VKF! receptek és egyebek

Virtuális főzőverseny

VKF V. - Fűszerek: párolt padlizsán szezámmártással

Aubergine-nek köszönhetően egyik kedvenc témámban, a fűszerek világában kellett elmélyednem, hogy megalkossam az ötödik (!) pályaművemet. Szeretem a fűszereket, gyakran kísérletezem velük, ezért nem volt könnyű csak egyre fókuszálnom. Nem is sikerült igazán... De a rend kedvéért azt mondom, a szezámmag a kiszemeltem, a szecsuáni borsról meg már írtam, így most nem foglalkozom kiemelten vele.  

 

A szezámmag

(Sesamum indicum)

 

A szezám régi kultúrnövény, már az egyiptomiak is ismerték. Ma Kínában, Indiában, a Közel-Keleten, Afrikában és Mexikóban termesztik.

Színük alapján háromféle magot különböztetünk meg, van krémfehér, barna és fekete. A sötétebbeknek intenzívebb az íze. Használják a magot egészben, őrölve és olajat is sajtolnak belőle. Európában az olaj pirítatlan szezámból készül, ezért világos színű, és főzőolajnak használják, míg Keleten pirítottból, ez okozza sötétebb színét és erőteljesebb aromáját, ezt általában a találás előtt adják az ételhez

 

Sokféleképpen felhasználhatjuk:

 

Péksütemények megszórására, mint a mákot

Megpirítva párolt zöldségek tetejére pl. brokkoli, spárga, karfiol

Keleti ihletésű salátákba

Édességekbe pl. a halvába, ami mandulából, szezámból és cukorból készül

Hummuszba

 

Keleten az őrölt magvakból krémet (tahini) készítenek, és a szezámmag  az egyik alkotóeleme az észak-afrikai fűszerkeveréknek, a zahtarnak is (2 rész szezámmag, 1 rész őrölt cserző szömörce/sumach, 1 rész szárított kakukkfű) , melyet Törökországban és Jordániában is használnak húsgombócokra és zöldségekre szórva.


 

Párolt padlizsán szezámmártással


Hozzávalók 4 személyre:

 

4 padlizsán

3 gerezd fokhagyma

2 ek. szezámpaszta (tahini)

2 ek. szezámolaj

3 ek. világos szójaszósz

2 ek. borecet

2 ek. száraz fehér bor

1 kk. chilimártás vagy chiliolaj

1/4 kk. őrölt szecsuáni bors (fagara)

egy marék korianderlevél vagy petrezselyem

egy marék szezámmag

 

Először a mártást készítjük el, mert jót tesz neki, ha érleljük fogyasztás előtt. A koriander- vagy petrezselyemleveleket megmossuk, lerázogatjuk és egy éles késsel felaprítjuk. A fokhagymagerezdeket egy mozsárban péppé törjük. A többi alkotórészt egy kis tálban összedolgozzuk, belekeverjük a fokhagymát és a zöldfűszert is. Ezzel a mártás kész.

A padlizsánokat megmossuk, meghámozzuk, kb. 1 cm-es karikákra vágjuk, besózzuk. Állni hagyjuk, hogy a keserű levét kiizzadja. Ezt aztán leöntjük róla, megtörölgetjük és forró serpenyőben kevés olajon megsütjük. Ha sütés közben egy fakanállal nyomkodjuk, gyorsabban elkészül. Kicsit kihűtjük, majd kisebb cafatokra tépkedjük és beleforgatjuk a mártásba. A mártás ízlés szerint hígítható kevés vízzel vagy natúr joghurttal. Végül megszórjuk egy marék pirított szezámmaggal. Grillezett húshoz, kebabhoz finom köret.  

 

Jill Norman Fűszerek nagy képeskönyve című műve alapján.

További információ és recept a szezámról:

Ilkas und Ullis Kräuterecke
Gernot Katzer
Epicentre

Szezámmagos csirkefalatok
Csirkemell szezámos-mézes bundában


Related Posts with Thumbnails

Vörösáfonyás bagel

Vigyázz, kész, főzz!

