapóra jött az ötlet a fehérliszt kiküszöbölésére: a főzeléket legegyszerűbben úgy sűríthetjük, hogy a párolt zöldség felét pürésítjük és összeforgatjuk az egészben hagyott maradékkal. Intenzív ízű, harsogó színű elegy az eredmény, mely újabb kísérletekre sarkall.
Köretnek medvehagymás paratha készült, azaz egy vajjal kenegetett, hajtogatott indiai lepénykenyér teljes kiőrlésű lisztből sütve. Gyorsan megvan és gyerekeknél is sikert arat. 
Hozzávalók egy kis adaghoz (2-3 személyre):
kb. 45 dkg zöldborsó (mirelit)
kevés olaj
2 tk. nádcukor
só ízlés szerint
1 ek. vaj (vagy helyette olívaolaj)
kb. 1 dl rizstej (vagy tej)
2 tk. tökmagolaj (elhagyható)
Egy kevés olajon kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk a zöldborsót, közben cukrozzuk, sózzuk. Mikor kész, a felét kiszedjük, félre tesszük, a másik felét a vajjal és a rizstejjel turmixoljuk, a tökmagolajjal ízesítjük. Tálaláskor beleforgatjuk az egész borsókat is.
A lepénykenyérhez:
50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2,5 tk. só
kb. 3 dl víz
1 kisebb csokor medvehagyma apróra vágva
néhány ek. vaj megolvasztva
A lisztet a sóval és a vízzel összegyúrjuk, egy rugalmas labdát formázunk belőle. A végén a medvehagymát is beledolgozzuk. Letakarva hagyjuk egy 15 percet pihenni, majd 8 egyenlő részre osztjuk és minden részből egy-egy golyót formálunk, majd vékonyra kinyújtjuk. Megkenjük egy kevés olvasztott vajjal és a tészta felét ráhajtjuk. Megint nyújtjuk, kenjük, felhajtjuk. Az így kapott vékony korongokat sziradék nélkül, forró száraz serpenyőben, közepes lángon megsütjük. Mikor kész, egy tálra szedjük, megkenjük a tetejét olvasztott vajjal és így sorban egymásra halmozzuk a lepénykéket. A végén érdemes egy tányérral lefedni, úgy a gőztől még jobban megpuhul.
Megosztás
Egész pontosan Bíró Lajos egyik ex-anyósának, Dédinek a receptje. „Életem első spenótja, 27 évesen, amit megettem” – mondja róla a séf. Én sem voltam eddig nagy spenótfőzelék-fan, de ez a kicsit darabosra hagyott, friss spenótból készült, tejszínnel selymesített változat engem is levett a lábamról. A Lajta-sajt mellett a spenótot is megvettem Bírótól. 
Hozzávalók 5 főre:
1,5 kg friss spenót
8 dkg vaj
5 dkg liszt
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 dl tej
só ízlés szerint
frissen őrölt bors
80 ml tejszín
25 dkg burgonya
A friss spenótleveleket megtisztítjuk (szárukat, vastag erüket letépkedjük), majd több menetben alaposan megmossuk, lerázogatjuk őket. Forró vízbe dobjuk, egy-két perc múlva elzárjuk a gázt, leszűrjük, hagyjuk kihűlni és jól kinyomkodjuk belőle a maradék vizet. Egy késsel apróra vágjuk (turmixolni is lehet, ízlés kérdése, ki hogy szereti)
A krumplikat meghámozzuk, kis falatnyi kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.
A vajon a lisztet és a fokhagymareszeléket zsemleszínűre pirítjuk (közben kevergetjük) és felöntjük a tejjel, majd jól kiforraljuk és rádobjuk a spenótot is. Sózzuk, borsozzuk, összerottyantjuk, a főzés végén tejszínnel gazdagítjuk. Végül belekeverjük a főtt krumplit is.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010