A múlt hetem a spanyoloké volt: főzőbemutató és borvacsora Enrique-vel

Múlt hét kedden alkalmam volt részt venni Enrique Sánchez Gutiérrez sevillai séf főzőbemutatóján az Artesano étterem, az Extenda és a Lucullus BT. szervezésében, melyen a jóképű szakács azt demonstrálta a sajtó képviselőinek, hogy miként lehet egy többszáz éves, tradicionális andalúz ételt új életre kelteni a molekuláris konyhatechnológia segítségével.
A rokonszenves, közvetlen Enrique David Miralles (Grupo Laraza) és Bereznay Tamás (Kárpátia étterem) segítségével először elkészítette az Ensaladilla nevű klasszikus andalúz salátát úgy, ahogy azt a nagyija tette volna (kb. mint a mi francia salátánkat), majd ugyanezeket az alapanyagokat felhasználva, de a mikrót és egy habszifont is segítségül híva egy nagyon látványos és modern gasztronómiai remeket alkotott. (Az olívaolajjal felvert tojásfehérjéből a mikróban max. fokozaton kivonta a vizet és az így kapott lepényből kis korongokat szaggatott, a majonézt pedig habszifonban készítette el.)

Az említett borvacsora az Ó utcai Artesano étteremben volt, ahol már volt alkalmam részt venni korábban egy katalán vacsorán. Hasonlóan kellemes élmények és jó néhány emlékezetes fogás várt rám most is.

A menü:

Köszöntő tapasok

Garnélarák: Brick tésztában ropogósra sült garnélarák mentával és sáfrányos majonézzel
Sajt: Karamellizált kecskesajt sült paprikával és köménnyel
Olívabogyó: Szferifikált olívaolaj kakukkfűvel és naranccsal illatosítva
Sonka chupa-chup (sós pálcikára tekert sonka)

Tőkehal „brandada” (tőkehalpüré) ropogós „szénkekszen” (tintahal tintájával színezett keksz), meleg póréhabbal
Aranykeszeg sóban, zöldspárga-tagliatellével, folyékony ibértöltetű raviolival  és gomba emulzióval;
Mojito-Nitro- sherry borecettel
Malacpecsenye lassú tűzön sütve kaviárral és karfiollal
Édes francia sonkás pirítós Salmorejo fagylalttal, Arbequina (olívaolaj) zamattal és vaníliával

Őszintén szólva nem a molekuláris konyha elkötelezett híveként érkeztem a vacsorára, és most sem állítom, hogy szaladok palackos nitrogént venni, hogy ezentúl vendégeimet Mojito-Nitro koktéllal kényeztethessem, de ha legközelebb megkínálnak egy szferifikált olívaolajjal, csak kicsit nézek bután, és rögtön igent mondok.:) (Az eljárásról egyébként itt olvasható egy rövid ismertetés.)

A Sergio tapas-bárjával  fuzionált Artesanóról pedig megtudtam, hogy szombatonként tapas-os büféebédet kínál 2900 forintért (italok nélkül).

2009. jún. 22. 13:44 | 22 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa, Étterem
Címkék: molekuláris konyha

Újabb kalandok, ezúttal a Stand Bistroban

Bár az Onyxban kóstolt omlós báránysült emléke élénken él még bennem, újabb kalandra vállalkoztam a már említett tesztcsapattal: kipróbáltuk a nemrég nyílt Stand Bistro déli menüjét.
Másokhoz hasonlóan minket is nagyon kellemes benyomások értek. Itt nem kellett kapkodni a fejünket az enteriőr furcsaságai miatt: az étterem letisztult, visszafogott berendezése megnyugtatóan hat az érzékekre: ízléses a fa, a zöld és a krémszín kombinációja. Feszengésre sincs ok, ide tényleg be lehet csak úgy ugrani egy jó ebédre, vászonszalvéták helyett például üde zöld papírszalvéták az asztalon, a menüajánlat pedig jópofa újrapapírra nyomva érkezik. A mosdó is megér egy látogatást: ilyen felszereltséggel még sehol nem találkoztam, a legapróbb részletekre is figyelnek (pl. Nivea törlőkendő).