IV. forduló: Reggelizzünk együtt!

 

Mamma feladta a leckét versenykiírásával, melyben megrakott tálaktól roskadozó vasárnapi reggelizőasztalt vizionált. Nálunk a vasárnapi reggelik sajnos általában nem sokban különböznek a többitől, sebtében megkent szendvicseket szoktunk hamarjában bekapni. De álmodozni azért jó a kényelmes, ráérős családi reggelikről. Álmaiban az ember pedig olyasmit csinál, amit egyébként ritkán van alkalma, így kötöttem ki gondolatban a kelt tésztáknál. Ezen belül is az olyan ételek izgatnak igazán, amiket még soha nem próbáltam, és normál körülmények között nem is jutna eszembe elkészíteni őket. Beugrott hát a bagel, még emlékeztem az azóta hazánkból kivonult gyorsétteremlánc bageljeire, és nem is kellett tovább törnöm a fejem. Az alaprecept forrása pedig adott volt, hisz az USA kulinarisch oldal gazdagságával, logikus felépítésével már korábban rabul ejtett. Eredetileg azt terveztem, hogy az alapreceptet kipróbálás után továbbfejlesztem, és valami tölteléket is alkotok hozzá. Végül az első kísérlet annyira ízlett, hogy nem bonyolítottam tovább. Egy reggelinél különben sem hátrány, ha egyszerű elkészíteni. Szóval annyi pluszt tettem hozzá, hogy kicsit több cukrot tettem bele, és vörösáfonyát gyúrtam a tésztába. Az így kapott bagel könnyű, pikánsan savanykás, egy pohár tejjel vagy kakaóval tökéletes reggeli szerintem. 
 

 

Hozzávalók 8 bagelhez:

 

50 dkg liszt

1 csomag szárított élesztő

3 ek. cukor

1 tk. só

2 ek. olaj

3-3,2 dl langyos víz

1 zacskó aszalt vörösáfonya (egy része díszítésnek)

 

A főzővízhez:

1 ek. méz

 

A kenéshez:

1 tojás elkeverve

 

A lisztet elkeverjük a szárított élesztővel. Hozzáadjuk a cukrot, a sót, az olajat, és a vizet fokozatosan adagolva a robotgép dagasztókarjával rugalmas tésztává dolgozzuk, közben beleszórjuk a kicsit feldarabolt áfonyák nagyját is (a maradékot majd a tetejére szórjuk). Ha összeállt és elválik a keverőtál falától, megszórjuk egy kevés liszttel, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és meleg helyen 1 órát kelesztjük. Miután megkelt, liszttel beszórt munkalapra helyezzük. 8 egyforma nagyságú golyót formázunk belőle, a közepükbe lyukat fúrunk egy fakanál nyelével, majd a lyukat körkörös mozdulatokkal kiszélesítjük kb. 4 cm átmérőjűre. Ezután a lisztezett felületen kellő távolságra rendezzük őket , letakarjuk és még  fél órát kelesztjük.

Közben egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt előmelegítjük (az eredeti recept 220 fokot ír, légkeverésre 200-at, én hagyományos üzemmódban sütöttem 180 fokon). Egy nagyobb lábost félig megtöltünk vízzel, belekeverjük a mézet és felforraljuk. A megkelt bageleket a tetejükkel lefelé egyesével belerakjuk a forró vízbe, kb. 20 másodpercig benne hagyjuk, majd megfordítjuk, és fél perc múlva egy szedőkanállal kihalásszuk, lecsöpögtetjük és a tepsire rakjuk (hagyjunk helyet közöttük). Megkenjük a tetejüket az elkevert tojással, megszórjuk a maradék áfonyával és mehetnek a sütőbe. Kb. 20 perc alatt elkészülnek. Én a sütéshez tettem a sütő aljába egy vízzel teli kis tűzálló edénykét.

