
A csak aprítós kivis egresdzsem után léptem egy szintet előre a magozás felé. Színben is váltottam pirosra, és bár a piacon kisebb sokkot kaptam a cseresznye árától, fél kilót mégis vettem partnernek a meggy mellé. Az ízesítésnél az étcsoki nem volt kérdés (sok-sok évvel ezelőtt ettem Ausztriában egy felejthetetlen házi csokis meggylekvárt), majd elszántam magam az Örményországból kapott konyak felavatására is. Jó ötlet volt, isteni konyakos meggy íz kerekedett belőle (a felét meghagytam alkohol nélkül Panni miatt).
Hozzávalók:
60 dkg kimagozott meggy
40 dkg kimagozott cseresznye
1 zacskó Dzsemfix 2:1
50 dkg nádcukor
1 tábla étcsoki felaprítva
1 kupica konyak
A megmosott, kimagozott gyümölcsöt egy fazékba tettem, botmixerrel pürésítettem (ízlés dolga, ki mennyire szereti darabosan). Hozzádtam a cukrot és a Dzsemfixet, jól elkevertem. Nagy lángon felforraltam, 4-5 percig főztem, majd belekevertem az étcsokit. A felét ekkor kiszedtem üvegekbe, majd hozzáöntöttem a konyakot és elzártam a gázt. A konyakos maradékot is tiszta üvegekbe töltöttem, jól lezártam, 10 percre tetejükre állítottam őket.
Az idén teszem első szárnypróbálgatásaimat a lekvárfőzés terén, és hála a modern technológiának (konkrétan a Dzsemfixnek), rögtön diadalmenetként élem meg. Persze az eltarthatóságon még bukhat a dolog, de bízom a sikerben.
Első menetben egyszerű eperdzsem készült, épp hogy le nem csúsztam a szezonról. Most viszont megláttam Piszke oldalán a „zöld szimfóniának” keresztelt egres-kivi-dzsemet, és félresöpörtem minden korábbi tervet holmi vegyes erdei gyümölcsös lekvárokról, mondván nekem ez a zöld csoda kell. Be kell látnom, a narancssárga mellett a zöld is nagyon erősen hat rám főzés közben emocionálisan, így féleuforikus állapotban készült a próbaadag. Kóstolás után csak fokozódott a jókedv (pedig alkohol nem is került bele, bár erősen elgondolkoztam egy ginlöketen), mert nekem nagyon bejön ez a savanykás, pikáns íz, amihez képzeletben már érzem is a kíséretet egy nagyon étcsokis süti formájában.
Hozzávalók 3-4 kis üvegnyi adaghoz:
50 dkg egres
50 dkg kivi
50 dkg cukor
1 csomag Dzsemfix 2:1
1 tk. citromsav
A kivit meghámoztam, hosszában elfeleztem és középen kivágtam belőle a kemény fehér részt, majd kis kockákra vágtam. Az egresről egy éles kis késsel levagdostam a szárát és a kocsányát (?), alaposan megmostam hideg folyó vízben, majd minden szemet elfeleztem.
Egy nagy fazékba tettem a felaprított gyümölcsöt és botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam minden más hozzávaló, nagy lángon felforraltam, majd kevergetve 3-4 percig forraltam. Közben a fehér habot leszedtem a tetejéről. A kész dzsemet tiszta üvegekbe töltöttem, lezártam és 10 percre fejtetőre állítottam őket.
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.
Étel: minden, ami csípős és fűszeres
Ital: sör, bor, tea
Férfi: Benoît Magimel
Nő: Audrey Tautou




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009