A menü, ami hetente változik, esetünkben a következő lehetőségeket tartalmazta:

Előétel: hideg uborkaleves vagy mortadella rucolasalátával. Mindkettő finom volt, a leves különösen jólesett, semmi csavar nem volt benne, de látványra és ízre is nagyon üdítő volt.

Főétel: a legnépszerűbbnek köztünk a sertésszűzérmék bizonyultak dijoni mustármártással és újburgonyával körítve. A szűzérmék omlósak, szép rózsaszínűek, a mustármártás diszkrét, de ízletes. A tojásos galuska fejes salátával kicsit sósra és szárazra sikerült, a  csirkemell rizibizivel pedig valójában ízletes rizottóágyon nyugodott, de efelett könnyen szemet hunytunk.

Desszertből kétféle volt az étlapon, a többség a körtés pite mellett döntött. Nekem nagyon ízlettek a gazdag omlós tésztaágyra fektetett hajszálvékony körteszeletek. Egy adag vaníliafagyival még lehetett volna fokozni az élményt.
A narancsos répatorta pozitív meglepetés volt: mindenki a jól ismert kávéházi répatortára számított. Ehelyett egy ujjnyi vékony sütiszelet érkezett narancsos mártással szervírozva. Egyáltalán nem volt száraz, kevéssé volt répás, helyette a narancsíz dominált.

Összeségében mindenki jó érzésekkel állt fel az asztaltól, a személyzettel sem volt probléma, megfelelő ütemben érkeztek a fogások. Időközben valamilyen kellemes zene is megszólalt. Láthatóan nagy volt a nyüzsgés, sorban érkeztek a vendégek, de a tágas, világos térben mégis jól elkülönülnek az asztalok. Még celebspottingra is alkalmunk nyílt: Rogán Antal is épp ott ebédelt.
Aki a Francia nők nem híznak című könyv szellemében él és étkezik, annak mindenképpen ideális választás, egyébként előre fel kell készülni gondolatban, hogy az adagok nem nagyok. Ötfős társaságunkból négyen érezték úgy az étkezés végén, hogy szívesen ennének még valamit.:)

A három fogásért ásványvízzel (400 forint/1 liter) és kávéval fejenként 2000 forintot fizettünk.

2009. máj. 17. 21:57 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa, Étterem
Címkék: stand bistro

Onyx, Maldon, turbolya

Ilyen komplex kulináris élményben rég volt már részem: isteni déli menü az Onyxban, mindez három kedves gasztroblogger társaságában. Egyébként ha bárki lát a déli órákban nagy szakácskönyveket cipelő, medvehagymával, turbolyával és egyéb finomságokkal seftelő fura alakokat a legelegánsabb éttermek eldugott asztalainál, az biztos lehet benne, hogy gasztrobloggerekre bukkant.  Magam is jóllakottan és megrakottan távoztam a fent említett objektumból Tintalevesnek, Zsófinak és Zsuzsának köszönhetően. Lett nekem is Maldon sóm (Tintaleves küldetése, hogy mindenkit függővé tesz), meg turbolyám és medvehagymám, sőt kölcsön kaptam Nigella abszolút aktuális karácsonyi szakácskönyvét is.:)



A Donatella enteriőrjén edződött szemem meg sem rebbent az Onyx ha lehet, még barokkosabb berendezésén. A sötétbarna és világos krémszín kontrasztjára épülő beltérben csak a sötétkék borospoharak szúrtak szemet. Üdvözlőfalatkának parmezános és fokhagymás kenyérszeleteket kaptunk vajjal, majd a menüválasztás feszült pillanatai következtek. Az alapelvnek tekintett „rendeljünk sokfélét és kóstoljuk meg egymás ételét is” tradíció ugyanis zátonyra futott az omlós báránylapocka parmezános gnocchival és ratatouille-val tételnél, amit végül négyből négyen abszolváltunk. Előtte én egy zöldsaláta ágyon pihenő grillezett kecskesajttal indítottam, melyhez isteni padlizsántatár is járt, míg volt aki a spárgakrémlevest tesztelte házi aszalt paradicsommal, mely egyébként szintén igen korrekt volt. Ezután jött a gyönyörű, omlósra sütött bárányszelet, ami önmagában is fenséges, de a köret csak fokozta az élvezetet.
Végül creme bruleé-vel  zártam az étkezést, míg mások a nagyon gazdag XXI. századi  Somlóit próbálták ki vagy epermousse-t rendeltek, amihez rebarbarakompót volt a kísérő.
Mindemellett egy-egy ásványvizet és kávét is kaptunk 2950 forintért, mely összeg a szervizdíjat is tartalmazza.
Nagy komfortérzettel távoztunk, pontlevonás ha jár, talán csak egy apró hibáért az étlapon: a béarni mártás nevét ezen a szinten már illene helyesen írni.