Frissen a legfinomabb, jó puha a tésztája. 

További ötletek reggelizőasztalra:

 

almás palacsinta
banános palacsinta
diós koszorú

majonézes márványsajtkrém
túrós kenőke


 

Related Posts with Thumbnails

Vigyázz, kész, főzz! - A III. forduló összefoglalója

Nagy örömmel állapítottam meg, hogy a résztvevők száma körről körre szigorú monoton nő, ugyanis a második forduló 29 résztvevője után most 36 gasztromán küldte el pályaművét, ebből 7 újoncként szerepelt.

Érdekes, de talán nem olyan meglepő, hogy a többség sós falatokban gondolkozott, és holmi alkoholoknak való megágyazást emleget. :) A pályaműveket két részben – külön az édeseket és a sósakat – mutatom be, többnyire a blogok ABC-sorrendje szerint, a könnyebb tájékozódás kedvéért.

Az eredménnyel egyébként személy szerint nagyon elégedett vagyok, a kiírás úgy érzem elérte célját, és a recepteket végigböngészve sok jó ötlettel gazdagodunk, melyek kipróbálására húsvétig még szűk egy hét a rendelkezésünkre áll.

Vegyük hát sorra a díszes társaságot! :)

Édességek:

     
  A Bundásalma fiatal, de roppant lelkes blog, melyen „jó ebédhez szól a nóta”. Most éppen Bicska Maxival eszegethetünk gesztenyegolyókat, melyek Pom pom szakszerű utasításai alapján készültek.
     
  A Cseresznyekert is új blog, gazdája, Cseresznye kivis-karamellás minifánkokkal kápráztat el minket. Megküzdött a sikerért, a karamellkészítés mindig veszélyes, erről Lila Füge is tudna mesélni, s hát Cseresznye sem úszta meg ép bőrrel... A hozzávalók listájába mindenesetre vegyük fel az Irixet is. :)
     
  Domestic goddessnek, a parti nyimnyam rovat szakavatott szerzőjének nem elég, hogy hibátlan a házi feladata, de még szorgalmi feladattal is készült. Nigella mini cheesecake receptjén kívül megosztja velünk az isteni anyós isteni tormakrémét is, melyet kis sajtkosárkákba csomagolt. 
     
  Hajnal konyhájában kicsit megkésve ugyan, de diókrémes gyümölcsös kosárkák születtek. Muszáj volt bevenni a csapatba, szerelmének ajánló levele ugyanis levett a lábamról. Így summázta a kedves az ízélményt: „képtelenség betelni vele”... :)
     
  Pogácsaszakértőnk, Hedonism konyhájában most ígéretes édesség készült, rumosdiós tortlett. Szerintem mostantól nem csak VIII. Henrik kedvence lesz ez a „nagyon gazdag, laktató” falatka. Én legalábbis megszavazok érte jutalmul Anának egy „rackás szélű szaggatót”. :) 
     
  A Partizán család megkezdte benyomulását a gasztroszférába. :) Nevezetesen aktív kommentelőnk, PartizánOrsi nevezett be játékunkba testvére blogján. Alkotása nagyon stílszerű, minden húsvéti nyuszi álma: répatorta minimuffin formátumban. :)
     
Sós falatok    
     
  Albana előhúsvétot tartott és egy egész húsvéti bőségasztalt varázsolt krumplisalátával, túrókrémtortával, sajttekerccsel és mindehhez még zöldfűszeres zsemléket is sütött. S bár véleménye szerint neki „sehogy sem akar összejönni a svédasztalos vendégvárás”, most lazán összedobott nekünk egy komplett partimenüt.
     
  Anna eszik és etet. :) Most éppen vöröslencsekrémes pirítós került a tányérjára, amely annyira finom lett, hogy maga is megmámorosodott tőle. Higgyünk neki és csináljuk utána!
     
  Le a kalappal Aubergine előtt, egész arzenált vonultatott fel vendégváró finomságokból. Mini-szendvicsektől, sonkatekercsektől, bundázott aszaltszilváktól és húsgolyóktól roskadoznak a tálak, és hogy a legeredetibb momentumot is kiemeljem: a szendvicseket rozé borból készült zselével díszíti. 
     
  Ági eszik, meg sok a dolga, de szerencsére szakított időt a játékunkra is. Ennek eredményeképpen nyuszifészket épített képviselőfánkból és reszelt répából. 
     
  Chez Julie zöldborsos sajtkrémmel töltött kosárkái izgalmas ízélményt ígérnek, s emellett nagyon mutatósak is: Julie kisebb ikebana kompozíciókat rittyentett minden falat fejebúbjára. 
     
  Chilii és csoki kénytelen volt önmérsékletet tanúsítani, és megbarátkozni a falat fogalmával. :) Végül ravasz, hedonista énje csak kiötlötte, hogy lehet majd fél kiló csülköt falatokba rejteni. :) Aki kíváncsi rá, böngéssze a csülkös csigák receptjét. 
     
  Chili és Vanilia a nehezített pályák elszánt versenyzője. Ezúttal újraértelmezte maga számára a feladatot, s elkalandozott a mértani testek világába, hogy ugyanazt a parmezános kekszet többféle változatban készíthesse el. 
     
  A Citromtorta Rioja kitört a kedvünkért a chips-sósmogyi-szotyi aranyháromszögből, és apukája házi kolbászát is szögre akasztva hosszas fejtörés után a falafelre szavazott. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: régi kedvencét készíthette el és felzúghatott új szuper mixere is. 
  A Dalla cucina Mammája, miután elrabolták, no nem az ufók, csak a férje :), húzta-halasztotta posztját. Végül csak hazatért a sípályák lejtőiről, ahol nagyon átfázhatott, mert nem kevesebb, mint 10 óráig járatta utána sütőjét, hogy elkészítse a grissiniket karamellizált olajbogyóval.
  Dibbuk elővette varázserejű kiskanalát és elkészítette vele a kedvünkért vendégváró töltött tojásait. :) Sajnos csak a tojások vendégvárók, a jó Dibbuk húsvétra illegalitásba vonul. 
     
  Dolce vita alkotása elegáns, könnyű, izgalmas étel, ahogy azt tőle megszokhattuk. Ricottával töltött aszalt szilvával készült, noch dazu sonkába tekerve. Mindehhez nem kell más, mint 10 perc, 1 fecskendő, s némi izommunka. 
     
  Domestic Goddess szorgalmi feladatát, a sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkákat jó ura percek alatt tüntette el, egy morzsát sem hagyva bosszús nejének. :) 
     
  Az Ecet és olaj gazdasszonya, phzs többünk titkos vágyát sütötte meg azt hiszem, de leginkább Fakanál kaphat a szívéhez, mikor elolvassa a sajtos papucs receptjét. 
     
  Zsu az Egyesek szerint boszorkánykonyhából alakbarát megfontolásokból kénytelen volt a hájas pogácsa ötletét lecserélni egy üdítő, tavaszi tonhalas uborkafalatra. De a masszív pogácsák barátai se keseregjenek, Zsu diétája is véget ér egyszer, és akkor majd lesz háj, minden mennyiségben, a tányéron persze. :) 
     
  Fakanál művésznő kis kezei „koordinált finommozgást” végezve alkották meg a pályaművet: az úgynevezett sonkás rolót. Persze az alkotómunka most sem volt zökkenőmentes, ahogy azt már Fakanáltól megszokhattuk, de a kalandokat kiheverve boldogan falatozhatott az egész família. 
     