ONYX Étterem
1051 Budapest Vörösmarty tér. 7-8.
Tel: +36 1/429-9023
       +36-30/508-0622

2009. ápr. 24. 9:30 | 11 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem
Címkék: onyx étterem

Perfect Day

Rég nem volt már ilyen laza délelőttünk: mozizás és ebéd kettesben, mint a régi szép időkben. Az apropót az a tény szolgáltatta, hogy ma volt 7 éve, hogy először randiztunk. Azaz ahogy mondani szoktam: „ma van 7 éve, hogy járunk”, ami biztató a házasságunk szempontjából - túl vagyunk a kritikus hetedik éven.:-)
Először valami puccos étterem volt betervezve, aztán inkább a kultúrprogram mellett döntöttünk: egy jó mozifilm, aztán tapas.

A képet innen kölcsönöztem.

 A film, amit néztünk egy könnyed, de nem szirupos kisköltségvetésű amerikai vígjáték Dan és a szerelem címmel. Főszereplője, Dan (Steve Carell) egy fiatal özvegyember, aki egyedül neveli három lányát és a felesége halála óta nem randizott. Egészen addig, míg a szokásos éves nagy családi összejövetelre tartva összefut a könyvesboltban egy titokzatos, vonzó nővel (Juliette Binoche). Szerelem első látásra, ami biztató ennyi év szünet után, csak porszem kerül a gépezetbe: a nőt hamarosan mint öccse új barátnőjét látja viszont...
Ettől kezdve nagyjából egy helyszínen, a szülői házban folyik a cselekmény, feszült és humoros jelenetek váltakoznak nagyon hangulatos zenei aláfestéssel és miközben Dan-nek szurkolunk, egy nem mindennapi családi ünneplésnek is szemtanúi lehetünk.
Romantikázáshoz ideális film, pasik számára is szerethető, és utána lehet róla beszélgetni.

 

Miután hősiesen ellenálltam és nem kóláztam-popcornoztam a moziban, a film után a Márton utcai Márton Sörözőbe siettünk (a Nagyvárad tér és a Klinikák között található), hogy kipróbáljuk Sergio, az uruguayi tulajdonos tapasait. A hely tényleg söröző, se nem több, se nem kevesebb. Sergio épp házon kívül volt, így egy lelkes középkorú hölgyhöz volt szerencsénk. Teával és ásványvízzel indítottunk, Dallmayr zöld teát kaptam (!), fémkannában forróvíz, benne a filter,  több csészére elegendő mennyiség.
A kb. 12-es listáról  4 féle tapast választottunk: húsgombócok paradicsommal (4 darab), mexikói tacos (2), uruguayi chorizó (4 kis darab) és sonkás-fokhagymás töltött gomba (4) sorakozott a tálcán salátaágyon és noch dazu kaptunk egy empanadat is a hölgy ajándékaként. Pirított paradicsomos kenyér is járt mindezek mellé, ugyan bolti toastkenyér, de nem is vártunk mást. Minden étel kellően karakteres és fűszeres volt, a chorizo és a gomba ízlett a legjobban, a taco is korrekt, az empanada frissen kisülve jobb lett volna.
Desszertjük kétféle szokott lenni: flan dulce de lechével és sajttorta, de a flan sajnos épp elfogyott. Viszont volt palacsinta, kérésünkre dulce de lechével töltve, amiből fejenként egy bőven elég, mert nagyon tömény, de isteni!!!