  Gigi a konyhában először kipakolt a költözködés után, majd nekilátott egy régi családi recept elkészítésének. A kincs, amit megoszt velünk, a sörkifli receptje, amihez ő ugyan nem iszik sört, de ez minket nem gátol abban, hogy gondolatban egy pohár (vagy korsó?) jó hideg nedűvel öblítsük le a finomságot. :) 
     
  Zsuzsa, a Ha bolond, ne szedd le virtuóz gombaszakácsa szemet gyönyörködtetőt alkotott kucsmagombás kosárkák pisztáciával és fenyőmaggal néven. A látvány sem utolsó, de a hozzávalókat olvasva az íze sem okozhat csalódást. 
     
  A Húsosfazék Bogármestere meggyógyított sütőjétől megrészegülve húsvéti sonkás-sajtos muffint alkotott, melybe, hogy még nagyobb legyen a meglepetés erdei gombát is csempészett. 
     
  A Kísérleti konyha Beatbullja először nevezett játékunkba, s falatkáit rögtön két változatban is elkészítette. Mindkét esetben parmezántallér az alap, melyre a férfiasabb verzióban kolbászt, tejfölt és avokádót pakolt, míg a lágyabb ízek kedvelőinek grillezett paradicsom dukál. 
     
  A Közös gomba nevű össznépi gombászblogról először vett részt játékunkon Hypogea, aki kucsmagombalázban égve alkotta meg „gombásostojásos” nevezetű töltött tojáskompozícióját. 
     
  Lila Füge konyhájában minden a feje tetejére állt. :) Így születtek meg a gyönyörűséges tarte tatin (értsd: fordítva sütött) falatok. Természetesen lila zöldségeket is hadba állított: ott mosolyognak a tortácskákon a gusztusos padlizsán- és lilahagymaszeletek. 
     
  Kismacs újabb macsfalattal rukkolt elő: csiperkegombás-rokfortos csigákkal csigázza a nagyérdeműt. S akinek ez nem elég, az további töltelékötleteket találhat a macskonyhában, persze szigorúan alakbarát alapokon. :) 
     
  Rossa melához hasonlóan (lásd lejjebb) Marmalade-nak sem volt jó hete, s milyen érdekes, ő is spenótos falatokkal vigasztalódott, csak ő nem túróval, hanem fetával töltötte meg a vigaszt nyújtó kis háromszögeket. 
     
  Moes a Narancskonyhából békejobbot nyújtott a leveles tésztának, miután megkóstolta saját pályaművét, a sonkás párnákat. Noha a párnák megmakacsolták magukat és a sütés közben megszűntek párnának lenni, ízükkel kárpótolták Moest a látványért. :) 
     
  Új blogot köszönthetünk a Répa, retek, mogyoró személyében, melynek szerzője, Kaisermühlen a K.u K. nosztalgia jegyében él és alkot :). Kétszínű pizzacsigája nemcsak húsvétra kiváló, bármelyik nemzeti ünnepen jól érvényesülhet trikolorja. 
     
  Rossa mela pályaműve kicsit borongós hangulatban született, pedig nincs oka aggodalomra, hiszen két remek receptet is megoszt velünk: az egyik a spenótos-túrós háromszög, míg a húsevőknek csirkemájas palacsintacsigával kedveskedik.
 
     
  Szindbádék az előző forduló bojkottja után új erőre kaptak és előálltak a szendvics újragondolva ötletével. Ez nem más, mint kenyértésztából tekert csigahegyek minden földi jóval megpakolva. Bevezetésként pedig érdekes eszmefuttatást olvashatunk náluk a finger food mibenlétéről.
     
  Pamina a Tavernából visszatért az alapokhoz, már ami a szendvicskészítést illeti, és húsvéti kenyérfalatkákat alkotott, melyeket válogatott finomságokkal tuningolt magasütötte kenyérből szaggatott. A 2 in 1 kenyér ötlete azért praktikus, mert így nem kell feltétekből rakott szendvicstornyokkal egyensúlyoznunk, és kényelmesen tarthatjuk másik kezünkben a  csordultig telt poharat. :)  
     
  Tintaleves a családjában bevezetett villásreggeli után a húsvétot is forradalmasította, konyhájában az evés ismét társasági esemény: sajtos minimuffinokat sütött, melyeket a vendég maga pakolhat meg kedvére tojásos vajjal és lilahagymával. Azt hiszem, mindnyájan szívesen mennénk hozzá vendégségbe. 
     
  Zsófi Krakkóból továbbra is a csirke bűvöletében alkotott és igazi pasis falatkákat kreált. Lehet, hogy nem teljesen húsvéti, de szerintem egy locsoló sem fog panaszkodni, ha piros tojás helyett ropogós Buffalo csirkeszárnyat nyomunk a kezébe, pláne ha kéksajtos mártogatót is tömünk a szájába hozzá. :) 
     
  Jómagam egy régi kedves recept alapján sajttekercset készítettem, melyről időközben kiderült, hogy sokak kedvence, s mint a fociról, mindenkinek véleménye (és saját receptváltozata) is van róla. :) 
     

Ezennel letészem a lantot, nyugodjék...  :), a következő forduló kihirdetésére pedig ünnepélyesen felkérem Mammát.

Related Posts with Thumbnails

Sajttekercs

Vigyázz, kész, főzz!
III. forduló: Vendégváró falatok
 

Gimnázium óta gyűjtöm a recepteket. Gondosan kivagdostam őket az újságokból (főleg a Nők lapjából) minden szelektálás nélkül, mondván, ki tudja, milyen ízlésű lesz a férjem, bármire szükség lehet. Ezidőtájt inkább csak sütéssel kísérleteztem, de azért barátnőimmel kipróbáltunk egy-egy főételt is. Ezekből az időkből származik például az ananászos kínai csirke receptem, ami azóta is megőrizte helyét a repertoáromban. És ezekből az időkből őrzöm mintegy tíz éve az alábbi finomság receptjét is, hogy most a III. forduló alkalmából magam is elkészítsem. Köszönet érte Piroska néninek, barátnőm anyukájának, akinél egyszer ettem ilyet, de az villanófényemlékként vésődött az emlékezetembe. :)

VKF III.: Sajttekercs 

Hozzávalók:

40 dkg trappista sajt
30 dkg vaj
30 dkg sonka (pl. pulykasonka, gépsonka stb.)
1 doboz Medve sajt
5 keménytojás
só, fehérbors, mustár, snidling

A sajtot zörgős zacskóban (én sütőzacsit használtam) forró vízbe lógatva fél órán át főzzük. Miután szépen meglágyult, nyújtódeszkán sodrófával téglalap alakúra nyújtjuk. Vigyázat, némi ügyességet igényel a művelet! Gyorsnak kell lenni! Én zacskón keresztül csináltam, de lehet, hogy célszerűbb kivenni nyújtás előtt.
20 dkg vajat, a Medve sajtot, a kockára vágott tojásfehérjét kikeverjük sóval, fehérborssal és az apróra vágott snidlinggel, majd a kinyújtott sajtra kenjük, és a sonkaszeletekkel beterítjük.
Az 5 tojássárgáját villával összetörjük és kikeverjük a maradék vajjal, pici sóval, fehérborssal és mustárral. Az így kapott krémet a sonkára kenjük. Az egészet rétesszerűen a hosszabbik oldalánál szorosan feltekerjük, folpackba csomagoljuk és kihűtjük. Tálaláskor éles késsel keskeny szeletekre vágjuk. Önmagában is nagyon finom, de kenyérre pakolva kiadósabb.

Nem kimondottan fogyókúrás étel, nem is kifejezetten olcsó, viszont isteni íze van, ezért ideális ünnepi falatka.

Related Posts with Thumbnails

Polgártársak!

E hét péntekén (március 30.) felvirrad a nagy nap, melyen minden kedves bloggertárs felteszi a VKF III. fordulójának posztját! Addig is jó főzőcskét mindenkinek! A beérkezett levelekről küldök majd mindenkinek viszajelzést.