A tapasokhoz egy-egy pohár chilei merlot volt a kísérőnk, így fizettünk borravalóval 3800 forintot.
A tapasokon kívül napi menü is kapható hagyományos, magyaros ételekből, a vendégekből ítélve az is népszerű a környéken.

Márton Söröző
Las Tapas de Sergio
IX. ker. Márton utca 35.
Tel.: 06-20-938-3554

2008. nov. 7. 23:10 | 8 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa, Étterem, Tapas

Donatella’s Kitchen

A hétvégén ünnepeltük az 5. házassági évfordulónkat, és mivel majdnem kerek számról van szó, meg már nagyon rég nem voltunk együtt étteremben, ezért úgy döntöttünk, megadjuk a módját. A kiszemelt objektum a már sokak által dicsért, mások által értetlenül fogadott Donatella’s Kitchen nevű olasz étterem volt a Király utcában.

Az enteriőr, amiről már több helyen olvastam (főleg a sokkoló agancsos csillárokról), nekem nagyon bejött, annak ellenére, hogy a sötét tónus uralkodik. Szerintem még az agancsok is szerethetők, és a sejtelmes lilás fényben úszó mosdó is megér egy látogatást.
Vasárnap 13 órára foglaltunk asztalt, a nem dohányzó részen rajtunk kívül 2-3 asztalnál volt csak vendég, ebben az időszakban úgy tűnik, nem  megy még annyira az üzlet, így felszolgálónk kizárólagos figyelmét élvezhettük. Nem is volt rá panaszunk, egy udvarias, figyelmes, közvetlen pincérfiút kaptunk, aki először pizzakenyérkét és balzsamecetes olívaolajat hozott. Ezt falatozva és Camparit iszogatva aztán sikerült választanunk az étlapról.

 

Az előételnek rendelt Vin Santoban érlelt libamájterrine házi kaláccsal jó választásnak bizonyult, a máj finom krémes, a desszertborral és a kalácssal desszertnek is beillene. A bélszíncarpaccio rukolasalátával, parmezánnal szintén nem okoz csalódást, bár a Gundelben kóstolt carpaccio kicsit ízletesebb volt.
Főételnek egy serpenyőben sült vörös márnát rendeltünk vargányagombával, petrezselyemolajjal, grillezett polentával. Nem szoktam halat enni, de a vörös márnát a vajhalhoz hasonlóan bátran ajánlom mindenkinek, mert nincs tolakodó halíze és kevés benne a szálka. A sült vargányával és a polentával harmonikus egészet alkotott. A polentára külön kíváncsi voltam, nem ettem még grillezve, kellemes volt, és sokkal apróbb szemű, mint a magyar kukoricadara.



Az ebéd szenzációja mégsem a márna, hanem a sült bárányborda vargányaszósszal és fehérbabpürével. Már látványra is gyönyörű, ahogy a mediumra sütött bárányhúsból vágáskor kicsurog a hússzaft, ízre pedig az omlós bárány a vargányával maga a mennyország.



A desszertet is bátran bevállaltuk: a mentás epersorbet és Donatella creme caramelle-je is
korrekt volt, a sorbet-nak csak az állaga meglepő, nem fagyiszerű, inkább folyékony jégkására emlékeztet.

Egy melange és egy caffé latte macchiato abszolválása után euforikus hangulatban távoztunk, pedig csak 1-2 pohár rosé fogyott az egész ebéd alatt.
Noha kettőnknek 22 000 forint volt a számla, a bárány emlékét idézgetve elégedetten távoztunk és megfogadtuk, hogy mindenképpen visszatérünk.

Más bloggerek a Donatelláról:

Cézárimádó
Dolce vita
Forzadagro
Mennyei mignon
Szindbádék

2008. júl. 13. 23:22 | 15 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem

Wang mester konyhája

Csütörtökön egy hónapos próbaüzemmód után hivatalosan is megnyílt a „Wang mester konyhája” nevű szecsuáni étterem. Az ünnepélyes eseményen volt szerencsém részt venni Gabojsza és Mamma társaságában. Valószínűleg sokáig emlegetni fogjuk még az élményt és hamarosan vissza is térünk a tett színhelyére, mert ilyen finom kínai ételekhez még egyikünknek sem volt szerencséje.

A máshol (nem csak  kínai büfékben!)  tapasztalt kínai egyeníz helyett a sokfogásos menü minden eleme külön ízvilágot képviselt. Bár a szecsuáni konyha alapvetően csípős, de több vendég örömére itt nem volt minden étel torokszaggató, talán csak a buggyantott főtt hal verte ki némelyeknél a biztosítékot. :)

A feltálalt ételsor:

Vagdalt marhahúsleves

Szecsuáni vegyes gyümölcssaláta

A szecsuáni kolbászt, ami egyébként helyben készül, az uborka mártásbant és az Ég és Föld oldalast külön kiemelném, mint leendő kedvenceimet.

Az étterem egyébként a Nagyvárad téri metrótól 5 percre, a Telepy utca 24. szám alatt található (az Üllői út páratlan oldalán a 3. utca balra).

Asztalfoglalás: 06-1-455-7021

Anton Ego kritikája itt olvasható.

2008. máj. 18. 21:33 | 3 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem

Nagy Levin étterem

A múlt héten alkalmunk volt egy romantikus programcsomagra a férjemmel, így folytattuk a dél-pesti régió éttermeinek feltérképezését, majd a Csepel Pláza ürességtől kongó mozijában megnéztük Koltai Lajos új filmjét, az Estét.
A kiszemelt étterem ezúttal a csepeli Nagy Levin volt, ahol régebben már jártunk, de a megújulásuk óta még nem próbáltuk. Már félve írom le, mert még az a vád ér, hogy mindent és mindenkit dicsérek, de alapvetően jó választásnak bizonyult.
Bár a pincér egy rossz ponttal indított, mert kapásból letegezett bennünket (egykorúak voltunk kb.), de a továbbiakban  kedvessége és visszafogottsága feledtette a bakit. Végig készségesen segítette a választást, borokat ajánlott, a végén pedig a créme bruléeről finoman lebeszélt. Azóta is izgat, mi lehetett az ok, talán a karamellizáló pisztolyuk romlott el?

Előételnek padlizsánkrémet ettünk pirítóssal, melyhez extra szolgáltatásként egy kis tál a ház specialitásának aposztrofált pácolt olívabogyó is járt. Maga a krém meglepően sötét színű volt, aprított petrezselymet is felfedeztem benne, de az íze nem volt átütő, nekem túl semleges. Tény, hogy Gabojsza füstös ízű padlizsánkréme óta igen magasan van a mérce.:)

Főételnek maradtunk az általunk kedvelt szárnyasoknál, ezért a rizikósabb vöröshúsok témájában nincs tapasztalat, mindenesetre biztató, hogy mindkettőnk étele szinte hibátlan volt. Választásom a fenyőmaggal és rucolával töltött jércemell erdei gombás papardellével munkacímű darabra esett, míg férjem egy füstölt  sonkával, aszalt paradicsommal és mozarellával sütött pulykamellet abszolvált bazsalikomos burgonyával, mely tulajdonképpen serpenyős burgonya volt. Kivetnivalót csak a húsomon nyomokban felfedezett vegetaszemcsékben találtam, és a gyanúmat erősítette a tény, hogy férjem tányérját a balzsamkrémfoltok mellett vegetaszórat is díszítette (?). Ezt leszámítva elégedett voltam, a papardellém al dente volt és az erdei gomba szószban valóban voltak erdei gombadarabok, bár csiperkéből is találtam szép számmal.

A desszertválasztásnál az biztos volt, hogy a mascarponés sajtgolyók ropogós mandulakéregben ribizlimártással  villavégre kerülnek, nem is csalódtunk bennük. Én a pincér intésére letettem a creme brulée-ről, és marcipános galuskával vigasztalódtam Noir csokoládéöntettel. Ez tulajdonképpen egyfajta somlói galuska fagyikanállal kiporciózva erős marcipános beütéssel. Finom volt, persze jóval masszívabb darab a sajtgolyóknál.