Related Posts with Thumbnails

Vigyázz, kész, főzz! III. – Vendégváró falatok

Túl vagyunk a VKF II. fordulóján, és Domesticnek hála nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kijelöljem a következő összecsapás témáját. Kíváncsi-türelmetlen bloggertársaim nem hagytak sok időt a fejtörésre, óvatosan sürgető kommentekkel jelezték harci lázukat. Nem is csigázom tovább őket, hanem feladom az új leckét.

Tekintve hogy húsvét ünnepe rohamosan közeleg, a locsolók már élesítik kölnis üvegeiket, lassan ideje elgondolkodni, idén mivel tartjuk jól a vendégsereget. Ehhez kíván jó ötleteket adni a téma, melynek adhattam volna a finger food nevet is, de inkább maradok a magyar vendégváró falatok verziónál. Olyan recepteket várok, melyek egy húsvéti büféasztal részét képezhetik. Alkothattok saját finomságokat, de lehet pályázni jól bevált családi receptekkel is. A hagyományos húsvéti alapanyagokhoz nem ragaszkodom, a lényeg, hogy a pályamű kézbe simuló, egy-két harapással eltüntethető legyen.:) Lehet sós vagy édes, crostinitől a pogácsáig bármi, a fantáziátokra van bízva.

Hogy húsvétkor már bevethessük a remélhetőleg sok-sok új ötletet, ezért a pályaműveket és a róluk készült fotót a szokásosnál kicsit korábban, március 30-án, pénteken kell nyilvánosságra hozni. (Ha nagyon muszáj, ez történhet kicsit korábban is.) A recept linkjét, a blog nevét és az étel nevét legkésőbb március 31-én éjfélig küldjétek el a kicsivu@freemail.hu e-mailcímre.

Az összefoglalót igyekszem hétfőre (április 2.) elkészíteni. 

Célszemélyek továbbra is: bloggerek és bloggerinák, illetve minden főzőmániás, aki, ha nincs blogja, pályaművét e-mail útján eljuttatja hozzám.

Természetesen "nem vehet részt: fizetett, kereskedelmi célú blog/honlap, cégek". 

Mindenkinek jó ötletelést és élvezetes sütés-főzést! 

Related Posts with Thumbnails

Gyümölcsös csirkecurry tortillába rejtve

Vigyázz, kész, főzz!
II. forduló: Titkos töltelékek
 
Elég hosszú, rögös, pánikrohamokkal szegélyezett út vezetett az alábbi pályaműhöz, mivel az eredeti elképzelésem (réteslapokból tekert kis töltött hengerek) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. A kudarcot követő brainstorming során felelevenedtek bennem a gimnáziumi gasztroélmények, amikor az akkor még létező Korona passage palacsintázóban (Kálvin tér, ma Raiffeisen bank, azt hiszem) tömtük a fejünket a jobbnál jobb óriáspalacsintákkal. Innen jött az ötlet, hogy én is tekerek valamit, de most nem édeset, hanem valami pikáns sósat. A Zsófi-féle fajitaélmény hatására nyúltam megint a tortillához, és töltöttem meg ezzel az indiai ihletésű csirkecurryvel. Tudom, hogy a csapati stílszerűbb lenne, de én most maradtam a jól bevált tortillareceptnél (mondjuk azt, hogy a fusion konyha szellemében). :)


 
Hozzávalók 4 személyre:
 
A csirkecurryhez:
1 csirkemellfilé
1,5 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 alma
1 doboz darabolt konzerv ananász
1 marék mazsola
1 pohár tejföl
1 kk. étkezési keményítő
2-3 kk. curry
10 szem koriander

őrölt bors
 
A tortillához:
15 dkg kukoricaliszt
10 dkg finom liszt
fél tk. sütőpor
fél tk. só
30 ml olaj
kb. 1,5 dl langyos víz
 