Ami végig zavaró volt, hogy két légy kergetőzött vidáman az asztalunk körül. Másik látványosság, ennél jóval kellemesebb, hogy a pincér körbejárja az asztalokat egy monumentális borsőrlővel a kezében és felajánlja a szolgálatait.
A hely egyébként gyerekbarátnak is nevezhető, volt etetőszék, és egy rajztábla is, ahova a kicsik alkoholos filccel rajzolhatnak.
A végén kicsit elbeszélgettünk a pincérrel a programokról, mert láttuk, hogy szerveznek különböző esteket is. A borvacsora egy új kezdeményezés, novemberben lesz görög est és minden pénteken élő zene van, többek között az ex Back II black-es Kató Zoli szokott szaxofonozni.

Maga az étlap egyébként üdítően rövid és áttekinthető: minden kategóriából  5 étel szerepel (előétel, leves, szárnyas stb.). A hozzávalók között visszatérő motívum a rukola, aszalt paradicsom, fenyőmag, mozarella, tehát az olaszos vonal, és dicséretes, hogy szinte semmit sem akarnak bebundázni.:)

2007. okt. 30. 9:47 | Még nincs komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem

Trófea Grill Étterem Újbuda

Az Iguanába még mindig nem jutottunk el, viszont a múlt hétvégén a Lágymányosi híd budai oldalán lévő Trófeában ünepeltük családi körben apukám 60. születésnapját. A négy Trófea étterem közül tudatosan esett erre a választás, mert ez a legnagyobb (és a legújabb is), így népes családunk is kényelmesen elfért egy asztalnál, ami korábban a zuglói látogatásnál nem volt megoldható.
A kisebb kellemetlenségek után, miszerint az előzetes egyeztetéskor megtudtuk, hogy október elsejével felemelték az árakat, és a mélygarázsért is fizetni kell, a játszósarok meg kikerült az előtérbe, a helyszínen nagyon kellemes élmények követték egymást.

Miután az étterem mélygarázsában leparkoltunk, fellépcsőztünk az étterembe, ahol először a ruhatár fogadott, közvetlenül mellette a játszósarok egy kedves óvónénivel, majd a dohányzórész érintésével egy folyosón jutottunk el a vendégtérig. Kis egyévesünk rögtön elfoglalhatta az odakészített, otthonról már jól ismert fehér Ikea-etetőszéket, és lelkesen vetette bele magát a laminált itallap és az asztalon álló sztendik tanulmányozásába. El kell hogy mondjam, ezekből olyan bőséges a kínálat, hogy egész sokáig lekötötte magát velük. Közben kapott a pogácsákból és nagy örömükre hagyta a szüleit békésen táplálkozni.

Jómagam egy antipasti tállal kezdtem, aminek erőssége a padlizsánkrém volt, kellően fűszeres és fokhagymás, na és a mellé harapott  helyben készült sós-fokhagymás lepény, amivel nagy barátságba kerültem. A tál többi alkotóeleme ehhez képest elég semleges ízű volt, de látványnak szemet gyönyörködtető.
Ezek után polentalevessel folytattam a sort, ez volt a legkülönlegesebb a választékból (volt még gulyásleves, erőleves, brokkolikrémleves is), és nem csalódtam. Ideális őszi-téli leves, selymes, melengető és kellően csípős. Járt mellé egy számomra beazonosíthatatlan sós eklerfánkszerű levesbetét is.
Végül sült birkaszeleteket ettem tárkonyos-erdei gombás mártással, mert feltett szándékom volt, hogy olyanokat választok, amit még nem ismerek. Nekem nagyon bejött, bár a húsról nem tudok szakavatott véleményt formálni, semmi összehasonlítási alapom nincs, de puha volt, gusztusosan megpirult, a mártás pedig karakteres, érezhető volt mindkét komponens és vajpuha sárgarépadarabok fokozták a hatást.
Desszertre már nem maradt erőm és kapacitásom, csak a szülinapi csokitortát kóstoltam meg, ami elég nehézbombázó volt a fajsúlyos csokikrémmel megrakodva.
Szólnom kell még a pincérünkről, aki még a nagyon kritikus sógorom szerint is jófej volt. Kedves, figyelmes, közvetlen, de nem tolakodó.