Az almát meghámoztam, nagyobb kockákra vágtam. A mazsolát beáztattam az ananász levébe. A vöröshagymát megpucoltam, nagyobb darabokra vágtam, a fokhagymát felaprítottam. A csirkemellet kis kockákra vágtam, sóztam, borsoztam, kevés olajon aranybarnára pirítottam.
Miután kiszedtem a husit a serpenyőből, a visszamaradt olajra dobtam a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát és lassan megpároltam őket. Utána hozzáadtam az alma- és ananászdarabokat, valamint a mazsolát (a leve nélkül). Fedő alatt megpároltam őket. Mikor már az alma is megpuhult, a husikat is visszapakoltam a serpenyőbe, majd 1 dl ananászlevet elkevertem a keményítővel és azt is hozzákevertem. Fél pohár tejfölt kikevertem a curryvel és a kőmozsárban porrá zúzott korianderrel és azt is hozzáadtam az egyveleghez. Megsóztam, kicsit rotyogtattam együtt az egészet, majd elzártam a lángot. 

A tortillához egy keverőtálba szitáltam a kétféle lisztet, hozzáadtam a sót és a sütőport, és az olajjal meg a víz felével a robotgép dagasztófejével kis labdává dolgoztam. Közben folyamatosan adagoltam a vizet. Miután összeállt, még 5 percig tovább kevertem (illetve én kézzel dagasztottam tovább). A tésztát 4 egyenlő részre osztottam, kis korongokat formáltam belőlük és nedves konyharuha alatt 30 percet pihentettem őket. Utána mindegyiket 2-3 mm vastagra nyújtottam és teflon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem. 

A tortillákba 1-1 adag csirkecurryt kanalaztam, tölcsért formáltam belőlük és a tetejükre csepegtettem a maradék tejfölből, melyet előzőleg egy kis curryvel és ananászlével ízesítettem.

Inspiráció: Tom Bridge: A legjobb receptek Csirke c. kötete

Related Posts with Thumbnails

Joghurtos-mentás ananászkehely

Vigyázz, kész, főzz! azaz Magyar Gasztroblogok Virtuális Tematikus Rendezvénye
I. forduló: Kalóriaszegény gourmet desszert

Nem kis fejtörést okozott az első kategória, mert nem vagyok nagy híve a „nagy tányéron kis semmi” típusú édességeknek. Leginkább a masszív csokis, gyümölcsös vagy magos házi sütiket szeretem, de ezekkel nyilván nem indulhattam. Hosszas ötletelés után egy egyszerű, de mutatós kompozíció mellett döntöttem, amely csak nagyon kevés cukrot, illetve mézet tartalmaz, a joghurt miatt kellemesen savanykás, és az ananásznak köszönhetően még azzal is áltathatjuk magunkat, hogy zsírégető hatású. Végül annyira ízlett az eredmény, hogy megdőlni látszanak a fent említett előítéleteim. Erre is jó ez a nemverseny...

Hozzávalók 4 személyre

1 ananász
4 érett kivi
1 nagy csokor menta
8 tk. kristálycukor
9 pohár natúr joghurt
4 tk. méz

Azzal kezdem, hogy a joghurtot egy tiszta konyharuhával bélelt szűrőbe teszem és hagyom, hogy a víztartalma lecsöpögjön és finom krémes állagú legyen. Utána megtisztítom és feldarabolom az ananászt (kis kockákra), a cukrot és a mentát egy mozsárban összetöröm, -dörgölöm, hogy a cukor zöldre színeződjön és illatozni kezdjen, és az ananásszal összeforgatom. A kiviket botmixerrel turmixolom, mézzel édesítem. Ha mindez kész, már csak négy szép poharat kell elővenni, és ananász, joghurt, ananász, joghurt, kiviszósz sorrendben az alkatrészeket rétegezni. Nagyon finom, üdítő desszert.

Related Posts with Thumbnails

« Elejére | Újabbak

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010