Mindent összevetve egy nagyon kellemes estét töltöttünk el itt, egyetlen kritikai megjegyzés a tér felosztását illetheti: nem túl szerencsés, hogy az egyébként hangulatosan berendezett pamlagos dohányzó sarok a játszóház szomszédságában kapott helyet.

Az est hangulatát fokozta, hogy egy a chafingek között cikázó habos-babos menyasszonyt is kerülgetni kellett és még celebbel is találkoztunk: itt vacsizott ugyanis Keleti Andrea és férje.:)
Bónusz meglepetés a végén: a fizetőkapuk még nem készültek el, így a mélygarázs használata még ingyenes volt. :)

2007. okt. 12. 11:45 | 7 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem

Kakas étterem

Vasárnap ünnepeltük a házassági évfordulónkat. Nem volt kétséges, hogy étterembe megyünk romantikázni, csak azt kellett eldönteni, hova. Mivel már korábban is jókat hallottunk a pestlőrinci Kakas étteremről, ráadásul felfedeztem a Népszabadság 100 legjobb magyar étterem kiadványában és közel is van hozzánk, nem tűnt rossz választásnak. Az említett kiadvány egyébként 20 pontból 15-tel jutalmazta és a jó polgári konyha jelzővel illette, amivel mi is mélyen egyetértünk.

Maga az étterem Pestlőrincen (18. ker. József u. 55.) egy lakótelep és a kertváros találkozásánál található. Étteremhez mérten hatalmas épület jó ízléssel kialakítva, berendezve. A belső térben a narancsos árnyalatok dominálnak, kovácsolt vas díszítéssel és sok-sok fényforrással fokozva a hatást. Megérkezésünkkor a pincér a hátsó részbe vezetett, ahol a vendéglőt megnyitották a kert felé, így evés közben gyönyörködhettünk az elegáns kertben, ahol egy kis tavacska az igazi kuriózum sütkérező teknősökkel, aranyhalakkal és virágzó mentabokrokkal. A tó fölött kis híd ível át, a parton pad, ideális hely csoportképhez, melyhez a készséges pincér szívesen asszisztál.

Ilyen kezdés után az étlap kinézetre kicsit csalódás (a borlap viszont ízléses), de a kínálat kárpótol. Én igyekeztem szezonális alapanyagokból választani, jó uram pedig libamájat szeretett volna enni, nem kicsit a Népszabi tesztelőinek hatására, akik szinte minden étteremben kötelezően libamájas ételt rendeltek. A következő menüt fogyasztottuk:

Hideg málnakrémleves túrógombóckákkal

Rózsaszínűre sült kacsamell kakukkfüves ribizlimártással és burgonyapürével

Epersorbet pezsgővel

Grillezett diós camembert szezámmagos almával

Pulykamell vadász módra (gombás, libamájas barna mártásos sült pulyka)

 

A krémleves finom volt, de összesen kettő túrógombóckát sikerült felfedeznem benne. A kacsám ugyan nem rózsaszín volt, hanem barna, de nem bántam, mert isteni ropogós bőre lett. A ribizlimártásban viszont egy fia kakukkfű nem volt, ennek ellenére ízlett. Csalódás volt viszont a sorbet (életem első sorbet-ja), ugyanis leginkább egy pezsgős epershake-re emlékeztetett, szívószállal szervírozták és tejszínes volt. :( A grillezett sajt telitalálat, látványnak sem utolsó, a pulyka is finom volt, de szerencsére férjem konstatálta, hogy ennek ellenére nem rabja a libamájnak, ami jótékony hatással lesz a konyhapénzre.

A kiszolgálás megfelelő volt, a pincérek vetésforgóban látják el az asztalokat, nekünk 3 jutott, ebből egy kifejezetten mosolygós, egy kicsit visszafogott, egy viszont fekete pontot kapott, miután a férjem által rendelt ásványvizet kapásból rátöltötte az én tonikomra, majd mikor ezt észrevételeztem, „tonyik” felkiáltással jót mulatott a helyzeten.

Összességében nagyon kellemes élményekkel távoztunk, így biztatni tudok mindenkit, aki Lőrincen jár, látogasson el erre a különleges helyre.

2007. júl. 17. 22:06 | 17 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa, Étterem
Címkék: etterem